Békés Megyei Népújság, 1967. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1967-09-20 / 222. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek I A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TAN ÁCS LAPJA 1961. SZEPTEMBER 20., SZERDA Ara 60 fillér XXII. ÉVFOLYAM, 222. SZÄM Losonczi Pál látogatása megyénkben Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke kedden kétnapos látogatásra megyénkbe érkezett. Az Elnöki Tanács elnöke tegnap a megye vezetőivel találkozott, majd Frank Ferencnek, a megyei pártbizottság első titkárának, valamint Klaukó Mátyásnak, a megyei tanács elnökének tár­saságában a Békéscsabai Konzervgyárat tekintette meg. Losonczi elvtárs ma az újkígyósi Aranykalász Tsz-be és az Orosházi Üveggyárba látogat el. Az élüzem címhez méltóan Terven felül 3800 mázsa bárány és baromfihúst ad közfogyasztásra a Bánkúti Állami Gazdaság A Bánkúti Állami Gazdaság az elmúlt évi kimagasló eredményei­vel elnyerte az Élüzet címet Az élüzemavató ünnepségen a dolgo­zók egyöntetű vállalása volt: mél­tók lesznek a magas kitüntetésre s 1967-ben minden területen igyekszenek felülmúlni a tavalyi eredményeket. Vállalták többek között, hogy a mesterséges borjúnevelő tele­pen a tervezett 21,76 forint he­lyett 21,21 forintért állítanak elő egy kiló húst. Az eredmény: je­lenleg 17,42 forint a borjúhús ki­lónkénti önköltsége. A sertéste­lepen 13,04 forintról 10,61 forintra csökkentették a költséget, a tej­termelésben és egyéb munkaterü­leten szintén jelentős a költség­megtakarítás. Az Élüzem címet viselő gazda­ság 1967-ben többek között terven felül háromezer mázsa bárány- és 800 mázsa baromfihúst ad a népgazdaságnak. A bárányokat kizárólag ólasz, görög és francia exportra értékesítik. (Felét már leadták). A baromfitelepen külö­nösen jó eredménnyel dolgozik Varga Jánosné, Nagy Andrásné, aki alkalmi ólakban, nehéz kö­rülmények között produkálja a szép eredményeket. A juhászok közül Ruhák Andrást és Nagy Mihályt illeti dicséret. A növénytermesztésben is élen­járók közé tartozik a Bánkúti Ál­lami Gazdaság. A nyári betakarí­tás, a silózás, az aprómagfogás jól sikerült, most elsők között ve­tették el az őszi árpát, takarmány- keveréket, szántatlan földjük nincs, csőtörők takarítják be a kukoricát s nyomukban máris szántanak az ekék. Bánkúton úgy határoztak: október 25-re földbe teszik a jövő évi kenyémekvaló magját Békéscsabán az idén több mint 1600 fiatal jelentkezett ipari tanulónak A békéscsabai 611-es számú Ipari Szakmunkásképző-Intézet­ben az előző időszakban évente átlagosan 50-nel növekedett a létszám. Az idén eddig 1623 tanu­ló iratkozott be, ami 100-zal több a tavalyinál Közülük 87 érettsé­gizett, akik nagyobbrészt a mű­szaki és villamos szakmákat vá­lasztották. Érdekes az is, hogy az előző években a cipésztanulók létszáma nem haladta meg a 10— 15-öt és csak egy szakmai csopor­tot lehetett kialakítani, most tel­jes osztály (30) első éves tanulja a szakmát Az idén egy villany- és egy víz-, gáz- és központifűtés-szerelő (30—30 fős) osztályban kezdődött meg az emelt szintű képzés, ahol három nap az elméleti és három nap a gyakorlati oktatás. Az ed­digieknél több a reáltárgyak óraszáma. A fiatalok három év után tesznek szakmunkásvizsgát és különbözeti vizsga nélkül ke­rülhetnek a dolgozók kétéves esti szakközépiskolájába, ahol érett­ségi bizonyítványt kaphatnak. Száznegyven gépkoesinyeremény Békés megyében Eddig nem jelentkezett a békéscsabai nyertes A gépkocsinyeremény-betét- könyvek 1967. augusztus 19-én Veszprémben megtartott sorsolá­sán Békés megyében 11 db gép­kocsit nyertek. Ezzel Békés me­gyében az eddig lezajlott 25 sor­soláson 140 db gépkocsit nyertek. A 140 db gépkocsiból a legutób­bi sorsolásig csupán 2 db gépkocsiért nem jelentkeztek, s mind a kettőért Orosházán. (A 23. sorsoláson 1967. február 20, Tra­bant Limousine, a 24. sorsoláson, 1967. május 18., Zastava 750 tip.) A legutóbbi sorsoláson nyert 11 db gépkocsi közül egyért nem jelentkeztek a mai napig, mégpe­dig Békéscsabán, ahol a 12 987 számú gépkocsinyeremény-betét- könywel egy Zastava 750 tip. gépkocsit nyertek. Nemcsak az eddig nyert 140 db gépkocsival lehetnek megeléged­ve a Békés megyei gk. nyeremény­betétkönyv tulajdonosok, de a nyert kocsik típusaival is. A 140 db nyeremény az alábbi típusok­ból tevődik össze: Moszkvics 33, Wartburg 32, Trabant 32, Skoda 26, Renault 6, Zastava 6, Fiat 4, Sim- ca 1 db. Építészeti szenzáció startja Megkezdték az új szálloda és ifjúsági ház építését Békéscsabán 600 személyes hangversenyterem — Drink-bár a félemeleten — Ház: csillogó fémköntösben — Automata vezérlésű felvonó A békéscsabai Kossuth tér, Széchenyi' utca és Derkovits sor által bezárt területen néhány mozgatni — ennek zömét gép végzi — s 500 köbméter betont építenek be. Az ifjúsági ház — napja markológépek vájják a földet, ásóval, csákánnyal mélyí­tik a talajt, megrakott dömperek jönnek-mennek. Megkezdődtek az épülő új szálloda és az ifjúsági ház alapozási munkái. Ezzel kap­csolatban kerestük fel Papp Já­nost, a Békés megyei Beruházási Iroda főmérnökét, hogy informá­ciót kérjünk erről a — bízvást mondhatjuk — monumentális munkáról. A most kezdődő földmunkák — de az egész építkezés méreteit is — néhány érdekes számmal szemléltette a főmérnök. A szál­loda vasbetonlemezes pillérala­pokra épül, amely modernebb és gazdaságosabb megoldás a hagyo­mányosnál. Így is három és fél ezer köbméter földet kell meg­Huszéves jubileumra készül Batíonya legrégibb kollektív gazdasága Húszéves fennállását ünnepli 1968-ban Battonya legrégibb kollektív gazdasága, a Dózsa Tsz. Két évtized alatt voltak eredményekben gazdag és kevés­bé jól sikerült esztendők. A ju­bileumi évfordulóra azonban minden eddiginél jobb eredmé­nyek elérésével készül a szövet­kezet. Elhatározták többek kö­zött, hogy Dózsa György napot tartanak, s díszközgyűlésen ju­talmazzák meg az alapító tago­kat. A battonyai Dózsa Tsz-ben rugalmasan oldják meg a jöve­delemelosztást, ami igen ked­vezően hat a dolgozók munka- kedvére. Van nem garantált pénzfizetés, részesművelés, me­lyik növényféleség hogyan ki­fizetődőbb. A gondos munka eredménye, hogy búzából pél­dául 200 ezer forint volt a ter­ven felüli hozam, kiváló ter­méshozamot adott a kender, a szárazság ellenére 180 mázsájá­val fizet holdanként a cukorré­pa, lucernamagból a tervezett 15 mázsa helyett 60 mázsát ér­tékesítenek. Az állattenyésztés is lépést tart a fejlődéssel: a hí­zó marháknál például 30 kiló a havi súlygyarapodás, s terven felül 59 hízott sőrét adnak a népgazdaságnak. Az időszerű teendők ellátásá­ban kommunista és pártonkívüli aktívák, KISZ-fiatalok tevé­kenykednek. A tagság jó szem­mel nézi, hogy a gazadsági és pártvezetés sokkal jobban se­gíti egymást, mint bármikor. Ennek pedig elsősorban a kol­lektíva látja hasznát. A. R. mivel közelebb lesz a Körös-csa­tornához — a kedvezőtlen talaj­adottságok miatt még gondosabb alapozást igényel. Az úgyneve­zett kútalapozáshoz összesen csaknem 3 ezer köbméter föld­munkára lesz szükség, a tervek szerint több mint 2 ezer órát szánnak a talaj víztelenítésére és ezer köbméter betont használnak fel az alapozáshoz. Mint megtudtuk, a szálloda mintegy 20 milliós, az ifjúsági ház pedig 14 milliós beruházást jelent. A két épület többszörösen tagolva, egymással és a környe­zettel mégis érdekes összhangot alkotva különleges, modern esz­tétikai hatást kelt. Hogy milyen is lesz, annak érzékeltetésére említ­sünk meg néhány érdekességet az Általános Épülettervező Iroda, valamint a Kereskedelmi Tervező Iroda által tervezett és a Békés megyei állami építőipar kivitele­zésében készülő objektumokról. A 120 személyes szálloda négy és fél emeletén nemcsak igényes berendezésű szobák és lakosztá­lyok lesznek, de étterem, hangu­latos eszpresszó, s nyári terasz is. Az előcsarnokból reprezentatív lépcsősor visz majd a félemeleti galériára, ahonnan többek között intim hangulatú drink-bár nyílik. A homlokzat „szalagkiképzésű” ablaksorával, hatalmas üveg, nyers beton, és nemes vakolat tö­megeivel kétségtelenül imponáló benyomást kelt majd. S hogy a vendégeknek valóban minden ké­nyelme meglegyen, arról többek között két automata vezérlésű — A gyermekgondozási segélyről szóló rendelet arról is intézkedett, hogy a gyermekgondozásra igény­be vett fizetés nélküli szabadsá­got a munkaviszony idő­tartamának kiszámításánál teljes egészében figyelembe kell venni. A munkaügyi minisz­ter és a SZOT most kiadott elvi állásfoglalása ezt a kedvezményt visszamenőleg kiterjeszti általá­ban azokra a női dolgozókra is, akik fizetés nélküli gyermekgon­dozási szabadságot vettek igény­be. 1962 óta ugyanis mód volt arra, hogy az anyák gyermekeik gondo­zására fizetés nélküli szabadságot vegyenek ki, jóllehet 1967. janu­ár 1 előtt külön segély nem járt nekik. A fizetés nélküli szabad­ságnak ez a fajtája eddig ilyen szempontból jogilag tisztázatlan kezelő személyzet nélkül működő — felvonó gondoskodik. A szálloda bejárata a Kossuth tér felé, az ifjúsági ház homlok­zata pedig a Körös-partra néz. Utóbbinak felületét művészi mo­zaik és diszkerámia díszíti. A több emeletes épületben helyet kapnak a város ifjúsági szervezetei, ked­vező lehetősége nyílik a fiatalok­nak kulturált klubéletre s megter­vezték a helyét a különböző szak­köröknek is. A legérdekesebbnek ígérkezik az ifjúsági ház szárny- épületeként elhelyezkedő 600 sze­mélyes hangversenyterem. Ha­talmas kockát képzeljenek el, melynek teteje azonban egyik irányban homorú, másik irányban domború ívben hajlított. Mű­szaki nyelven: hiperbolikus para­boloid szerkezet. A födém előfe­szített kábelkötegekre helyezett vasbeton lemezekre épül. Az Al­földön egyedülálló építészeti szenzáció az ország egyik legmo­dernebb konstrukciós megoldása lesz. A korszerű épület egyik ol­dalán krómozott aluminíumbur- kólatot kap, mely ezüstösen fog csillogni a rásütő napfényben. A hangversenyterem belső kiképzé­sé is érdekes: az ülőhelyek, szék­sorok átalakításával különböző rendezvények, bálák, sportese­mények (asztalitenisz-mérkőzés, ökölvívó-viadal stb.) rendezésére is alkalmas. E nagyszerű tervek — melyek­nek valóra váltása az ásók, csáká­nyok, földkotrók munkájával most startol — nemcsak a fejlő­dés bizonyítékai, de jelzik a me­gyeszékhely új, modernebb arcu­latának kibontakozását is. (Vajda) volt, ezért jelentős a mostani ál­lásfoglalás. A munkaviszony visszamenőleges beszámításának egyébként ugyanolyan feltételed vannak, mint a gyermekgondozási segély engedélyezésének. A miniszter és a SZOT másik elvi állásfoglalása arról szól, hogy a gyermekgondozási segélyre jo­gosító 12 havi munkaviszony ki-* számításánál figyelembe kell venni a mezőgazdasági termelő­szövetkezetekben tagként eltöltött időt is. Mégpedig oly módon, hogy minden tíz, közös munkával el­töltött napot kell egyhavi mun­kaviszonnyal azonos értékűnek tekinteni. Csak olyan napokat vesznek azonban figyelembe, ame­lyek nem esnek egybe az egyéb­ként is munkaviszonynak elfoga­dott időszakokkal A gyermekgondozási szabadság visszamenőleg is beszámít a munkaviszonyba — Hogyan kell beszámítani tsz-munkát? — A munkaügyi miniszter és a SZOT elvi állásfoglalásai

Next

/
Oldalképek
Tartalom