Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-27 / 228. szám

A Sigma-együttes ismét bizonyított Második díj a budapesti .fesztiválon Salgótarján—Szovjetunió—Bu­dapest. Egy-egy állomás mind­egyik. A Balassi Művelődési Otthon Sigma-egyiittesének si­kerállomásai. Siker volt most a legutóbbi is a Madách Színház­ban. A Madáchban, ahol Tolnai Klári, Kiss Manyi, Pécsi Sán­dor, Ajtay Andor, Avar István és sok más neves művész helyét egy estére elfoglalták a fiatal zenekarok, együttesek, énekesek. A régi falak most a jazz-dob, a gitár és más divatos hangszer, sokszor túlzottan is hangos, ze­néjét verték vissza. Az MSZBT és a KISZ Központi Bizottsága régi hiányt pótolt, amikor szep­tember 25-én Budapesten meg­rendezte a szovjet Beat-táncze- nei jazz-fesztivált. A szovjet táncdalok megismertetését célzó fesztiválon a salgótarjáni ver­seny legjobb arany és ezüst díja­sai — köztük a békéscsabai Sig­ma-együttes is — hetek, hónapok óta készültek. Elérkezett a nap, amikor bemutathatták az új szovjet dalokat és a régieket új változatban. A mezőny nehéz volt Olyan zenekarokkal kellett versenyez­ni, mint a budapesti Bajtala-trió, mely két díjat is nyert Salgótar­jánban, s vezetője a Zeneművé­szeti Főiskola hallgatója. Es olyan zsűri előtt kellett fellép­niük, melynek tagja volt többek között Petrovics Emil Kossuth- díjas zeneszerző, A. Fljarkovsz- kij szovjet zeneszerző, Keszler Pál, az ŐRI igazgatója is. A Sigma-együttes éppen a zsűriben levő szovjet zeneszerző Meggyulladt a benzingőz — 40 ezer forint kár keletkezett Szeptember 25-én a Békési Földművesszövetkezet Robur teherautójának vezetője a gépkocsi üzemanyagszállító berendezését (AC-pumpa) ja­vította. Eközben a motorra üzemaryig folyt, aminek kö­vetkeztében meggyulladt a benzingőz. A tűz átterjedt a gépkocsi rakom ár, 7 ára, mint­egy 40 ezer forint kár kelet­kezett. A mentési munkák so­rán két személy megsérült Fűtésszerelő, vízszerelő, tetőfedő, bádogos, villanyszerelő, kőműves, festő szakmunkásokat, kubikosokat, rakodókat és segédmunkásokat 16 évüket betöltött fiúkat segédmunkás­ként azonnali belé­péssel felveszünk. Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Budapest, IX., Viola u. 45. szám alatt a PROSPERITÁS KTSZ munkaügyi osztályán. 600 egyik számát adta elő, érthető volt tehát a fokozott izgalom. A felcsattanó vastaps viszont meg­nyugtatón és felszabadítón ha­tott Élményt nyújtó volt Veress Erzsiké és Galbicsek Mihály éneke is, akik nagy átérzéssel és hangulatkeltő lelkesedéssel ad­ták elő a szovjet dalokat A műsor második részében került sor az úgynevezett kis gálaestre, mélyen a népszerű Sinus-zenekar, Koós János, Fenyvesi Gabi, a Harmónia-vo- kálegyüttes és más népszerű művészek mellett gyönyörköd­hettünk Joszif Kobzon szovjet táncdalénekes csodálatos bari­tonjában, aki néhány új magyar és magyarul énekelt számmal is kedveskedett a közönségnek. A Gyulavári Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága legutób­bi ülésén részletesen megtár­gyalta a Lenin Hagyatéka Ter­melőszövetkezet és az egyéni gazdák őszi munkákra való fel­készülését. Megállapították, hogy a termelőszövetkezetben a részletes intézkedési terv be­tartása érdekében mindent megtesznek, kihasználják az időjárás adta kedvező lehető­ségeket. Cukorrépából például a 273 holdas területnek már több mint a felét felszedték a viszonylag jó termésnek. Vé­geztek már a kender betaika- rításával és levágták a silóku­koricát is. Kukoricából igen gyenge termés mutatkozik. Nagy gondot fordítanak a mun­kák során arra, hogy először az őszá kalászosok; területét szaba­dítsák fel, s utat biztosítsanak a szántótraiktoroknak. A Szabolcs megyei rendő.rfőka- pitányság eljárást indított Vánkus István 38 éves traktoros, Balogh Pál 29 éves gépkezelő, kántorjá- nosi lakosok, Mizsei Ferenc 52 éves mezőőr, Mizsei Ferencné 45 éves háztartásbeli és Czomba Jó­zsef 27 éves tsz-tag, vajai lakosok ellen. A társaság Mizsei Ferenc laká­sán — Pócsi János 32 éves tsz- tag, vajai lakossal együtt — szó­Az ünnepélyes pillanat, az eredményhirdetés ezután követ­kezett. A zenekarok közül első díjat, szovjetunióbeli utazást a budapesti Bajtala-trió nyerte, a második helyezést és az 5 ezer forintos jutalmat a Sigma- együttes, a harmadikat pedig a budai Codour-egyirttes. Az éne­kesek közül Szécsi Pál nyerte a szovjetunióbeli utazást, Veress Erzsi és Bene Győző megosztott második díjat kapott. A zsűri külóndíját Fábián Ede zongoris­ta nyerte el. A KISZ Központi Bizottság és a Hanglemezgyártó Vállalat ajándékait a fesztivál többi szereplői kapták. A Sigma-együttes ismét bizo­nyított. Gratulálunk. Kasnyik Judit Az őszi vetések elvégzésére megfelelő mennyiségű gép áll rendelkezésre, s minden jel ar­ra mutat, hogy október 30-dg be tudják njajd fejezni ezt a munkát. Igen jól halad a szán­tás, minden feltétele biztosítva van a határidőre való befeje­zésének. A továbbiakban arról tár­gyalt a végrehajtó bizottság, hogy igen kedvezőtlen a közös gazdaság takarmányhelyizete. Abrakból például a rendelke­zésre álló és várható mennyiség a szükséglet egyharmadát sem képes biztosítani. Szükség lesz a továbbiakban a vásárlásra, valamint a legnagyobb fokú ta­karékoskodásra. Mindent el kell követni a répafejek hasznosí­tására és a silótakarmány mennyiségének növelésére. váltásba keveredett, amely vere­kedéssé fajult. A verekedés kö­vetkezményeként Pócsi János a lakástól nem messze szúrástól eredő sérüléseibe meghalt. Czom­ba József életveszélyesen, Mizsei Ferenc súlyosan, felesége pedig könnyebben megsérült. A rend­őrség Vánkust és Baloghot őrizet­be vette és a másik három ve­rekedő ellen is eljárás indult. Állami vállalatok Szövetkezetek Állami gazdaságot FIGYELEM A Mezőberényi Gépjavító Állomás lánctalpas traktorok szállítását vállalja 20 tonnás teherbírású träilerrel. 106657 H ÁI P I R E TS D E N s Hz őszi mezőgazdasági munkákra való felkészülés — A közös és háztáji állatállomány takarmányellátottsága Halállal végződött tömegverekedés Sok a látogató a kémkiállításon Mint múlt héten közöltük, Békéscsabán, a Fegyveres Erők Klubjában Védjük szocializmust építő államunk biztonságát címmel kiállítás nyílt. A rendkívül érdekes rendezésű kiállítás­nak igen sok a látogatója. A kiállított dokumentációs anyagok mellett az érdeklődök filmen is megismerhetik az ellenség akna- • munkáját. ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦♦ ♦♦ ♦♦♦ HÍREK — Községfejlesztési alapból az el­ső félévben Csabacsűdön 400 méterrel bővítették a villanyhá­lózatot. — Kiállítás nyílik a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom féL • évszázados jubileuma alkalmá­ból a budapesti Műcsarnokban. A gazdag kiállítási anyag a na­pokban érkezett meg a Szovjet­unióból eredeti dokumentumo­kat, tárgyi emlékeket s képző- művészeti alkotásokat tartal­maz. • — Ülést tart szeptember 29-én a Békési Járási Tanács Végrehaj­tó Bizottsága. Megvitatják az 1968. évi költségvetési és köz­ségfejlesztési tervjavaslatokat, meghatározzák a járási tanács és bizottságainak jövő évi mun­kaprogramját és értékelik a tar- hosi tanács munkáját. j Egy pillanatra ■ Azt olvastam az újságban, 5 Hogy a magyar válogatott S Az NDK meccs ©lőtt egy, ■ Kabaréba látogatott ! Kabaréba a focisták? ■ Ettől estem én nagy gondba, 5 Csak nem ez lesz ma délután 5 Meccsükön a stadionba’? —O— — Az IBUSZ szervezésében a mai Magyarország— Német Demok­ratikus Köztársaság labdarúgó­mérkőzésen 660-an vesznek részt megyénkből. — Megszüntetik október 1-től az angol börtönökben a testi fe­nyítés eddigi törvényes rendsze­rét. A botokat és a „kilenc farkú macskának” nevezett kor­bácsokat Jenkins belügyminisz­ter rendelete értelmében elége­tik, hogy elejét vegyék a kínzó­szerek spekulációs üzleti árusításának. — Békéscsabán az elmúlt eszten­dőben 8047 olvasó, 221 358 re­gényt, irodalmi művet, kölcsön­zött a helyi könyvtárakból. — Szakadékba zuhant hétfőn a jugoszláviai Tuzla közelében egy autóbusz. Negyven utas megsérült, szinte a csodával ha­táros, hogy a baleset következ­tében senki sem halt meg. — A vietnami nép támogatására 120 ifjúkommunista ajánlotta fel egynapi keresetét a Békés­csabai Konzervgyárban. — Megyénk üzemeiben és vállala­tainál az idén 1300 brigád tűzte célul a szocialista cím elnyeré­sét. — Kártérítésként 37 ezer 500 fo­rintot fizetett a legutóbbi jég­verés okozta veszteségekért a sarkadi Kossuth Tsz-nek az Ál­lamé Biztosító Békés megyei Igazgatósága. — Az amerikai népszámlálási hi­vatal közlése szerint az Egye­sült Államok ossz lakossága — beleértve a tengerentúlon szol­gálatot teljesítőket is — 199 millió 310 ezer. — Üj klubhelyiséget rendeztek be a napokban a kamuti Béke Tsz fiataljai. A tervek szerint rend­szeresen tartatnak foglalkozáso­kat — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán szeptember 28-án a 15. választókörzetben a Vécsey utcai MÁV kultúrotthonban 16—17 óráig Csányi Pál; 16—18 óráig a 18. választókörzetben Kazinczy u. 2 szám alatt Papp Imre; a 45. választókörzetben a városi kórházban dr. Borosa Imre; 18—19 óráig a 44. válasz­tókörzetben Békési út 21 szám alatt Lamper Mihály; a 46. vá­lasztókörzetben Fürst Sándor u. 16 szám alatt Darabos József; a 93. választókörzetben Tanya 1881 szám alatt Kukuk Mihály tanácstag. — Családi ház építkezéséhez terv­rajz készítését olcsón és jutá­nyosán elkészíti Tyukodi, Bé­késcsaba, Kulich Gyula It. V—3. 106665 Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: Kisebb felhőátvonulások, eső nélkül. Éjjel gyenge légáramlás, napközben meg­élénkülő déli, délnyugati szél. sok­felé reggeli és délelőtti köd. Meleg marad az idő. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok között, a tartósan ködös helyeken kevéssel zo fok felett. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, fii. em. Telefon: 12—196, 12—296 Kiadja a Békés megyed Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba u. Tanács- köztársaság űtja 5. Telefon: 11—021. 11—OSI Felelős kiadd: Lehőczky Mihály. TerjeszU a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 búnapra IS,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom