Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1967-09-10 / 214. szám
KÖRÖSTÁJ ____________KULTURÁLIS MELLÉKLET I FJÚSÁQUNK ZENEI NEVELÉSE Ifjúság és zene egy kicsit összekapcsolódnak egymással. A fiatalság a művészetek közül főként azok iránt érdeklődik, amelyek leginkább „lírai” jellegűek, leginkább telítettek közvetlen érzelemmel. Ide tartozik a zene mellett a tánc és 'a költészet, vagyis azok a műfajok, amelyek léte és története mindig is összefonódott a zenével. Rajong értük, szereti és gyakorolja. Éppen ezért a művészeti ízlés kialakulásában ezeknek a művészeti ágaknak döntő szerepük van. Az az élmény, amit az ember például a zenében ifjúkorában nyer, többnyire egész életében elkíséri, arra emlékszik vissza szeretettel, mert hiszen a zenével együtt mindig ifjúságára, is emlékezik. A zenei nevelést tehát nem lehet elég fiatalon elkezdeni. Nagy zeneszerzőnk és zenei nevelőnk, Kodály Zoltán egyik alapelve éppen az volt, hogy az első lépéseket már az óvodában meg kell tenni, majd az általános iskolától kezdődően rendszeres zenei nevelést kell nyújtani. A magyar ének- és zenepedagógia ma az ő tanításait követi, s ezen az úton vált méltán világhírűvé. A hazánkban járt külföldi szakemberek mindig a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak zenei általános iskoláink kitűnő munkájáról. Ezekben az iskolákban a gyerekek már egész zsenge korban elsőrendű zenei nevelést kapnak, olyan eredményekkel, ami azelőtt szinte elképzelhetetlen volt. Mit kap mai ifjúságunk a zenében? Lehetőségekben csaknem mindent. A zeneiskolák és a zenét tanuló ifjúság száma többszöröse a felszabadulás előttinek, az iskolai zenei oktatás széles körűvé vált, az ifjúsági koncertek gyakorlata az egész országra kiterjedő mozgalommá fejlődött, a rádióban és a televízióban megkap minden jó zenét, amit csak lehet. Mégis azt látjuk, hegy ifjúságunk csak kis részét használja fel azoknak a lehetőségeknek, amelyekkel megismerheti és elsajátíthatja a legmagasabb színvonalú zeneművészetet. A zenei nevelés lelkes apostolai, fáradhatatlan munkásai sokszor beszélnek arról, hogy minden eddigi eredményünk ellenére az ifjúság széles rétegéhez nem jut el a jó zene. Most az országos eseménnyé nőtt slágerfesztivál alkalmából különösen szembetűnik az, hogy jelentős rétegek számára csak a táncdal (s mellette, de még szintén az előbbi „csak”-ba beleértve a „magyar nóta" és az operett jelenti a zenei táplálékot), s ha a közönség (jobbára az ifjúság) szavazatait megnézzük, abban sem mindig a legjobb, sőt nem is mindig a legmodernebb. Ifjúságunk zenei igényeit nemcsak maga a zenei nevelés alakítja,hanem a környezet is, amelybe beleszületett és amiben él. Ez a „művészet szociológiai” környezet nem csupán a már kialakultat, a már megszokottat tálalja a számára (például a magyar nótát és az operettet vagy a hagyományos tánczenét), hanem nagyrészt meghatározza igényeit is. A zene társadalmunkban művészi funkciója mellett igen erős szórakoztató szerepet is játszik. Nemcsak magas fokú szellemi élvezetet nyújt, de szerves része, sőt kiváltója a szórakozásnak, a vidámságnak, a fiatalos * jókedvnek, a táncnak, alkalmas kísérője a fiatalok együtt- létének, az udvarlásnak és a szerelemnek. Nem találhatunk benne semmi meglepőt, hogy a fiatalság jelentős része • elsősorban ilyennek tekinti a zenét, mivel szórakozásra, vidámságra és szerelemre vágyik. S ezt azok a zenei formák, amikkel a zenei nevelés során megismerkednek, nem nyújtják neki, legalábbis nem az ő igényei szerint. Az ifjúság zenei ízlésében ez a két hatás megütközik egymással, s a kialakult Ízlés éppen kettőjük eredője lesz. Különösen éppen a serdülőkorban zajlik le ez az „ütközet”, hiszen akkor ébred fel az igény azokra a szórakozási formákra, amelyeknek a zene mintegy kisérő jelenségük. S ezt tudomásul kell vennünk, azoknak is, akik az igazi művészet iránti lelkesedésükben és népünk kulturális színvonalának emelésében a legmagasabbra szeretnék helyezni a mércét. A „könnyű” műfajokban nem csupa rosszat találunk, hanem ízléseset, művészit is — például az „igazi” dzsesszben vagy a beatzene legjobb törekvéseiben. A problémát ezen a síkon éppen "az jelenti, hogy a könnyű műfajokban sem mindig jut a legjobb a legszélesebb rétegekhez. Az ifjúság zenei nevelése ezért szélesebb összefüggésben egyáltalán nem azt jelenti, hogy megpróbáljuk minden erővel visszaszorítani például a tánczene iránti érdeklődést (ez úgyis lehetetlen lenne), hanem azt, hogy a két hatás „eredőjét” igyekezzünk módosítani. A módosítás lépésről lépésre haladva az arányok módosítását jelenti. Azt tűzhetjük ki célul, hogy minél többet a zeneirodalom nagy értékeiből, s minél jobbat a „populáris” műfajokból. Ez a célkitűzés szerény, de reális. Lényegében úgy is fogalmazhatjuk: növelni akarjuk a választékot. Többet akarunk adni az igazi zeneművészetből, bízva abban, hogy akihez — megfelelő körülmények között, és előkészítéssel — eljut, az hívévé is szegődik. De nagyobb választékot kívánunk nyújtani a népszerű műfajokban. Az igénytelenség ugyanis, ami ifjúságunk egy részét ebben a • tekintetben jellemzi, mindig visszavezethető a „kínálat” egyoldalúságára. Ha ilyen vonatkozásban is megkaphatja a legjobbat, akkor jobban fog szelektálni. ÄZ ízlés igazi nevelője természetesen továbbra is csak a legjobb, legigényesebb zeneművészet lehet. A zenei nevelés legfontosabb célja mindig is a zenei ismeretek megalapozása, a zeneművészet nagy alkotásainak megismertetése és megszerettetése marad. Ez a záloga a zenei ízlés általános fejlődésének, ez vezethet oda, hogy a „köny- nyű” műfajokban is határozott igény ébredjen a zeneileg magasabbrendű iránt Itt hosszú folyamatról, évtizedek munkájáról van szó, nem gyors rohamról és gyors sikerekről. Zenei nevelésünk eddigi eredményei azonban azzal biztatnak, hogy a jövő . munkája is eredményes lesz. Vitányi Iván Póka György Horgász Molnár Antal klub-kiállítása Gyulán „ Jókai Kultúrotthon KlSZ-klubjá- ban rendezett kiállítások kapcsán szót ejtettünk már arról, hogy a kísérletezés, a mindig új (vagy újnak vélt...) kifejezési eszközök keresése elsőrendű meghatározója az itt kiállított művész törekvéseinek. Hadd tegyük hozzá: annak ellenére, hogy a „kí- sérlezetés” soha sem volt, s nem is lehet a művészi érték kritériuma, az eddig bemutatkozottak és — a vendégkönyvi megjegyzésekből kitetszőleg Molnár Antal — kísérletező kedvét is lelkes ifjú közönség ro- konszenve övezi. Sejtjük ugyan, hogy a rokonsze»v- megnyilvánulások egy része emberi kapcsolatok és nem esztétikai meggyőződés vetülete, mégis gondolkodóba ejt, ha nem az elmélyülés, a tartalmi gazdagodás, hanem az újabb kísérletek felé orientál az aktív közvélemény. Molnár Antal kiállítását méltatva, különösen időszerű erre a problémára utalnunk, hiszen — a korábban itt kiállítókhoz képest is — elsősorban kísérletező-kedvével lepi meg közönségét művészünk. Sőt, nem csupán a kifejező-eszközöket — a műfajokat is könnyedén váltogatja: festő, szobrász és grafikus egyszerre. Ez — tévedés ne essék — rendjén való is lenne, hiszer# Molnár Antal pályája elején tart, ha a stílus- és műfaj váltogatást a művészi kifejezés egyneműsége hitelesítené, ha nem motoszkálna folyton az emberben: „mintha nem is egy kéz alkotta volna...*” Ha grafikusi nyelven beszél Molnár Antal: nyugodt vonalvezetéssel, szűkszavúan fogalmaz, s mintha a mai magyar grafika szimbólum-rendszerét tanulná. Ha az olajat próbálgatja: a konstruktív szerkezetességet találja szimpatikusnak. Az akvarell a lírai impresz- szió, a ködössé tompított látvány megjelenítését szolgálja nála: a hangulat ejti rabul. Ha szobrász: szinte- szinte klasszikus hangvételű,' de romantikusan pate- tikus is tud lenni. Melyik hát az igazi Molnár Antal? A kérdés lényege most nem is arra vonatkozik, hogy szobrász-e, festő-e, grafikus-e? Ezt úgyis saját magának kell eldöntenie. Inkább azt kérdezzük: összefér-e a lírai impresszió és a romantikus pátosz, a látvány megörökítése és a szimbólum-teremtés? Ha a jelenlegi kiállítást útkeresésnek, a kísérletezést műhelymunkának tekintjük, a jelzett minőségek összeférhetetlensége sem okoz problémát — a művésszé válás kezdetén szinte törvényszerű az ilyesmi. Molnár Antal igyekezetén múlik, hogy megtalálja-e az egyéniségével adekvát minőséget. De óvást jelentünk be, ha valaki az ilyenfajta kísérletezést esztétikai értéknek minősíti. Mi elmélyülést, tartalmi gazdagodást remélünk tőle. Szilágyi Miklós Zsadányi Lajos: PILLAN AT Az ágon fönnakad a körte-nap. Jön a reggel s beleharap. De bosszúsam, sziszeg, megmarta ajkát a fény. Az út szurkos zsineg s a fák levelén színek játéka remeg... Riad a perc, mint a nyúl.. J Ám fut, fut a szívem s mint a labda öledbe gurul. Gaburek Károly
