Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)

1967-07-30 / 178. szám

A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁ G ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Három kérdés — három válasz tanszer- és tankönyvügyben Ha még javában tombol is a nyár, s a diákok vidáman lubic­kolnak a hűs habokban, vagy az építőtáborokait járják, s ha ugyan látszólag messze az új tanév kez­dete, a különböző kereskedelmi egységekben már megkezdték a tanév eleji készülődést. Erről érdeklődtünk a békéscsa­bai papír- és írószerboltban, va-r lamint a Radnóti Miklós Köny­vesboltban. — Hol tartanak az új tanév írószerellátásának előkészületei­ben, mi várható, lesz-e hiány­cikk? — kérdeztük Surin Annát, az írószerbolt vezetőjét. — A következő tanévvel kap­csolatos iskolaszerek igénylését az előző évi tapasztalatok alapján időben elküldtük, s a nagykertől ennek alapján már meg is kaptuk a kért árut. Így megkezdhettük a kicsomagolást is. A tavalyihoz hasonlóan az egyes osztályoknak ♦negfelelően csomagoljuk a füzete­ket. Egy héten belül pedig vásá­rolhatók a szükséges tanszerek. Az igényeket nem tudjuk teljes mértékben kielégíteni. Változat­lanul nem oldódott meg a margó- j zott füzet ellátási gondunk és nem áll rendelkezésre kellő mennyisé­gű és formátumú könyv-, illetve füzetborító. A 8-as és 10-es ecset, valamint a színes kréta ugyan­csak hiánycikk. — Milyen újdonsággal lepik meg a vásárlókat? — Kétféle új fazonú kézi és háti táskával bővül választékunk. Űj az ízléses műanyag tokban megjelentetett gombfesték-kész- let hat- és 12-es színelosztásban. Ennek bizonyára örülnek majd. Első ízben kerül forgalomba jó minőségű, kisméretű rajzlap-cso­mag is. Az általános iskolai első osztályos tanulók szüleinek kívá­nunk segíteni azzal, hogy vala­mennyi szükséges írószert csoma­golva vásárolhatják meg Megol­dódik az ellenőrzők csomagolási gondja is mivel műanyagból kap­hatók lesznek az ellenőrzőborítók. — Mit tanácsolnak a szülőknek és a nagyobb diákoknak? — A zsúfoltság elkerülése vé­gett ne várják meg a tanévkez­dést, mert akkor sokkal nehezebb körülmények között tudják szük­ségleteiket beszerezni. Boltunk dolgozói mindent megtesznek a torlódás elkerülésére, de ez csak akkor lehetséges, ha a vásárlás folyamatosan történik'. Mi a nagy bevásárlások idején a bolt nyit- vatartásának módosításával is segíteni igyekszünk, reggel 7 órá­tól este 7 óráig tartunk nyitva. A tanév beindulása után, ha a szük­ség úgy kívánja, bizonyos módosí­tásokat végre tudunk hajtani a nyitást és zárást illetően, hogy a diákok időben be tudják szerez­ni a még hiányzó tanszereket — mondotta befejezésül Surin An­na. A Radnóti könyvesboltban Gaál Valéria helyettes vezető adott tá­jékoztatást a tankönyvekkel kap­csolatban. — Hogyan történik a tanköny­vek elosztása és mikorra vár­ható? — Várjuk a jövő tanévben szükséges tankönyveket. A tan­könyvellátótól még ez ideig nem érkeztek meg. Ez egyébként min­den évben így van, de reméljük, hogy augusztus végére az iskolák­ba kerül valamennyi. Boltunk dolgozói felkészülten várják a könyvek beérkezését, kisegítő munkaerőt is biztosítottunk. A tankönyvek kiosztásában vál­tozás nincs, továbbra is az isko­láktól kapják meg könyveiket a diákok. — Lesz-e szabad forgalmú tan­könyv- vagy tantárgy-pótló? — Ilyenek a szótárak és az at­laszok. Ezek szétosztása is intéz­ményesen történik. Atlaszok csak abban az esetben lesznek szaba­don vásárolhatók, ha az igényelt mennyiségen - felül is rendelke­zünk készlettel. Szótárakból van elegendő s amelyek nem tan­könyv jellegűek, szabadon kap­hatók. — Hogyan történik gondosko­dás a kötelező olvasmányokról, mint tankönyv-kiegészítőkről? — Jelenleg igen nagy készlet áll rendelkezésünkre a kötelező olvasmányokként előírt művek­ből. A diákok három-, ötforintos árban vásárolhatják vagy rendel­hetik meg ezeket. Az idén már szeptemberben szétküldjük aján­lójegyzékeinket a kötelező és ja-» vasoít művek felsorolásával, s a megrendelést követően gyors ütemben gondoskodunk szétkül­désükről, lehetőleg úgy, hogy a tanulók legalább októberben kéz­be vehessék — fejezte be tájé­koztatását Gaál Valéra. Háló Ferenc Hat hónap utóm Kétszázezer forinttal teljesítette túl tervét az Orosházi Faipari Vállalat Több mint húszmillió, ponto­san húszmillió 200 ezer forint ér­tékű árut termelt az első félév­ben az Orosházi Faipari Válla­lat, s ezzel az eltelt hat hónap tervét 101 százalékra teljesítette. Dr. Varga István, a vállalat fő­könyvelője kérésünkre részletes tájékoztatót adott az eredmé­nyekről. Elmondta, hogy a bútor- és kárpitos-részleg tízmillió, a seprűrészleg hat, a fatömegcikk-részleg pedig négymillió forint értékű áru készítését tervezte. A féléves terv vállalati szinten húszmillió forint volt, s az elért kétszázezer forintos túlteljesítés főként a bútor- és kárpitos-rész­leg többlettermeléséből adódik. Bútorból több mint 1600 garni­Az Orosházi Üveggyár 18 éven felüli ifjú kőműves szakmunkásokat keres felvételre kemence karbantartási munkákra 8 Ft-os .órabérrel. Szállást és étkezést térítés ellenében biztosít a gyár. „ JELENTKEZNI lehet a gyár munkaügyi osztá- ■ lyán. 71546 túra készült. Festett Erzsébet- hálóból 517, festett konyhából 110, színes farostlemez bevonású konyhából 580, kárpitozott Béké­ből pedig 450 garnitúra készült az orosházi vállalatnál. A kony­ha- és szobabútorok mellett 900 sezlont is készítettek. A fatömegcikk-részleg 360 ezer cirokseprüt, 180 ezer partfis­nyelet és többféle apróbb cik­ket állított elő. A 360 ezer cirokseprűből 36 ezer, vagyis a külföldre tervezett mennyiség nyugati exportra ke­rült. Az idén ebből a cikkből összesen százezret exportál a vállalat, így a második félévben még 64 ezer cirokseprűt szállít a megrendelő félnek. A munkák eredményességét növeli a kilenc szocialista címért küzdő brigád, melynek tagjai értékes felaján­lásokat tettek. Vállalták többek között az anyagveszteség csök­kentését, a termelési terv túltel­jesítését, számos társadalmi munkaórát. A vállalat kollektí­vái például részt vettek nemré­giben a kisvasút sínéinek fel­szedésénél is. Az egyre eredmé­nyesebben működő kilenc brigád egyik biztosítéka annak, hogy a vállalat az idén sem marad le, s teljesíti a negyvenmillió forintos évi tervét, sőt az elmúlt évek ta­pasztalatai szerint bizonyára túl is teljesíti. hírek — Házibrigádok építik Lököshá- zán a ’ négy tan termes iskolát, Gerlén az orvosi rendelőt és la­kást, Dobozon pedig a politech­nikai műhelyt. — A népi ellenőrzés továbbfej­lesztéséről tárgyalt legutóbbi ülésén a Központi Népi Ellen­őrzési Bizottság. — Törökországban még mindig nem ismeretes, hány halálos ál­dozata volt a heti földrengés­nek. Eddig 125 halottat számol­tak össze, de semmit sem tudni a különböző helyi falvak lakos­ságának sorsáról. — Kirándulás Szarvasra. Ma a Békési. Földművesszövetkezet ?3 tagja autóbusszal Szarvasra lá­togat, ahol többek között meg­ismerkednek a világhírű arbo­rétummal. — Növekedett a Patyolat forgal­ma Szeghalmon, ami az év első felében 7373 forint volt, míg az elmúlt esztendő azonos idősza­kában csak 5585 forint. — Érdemrend a papírkosárban. A stuttgarti szállodában a rendőr­főnök az olyankor szokásos vizs­gálatot végezte, amikor jelentős személyiségek hagyják el lak­osztályaikat. A napokban a pa­pírkosárban megtalálta az NSZK érdemrendjét és az ezt igazoló dokumentumot, amaly- lyel Lübke nyugatnémet állam­elnök tüntette ki az elefánt­csont-parti külügyminisztert. — Hirosimában befejezték az atomház tatarozását. Az építő­munkások, miután szétszedték az épületállványokat, kijelen­tették, hogy az atomház most már évszázadokig is eláll s nem döntheti romba sem földrengés, sem tájfun. — Magyar művészek is részt vesz­nek az idei őszi genfi zened ver­senyeken. A svájci város 29. nemzetközi zenei versenyére 36 országból 275-en jelentkeztek. — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán, a 43. választókörzet­ben, Békési út 36. szám alatt július 31-én 16-tól 18 óráig Jass Mihály; a 17. választókörzetben, a Kulich Gyula Lakótelepen 17-től 18 óráig Knyihár János- né; augusztus 1-én 18-tól 19 óráig a 71. választókörzetben, Kolozsvári u. 25. szám alatt Kazár János; a 76. választókör­. zetben, Szegfű u. 1. szám alatt Iga Istvánná; az 5. választókör­zetben, Dózsa György út 3. szám alatt «Äigusztus 2-án 17-től 18 óráig Nagy János tanácstag. — Értesítjük Békéscsaba város la­kosságát, hogy a honvédség 1967. augusztus hó 1—15-ig a Partizán utcai helyőrségi lőté­ren az alábbi napokon lövésze­tet tart: 1-én 07.00—15.00-ig, 2-án 07.00—20.00-ig, 3-án, 4-én 13.00—20.00-ig, 5-én 08.00—20.00-ig, 7-én, 8-án 08.00—20.00-ig, 9-én 08.00—20.00-ig, 10-én, 11-én 13.00—24.00-ig, 12-én 08.00—20.00-ig,- 14-én 08.00—20.00-ig. Kérjük a város lakosságát, hogy a fenti időpontokban a lőtér környékét és a mögötte levő területet saját, személyi és vagyoni biztonsága érdeké­ben kerüljék el. Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. 490- A békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában holnap este a Kato­nalányok című filmet vetítik.- Előzetes adatok szerint Kuba idei cukortermelése meghaladja a 6 millió tonnát. Az ország történetében ez a harmadik leg­nagyobb terméseredmény. Harminchétmillió forintért vásárolt gyógyszert az első fél­évben megyénk lakossága.- Gyomán a Győzelem Tsz-ben a javított átmeneti szikes tala­jon holdanként 22,3 mázsa bú­za termett, a kontroli-parcella 12 mázsájával szemben.- Szegeden véget ért a három­napos nemzetközi rostipari szimpózium, amelyen 15 elő­adás és korreferátum hangzott el a kender- és lenfeldolgozás hazánkban is alkalmazott világ- színvonalú módszereiről s az iparág fejlesztésének lehetősé­geiről.- Az ország legjobb gabonater­mesztő gazdaságai közé tartozik a tiszaföldvári Lenin Tsz. Az idén azonban minden eddiginél kimagaslóbb termést takarítot­tak be: 2000 holdon átlagosan 28 mázsa búza termett.- Hálózatfejlesztésre a Vésztői Fmsz ez évben saját erőből építkezésre 260 ezer, más jelle­gű beruházásokra 450 ezer fo­rintot költ.- Rákkutatással jelenleg a vilá­gon 3500 tudós foglalkozik, öt­vennyolc ország 459 intézetében 1967-ben ötezer gyógyítással és megelőzéssel kapcsolatos fel­adat megoldásán dolgoznak.- Megjelent Stawinski Jerzy: Pingvin című kötete a Magvető gondozásában. A 60-as évek if­júságának, a háború után szü­letett nemzedék sorsáról szól a neves lengyel író műve, amely egyben a mai Varsó életéről is pontos, érdekes és izgalmas ké­pet rajzol.- A legaszályosabb területek a világon: Atacana-puszta Chilé­ben és Vádi Halfa Szudánban. Ezeken a helyeken három éven át csupán egy milliméter csapa­dék esik. Időíárásielentés Várható időjárás ma estig: Időnként felhősödés, elsősorban nyugaton zá­poreső, zivatar. Gyenge légáramlás. A zivatarok idején átmeneti szélélénkü­lés. Meleg marad az idő. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérséklet IS­IS, legmagasabb nappali hőmérséklet 26—31 fok között. ( BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megye* bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pát Szerkesztőség: Békéscsaba. Szabadság tér 17, III. em Telefon: 21—96. 22—96. Kiadja a Békés megyei Laokiadó Vállalat. Békéscsaba H, Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dij 1 hónapra 13.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba. r index: 25 051 J JÓN ! Európa egyetlen utazó vidámparkja, JÓN! a német Luna-park9 első ízben Orosházára, a kultúrház helyére 1967. augusztus 4-től 7-ig. Elvarázsolt kastély — Hullámvasút — Óriáskerék — Go-kart kisautópálya — 12 féle szórakoztató játék 71531

Next

/
Oldalképek
Tartalom