Békés Megyei Népújság, 1967. október (22. évfolyam, 232-257. szám)

1967-10-17 / 245. szám

A jelennek és a jövőnek „A magyar—csehszlovák ba­rátság ma olyan, amilyennek két szocialista ország viszonyának lennie kell” — ezeket a szavakat Kádár János mondotta a prágai nagygyűlésen. A tömör megfo­galmazás, jelzők és felsőfokok nélkül is kifejezi, hogy a két szocialista szomszéd-ország kap­csolatai a közöselvi alapon, a közös érdekek alapján fejlődnek és virágoznak. Ez a barátság az éftet minden területén érezteti jótékony hatá­sát. Azonosan ítéljük meg a nemzetközi élet valamennyi lé­nyeges problémáját, váll-váll mellett ott állunk a békéért küzdők táborában, amelynek legfontosabb támasza közös szö­vetségesünk, a Szovjetunió. Szo­lidaritásunkról biztosítjuk az antiimperialista harc első vona­lában helytálló vietnami népet. Népeink saját bőrükön tanul­ták meg, mit jelent a német miiitarizmus veszélye, érthető tehát, ha nem vagyunk közöm­bösek az iránt ami ma német fődön történik. Ezért egyaránt örömünkre szolgál, hogy barát­ként és szövetségesként magunk mellett tudhatjuk a szocializmus útján járó Német Demokratikus Köztársaságot. Nyugat-Németor- szággal kapcsolatban viszont kénytelenek voltunk leszögezni: nem elegendő egy finomabb, taktikusabb hang, hanem új, a realitásokat elismerő politikára, tettekre van szükség. A két or­szág marxista—leninista pártjai pedig azonos elveket vallanak a nemzetközi kommunista mozga­lom egységét illetően, s mélysé­gesen elítélik a kínai vezetők szakadár tevékenységét. Kedvezően fejlődnek kétoldalú kapcsolataink is. A kölcsönös árucsereforgalom másfél évtized aílatt csaknem ötszörösére emel­kedett, s most már azon mun­kálkodhatunk, hogy túl a szo­kásos export—import tevékeny­ségen, magasabb szintre emeljük a tudományos és műszaki együtt­működést, a kooperációt és a szakosítást. A gyakorlat nyelvére fordítva a szót: különösen nagy lehetőségek nyílnak a két ország együttműködésére a gépgyártás, a vegyipar, a gépkocsigyártás, valamint a könnyű- és élelmi­szeripar területén. Ügy Magyar- ország, mint Csehszlovákia a gazdasági mechanizmus reform­jának bevezetésén, illetve fino­mításán dolgozik, s ha bizonyos sajátosságok eltérőek is, tudunk mit tanulni egymástól. A kap­csolatok valóban jók minden hi­vatalos szinten, és ugyanakkor valóságos népvándorlásként mil­liók látogatnak egymás országai­ba, a barátság megannyi köve­teiként. A prágai tárgyalások erről a biztos alapról indultak ki, s a barátság további gazdagításának programját vázolták fel. A közös nyilatkozat újabb lehetőségeket, újabb feladatokat tár fel az el­következendő hétköznapok szá­mára. Párt- és kormánykül­döttségünknek pedig alkalma volít termékeny eszmecserét folytatni úgy a legmagasabb csehszlovák vezetéssel, mint a szomszéd ország közéletének és társadalmának legkülönbözőbb képviselőivel. A felvillantott pillanatképek is magukért be­szélhetnek: látogatás'a hírneves Skoda-gyár tízkilométeres futó­szalagjánál; találkozás a kutató- intézetben a műanyag professzo­raival; vidám percek a gyer­mekpalotában; a kenyér és só átadásának meghitt aktusa a Kassa melletti faluban; a szlo­vák iparosítás büszkeségének megtekintése... S talán idézzünk még egy mondatot a nagygyűlésen el­hangzottakból. Ugyancsak Kádár János emelte ki: „Virágzó barát­ságot akarunk örökül hagyni a jövő nemzedékeinek”. Ez a szán­dékunk annál is inkább fennáll, mert mi nehéz örökséget vettünk át. A két ország uralkodó osz­tályai soviniszta fertőzést, gyű­löletet vetettek. A szocializmus korszaka azonban új lapot nyi­tott a szomszéd népek viszonyá­ban, életében, lezárhattuk a múltat, rendeztük végre közös dolgainkat S a jövő nemzedé­keinek nyugodt lelkiismerettel hagyhatjuk majd gazdag örök­ségként népeink barátságát. De ez a program nemcsak a jövő­nek, hanem a jelennek is szól, a gyümölcsökéit már mi is szüre­telhetjük. A látogatás piros betűs ünnep­napjai lezárultak, de barátsá­gunk ügye tovább teljesedik a munkás hétköznapokon. R. E. Befejezte a vetést a szarvasi Dózsa Tsz November 7-ig elvégzik a mélyszántást is A szarvasi Dózsa Tsz növelte azoknak a közös gazdaságoknak a számát, amelyek jóval a szo­kásos határidő előtt fejezték be az őszi vetést. Vasárnap estig 35 holdba őszi keverék, 300 holdba őszi árpa, s 1200 holdba búza került. A szövetkezet vezetői úgy döntöttek, hogy terven felül még' 100 hold búzát vetnek. Egyébként ja haladtak az őszi betakarítás­sal is. Cukorrépából már csak öt hold termése szedetlen és 50 hold rizs cséplése van hátra. Az ütemes munka láttán vállalták a- szövetkezetiek, hogy a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom év­fordulójának tiszteletére, novem­ber 7-ig elvégzik az összes őszi j munkákat, köztük a mélyszántást Fejlődő igények távlataiban Megkezdődtek a Békés megyei városrendezési napok Megnyitó: a békéscsabai városi tanács nagytermében A Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetségének Békés megyei szervezete október 16 és 18 között Békés megyei vá­rosrendezési napokat szervez. Az ünnepélyes megnyitót tegnap délelőtt tartotta a városi tanács nagytermében Uhljár Mihály, a békéscsabai tanács vb-elnöke. Az érdeklődést keltő tanácskozáson megjelent Such János, a békés­csabai városi pártbizottság első titkára, Huszár Mihály, a megyei pártbizottság munkatársa, Takács János, a megyei tanács építési és közlekedési osztályának vezetője, valamint Békéscsaba és más me­gyei városok számos városfejlesz­tési szakembere, közéleti és társa­dalmi személyisége. Az ankét első előadását dr. Perczel Károly, az ÉM Városépí­tési Tudományos és Tervező Inté­zetének igazgatóhelyettese tartot­ta meg: A városrendezés legújabb irányzatai címmel. Mint mondot­ta, a települések távlati fejlesz­tése nem lehet semmiféle szub­jektív nézet, „divatos” irányzat függvénye. Hiszen városaink fon­tos és valóságos gazdasági, társa­dalmi igényeket elégítenek ki a rohamosan fejlődő ólet foglalata­ként. Az előadó részletesen be­szélt azokról a nehéz követelmé­nyekről, melyek a sok-sok évti­zedes változásokat előlegező vá­rosfejlesztés szakembereinek munkájára hárulnak. Elemezte a városok növekedésének különböző formáit, a történelmi település- fejlődés egy központ körül kiala­kult koncentrikus körű gyarapo­dásától kezdve a mai nagyváro­sok tölcsérszerűen szerteágazó, több regionális központtal ren­delkező formátumáig. Hangsúlyozta, hogy minden vá­ros csak az országos település- hálózatba szervesen beilleszkedő funkciója szerint számíthat to­vábbi fejlesztésre. A jövő a de­centralizált ipari fejlődésé, s ez kedvező körülmény a fővárostól távol eső települések számára. Felvetette a gondolatot, mennyire hasznos, ha a békéscsabai város- rendezési tervet annak jóváhagyá­sa után a lakosság különböző ré­tegei — ankétok, előadások, új­ságcikkek stb. révén — megvitat­hatják. Ezzel is közelebb kerü­lünk az eredeti célhoz: a fejlesz­tés valóságos igényeket, szükség­leteket elégít ki. Ezután Teőke László, a VÁ- TERV irányitó tervezője Békés­csaba általános rendezési tervéről számolt be. A nagyarányú doku­mentum magába foglalja többek között a belső területek, a város- központ rendezését, az ipartele­pek fejlesztését, a közlekedési rendszer megoldását, a regionális terveket, a központi létesítmé­nyek, az energiaellátás, a zöldte­rületek összekapcsolódó egységét, valamint az építészeti elképzelé­seket — bizonyos hosszabb táv­lati elgondolásokba ágyazva. Az általános rendezési terv koncep­ciója, hogy a mai terjedelmes me­zővárost tömörebb, intenzivebb, nagyvárosiasabb településsé fej­lessze. Ami nem jelenti azt, hogy a kiépítendő városközpont kör­nyezetében ne lehetnének egy­két szintes kisebb épületek, s a város külsőbb kerületeiben a megszokott kertes, családi házak. A tervek szerint Békéscsabát ki­lenc kisebb-nagyobb központi la­kókörzetre lehet majd osztani. A Szent István, illetve a Szabadság tér köré a központi intézménye­ket, a legfontosabb kereskedelmi egységeket tömörítik majd, s a járműforgalom kizárásával nagy­szabású központi teret képeznek ki. A békéscsabai tanács építési és közlekedési osztályának vezetője, Sipiczky János korreferátumában a fejlesztési tervek kivitelezésé­nek, megvalósításának gyakorlati gondjairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy helyes elgondolás a terve­ket „menet közben” módosítva hozzáigazítani az élet rohamosan, változó viszonyaihoz. Eddig igen jó ütemben valósultak meg Bé­késcsabán az általános városren­dezési terv elképzelései. Az új szálloda és ifjúsági ház építésé­vel egyidejűleg megkezdődik a Tanácsköztársaság útjának páros oldalán az emeletes házsor kiépí­tése, a Dózsa György és Bánszky üt sarkán pedig toronyház épül. Beszámolt még a szennyvízcsator­názás eddig megoldatlan városi gondjairól is. A városrendezés demográfiai vonatkozásai címmel Tar Imre, a VÁTERV irányító tervezője tar­tott előadást, melyhez Porkoláb Károly, a KSH megyei igazgató­ságának vezetője fűzött hozzá­szólást. Félmillióval több gyiimölcsfacsenetél hoz forgalomba a SZOVOSZ Tizenötezer forintig terjedő kölcsön a házikertek felújítására Megkezdődött a házikertek szo­kásos őszi karbantartása, felújí­tása. A SZÖVOSZ gondoskodott a minőségi cserékhez megfelelő anyagról. A tavalyinál félmillió­val több, összesen 1,8 millió fa­csemetét hoz forgalomba 82 ál­landó lerakaitában é® 1200 ideig­lenes árusítóhelyén. Nemcsak mennyiségiben, de választékban is kedvezőbb a készlet a tavalyinál. Télialma-csemetéből például 5— 6, őszibarackból 10—12, nyári al­mából és körtéből 4—5, meggy­ből, cseresznyéből és kajszi ba­rackból 3—í fajta közül választ­hatnak a kerttulajdonosok. A bo­gyós gyümölcsök közül az eddig hiányolt, legújabb fajták is vá­sárolhatók, köszmétéből pedig ugyancsak újdonságként, a fácska formájú, debreceni zöld óriás is kapható. A vásárlók megkönnyítésére, a vevők kényelmére a szövetkeze­tek postai megrendelésre is szál­lítanak facsemetéket, szőlőolt­ványt és dísznövényt, amelyek­hez származási bizonyítványt mellékelve garanciát vállalnak a fajtaazonosságért. Az esetleges anyagi gondokon is segítenek a takarékszövetkezetek, amennyiben tagjaik részére tizenötezer forin­tig terjedő kölcsönt adnak a házikertek felújításához. (MTI) Ma a békéscsabai Technika Há­zában folytatódnak a tanácskozá­sok. Csurgay Károly, a MÉLYÉP- TERV szaktervezője a városrende­zés és közműfejlesztés kérdéseiről, Nagy László, az UVATERV irá­nyító tervezője a városi közleke­dés fejlesztéséről, dr. Thuránszky Attila pedig a településfejlesztés és tanyavilág címmel tart elő­adást. Végül szerdán Bakonyi Dezső, a településfejlesztés és az idegenforgalom kérdéseiről szá­mol be. v. j. B Venus—4 leszáll a Vénuszon? London A június 12-én felbocsátott szovjet Venus—4 bolygóközi ön­működő állomás két napon belül eléri a Vénusz bolygó térségét. Ezzel kapcsolatban Keldis aka­démikus, a szovjet tudományos akadémia elnöke táviratban fel­kérte az angliai Jodrell Bank csillagvizsgálót, vegyen részt az űrállomás megfigyelésében. Keldis hangoztatta, hogy a kí­sérlet „rendkívüli fontosságú az emberiség szempontjából”. Az űrállomásról legközelebb szerdán hajnali 2.40 órakor érkezik rá­dióüzenet és Keldis ennek az adásnak vételére kérte fel az an­gol tudósokat. Ov Sir Bemard Lovell, a brit csillagvizsgáló igazgatója újság­íróknak kijelentette, nincs kizár­va, hogy a szovjet önműködő űr­állomás leszáll a Vénusz bolygón. (MTI) Nemes Dezső látogatása az Országos Papíripari Vállalatnál Nemes Dezső, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja hét­főn ellátogatott az Országos Pa­píripari Vállalathoz. A vendéget a vállalat párt-, gazdasági, tár­sadalmi vezetői tájékoztatták az Országos Papíripari Vállalat és gyáregységeinek eredményeiről, valamint a fejlesztési tervekről. Nemes Dezső, a vállalat vezetői­vel meglátogatta az üzemet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom