Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-05 / 235. szám

WOT. október 5. 7 Csütörtök ISass Eva és Gáspár I.aura győzött^ Barijuk Magda harunadik lett az országos úszó-seregszemle döntőjén Budapesten lerruző, hagy a vidékről összes-én hat versenyző tudott győzni. Fiataljaink ebből két győzelmet szereztek. Két csabai, egy egri, egy szolnoki, halasi és szegedi versenyző á»llt a dobogó legmagasabb fokán. A mindössze egy éve úszó Sass Éva már a nyáron ma­gára hívta a szakembereik figyelmét. Két budapesti versenyen második he­lyezést ért el, most pedig legnagyobb ellenfelét, a BVSC-s Nellt is legyőzve, az orstzág legjobb 1958-as korosztályú mell úszója lett. Az 50 méteres pdllan- gó úszá s ban is dobogóra került a má­sodik helyen. Másik nagy tehetségünk, az 1950-os Gáspár Laura, az utóbbi há­rom évben most állt másodszor a do­bogó legmagasabb fokán, ö is minden­kit legyőzött. Időeredménye az ided legjobb magyar gyermeikúsraó ered­mény. A betegségéből nemrégen fel­épült Bartyik Magda az 1959-es mell- úszó számban élete első budapesti ver­senyén harmadik lett, de az 50 m-es pillangóúszásban is szorgalmas mun­káját bizonyítja az előkelő negyedik helyezés. Az 59-es Flemder Zsolt a mellúszásban, az 57-es Szabó Katalin mellúszásban és pillangó úszásban az 5ö-es Kanalas László pillangóúszásban az ötödik helyen végeztek. Szécsi Ta­más az 5-6-os mellúszásban 6. lett. Az 58uas Gál Magda mellúszásban, a 4x50 méteres leány vegyesváltó (Gál, Bartyik, Medovarszki, Sass) összeállí­tásban és Gálik Gyuri az 59-es fiú hát- úszásban a ’ hetedik helyen végzett. 8. lett KocziszM János, az 57-es mell­úszásban Medovarszki Emese, »z se-as mellen., a 4x50-es leány gyoirsvaitó es a 4x50 méteres fiú vegyesváltó (Gálik, Kanalas, Gábor, Flender) összeállítás­ban. A csabai gárda 303 ponttal 80 szakosztály között a nyolcadik helyein végzett, megelőzve a Budapesti Hon­véd, Bp. Építők, Bp. Spartacus, Mis>­Az Idei úszóidény felfedezettje, Sass Éva szerényen áll a Nemzeti Sportuszoda győzelmi dobogóján. kofte, Szeged, Debrecen három, Pécs két szakosztályát stb. Az eredmények alapján a csabai nyolc-tizenegy éves gyerekek igazolták eddigi jó eredmé­nyeiket. Hatalmas érdeklődés előzte meg az október 1-én Budapesten megrende­zésre került országos gyermekús zó seregszemle döntőjét. Békéscsabáról — mint megírtuk — 1« versenyzőt hív­tak meg a döntőbe, és ez nemcsak városunknak, hanem a vidék úszó- sportjának is elismerését jelenítette. A csabai palántákat nagy szülői drukker- gárda kísérte Budapestre. Fiataljaink várakozáson felül szerepeltek, két el­ső, egy második, egy harmadik és számtalan további jó helyezést értek ed. A hatalmas budapesti fölényre jel­Gáspár Laura a MLSZ-tói kapott ausztrál speedó úszótrikóban Ma­rót! László főtitkártól veszi át a bajnoki aranyat. Tudósítóinknak! A megyei n. osztályú labdarúgó­mérkőzések tudósítóitól a következő­ket kérjük: Szíveskedjenek a borítékra ráírni nevüket, lakcímüket. Kérjük, mindkét csapat összeállítását, edzőjének nevét közöljék. Ne felejtsék el a játékve­zetők nevét sem. írják meg a góllö­vők és a jók nevét — mindkét csapat­ból. A jövőben csak olyan mérkőzés- tudósításokat hozunk le, amelyeket a fentiek figyelembevételével küldenek be. Még egy: ne feledkezzenek meg az ifjúsági eredmények közléséről sem! Elvesztette veretlenségét Szántó Kovács SE a A megyei II. osztályú kézilabda­bajnokságban erre a fordulóra is Jel­lemző volt a „dicsőséges bizonytalan­ság”. Az eddig remek teljesítményt nyújtó és a legtöbb mérkőzését szinte fölényesen nyerő Szántó Kovács SE csapata nem bírt a kondoroslakkal. Az Is Igaz viszont, hogy csak öt játé­kossal jelentek meg. Vajon miért? A kétsopronyi lányok Ismét kitettek ma­gukért. Ezúttal a mezőberényiek „skalpját” szerezték meg. A herényi lányok ezzel a vereséggel minden bi­zonnyal kiestek a bajnokságra esélyes csapatok közül. EREDMÉNYEK: DELI CSOPORT, FÉRFIAK: Kondoros—Szántó Kovács SE 18:15 (8:9), Tótkomlós—Elek 33:15 (14:6),- Medgyesegyháza—Mezőkovács- háza 18:3 (10:2), Szentetomya—Bcs. Szabadság TSZSK 27:8 (11:5). NŐK: Bcs. Szabadság TSZSK—Szentetomya 9:6 (4:2), a Kondoros—Nagyszénás mérkőzésre a helyi csapat nem állt ki. északi csoport, férfiak: csa- bacsűd—Füzesgyarmat 18:12 (6:4), Szeghalom—Ecsegfalva 18:11 (9:4), Bu- csa—Körösladány 33:19 (17:10), Déva- ványa—Bcs. Kner Nyomda 21:18 (6:7), a Bcs. Előre—Mezőberény mérkőzésen az utóbbi nem Jelent meg. NŐK: Két- I soprony—Mezőberény 8:6 (2:3), Körös- I ladány—Bucsa 5:2 (3:2), a Csabacsűd— Geszt mérkőzésről a jegyzőkönyv nem érkezett be. DÉLI CSOPORT FÉRFIAK 1. Szántó K. SE 13 12 — 1 262:133 24 13 9 12 8 13 6 Vállalatok, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, ktsz-ek! A CSEPEL AUTÓGYÁR 1967. szeptember 10-től kezdődően elfekvő készleteiből (kereskedelmi áruk, saját termék, regie anyagból) elárusítást rendez Budapest XIII., Béke tér 9. sz alatt szombat kivételével mindennap délelőtt 9—13 óráig. Telefon: 409—912, 409—913, 409—914. * 566 2. Tótkomlós 3. Kondoros 4. Medgyesegyh. 5. Elek 6. Szab. TSZSK 7. Szentetomya x 12 8. Mezőkháza x 1 I 11 163:253 2 NŐK 1. Nagyszénás 1« 7 — 3 105:60 14 2. Tótkomlós 9 7 — 2 75:57 14 3. Mezőkháza 9 5 — 4 83:47 10 4. Bcs. Sportiskola 6 5 — 1 52:35 10 5. Szab. TSZSK 10 4 — 6 67:104 8 6. Kondoros x 10 2 — 8 24:80 3 7. Szentetomya 9 1 — 8 59:86 2 ÉSZAKI CSOPORT FÉRFIAK 1. Szeghalom 14 13 1 — 376:163 2 2. Dévaványa 14 10 2 2 359:150 2 3. Csabacsűd 13 10 1 2 194:160 2 4. Füzesgyarmat 14 8 ­- 6 257:217 1 5. Ecsegfalva x 14 5 2 7 174:187 ] 6. Kner Ny. x 14 6 ­- 8 214:243 3 7. Körösiad. x 14 3 1 10 160:301 8. Mezőber. xxx 14 4 — 10 126:173 9. Bcs. Előre xx 14 3 ■- 11 100:238 10. Bucsa x 13 2 1 10 136:290 NŐK 1. Ecsegfalva 11 10 — 1 177:47 2 2. Mezőberény 10 7 1 2 55:38 3 3. Kétsoprony x 11 6 2 3 74:40 3 4. Gyoma 1« 6 — 4 142:69 ] 5. Csabacsűd 9 3 1 5 46:79 6. Körösladány x 12 4 — 8 36:115 7. Bucsa x 11 2 — 9 24:156 8. Geszt xxxx 11 1 2 8 *48:67 ■ x = a csapat ki nem állásáért az x számának megfelelő büntetőpont- levonás. KULTÜRHAZAK, ZENEKAROK, FI­GYELEM! Egy príma állapotban levő Cloviset és S altó szakszofon olcsón eladó. Érdeklődni: Gálosi, Kner Nyom­da, Békéscsaba. 630 30 cm feletti emberi hajat vásárol de­kánként 7,— F-tól a Magyar Filmgyár­tó Vállalat, Budapest XIV., Lumumba u. 174. . 2833 Gyökeres seőlőoltvány, csemege es borfajták, őszi, tavaszi szállításra meg­rendelhetők: Magony Imre, Abasár, Rákóczi út 16. 6828 A bélmegyeri Oj Barázda Mg Tsz megvételre keres keveset használt Moszkvics Comb) gépkocsit, kp. fi­zetés mellett. Cím: Bélmegyer, Oj Ba­rázda Mg Tsz. 23 Háromszobás ház nagy kerttel eladó. Orosháza, Teréz utca 5. Megtekinthető 12—18 óráig. 106726 Eladó hordozható csempekályha és női kerékpár. Orosháza, Hold utca 26. 113270 Szentetornyán, Kupa vezér utca 34. számú ház egy Mshold földdel eladó, azonnal beköltözhető. 113281 .Haszonbérbe 2 hold föld kiadó a pusz­taföldvár! ÜJfalu alatt. Érdeklődni: Orosháza* Zombai utca 64/a. 113277 Refkovács házán, Tanya 11 számú épü­let lebontásra eladó. Érdeklődni: Oros­háza, Lehel utca 16. 113283 Hat darab nagybooomádl kaptárban 32 méhcsalád kaptárral vagy anélkül el­adó. Gazdag Gábor, Csanádapáca, Bat­thyány utca 20, 13300 Eladó Orosháza, Székács József utca 36 számú ház, 2 család részére is megfelel. Érdeklődni: vasárnap. Azon­nal beköltözhető. 113299 Bontásból faanyag és cserép eladó. Orosháza, Fürdő utca 27 szám alatt. Ugyanitt 2 darab 50 kilós süldő is el­adó. 11329« Kitűnő hangú bécsi zongora olcsón eladó. Orosháza, Bajcsy-Za u. 7. 113297 Eladó Orosháza ÜL, k., Fecske utca 6 számú, 2 szobás ház, beköltözhetően. ___________ 113296 E lcserélném orosházi 2 szobás, össz­komfortos, gázos lakásomat, Szentesi út 2. I. emelet 6. ajtó, orosházi vagy csorvási kertes, jószágtartásoe lakásra, lehet tanácsi rendelkezésű. 118295 Oj áMaipoüban levő 250-es Simson Sport eladó, Orosháza, Csalogány u. 20. 113293 407-es jó állapotban levő Moszkvics sürgősén, részletre Is eladó. Puszta- szentetornya, Laid Gyula. Érdeklődni 17 érától. 113292 Termelői bor termelői áron kapható. Orosháza, Táncsics u. 9, (Bírósággal szemben). 313289 Jó állapotban levő tanya eladó. Pusz- taszentetoimya, szénás! oldal 4 szám. 113267 Szobafestést, mázolást, tapétázást Íz­léses kivitelben loészlt: Tomda festő, Orosháza, Csendes utca 7/a. 113302 Eladó Orosháza Vásárhelyi út 36 szám mögötti 2 szobás ház, aooninal beköl­tözhető, - 113301 Eladó Orosházán, Verecked utca 40 számú ház. 113294 Orosháza területén beépíthető házhe­lyet vennék. „Készpénzzel fizetek” jeligére. Ajánlatot az orosházi hirdető­be kérek. 113290 Eladó komplett hálószobabútor. Oros­háza, Rákóczi út 1/a 113303 Éladó Orosházán, Móricz Zs. u. 37. számú ház fele (udvart rész), azonnal beköltözhető. 113S08 Olcsón és sürgősen eladó kombinált szobabútor és csempe sparhelt. Oros­háza, Zombai utca 12. 113307 600-as Trabant 39 ezer forintért edadó. Érdeklődni 17 órától, vasárnap egész­nap. Orosháza, Rákóczi út 32, n. eme­let 2. 113306 2 óv körüli gyermek gondozását laká­somon vállalom. Orosháza, Kossuth Lajos utca 24. U3311 2 csöves öntöző kút Mla-motorral el­adó. Csorvás, Tanya 360. 113315 407-es Moszkvics eladó, Orosháza* Thék Endre utca 11. 143322 Kanászhalom-dűlőben, repülőtér vé­génél tanya, melléképületekkel le­bontásra eladó. Értekezni: Orosháza* Munkácsy u. 4. 113321 Olcsón kaphatók: kalapácsos darálók, stabilmotorok, 'villanymotorok, he­gesztődinamók, akkumulátortöltők, szalagfűrész, páros kerekeik, aiutóai- váz munkagépnek, vasesztergapad, ke­rékpárok, Java robogó, szivattyúk, fürdőkályha, húzőkocsd, Trabanthoz főtengelyek, hengerek, Danuviához, Pannóniához fúrott hengerek, főten­gelyek, alkatrészek, szerszámok. Hasz­nált műszaki cikkek adás-vétele, cseré­lés Orosházán, Tompa utcai vízto­ronynál. Asztalsparheltek, kályhák, könyvek. 113320 Orosháza, Töhötöm utca 19 számú ház részben eladó, beköltözhetően. 113319 Orosháza V1U. k„ Virág utca 15 számú ház eladó, azonnal beköltözhető. Ér­deklődni 15 órától. 113318 Eladó Orosháza TV. k., Hóvirág utca 19. számú ház, azonnal beköltözhető. 113317 Eladó Orosháza, Bercsényi utca 19 szá­mú ház, azonnal beköltözhető. Érdek­lődni 17 órától. 113236 Garazsírozott Skoda Octavia Super el­adó. Kétegyháza, magyar iskola. 106791 Békéscsaba V., Gyár utca 16 számú, nagy telkes ház sürgősen, beköltöz­hetően eladó. Mindennemű állattartás­ra, kertészetire igen alkalmas. Ugyan­ott 40^-as Moszkvics, hibátlan állapot­ban Jawa Ideál motorkerékpár és 52 db kertészfólia-tairtócső eladó. Érdek­lődni: szombat, vasárnap egész nap. 106783 Elcserélném békéscsabai két és tói szobás társasházamat gyulai hasonló­ért kölcsönös OTP-átvállaiással. ,106900” jeligére a békéscsabai hirdető­be. 106600 Skoda Felicia sportkocsi eladó, békés­csabai házat vagy házrészt beszámítok. Megtekinthető: mindennap Gerendás, Damjanich utca 4, 106805 Biztonságos hizlalás Elhullás vagy kényszervágás ese­tén is megtérül a befektetett költség és munka. A termelőszövetkezeti tagok, álla­mi gazdasági dolgozók új, kibővített háztáji biztosítása a ház körül tartott valamennyi, hat hónapnál idősebb sertésre érvényes A KÁRTÉRÍTÉS ÖSSZEGE DARABONKÉNT: anyakoca 1500 Ft, egyéb hízó sertés élősúly kg-ként 10 Ft (de legfeljebb 1000 Ft) egyéni Állattartók az üj épület- és háztartási biztosítás keretében biztosíthatják sertéseiket pótdíj ellenében. Kényszervágás esetén a kártérítést a megtérülés levonása nélkül fizeti, az állami biztosító 603

Next

/
Oldalképek
Tartalom