Békés Megyei Népújság, 1967. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1967-07-02 / 154. szám
KOR ŐS TÁJ __ __________KULTURÁLIS MELLÉKLET___________ A szeretet és megértés a művészetben Ady Endre írta pontosan 60 évvel ezelőtt, 1907- ben: „Tegnap este, amikor Burián meghallgatására világították ki az Operát, egy essendes utcában nagy csődület támadt. Egy sarokházban, valami iskola inter- nátusában zongorázott egy diák. Szépen, komolyan játszott a fiú, Puccinitól Fráter Lórándig mindent. S hallgatta vagy háromszáz ember, talán négyszáz is. Diákok, elszabadult munkások, masamódlányok, kereskedelmi alkalmazottak, s más effélék, akiknek Caruso-estére, Burián-es- tére nem telik. Gyönyörű volt ez a közönség, s megható, hálás a figyelem, amely a nyitott ablakon át kiáradt zeneszót felfogta. Ezekből a budapestiekből lehetne egy új üdv-hadsereget csinálni, a szépség üdvhadseregét. Arcukon bánatosan, talán tudatlanul ott volt a vágy, mennyire szeretnék életüket a művészettel megszépíteni.” S ezután azt is elmondja, hogyan kellene ezt a vágyat kielégíteni. Népoperák, olcsó színházi előadások, népi hangversenyek, és tárlatok kellenének hozzá. De vajon nem érkeznek-e majd későn hozzánk a kulturá- lódásnak ezek a formái? Pedig minálunk ez volna az egyetlen „megváltás”, a feudális és a burzsoá rend nem teremthet már igazi értékeket. Csak a nép, az „alacsonyak” tehetik Budapestet „városibb Budapestté”, csak ők hozhatják a „kultúra pírját egész Magyarország arculatára”. Érdemes emlékezetünkbe idézni ezeket a szavakat most, amikor már elmondhatjuk: Ady Endre álma megvalósulóban van. Most, amikor már az egykori utcai koncert hallgatóinak utódai elmehetnek a mai Caruso-estékre, amikor a hangverseny-, színház- és kiállításhálózat (nem is beszélve a rádióról és a televízióról) minden ember számára lehetővé teszi, hogy osztályrészéül jusson a művészet. Hogy valóban mindenki el is megy színházba, koncertre? Nem, de a kor ma már összehasonlíthatatlanul szélesebb, s a lehetőség még összehason- lí ihatatlanabbal, nagyobb. Az „alacsonyak” felkerültek és elhozták a „kultúra pírját” Magyarország arculatára. Elegendő elmenni ilyenkor nyáridőben egy szabadtéri hangversenyre. Itt találkozhat az ember a szépség mai „üdv-hadseregével”. De már nem inter - nátusi diákok rögtönzött zongorajátékát élvezik, hanem szimfonikus zenekaraink muzsikáját. Különösen \ érdekesek éppen az ingyenes hangversenyek — Budapesten például a Halász- bástyán. Szinte megható látni, ahogy a „törzsvendégek” és az éppen arra sétálók, nyugdíjasok és szerelmespárok odasietnek a művészet szavára. Aki odaáll a Halászbástyára, hogy egy kitűnő, de nem feltétlenül hitelesen világhíres zenekar és karmester tolmácsolásában Beethovent végighallgasson, az nem azért teszi ezt, mert a társadalmi illem valamiért megparancsolja, hanem pusztán és egyedül a művészet szeretetéért. Éppen erről van szó, éppen ezt érezte meg Ady Endre olyan nagyszerűen: azt, hogy minden primer művészi tevékenységet, minden primer műélvezetet az különböztet meg a másodlagostól, hogy a legfontosabb benne a művészet szeretete. Ez jellemzi a nép művészeti igényét, s ezért lehet erre az igényre még akkor is építeni, ha esetleg még nem találja meg abban a magasabbrendű művészi élvezetet. Nem igen beszélünk arról, hogy a , művészetet nemcsak ismerni és érteni kell, hanem szeretni is. Sokat vitatkoztunk az egyes 'alkotások érthetőségéről, sőt „közérthetőségéről”, de nem eleget szerethetóségé- ről vagy „közszerethetősé- géről”. Pedig az esztétika — és éppen a marxista esztétika — lényegéből következik, hogy a művészet hatásában, szerepében azt a bensőségesen szubjektív viszonyt vegye elsősorban tekintetbe, amit akar, noha nem egészen pontos a szó, szeretetnek is nevezhetnénk. Valamit szeretni nem ugyanazt jelenti, mint fogalmilag megérteni. Az ember szerethet valamit akkor is, ha nem tudja teljesen a fogalmak nyelvére lefordítani, vagy ha nem teljesen egyezik a világnézetével. ^ A megértés a szeretethez mérten mindig „hideg”, vagyis pusztán értelmi- észbeli, s nem érzelmi művelet. Amit szeretünk, azt saját életünkhöz tartozónak tartjuk, szükségesnek és fontosnak ítéljük a vele való közvetlen kapcsolatot. A művészet azért nyújthat bizonyos értelemben nagyobb élményt a tudományos megismerésnél, mert nem pusztán tudást nyújt, hanem fontossá is tesz valamit — mert amit megszerettet velünk, azt beleilleszti életünkbe. A szeretet ilyen esetben a megértés vágya is. A világ az . ismeret számára kimeríthetetlen, s a művészet nem pusztán egyik neme a megismerésnek, hanem — éppen eltérő vonásaival — élesztője és ösztönzője is. A művészet és a tudomány, az emberi tudat tevékenységének e két hatalmas eszköze, formája tehát kiegészíti és feltételezi egymást. Ezért volna téves álláspont a művészet mércéjéül, vagy akár a művészi alkotás népi jellegének mértékéül egyedül közérthetőségét állítanunk. A nép, a művészettel nem szakszerűen foglalkozó emberek igénye a művészettel szemben nemcsak az, hogy megérthessék, hanem, hogy megszerethessék, hogy része legyen életüknek. Ez persze megkívánja az értés bizonyos fokát, de nem kívánja meg, hogy ez az értés teljes legyen. Ahol a szeretet megvan, szükségszerűen maga után vonja az értést is, de ez fordítva nem mindig így van: a műalkotás hideg fejjel való megértése nem feltétlenül váltja ki a művészet szere- tetét is. Művészetpolitikánk ezért épít a művészet szerété téré. A világnézeti nevelés a művészet esetében nem azt jelenti, hogy' valamiféle hideg, pusztán az értésre alapozott kapcsolatot akarunk kialakítani a művészettel, hanem, hogy megőrizve a művészetszerető közönség elsődleges érzéseit, magatartását, ezt a közvetlen érzelmi kapcsolatot ki akarjuk egészíteni, teljessé akarjuk tenni a művészet eszmei, gondolati megértésével is. A költő, Ady Endre, borúlátó akkorddal fejezte be cikkét: „Itt már csak ezután is mindörökké így lesz: kacérkodnak a kultúrával a semmdháziak és meghalnak a kultúra hasztalan vágyától a kultúrára alkalmasak.” Mindnyájan tudjuk, hogy ma már nem ez a helyzet. Az emberek millióinak természetes, spontán művészetszeretete egyre inkább megtalálja az utat a művészet megértéséhez is. Vitányi Iván HÉJJÁ MIHÁLY RAJZAI Portré Bori 'MUUtUHtVMMUUMUHWUUHUHUHHmnVMHHMHtWMUHUMUMV ÉVZÁRÓ Az íróasztalon, a táblán, az ablakpárkányon, de még az ormótlan vaskályhán is hervadozó virágok. A képek helyén sápadt foltok, a táblán színes betűkkel egy versidézet. — Tegnap volt a tanévzáró ünnepély A pedagógusnak szeptember elsején kezdődik az új év, és június közepe táján búcsúzik tőle. Olyan szilveszteri kábulat hangulatban ül az üres teremben. Tegnap még egész délelőtt sürgött, forgott, beszélt, intézkedett, izgult, s most nincs előtte más, mint egy pár hivatalos papír, amit még el kell intézni, s aztán neki is igazán kezdődik a vakáció... Tegnap még az SZMK- elnökkel dugta össze a fe-^ jét: egy kis meglepetés a gyermekeknek, málnaszörp, szóda, csokoládé és a szülőknek is öröm: pár üveg sör szűk családi körben. Délelőtt a kislányok jöttek egymás után a virágcsokrokkal, rajzszög kellett, meg kalapács, meg porrongy, hogy ragyogjon a tanterem. Aztán hazasiettek átöltözni, hogy pár óra múlva ünnepi díszben jöjjenek vissza. A műsor szereplői egy kis gyors próbát tartottak, már előre lámpalázas hangon mondták: Fecskehivogató, írta Petőfi Sándor, vagyis inkább Móra Ferenc... (a kicsinyeknek általában minden verset Petőfi írt, vagy ha mégis Móricz Zsigmondi, őt is könnyen össze lehet Mórával téveszteni.) Három órára befut az igazgató, kezdődhet az ünnepély. A nagy terem zsúfolt. Hervadó virágok és erős kölnivíz illata keveredik a meleg nyári délutánba. Egy ablakot kinyitnak. Villásfarkú fecske vágódik be rajta. Mindenki oda néz. Az ünnepi szónok elhallgat, a. kisfecske pedig megtalálja a kivezető utat a bárányfelhős kék ég felé... Jutalomkönyvtk és bizonyítványosztás, kézfogások és köszongetések, tervek szeptemberre... Mikor lesznek meg az új könyvek? Tanuljanak egy kicsit nyáron is a gyerekek...? Tanyán vagyunk, egy-kettőre elszáll a kis koponyákból, amit beletöltöttünk a végtelen nagy játszótéren, réteken és szántóföldeken való hancúrozás közepette... Egy-két sértődés. Miért csak négyegész öt a lányom? Miért kitűnő Janika és miért nem az én fiam, a Gyurika...? Megnyugtatjuk, lehet majd jobb is, ha jobban igyekszik, de hát az életben olyan keveset számít az a két-három tized különbség. Becsületes ember legyél, kicsim, erre ad majd bizonyítványt az élet... A söröshordó csapja kinyílik, egy újonnan vég-
