Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-27 / 202. szám

A szocialista művészet és a stílus szabadsága

A Magyar Szocialista Munkáspárt legutóbbi kongresz- szusán a művészet- politika alapéi vei között

fontos tételként szerepelt a stílusok szabadsága. Felkapta ezt a megfogalmazást a nyugati sajtó, több lap kiemelt helyen ismertette Kádár János és Szirmai István erre vonatkozó megjegyzéseit, de nálunk is sokan gondolták, hogy itt most módosítottuk a marxista

minden nagy íród mű voltaképpen egy jellemző, űj magatartást fogalmaz meg az élettel szemben. S ezt a tételt Karinthy példáján bizonyítja, ő ugyanis valóban nemcsak új hangot jelentett a magyar irodalomban, de egy új addig még ká nem fejezett magatartást az élettel, halállal, a társadalommal, társadalmi haladással, a háborúval, békéa vita már nyugvópontra jutott, a fejlődés tendenciái azonban már kirajzolódtak. Ennek alapján azt mondhatjuk, hogy a vita résztvevői, tehát általában a marxista esztéták nem fogadják el a realista magatartás és a közvetlenül valósághű ábrázolás azonosítását. Igaz, hogy a megoldást többféle irányban is keresik: vjagy ki akarják tágítani a realizmust a magaesztétika alapelveit, vei, szóval az emberi élet tartás irányába, esetleg még

vagy legalábbis „engedményt” tettünk. Abból indultak ki, hogy a marxista művészetfelfogás nem lehet közömbös a stílusokkal szemben, hogy elvileg is eltökélten ragaszkodunk a realizmus stílusához és legfeljebb időlegesen, átmenetileg hagyunk helyet — a szocialista művészeten belül — más stílusoknak.

Mi tehát itt a valódi helyzet? Valóban visszavonulásról vagy elvi engedményekről van sző? Vagy pedig a marxista esztétika változatlan alapelveinek új, jobb megfogalmazásáról?

Nem kell késlekednünk a válasszal: az utóbbiról. A marxista esztétika alapelvei változatlanok, s így változatlan művészetpolitikánk is. A szocialista művészetről változatlanul valljuk, hogy a művész realista magatartását kell tükrözhie, olyan magatartást tehát, amely a művé- szetet nem öncélnak tekinti, hanem a nép, az emberek ügyének, amely a művészettel nem csupán „saját fájdalmát s örömét akarja eldalolni”, hanem fel akarja tárni a bennünket körülvevő, velünk kapcsolatos világ törvényeit, s részt akar venni pozitív irányú átalakításában. A szocialista művészet ilyen értelemben mindig szocialista realizmust is jelent.

Amiből az következik, hogy a szocialista realizmus nem stílus, hanem művészi magatartás. A két fogalomban közös az, hogy mindkettő valamilyenfajta választást, kiválasztást jelent, de a magatartás az életre, a stílus pedig a művészetre vonatkozóan. Amikor magatartásról beszélünk, azt jelöljük vele, hogy milyen viszonyt vállalunk az élettel szemben, hogy hogyan lépünk fel az élet adott jelenségeivel kapcsolatban. A művészi magatartás ennek megfelelően azt jelenti, hogy minek érdekében akarjuk felhasználni a művészetet. Ezzel szemben a stílus kategóriájával azt jelöljük, hogy a művészet kifejezőeszközei közül mit választunk az alapvető magatartás kifejezése érdekében.

A művészi magatartás alapvető szerepét nemcsak a marxista esztétika hangsúlyozta. Babits Mihály írta például Karinthy Frigyes halála alkalmából megjelölt nekrológjában, hogy

I

nagy kérdéseivel kapcsolatban. Ez a magatartás a művészi mű lényege.

gaz persze, hogy egy bizonyos magatartás kedvez egy bizonyos stílusnak. A magatartás és a stílus összefüggése azonban mégsem feltétlen. Az élet minden dimenzióban végtelen, a művész számára tehát gyakorlatilag kimeríthetetlen. Egyazon alapvető magatartáson belül számtalan indokolt és elfogadható rész-iftagatar- tás helyezkedhet el, egyazon művészi magatartást sokféle stílus szolgálhat.

A helyes képet az zavarta meg, hogy sokan mást értettek realizmuson, nem a valóság feltárására és megváltoztatására irányuló magatartást, hanem olyan stílust, amely a valóságot a valóság közvetlenül szemlélhető síkjával azonosítja. Valóban, a művészi irodalom egy részében — így a nyugati esztétikában is — használják a realizmus szót. Azt a művet nevezik realistának, amelyben nem fordulnak elő fantasztikus lények és események, ahol mindig megmaradunk a tapasztalati valóság szintjén. Jól tudjuk azonban, hogy az igazi valóság sokkal szélesebb ennél, a művésznek azonban minden esetben úgy kell bemutatnia a jelenséget hogy benne megláthassuk a lényeget is. Ez aktív beavatkozást igényel a valóság felületébe, s itt a stílusoknak egészen széles skálája lehetséges. Picasso Guernicája, amely víziószerű látomásban mutatja be a fasiszták által szétbombázott városka képét realista magatartást tükröz, stílusában azonban nem valószerű, a valóság elemedből építkezik ugyan, de ábrázolásmódjában eltér a köznapi valóság felületétől. A stílus ugyanakkor önmagában nem bizonyíték egy alkotásnak sem értéke, sem mondanivalójának haladó jellege mellett, ugyanabban a stílusban értékes, kevésbé értékes és értéktelen, haladó, konvencionális és reakciós mondamivalójú művek is születtek már.

marxista esztétikában az utóbbi években nemzetközi méretekben vita bontakozott ki, többek között éppen a realizmus kérdéséről. Nem mondhatjuk ugyan, hogy ez

azon túl — „parttalan realizmus” — vagy le akarják szűkíteni a stílusra. Ez a terminológiai kérdés azonban mégsem a dolog lényege. A lényeg az, hogy a szocialista művészet programját, s programot kifejező elvet senki sem azonosítja a stílussal. A marxista esztétika tehát nem időleges politikából, nem „taktikai húzásból” vallja a művészet teljes stílusbeli szabadságát, hanem elvi okokból.

A stílusok többfélesége ugyanis éppen o fejlődés segítője. A társadalom fejlődése nem halad affelé, hogy elmosson ember és ember között minden személyes, ízlésbeli stb. különbséget, ellenkezőleg, a szocialista társadalom egyenlősége a személyiség szabad fejlődésével együtt alkot egységet. Nem azért nem kívánunk tehát magunknak uniformizált, egyetlen stílusban jelentkező művészetet, mert ,,nem jött még el az ideje”, hanem mert egyrészt az emberek sokféle igényét ki kell elégíteni, másrészt — s ez a legfontosabb — a művészi stílusok küzdelme, egymással való harca, egymás mellett való létezése elevenné teszi a fejlődést és biztosítja a művészet még erőteljesebb kibontakozását.

KÖRÖSTÁJ

t t

KULTURÁLIS MELLÉKLET

Póka György

Gyulai várudvar

Tárlat a könyvespolcon

E

A

nnek a fejlődésnek természetesen a mi felfogásunk szerint van egy alapvető iránya, s azt szoktuk megfogalmazni a szocialista realizmus kifejezésében. Olyan művészet, amely stílusát annak érdekében alakítja ki, hogy közelebb kerüljön a valóság lényegéhez és nem annak érdekében, hogy eltávolodjon tőle. Ezért egészíti ki a stílusok szabadságának elvét a kritika szabadságáé. Nem a „tévedhetetlen” bírálaté, hanem a vélemények és álláspontok harcáé. S amely nem elsősorban annak eldöntésére irányul, hogy „ki a realista”, hanem arra, hogy mi hát az igazság. Mert ha a művé szét akkor realista, ha i művészetnél is jobban érdekli az élet, akkor ugyan' ezt mondhatjuk a kritikáról is. Ami mindkettőből kiemelkedik, az az élet igazsága. Nem a művészeté, mert az csak az életet szolgálja.

Vitányi Iván

Kemény táblába kötött műalkotások, egészvászon- ha vagy fólbőrbe foglalva sorakoznak itt a fal mellett; tárlat ma már minden otthoni, könyvtári könyvespolc: könyvülusztrációk kiállítása. Vagyis igen színvonalas, igen tartalmas képzőművészéti alkotások gyűjteménye. József Attila- versekhez készített rézkarcok és Karinthy-kötetekhez komponált karikatúrák,

verseskönyvekbe fűzött színes kis festmények és regénylapokat váltó rajzkompozíciók—a mai vásárló már régóta hozzászokott ezekhez az élményekhez, s eleve ilyesfélét vár, íia kezébe vesz egy új könyvet Várja, hogy a jó irodalom mellé jó képzőművészetet is kapjon.

Legtöbbször nem is csalódik: könyvkiadásunk és

napjaink grafikusművészete gondoskodik újabb élményekről. A két gondos .tárlatrendező” évek óta olyan eredménnyel dolgozik, hogy a mai könyvil- illusztráció nemcsak a korábbi évtizedek termését múlja fölül, a külföld tiszteletét, elismerését is kivívta: könyveink, könyvil- lusztrációdnk több díjat nyertek külföldön.

Mi az illusztráció feladamankóként használt képző- művészetnek.

Az első európai könyvekben, kódexekben és az ős- nyomtatványokban Ilyesféle feladatokat is betöltött a betűk közé komponált rajz, festmény. Virágmintájával körbefonta a kézzel írott kódexhasábokat, iniciálé színeivel élénkítette a betűsorok monotóniáját is. Vagy különösen a középkorvégi Biblia Pauperumok- ban, a szegények bibliáiban — mesélt az illusztráció: szöveg helyett, képről képre mondta el igen pontosan — hasonlóan a' mai újságok képregényeihez — a

tilánál. Inkább olyan hangulatú rézkarcot komponál, amelyben benne feszül a Hazám szonettjeinek hatalmas patrióta-érzése, vívódása, s benne valami több, amit csak a képzőművészet adhat. Olyásmi, ez, mint a programzene, amely gyakran valamilyen irodalmi mű témáját dolgozza föl, úgy, hogy a zene értékeivel gazdagítja élményüket.

A modern illusztráció is sokféleképpen gazdagítja. A rézkarc finom eleganciájával és az ecsetrajz lágy vonásaival, a színes illusztráció vidámságával és a fametszet komor, fehér-fekete ellentéteivel; ezernyi

történetet, hogy az olvasni eszköze van a könyvespolci nem tudó nép is megértse, tárlat alkotójának, megtanulja a szentírás pél- s van egy nagy ei5nye. dázatait. műve olcsó és mindig a

A modem illusztráció — közönség, az olvasó közelé- nálunk is, külföldön is — ben — éppen csak le kell más feladatra vállalkozik, s emelni a polcról. Ma, ami- a fentiekre kevesebb gondot kor minden korábbinál több

fordít Hiszen — így gondolkodik a modem illusztrátor — ha az író szövegét önmagában nem lehet megérteni, ha az irodalmi mű

a jó könyvillusztráció Magyarországon, amikor mind több házban találni ilyen „könyvespolci tárlatot”, különösen sok emberhez jut

rajz. S a ma olvasója a virágdíszt sem igényli különösebben a könyvben: sietve művelődik, gyorsan olt

asható könyvet kíván. Mi n

ta? Díszítés? Azért készül, hogy a nyomtatott oldalakat változatosabbá tegye a képzőművészet színeivel, vonalaival? Ennyi cél kevés lenne önmagában mai művészeinknek. Vagy az irodalmat segíti a rajz, hogy az olvasó könnyebben elképzelhesse, megérthesse, amit az író írt? Szomorú lenne, ha csak erre vállalkoznék: szegénységi bizonyítvány a segítségre szoruló irodalomnak, kényelmetlen „segédmunka” a

rajz nélkül, önállóan nem el a jó művészet. A legjobb érvényesül, hiába a legjobb művészet, hiszen a kritikusok egybehangzóan állítják, hogy a három képzőművészeti ág közül, a festészetet és a szobrászatot messze megelőzi napjaink magyar grafikusművészete, amely valóban „világszínvonalon” alkot. Tehát világszínvonalú grafikákat aá könyveinkhez.

És aki megszokja a jó rajzot a nívós könyvben, legközelebb talán nem vesz csapnivaló festményt, ízléstelen porcelánszobrot A képzőművészeti kultúra terjedésének kitűnő eszköze, barátságos lehetősége az otthoni tárlat — a könyv ezen a módon is szépre, jóra nevelhet.

R. Gy.

larad hát az illusztrátornak?

Az írott művészet átdolgozása, értelmezése, ha úgy tetszik, hangszerelése. Olyan mű készítése, amely megmarad az eredeti vers, regény, novella hangulatánál, gondolatainál, de kiegészíti, gazdagítja azt a maga eszközeivel. „Az éjjel hazafelé mentem, s éreztem, bársony nesz inog” — írja a költő. De a grafikus nem rajzolja meg a hazamenést, hiú remény, hogy ezt jobban felidézhetné József At-