Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-13 / 137. szám
19®?. június 13. 3 Kedd Ahol becsértéke tan a törxsgárdajelvénwnek Nem érdeklődtem, hogy mi hiányzik még a korszerűen felszerelt, tisztán és rendben tartott Szarvasi Gépjavító Állomáson. Alig ültünk le Barta Imre igazgatóval és Lendvai Sándor fő- agronómussal, csakhamar kitárult az emlékezés gazdag tárháza. A kezdeti ősi-hősi időszak, amikor sok minden még az elképzelésben sem volt meg, nemhogy a valóságban. Ugyan kik mertek a gépállomás első dolgozói közül a kubikgödörben levő sártenger közepén álló néhány rozoga épületben, színben a mostani hatalmas, korszerű szerszámgépekkel felszerelt műhelyekről a világos, tágas ebédlőről, a virágillatot lehelő parkos udvarról álmodni? Meg arról, hogy majd egykor félcipőben, elegáns ruhában is be lehet majd járni, s nemcsak sártaposó gumicsizmában. Még 8—10 évvel ezelőtt is irigykedve mesélték itt is, ott is, hogy Bulgáriában előbb felépítik a szükséges gépállomási műhelyekét, épületeket, s csak aztán kezdenek el dolgozni, nem úgy, mint nálunk, ahol előbb csak traktorok vannak s a nagy kalapács képezi a legfontosabb javítószerszámot. Eliramlottak a sok kínlódással teli évek a Szarvasi Gépjavító Állomás felett is. Annyira el, hogy a korábbi mintegy 120 törzsgárdatag közé az idén újabb 13 ezüst- és 23 bronzérmest avattak. Itt nagy gondot fordítanak minden évben a törzsgárdajelvé- nyek kiosztására. Nem tudnak ugyan egy kis pénzjutalmat is adni hozzá, de így is nagy becsértéke van a jelvénynek, mert kitüntetés számba megy. Annyira, hogy volt már, aki valahogy elvesztette, s bánatos-restellkedve kérdezte meg az igazgatótól, hogyan juthatna másikhoz, mert hiányzik, és kellemetlen, amikor kérdezgetik tőle, hogy hova tette, mi lett vele. Talán ez a nagy becsérték késztette töprengésre az állomás vezetőit, hogy a jövőben ne csak keljen már fel. A szomszéd szobából Sorki bámul be álmosan, hosszú szárú gatyában, herseg- ve vakarja a fenekét, morog valamit, és becsukja az ajtót. Elképedve nézzük egymást. Deső is felismerte Fésűs Járót, látom a szemén, csak Géza lel a hangjára, indulatosan ront neki apjának. — Ezt hogy gondolod? Erről nem volt szó! Megmondtam neked, rajtunk kívül... a fene egye meg, miért nem fuvaroztad ki mindjárt az egész várost? Bar tál a szemét dörgöli. — Há, há, na végre. Olyan soká jöttetek, elbólintottam. Pedig mór menni kellett volna, anyátok nem tudja, hol kódorgók, ilyen marha időben... — Arra feledj, amit kérdeztem. — Na, igen. Igaz is... -— Bartal feláll, zsákforma testét nyújtózta tj a, vállát, térdét ropogtatva, de közben tanácstalanul pislog. — Üljetek már le. Rossz nézni, hogy csak álltok, álltok... — Nem ülök le. — Jobb lenne. Ha állsz, mindjárt ideges vagy, fiam. Ügyis elég a bajunk, ne idegeskedj még te is, valami kurva gránát a birkák közé csapott, ingyen dobálom széjjel a birkahúst, oda a drága szép cigája nyájam, az egész Horváth-köz az én húsommal csapja el a hasét. — Tehát? egymagában, hanem egy-egy maradandó emléket jelentő tárgyjutalom kíséretében adják át a törzsgárdajelvényt. Az állomás mind jobb pénz- és anyaggazdálkodása, növekvő önállósága ezt is lehetővé teszi. S akarják is. Azért, hogy a hosszú évek, másfél-két évtizede ott dolgozók egyre jobban érezzék azt, hogy megbecsülésben részesülnek. Azért is, hogy az újonnan odakerülök ne úgy nézzenek rájuk, mint ahogyan a régi bútordarabokra szokás. Mi tagadás, van ilyen hajlam egyesekben, mert azt hiszik, hogy a frissen szerzett szakmunkásbizonyítványnak, oklevélnek, diplomának nagyobb a jelentősége, mint a réginek, mert már eleve egy sor új, korszerű ismeret és tudás rejlik mögöttük. Van ebben igazság tagadhatatlanul. Csakhogy az új bizonyítványok, diplomák értékét az évekig tartó gyakorlat érleli meg. A legrátermettebb, legtöbb elméleti tudással rendelkező fiatalok is sok ujj- ra- fejrekopintás fájdalmát szenvedik el saját maguktól és az élettől, amíg a szakma igazi mesterévé válnak. Jogos is, szükséges is a megkülönböztetés az alapok lerakásának nehézségeivel, izzadmányosan megküzdő régi, s az örökséget átvenni, továbbfejleszteni hivatott új dolgozók között. A lehetőségek növekedése arányában igyekezett megbecsülésben részesíteni a Szarvasi Gépjavító Állomás eddig is a nyugdíjba vonulókat. Építőipari nyelven szólva: az alapkövek lerakásához szükséges nehéz, kubikosmunkát végző első nyugdíjasoknak csak egy-egy -kevés pénzösszeggel, a későbbieknek egy-egy munkaruhával tudott kedveskedni. A mostanában nyugalomba vonultak már egy-egy inget, nyakkendőt és ünneplőöltönyt kaptak. Abban jelennek meg a javítóállomás különböző ünnepségein, amelyre mindig jó előre és elmaradhatatlanul kikézbesítik a meghívást. Erre és a dolgozók megbecsülését éreztető sok más figyelmességre nem ír elő anyagi eszközt semmiféle felsőbb rendelkezés. Az állomás dolgozói, vezetői teremtik meg ehhez az alapot együttesen, s adják oda az arra érdemeseknek a szocializmus lényegéből, értelméből fakadó emberbarátságtól és szeretettől fűtve. K. I. Állategészségügyi felelősök továbbképzése Békéscsabán Közelebb jutottak a szakmához Nagy érdeklődés kísérte mindvégig az állategészségügyi szolgálat június 10-én, szombaton befejezett hosszú tanácskozását Békéscsabán. A termelőszövetkezetek állategészségügyi felelősei kö-i zül 31-en két hetet töltöttek a megyeszékhelyen, ismerkedtek, tovább mélyítették szakmai kapcsolatukat. Gyakorló állatorvosok, vállalati szakemberek, a köz- igazgatásban dolgozó vezető álFésűs Járó megnéz bennünket egyenként, összerántja magán a rongyos köpenyt. — Ne fáradjon, Bartal bátyám. Ha magának könyörögnie kdll, mit kéne csinálni nékem. Megy kifelé. Bartal azonban visszahúzza. — Itt maradsz. Lenyomja Fésűs Járót a székre, recseg a szék. Vadparaszt az öreg, ha dühre lobban, cselédei citeráznak előtte, mint a rezgő- nyárfa. Hát most eldől benne a borjú, öblösen ordít, zeng a présház. — Nem érted az egészet, doktor úr? Nem tudod, kik állnak az öregváros-ban? — Ne ordíts! — Én ordíthatok! Én nem bujkálok! — Ha ez a bajod, én... — Fogd be a pofád! Rád aggatnék mindent, mint a karácsonyfára, te meg... te kiművelt állat! Az anyád úris'tenit, kin akarok én segíteni? Magamon? Eleget éltem, ha most megdög- lök, azt se bánom... de ehhez én jobban értek, hiába jártál annyi isikolát, doktor úr, tizenkilencben miért a főszolgabírót dugtam el a szénapaj tában? — most meg miért ezt a nyomorultat? Hát én szabom meg, milyen idők jöjjenek? A hétszentségit, de annyi eszem már legyen, magiam ellen, a családom ellen nem vétek! (Folytatjuk) latorvosok és az állattenyésztéssel kapcsolatban álló vállalatok, intézmények adtak előadókat, hogy a legújabb állatgyógyítási módszereket, különösképpen azonban a megbetegedések elhárítására teendő intézkedéseket beszéljék meg az arra legilleté- kesebbekkel. A tanfolyamszerű munkaprogram lényegében szakmai tanácskozás volt._ A tapasztalatok, vélemények cseréjének fórumává változtatták a továbbképzésen eltöltött időt. A szakigazgatási szervek kérdőívet adtak ki, hogy a hallgatók — név és helyiség megjelölése nélkül — mondják el véleményüket: hasznosnak tart- ják-e az ilyen szakmai megbeszéléseket. Valamennyi válasz pozitívan értékelte a továbbképzést. Ez nyilvánult meg abban is, hogy egy év alatt húszról harmincegyre növekedett a tanfolyamon részt vevők száma azzal a különbséggel, hogy tavaly egyhetes, most pedig kéthetes programot állítottak össze. A program nemcsak előadásokból állt, hanem üzemlátogatásból és az állategészségügyi intézmények megtekintéséből is. ítéletidő Jugoszláviában Belgrad, Szombat és vasárnap Jugoszlávia nagy részén ítéletidő dühöngött. A hőmérséklet szinte minden átmenet nélkül zuhant, olyannyira, hogy Bosznia-Hercegovinában a magasabb hegycsúcsokon, így a Bjelasnicán erős havazás kezdődött. Vajdaságban és Jugoszlávia északkeleti területein orkánszerű szél kíséretében jégverés pusztított. Belgrádra valóságos felhőszakadás zúdult, úgy, hogy sok helyütt tűzoltókat hívtak ki a pincékben felgyülemlett víz eltávolítására. (MTI) Úgyis eltart a föld Különös helyzetéről beszélt előttem néhány hete az egyik termelőszövetkezet fiatal állatorvosa: — Elnökünk azzal tüntet ki mostanában — mondta —, hogy mások jelenlétében részleteket olvas föl nekem olyan újságcikkekből, riportokból, melyek a kezdő állatorvosok elhelyezkedési gondjaival foglalkoznak. — Miért? —csodálkoztam rá. — Hadd lássam, milyen szerencsém van, hogy nekem mégis jutott a képesítésemnek megfelelő munkahely. ... Bár aligha akad még ilyen enyhén szólva: kifogásolható „pedagógiai fogással” élő vezető az országban, nem ritkaság, hogy egyesek értetlenül állnak a tény előtt, hogy a kormányzat bizonyos kedvezmények nyújtásával is biztatja a szakembereket, tekintsék a tsz- ekben végzett munkát életcélnak, telepedjenek meg a faluban, kössék össze sorsukat a szövetkezeti gazdákkal. Magam is hallottam már: „Nyolcvan- ezer forint állami támogatást kap az agronómusunk lakásépítésre”. Vágyj „Miért kell megtéríteni az új gépész átköltözé- si költségeit?” Olykor: „Még letelepedési segélyt is kapott a kertészmérnökünk, nekünk ki adott a házra?...” Kétségtelenül, különösen a gyengébb gazdasági eredményeket elért tsz-ekben a tagság nehezen érti meg azt a helyzetet, hogy a városból jött mezőgazdasági gépészmérnök vagy állatorvos esetleg a többszörösét keresi annak, amit a közösbe 8—10 holdnyi földterületét beadó alapító-tag kap. De azt már nem kérdezik; vajon elvárható-e, hogy főiskolai vagy egyetemi végzettségű emberek úgy vállalják a letelepedést egy faluban, hogy ne kapjanak segítséget első lépéseikhez: az otthonteremtéshez, a letelepedéssel kapcsolatos családi problémák megoldásához. Köztudott, hogy a t&z-ek szakemberellátottsága még így is gyönge. Az ország szán.tóte- * rületének négyötödén gazdálkodó tsz-ekben 2800 felsőfokú képzettséggel rendelkező szakember tevékenykedik, a hatodakkora szántóterületet birtokló állami gazdaságokban pedig 2720. Létkérdés a termelőszövetkezetekben, hogy. az új gazdasági mechanizmus körülményei között a mainál lényegesen több szervezni, tervezni, kereskedni tudó szakember legyen. Az új helyzetben ugyanis százak, ezrek pénze, keresete, boldogulása múlik azon, hogy a vezető posztokon olyan szakemberek álljanak, akik döntéseikkel okosan tudják szolgálni a közösség érdekeit. Tehát a tagságnak az az érdeke, hogy a tsz- ekben is olyan szakemberek tevékenykedjenek, akik nem csupán részfeladatok áttekintésére képesek, hanem ismerik a területükön fölmerült közgazda- sági problémákat, az értékesítés lehetőségeit vagy nehézségeit, a munkaszervezés legkorszerűbb formáit, valamint azokat a törvényes lehetőségeket, melyeken belül a tsz gazdálkodása kibontakozhat. A napi sajtó a tsz-mozgalom kibontakozása óta szinte ontja az olyan példákat, melyek szerint azonos adottságokkal rendelkező szövetkezetek gazdálkodási eredményei nagyon eltérhetnek egymástól, attól függően, hogy melyikben jobb vagy rosz- szabb a vezetés. Nos, ezek a végletek még erőteljesebben érvényre jutnak a közeljövőben. A tsz-ek nagyobb önállósága a helyi vezetés fokozottabb szakszerűségét, rugalmasságát, ötletességét követeli meg. De mire számíthat az a közösség, ahol csak szükséges rossznak tekintik a jól képzett szakemberek jelenlétét? Ahol úgy vélekednek: mindegy, hogy van-e öntözési szakemberünk, üzemgazdászunk, baromfitenyésztőnk — a fontos, hogy a kapálás időben meglegyen?! Hallottam nemrégiben egy közös gazdaságról, melynek tagsága még a vegyszeres gyomirtást sem akarta bevezetni, mondván: megcsappan attól a mezei munkások jövedelme, akárcsak a sok mindenféle rafinált új géptől. A gazdaság szakemberei — lám az emberekkel való bánni tudás ugyanolyan szakmai követelmény, mint a gépek szerkezetének ismerete! — tehát a szakemberek türelmesen magyarázták, bizonyították az ellenkezőjét. Azóta, noha a kézi kapálással teljesen fölhagytak a tsz-ben, sőt a kukorica betakarítását is gépesítették — növekedett a tagság jövedelme. Az utolsó gazdasági évben már helyeslőén fogadták a vezetőség javaslatát, hogy vegyenek több mint 600 ezer forintért erőgépeket, továbbá szárító-, markoló-, zúzó-, bogyozó-, silótöltő, valamint talajmaró gépet. Hiszen kik lehetnének jobb, értőbb szálláscsinálói a tsz-eken belül a legkorszerűbb termelési módszereknek, munkaszervezési megoldásoknak, mint a mező- gazdaság leginkább képzett dolgozói, akiknek ez a hivatásuk is. Tehát nemcsak a szocialista együttmunkálkodás normái kívánják meg, hogy a mezőgazdasági nagyüzemekben tevékenykedő szakemberek jó munkakörülményeket, megfelelő emberi bánásmódot élvezzenek, de érdeke is ez minden tsz- tagnak. Van egy régi tréfás paraszti szólásmondás: „Eltart a föld, csak legyen mit ennünk!" Ami olyasfélé* jelentett, hogy majd csak megleszünk valahogy. A ma szántó-vető embere nem valahogy akar meglenni. Munkája nyomán jobb anyagi helyzetbe, kulturáltabb életkörülmények közé kíván emelkedni. Ehhez pedig a mezőgazda- sági mestereik segítik. Fölösleges-e hát minden lehetőt megtenni azért, hogy azok a mesterek jó otthonra, megértő, meleg emberi közösségre találjanak a tsz-ben? Bajor Nagy Ernő Tizenhárom vagon eper svéd exportra A Hűtőipari Országos Vállalat Békéscsabai Hűtőházába a megye termelőszövetkezeteiből és a MÉK-től folyamatosan szállítják az epret és a borsót. Eddig az előbbiből 19, az utóbbiból 20 vagonnyit fagyasztottak. A legnagyobb mennyiség földieperből Dobozról és Csanádapácáról, borsóból pedig az újkígyósi cséplőállomásról, a békési Október 6, s a telekgerendási Vörös Csillag Tsz- ből, valamint a Felsőnyomási Állami Gazdaságból érkezett. A tervek szerint a szezonban eperből 35. borsóból 150 vagonnal dolgoznak fel. Eperből — most készítik elő — a közeljövőben 13 vagonnyit exportálnak Svédországba.
