Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-30 / 178. szám
KÖRÖSTÁJ port a művészettörténetben egyébként közvetlenül megelőzi és előkészíti Rembrandt és a rembrandtisták mindenütt ismert művészetét Az örök Elektra (Három évezred drámái) Jan Lievens: Parazsat fúvó fiú. A kötet tíz drámát tartalmaz, amelyek azonban két és fél évezredet fognak át. Az „örök Elektra” tíz kor és költő nyelvén és hangján beszél. Drámája tíz változatban pereg le előttünk és mindegyiknek meg- vah a maga színe, jelentése. A téma „története” — mert az időrendben egymás után sorakozó Elektra- vagy Oresztés-drámák egyben a téma történetét is bemutatják — voltaképpen ■nem más, mint az emberi alapviszonylatok korról korra való módosulása. Elektra a korok tükrében: ez nemcsak Elektra története. hanem a tükröző koroké is vagy pontosabban: az „örök” Elektra minden egyes változata a maga módján a maga korát t.ük- [rözi. (Magyar Helikon) többen a változásban ^ ugyancsak követi a festészet, amely friss volt vele együtt és most hanyatló vele együtt; nemcsak szépséget, jó tanulságot is hagyva az utókorra, e szép kiállítás nézőire is. R. Gy. Holland mesterművek a XVII. századból A Szépművészeti Múzeum „koprodükciós" kiállítása A XVII. század a hol- land művészet hatalmas százada. Az 1600-tól 1700-ig terjedő száz esztendő történetileg társadalmilag felszabaduló ki- teljesedést, festészetben kápráztatóan gyors csúcsra jutást jelent, soha nem látott gazdagságát óriás alkotóknak és nagy tehetségű kis mestereknek, műfajoknak és stílusoknak, képtermésnek és képvásáflásnak. 1609-ben az észak-németalföldi tartományok végképp diadalra viszik politikai-vallási harcukat, s legyőzve a spanyol-katolikus feudalizmust, a holland tartományokban megteremtik Európa első ke- reskedő-iparos-polgár államát. S nyomukban a festők olyan polgári realista művészetet alkotnak, amelyet a még feudális Európa jó ideig idegenkedő csodálkozással néz, aztán — századok elteltével — csodálni, vásárolni és gyűjteni kezd. Gyűjtenek a későbbi századokban a lengyel uralkodók és főnemesek, vásárolják a holland festményeket az első magyar műgyűjtők is, s Ily módon mindkét ország közgyűjteményeibe változatos sorozata kerül a holland aranykor festészetének. Ezért kitűnő kezdeményezés, hogy a budapesti Szép- művészeti Múzeum a két ország műkincseiből rendezett most. közös kiállítást, olyan bemutatót — 33 kép a varsói Nemzeti Múzeumból, 35 a pesti múzeumból —, amely teljességgel mutathatja a hollandok nagy korát. A korszakot, amelynek festői egyek voltak új társadalmukkal, s polgártársaik érzéseit érezve, kortársaik gondolatait gondolva azt fejezték ki, azt festették, amit koruk társadalma várt és látni akart. Nem véletlen, hogy a festészet hatalmasait és a műértők legkiválóbbjait termő korabeli Itáliában ekkor még fenntartásokkal, furcsálkodva fogadják a holland festészet páratlan alkotásait: erényeiket elismerve is póriasnak és hétköznapinak érzik, aprólékosnak és nem elég fenn- költnek. Nem is érthetik még az akkori feudális Európában a realista módon számító amsterdami kereskedő, a józanul tervező és dolgozó delfti iparos szemléletét, amely a kor holland festészetébe is hétköznapi egyszerűséget plántál, de hétköznapi szépséget is. Kártyázó parasztokat, öntudatos polgárportrékat festenek a kor művészei, még bibliai jeleneteiket is saját környezetükbe telepítik, s keresetlen egyszerűséggel festik meg. A holland festészet a század legelején még a művészi nagyhatalomra, Itáliára figyel, de az Alpoktól délre tanuló művész otthon csakhamar elfelejti az ellesett itáliai törekvéseket. Adriaen van de Venne „Korcsolyázói” — Varsóból érkezett a kissé mesterkélt, olaszosan tarkán finomkodó kép — még az itáliai hagyomány átélését mutatja. A későbbi alkotók azonban már holland módra életteliek, polgár módra keresetlenek. Nem véletlen, hogy a következő, utrechti festőcsoport, ha itáliai példát keres is, a „leghollandabb” itáliai mester, Caravaggio művészetének nyomdokain indul, olyan műveket hagyva ránk, mint Lievens darabosan kedves „Parazsat fújó fiú”- ja, s „ikertestvére”, Ter- bruggher tenyeres-talpas „Pipára gyújtó fiú”-ja (az első remek ugyancsak Varsó tulajdona, a második — egyetlen ilyen — Egerből érkezett, s a budapesti kiállítás mutatja először letagadhatatlan szellemi rokonságukat). A csoA mostani kiállítás nem magányos mestereket, inkább jellegzetes művészi köröket kíván megismertetni. Rembrandtnak sem minden művét gyűjtötték ide. (de itt van a „Mészárszék”, s itt tanítványával, Dou-val együtt festett „Példázat”-a s egy szép portréja Lengyelországból); a múzeum állandó németalföldi kiállítását csaknem érintetlenül hagyták, hogy a kiegészítéssel teljessé váljék a nagy hollandok bemutatása. A mostani kiállításon a Rembrandt-kö- vetők eléggé ismeretlen munkásságát is jól láthatjuk. például a leghűségesebb, legkésőbbi tanítvány, Aert de Gelder drámai alkotását. G láthatjuk, hogy ^ Rembrandt, a „mindent festő” mester utódai hogyan osztották fel téma szerint egymás között a festészetet. A holland polgár a korban sok képet vásárol, nagyon sok — több ezer — művészt dolgoztat, akik a versenyben egy egy témakört választanak maguknak. Vásárlóik igénylik a róluk készült portrét, s az utánozhatatlan Frans Hals mellett prortréfestők serege nő fel. A zsánerképet, a jellemző figurák és jelenetek ábrázolását is keresi a korabeli vásárló, olyat, mint — egy a sok kitűnő közül — Ostade finom, életteli „A tollmet- sző”-je. Vásárolja a tájképeket, Cuyp aranyos, Ruisdael erőteljes tájait, s Säen dream műveit. Leginkább azonban a polgári életképfestők és csendéletfestők finomodnak a század végére. A kitűnő Tér Borch „Levelet író katoná”-ja már csaknem olyan fenn költ, mint egy itáliai festmény fa mesternek nincs képe nálunk, ez Lengyelországból érkezett). Pieter de Hooch lányképe még hoälandian egyszerű, de Willem Kalf dús csendélete ugyancsak finomkodó — akárcsak a századvég holland polgára, aki néhány emberöltő alatt maga is finomkodó hatalom-birtokossá vált. Gyumbier Éva Tanya Apáti Miklós: Néha ránt Hifii Kecsegtettél egy más világgal, lámpás estékkel, vacsorúkkal, meleg, ártatlan kenyerekkel, csillagban bízó szerelemmel, nyugalmas, lassú álmodással, föl-föl gyúló gyürnöcsfa-ággal. Lámpás estéid, vacsoráid tompa izzása néha rám nyit: topog, zörget, netted kutatja, s nem vagy sehol. Ezer alakban futsz előlem. Ártatlanságod, , ahogy a május, elvirágzott. Nikola Vapcarov: Szülőhazámra ráderül naponta és tiszta kéken sugárzik a menny. Csillagot gyújt az este és kioltja az új nap lángja minden reggelen. Ha esténkint a reszkető homályban fáradton ballagok hazafele, érzem, ellenség lesi szülőházam, s pisztolyt szorongat átkozott keze. Citáltad, jó anyám, az égi leckét, hogy mindenkit szeressünk, aki él — Szeretnék én is, jó anyám, szeretnék... De nekünk — szabadság kell és kenyér! A költő utolsó verse Irgalmatlan, kegyetlen, ádáz harc a mi harcunk — azt mondják: eposz. Lebuktam, s a helyemre áll más ... Egy emberélet — nem oszt, nem szoroz! Sortűz után pondrókkal vár az árok. Ez a logika odalenn. De új viharban újra harcba szállók, népem, szerelmem, mindenem! 1942. július 20, délután 2 órakor Kardos László fordításai Huszonöt esztendeje halt mártírhalált Nikolaj Vapcarov költő, a forradalmi bolgár munkásság küzdelmeinek leg- szuggesztívebb lírai tolmácsolója, a helytállás, a halálig vállalt forradalmi hűség énekese. Nádast József; Kassák Lajosról Szurtos kovács, leengedi a kalapácsot, Inas kezével egykedvűen int Jól van, emberek, aki elmegy, az elmegy, Sírjára ültessetek kankalint. Szagos szegfűt, rózsát, árvácskát, tulipántot, Vigasztalják mély nyirkos magányát, Megköszönni életét úgyse tudjátok, Temérdek kincsét, pazar ajándokát. 1967. VII. 23.
