Békés Megyei Népújság, 1967. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-22 / 197. szám
W67. augusztus 22. 4 Kedd Ki mint vet... Elhangzott a beszámoló, következtek a hozzászólások. Az egyik vezető, akit a munkaerő fluktuációja miatt bírálat ért, javasolta: központi intézkedéssel vegyék el a dolgozók kedvét attól, hogy változtassák a munkahelyüket. Alkalmazzanak olyan rendszabályokat, amelyek az eddigieknél is hátrányosabb következményekkel járnak. Ha egy-két évvel is előbb mondja ezt, senki sem csodálkozik, így azonban — mivel a mechanizmus reformjával kapcsolatban éppen ellenkező a törekvés — eléggé furcsán hatottak a szavai. Mert azt ma már sokan tudják, bogy a vállalatok nagyobb önállóságot kapnak a foglalkoztatott dolgozók összetételének és számának kialakításában. Aki például fegyelmezetlen vagy a szakmájának megfelelően a rábízott feladatokat képtelen végrehajtani, attól egyszerűen megszabadulhatnak. Ha pedig a vállalat — hogy úgy mondjuk — válogathat, nyilvánvalóan a dolgozóknak is meg lesz erre a joguk, vagyis minden hátrányos következmény nélkül felmondhatnak. Mi indokolja majd a felmondást? Többek között az, hogy a szociális körülmények nem megfelelőek, vagy az is, ha valahol más helyen magasabb a munkabér. Persze, egyéb okok is közrejátszhatnak, mint a családi körülmények alakulása, lakóhelyváltoztatás, egészségi szempontok stb. Mégis, ami új lesz ebben: a dolgozók egyéni boldogulásukat keresve a nagyobb piaci lehetőségek előtt álló, tehát jobb anyagi és munkakörülményeket nyújtó vállalattal is felcserélhetik majd a munkahelyüket. De vajon ki kívánkozik el onnan, ahol mindent egybevetve, kedvező a dolgozók helyzete? Ilyen vállalatnak a munkaerővándorlástól aligha kell tartania. Azaz bizonyos, helyzeti előnyhöz jutva módja lesz arra, hogy válogasson és olyan munkásgárdát alakítson ki, amely a legjobban megfelel az igényeinek. Aki pedig marad, nyilvánvalóan igyekszik a helyét megállni, hogy ne kerüljön „B-listára”. Természetesen minden vállalat arra fog törekedni, hogy megtartsa a legjobb munkásokat és ne jusson a sereghajtók sorába. Ez egyúttal arra is készteti majd a vezetőket, hogy sokkal inkább a végzett munka és a tehetség alapján bírálják el az embereket és ne érvényesüljön a szubjektivizmus, ami manapság elég gyakran az elégedetlenség forrása. Vizsgáljunk meg még egy kérdést: mi lesz a gyengébb és fegyelmezetlen munkások sorsa? Mint már előbb is mondtuk, a vállalatok megszabadulhatnak tőlük. Akár máshpvá mennek, akár maradnak, a vezetők bizonyára ott is, itt is fontolóra veszik, hogy milyen munkabért állapítsanak meg részükre. Remélni lehet azonban, hogy a változó körülmények a gyengébb és a fegyelmezetlen dolgozókat jobb belátásra késztetik, hiszen ha nem is a létbizonytalanság, de annak a veszélye fenyegeti őket, hogy a szakmájukban képtelenek lesznek elhelyezkedni. Mert ki mint vet, úgy arat. % Kapcsoljuk ehhez a kérdéshez mindjárt az 1968 második fél évtől tervezett munkaidő-csökkentést is. Mint ismeretes, a 42—44 órás munkahét bevezetésének a feltételeit a vállalatok önerőből kötelesek biztosítani. Gyengén képzett, hanyag, fegyelmezetlen munkásgárdával ez kevésbé oldható meg. A dolgozók tehát ilyen vonatkozásban is érdekeltté válnak abban, hogy olyanok kerüljenek az üzemükbe, akik megállják a helyüket, az adott viszonyok között képesek megfelelő teljesítmény elérésére, ami pedig lehetőséget terem* a munkaidő lerövidítésére. A vállalatok általában nem terveznek létszámcsökkentést, bár a vezetők és a dolgozók egyaránt érdekeltek lesznek a munkaerő ésszerű, takarékos felhasználásában. A nagyobb nyereséget és a részesedési alapot azonban nem a termelési költségek viszonylag kis hányadát képező munkabérek csökkentésével, hanem színvonalasabb munkával, a piaci szükségletek eddiginél jobb kielégítésével kívánják növelni. Aligha csökken tehát a munkalehetőség, de a megváltozó viszonyok között jobban érvényesülhet az elv: aki többet ad a társadalomnak, nagyobb mértékben részesüljön az anyagi javakból. A jövőben így más értelmezése lesz annak, amit ma a munkaerő fluktuációján értünk. Nem annyira a dolgozók, hanem inkább a vállalatok „fajsúlyának” a mércéjéül szolgál majd. Pásztor Béla A MÉK BÉKÉSCSABAI KIRENDELTSÉGE hosszabban tartó szezonmunkára férfi és női munkaerőt keres FELVÉTELRE. Jelentkezni lehet azonnal a MEK telephelyén (a BARNEVÁL mögött) 82163 imnii ’ aiiuiii 'Bimai bbasbíbI •« UHUM It IN I 'BBBBBBI* iimMM «mien ihmihI* UBNBBBBB IBKilBBBB •■ASKSWfl ? íi:::::sss::e:s::ss:s:::s:«k»ssssís ■ (■■■''BaNBanaRanHNNaitNBBNNNN'NBnniRjNNa bbb«'!»i»b*bbbnbbbbobs """■■■ Í225S22SS ..............usniiilür 560 tag, 740 eser forint betét... Villáminterjú a „legöregebb" KST ellenőrével Tizenhárom évvel ezelőtt — a megyében elsőként — alakult a Békéscsahai Kötöttárugyárban, a doigozók kölcsönös segítő takarékpénztára, amely na űzeti ki a tijcnharmadik időszak betéteit Ez alkalommal intéztünk néhány vibárakérdést Dinya Margithoz, a KST jelenlegi ellenőréhez. — Mennyi volt a taglétszámuk a KST beindulásakor? — Tagjaink száma az alapításkor alig haladta meg az őtven főt, az első év végére pétiig valamivel több volt a száznál. Ez időtájt zömmel 10 és 20 forintos betétvállalások voltak. — ...és most mi a helyzet? — A most letelt időszak befejeztével 560 tagunknak együttesen 704 ezer forintot fizetünk ki. A fejenkénti átlag tehát jóval meghaladja az 1200 iorintot. Ez azonban nem teljes kép, miután ez az időszak nem egyéves, ha- nemcsupán tízhónapos volt. Az őszi lejáratról ugyanis áttértünk a nyáiri kifizetésre, merj ez adói- g<<zóknak kedvezőbb. — Egyéb jellemzők» — A tízhónapos időszak folyamán összesen 431 ezer forint kölcsönnel segítettük tagjainkat. Az említett számadatokból kitűnik, hogy a havonkénti és tagonkénti betétátlag jóval meghaladja a száz forintot. Mint érdekességet említem meg, hogy a mostani kifizetések között az egyéni rekord 8000 forint, de az ötezres kifizetések egyáltalán nem mennek ritkaságszámba. — Általában mire gyűjtenek a dolgozóig? — A célkitűzések rendkívül változatosak. A legtöbben bútorra, hízóvásárlásra, háztartási gépekre gyűjtenek, de vannak olyanok is, akik a most összegyűjtött pénzen autónyeremény-betét- könyvet váltanak. MegállapithaA Mezóberényi Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága a dolgozó nők helyzetével foglalkozott a legutóbbi ülésen. Számszerű adatokat ismertet a jelentés a dolgozó nők létszámáról. Kétezernél valamivel több azoknak a községbeli nőknek a száma, akik munkahellyel rendelkeznek. Háromszázhuszonketten beldolgozók, a termelőszövetkezet munkájában családtagként száz- negyvenheten dolgoznak rendszeresen minden nyáron. A község lakói közül ötszázhatvanöten járnak más községbe vagy városba dolgozni, közülük legalább a fele nő. Az autóbuszon utazók száma hatvannyolc, ezek hetven százaléka nő. A jelentés a továbbiakban részletesen kifejti azt, hogy a mező- berényi asszonyok közül sokkal többen vállalnának munkát, ha erre lehetőségük lenne. Ezt bizonyítja többek között az, hogy a konzervgyári előkészítő telepen sokkal többen jelentkeztek, mint ahány dolgozóra szükség volt. A Békéscsabai Ruhagyár részére, mint bedolgozók, sokan vállalnak munkát, de itt is nagyobb lenne a létszám, ha a gyár a községben adná ki a munkát és venné át a készárut. Igen sok nőt visszatart a munkavállalástól az, hogy jelenleg a bedolgozóknak kell Békéscsabára beutazni, oda- és visszabatyuzni a nyersanyagot és készruhákat. A termelőszövetkezeteknél nagy hiányosság, hogy túlnyomó többségben csak nyáron tudnak munkaalkalmat biztosítani a nőknek. A vizsgálat során megállapították azt is, hogy a jelenleg dolgozó családos anyák közül a nyolcórás helyett szívesebben vállalnának négyórás munkát. tó, hogy tagjaink túlnyomó többsége ma már nem ruházkodásra, hanem tartós beszerzésre gyűjt. (—zár—) Részletes kimutatásban bizonyította be a jelentés ezután, hogy a nők keresete nem marad alul a férfiakénál, ha azonos munkát végeznek. A dolgozó nők védelmével és a szpeiális juttatásokkal kapcsolatban megállapították, hogy az erre vonatkozó szabályokat és rendeleteket a község minden női munkaerőt alkalmazó üzemében és vállalatánál betartják. A családos anyák részére, — bár ez az üzem termelésére nem volt előnyös —, lehetőség nyílt szükség esetén a fizetéses szabadságon felül fizetés nélküli szabadság kivételére. A dolgozó nők otthoni munkájával is foglalkozott a jelentés. Ennek megkönnyítéséért jelenleg legtöbbet az fmsz tehet, elsősorban a háztartási gépek kölcsönzésével. Az első félévben négyszáz- hetvenhatan vették igénybe a különböző gépeket. Külön kell még szólni arról, hogy az otthoni munkát nagyban elősegíti, hogy egyre növekszik a tartós fogyasztási cikkek vásárlása, elsősorban a mosógép, porszívó, hűtőszekrény és centrifuga iránt mutatkozik nagy kereslet. Az otthoni munkát könnyíti, hogy egyre kevesebben főznek otthon rendszeresen. Az fmsz éttermében havonta háromezer-hat- vanhatan ebédelnek rendszeresen s ezerháromszázán mindennap hazahordják az ebédet. A dolgozó nők helyzetét köny- nyíti a bölcsőde és óvoda. Az előbbiben nem elég a férőhely, az utóbbi viszont kielégiti az igényeket, Jelenleg százhatvan gyermek ebédel a napköziben, számuk a tanévben általában háromnégyszáz. O. L. A dolgozó nők helyzete Mezőberényben Gerencsér Miklós: Illés, a sokoldalú Kisregény 2. — Öljön meg, Pista bácsi! — könyörögtem neki. — Elittam az Opel árát. Ekkor derült ki, milyen nagy lélek is az én idős barátom. A vállamra tette jóságos tenyerét: — Örülök kicsi Illés, hogy nem vagy elveszett ember. Hagyj fel ezzel a férfiatlan bűnbánattal. De hát mégis csak restelltem az esetet. Ettől kezdve Pista bácsi semmi kérését nem tudtam volna megtagadni. Sokat szenvedett a sérvétől, rábeszéltem, hogy operáltassa meg magát. Vonakodott a késtől. Végtére is azt mondta, nem bánja, de csak úgy adja magát az orvosok kezére. ha én viszem be a kórházba. Átéreztem lelki tusáját. Az előző nap délutánján fűnek-fá- nak elhíresztelte, hogy másnap reggel jön érte Illés a mentővel. Gyengéden bántam vele. Direkt az ő kedvéért fényesre dör- zsöltem a szép fehér mentőkocsit, magam az ünneplő kamgarn egyenruhába öltöztem és a szo- I kástól eltérően, magam mellé I ültettem az öreget. De alig indultunk el, azt mondja a Zöldkoszorú előtt: — Állj meg, kicsi Illés. Igyunk egy nagyfröccsöt. Hátha meghalok és akkor én már soha többé nem láthatom a Zöldkoszorút Meg lehet tagadni egy beteg kívánságát? Iés jót is tett mindkettőnknek a Zöldkoszorú. Utána nem volt olyan nyomasztó a hangulat a mentőben. A Fehér Rózsánál megint azt mondja Pista bácsi: — Itt muszáj megállni, kicsi Illés. A Fehér Rózsában mérik a legjobb balfi vöröset. Kicsi éppen nem vagyok, mert 94 kilót nyomok és hajlott hátam ellenére 180 centi magas a termetem, de ami a balfi vöröset illeti, arról még az Aranyszájú Szent János sem beszélhet igazabbat, mint Pista bácsi. Hosszú lenne felsorolni minden állomást. Csak a fontosabbakat említeném... A Kilián vendéglőbe azért kellett bemenni, mert akkoriban ott mérték a közkedvelt bársonyosi rizlinget. A Móri-borozó ezerjójáról bűn lett volna megfeledkezni. Kint, a rádorvárosi Csala-csárdában a szürkebarátot kellett meglátogatni. Dáthán vendéglő — zöld- szilváni. Fácánkakas — soltvad- kerti. Aranyhordó — soproni kékfrankos. Nem hagyhattuk ki a pannonhalmi bencés papok pincéjét sem, mert Pista bácsi vallásos ember volt és misebor nélkül nem élvezhette a lelki tisztaságot. Márpedig operáció előtt nem árt, ha az ember békességet köt az egekkel és önmagával. Ügy dél felé azért már kezdtem nyugtalankodni. Pista bácsi csökönyösködött, hogy legalább a Sokorainál álljunk még meg. Ez a Sokorai frontharcos társa volt még az első világháborúban. Jobbik énem erős harcot vívott a rosszabbik énemmel. Tudtam arról, hogy ilyesmi már másokkal is előfordult. Ügy véltem, a jobbik és a rosszabbik énem vitatkozzon csak kedvére — én addig bemegyek Pista bácsival a frontharcos Sokoraihoz. Ünnepélyes pillanat volt, amikor beléptünk. Éppen akkor kondult a déli harangszó, a szomszédos József-templom tornyában. Pista bácsi ábrándosán szagolgatta a kocsma levegőjét és a pocakját simogatta. — Csülkös bableves! — re- begte boldog elképzeléssel. — De Pista bácsi, be kell már menni a kórházba..«
