Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-24 / 147. szám
W67. június 24. 6 Szombat ELHUNYT Kucsera János a kerékpáros szakszövetség elnöke Pótolhatatlan veszteség érte megyénk kerékpáros sportját. Szerdán este kéthónapos betegség után elhunyt Kucsera János, a megyei kerékpáros szakszövetség elnöke, a Bcs. Előre edzője. A csabai kerékpárosok népszerű, esupaszív, fáradhatatlan Jani bácsija 1925-ben jegyezte el magát a kerékpársporttal. Társaival sok-sok nagy túrán vett részt. A Magyar Kerékpáros Szövetség 1928-ban állította ki amatőr minősítésű, 1945-os számú versenyzőigazolványát. Már akkor is a Békéscsabai Előre MTE tagja volt. Nagy versenyeket nem nyert, de már a húszas évek végén rendszeresen foglalkozott a fiatalok nevelésével. Edzői minősítést 1942-ben szerzett, de az első edzői tiszteletdíjat csak 1957-ben vette fel... Munkahelyét, a Békéscsabai Pamutszövőt néhány évre budapesti gyárral cserélte fel. Ekkor szerettette meg a kerékpározást a későbbi pályarekorder Pásztorral, és az ő keze alatt futott be Goda Gyula, a mai pályaválogatott edzője. Itthon ő nevelte Laki Imrét, Pluhár Mihályt, Leszkó Györgyöt, Gál Bélát, s közben újra a pamutban dolgozott. Néhány hónappal ezelőtt azt tervezte, hogy legtehetségesebb fiataljait — Vandlikot, Réthit, Szamosit, Szigetit, Nagyot — rajthoz állítja a millenáris betonteknőjében is. Az volt a véleménye, fiai ott lehetnek akár az országos ifjúsági üldöző csapatverseny harmadik helyén is. Ügy érezte, február elsejei nyugdíjazása után, minden tervét — kedvenc sportágával kapcsolatban — meg tudja valósítani. Á gyilkos kór, a rák azonban közbeszólt. Május l-én még egyszer nyeregbe szállt. A felvonulásra hazakéredzkedett a kórházból. Az ünnepi menetben — mint a felszabadulás ófa minden május elsején — ő vezette versenyzőit. Hatvanéves korában ragadta el a halál. Ma délután, 3 órakor helyezik örök nyugalomra a Bartók Béla úti vasúti temetőben. Ma: Bcs. VTSK — Sarkad! Kinizsi, Mh. Kinizsi — Kiskunhalas! MEOOSZ NB III-as labdarúgó-mérkőzésre kerül sor. A Bcs. VTSK—Sarkadi Kinizsi találkozót a Kórház utcai pályán fél hatkor, míg a mezöhegyesi mérkőzést fél ötkor kezdik. Dobosi sportemberekkel beszélgettünk Felkerestük a helyi vezetőket és megkértük őket tájékoztassa-; nak sportmunkájukról. Komlósi Lajos községi tanácselnök a következőket mondotta. — Községünk mozgalmas sportélettel dicsekedhet Labdarúgóink jól megállják helyüket — újonc létükre — a megyei első- osztályban. Sakkozóink a járási versenyeken hallattak már magukról. Kézilabdásaink részt vettek a terembajnokságon, de sajnos, jelenleg pályahiánnyal küszködnek. A pályaépítés ugyan megindult, de a munka különböző nehézségek miatt szünetel, örömmel mondlhatom, hogy a tsz vezetősége a jövőben hathatós támogatást nyújt, így bízunk abr ban, hogy ez a sportág is — a közkedvelt labdarúgás mellett — fejlődni fog. Ehhez azonban több női játékosra lenne szükség. — Csapatunk gyors fejlődését elsősorban annak tulajdonítom, j — válaszolta kérdésünkre Szatmári Sándor, a labdarúgók csapatkapitánya —, hogy sikerült olyan edzőt találnunk, aki új és korszerű technikát, játékmodort honosított meg. Anyagiak terén sem panaszkodhatunk, mivel szakosztályunk megfelelő támogatást kap. Hrabovszki János edző egy ütőképes fiatal gárda kiépítésén dolgozik, s ezen a téren szép eredményeket tud felmutatni, mivel csapatunk életkora átlagosan 20—21 év. Elnökünk, elnökségünk nagyon sokat tesz értünk, s ezt igyekszünk meghálálni. Bálint János, a sportkör elnöke így vélekedett: — Szép terveink vannak, a jövőben még több fiatalt szeretnénk bekapcsolni a sportmozgalomba, célunlk az, hogy sportkörünk jó munkája, eredményei révén az egész községé ! legyen. Sikerrel sárultak a sportvezetői tanfolyamok Képünkön Dömény Ferenc vizsgáztatás közben. Amint arcáról leolvasható: elégedett a felelettel. (Fotó: Kiss Örs.) Az elmúlt hetekben fejeződött be Békéscsabán az oktatói tanfolyam. Azt megelőzően több sportágban 250—300-an tettek sikeres vizsgát gyakorló edzői, játékvezetői, versenybírói és túravezetői tanfolyamokon. A napokban megyénk négy járási székhelyén 125 sportvezető vizsgázott az egyéves alapfokú sportvezetői tanfolyam t anyagából. A Gyulán sorra került egyéves középfokú tanfolyamon 25-en tettek sikeres vizsgát. A hallgatók igen jó felkészültségről adtak bizonyságot. Szorgalmuk mellett ez annak is köszönhető, hogy dr. Regele Károly tanfolyamvezető nagyon lelkiismeretesen fogta össze a munkát. Ügy gondoljuk, az újonnan végzett sportvezetők gyakorlati munkájukkal és az elméleti ismeretekkel — erősíteni fogják különböző szinten megyénk sportvezetését. Szombat—vasárnapi sportműsor SZOMBAT Kézilabda. Országos Ifjúsági Kupa I területi selejtezője, Békéscsaba, Ta- I nácsköztársaság úti kispálya, 8.00 Kiskunhalasi MÁV—Bcs. MÁV női, 8.50: Kiskunhalasi Spartacus—Bcs. Élőire férfi, 9.50: Bp. Fehérneműgyár— Szarvasa. SC nőd, 10.40: Bp. Honvéd— Bcs. MÁV férfi, 15.80: Szarvasi SC— Kiskunhalasi MÁV nőd, 18.20: Bcs. MÁV—Kiskunhalasi Spartacus férfi, 17.20 Bcs. MÁV—Bp. Fehémeműgyár női, 18.10 Bcs. Előre—Bp, Honvéd férfi. VASÁRNAP Labdarúgás. NB II.: Mezőkovács- háza—Goldberger, 16.30, Alberti. Gyula —Martfű, 17.30, Egervári. Debrecen —Békéscsaba, 17.30, Móré. NB III.: Kiskunhalasi MÁV—Mezöhegyesi MEDOSZ, 17.30, Géczi. Makó—Orosháza, 17.30, Keresztes. Szalvai SE—Mező- í berény, 17.30, Szopori. Megyei I. o.: Bcs. Agyagipar—Tótkomlós, 9.00, Boldizsár. Tartalék: Bcs. VTSK—Mezöhegyesi Kinizsi, 10.30, Kása. Kézilabda, NB II.: Szarvasi Óvónőképző—Bp. Elektromos, 11.30, Keszthelyi. Bcs. Kötött—Bp. Kinizsi Húsos, j 10.00 Ad ám. Megyei I. o. ifi: Bcs. Pamut—Sz. Óvónő, 10.00, Misty úrik. Megyei U. o.: Elek—Kondoros, férfi, 10.00, Fekete. Országos Ifjúsági Kupa, I Békéscsaba, Tanácsköztársaság úti I pálya, 8.00: Budapesti Fehémeműgyár—Kiskunhalasa MÁV, női, 8.50: Budapesti Honvéd—Kiskunhalasi Spartacus, férfi, 11.00: Szarvasi SC— Bcs. MÁV, női, 11.50: Bcs. MÁV—Bcs. Építők, férfi. Motor, országos salakverseny, Gyula, 15 ó. MŰSORKALAUZ Mozi JÜNIUS 24. Békési Bástya: Finom kis háború. Békéscsabai Brigád: Csendőrök. New Yorkban. Békéscsabai Szabadság: A tartalékos sztár. Békéscsabai Terv: Sellő a pecsétgyűrűn. I—II. Gyulai Erkel: Orvosság a szerelemre. Gyulai Petőfi: Jaguár. Mezőkovácsházi Vörös Október: A fáraó I—II. Orosházi Béke: Vékony jégen. Orosházi Partizán: Irma, te édes I—II. Sarkadi Petőfi: Változó felhőzet. Szeghalmi Ady: A főnök inkognitóban. Rádió Június 24-én, szonibaton Kossuth rádió: 8.22 Lányok, asszonyok... 8.42 Operarészlet. 9.25 Yma Sumac énekel. 10.10 Gyóni Géza emlékezete. 10.39 Bach-hgv. 12.15 Hgv. operettekből. 13.03 Elbeszélés. 13.21 Népi zene. 13.40 Kóruspódium. 14.05 Mi történt a héten a nagyvilágban? 14.20 Horovitz zongorázik. 15.15 Tánczene. 16.00 Hét vége... 17.36 Struccok magas áron. Humoreszk. 17.53 Népi zene. 18.33 W. Landowska csembalózik. 19.25 Zoli bohóc regénye, összeállítás. 20.50 Lemezek közt válogatva. 21.15 Magyar nóták. 21.39 Üj operalemezekből. 22.20 Táncoljunk! Petőfi rádió: 10.00—12.15 Zenés műsor üdülőknek. 12.15 Válaszolunk hallgatóinknak! 12.30 Liszt-művek. 13.42 Orvosi tanácsok. 14.08 Népdalok. 14.22 összeállítás a Kalevalából. 15.05 Verdi: Machbeth. Négyfelv. opera. — Közben: 17.02 A históriák forrásánál. 18.05 Közvetítés labdarúgó-mérkőzésekről. 18.20 Szünet... Szüret! 19.06 Csárdások. 19.30 Hangversenyközvetítés Wartburgból. Kb. 21.00 Rudolf Schock énekel. 21.15 A művelődés- politikai rovat vendége 21.30 Kórusmű. 21.40 Dzsesszzene. 21.59 Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. URH-RÁDIO 18.05 Hanglemezparádé. 19.00 W. Landowska csembalózik. 20.26 Dzsesszzene. 21.02 Operaáriák. 21.40 Zenekari muzsika. Színház Június 24-én, szombaton este fél 9 órakor Békéscsabán: NÉZD MEG AZ APJÁT Június 24-én, szombaton este^ 7 órakor Debrecenben: A BOHÓC Magyar tv Június 24-én, szombaton 16.15 Magyar Hirdető. 15.25 Nemzetközi mezőgazdasági magazin. 15.45 Hl. nyári úttörő-olimpia. Kézilabda- és labdarúgó-mérkőzés közvetítése. 17.15 Hírek. 17.20 A búsképü lovag országában. Boldizsár Iván útijegyzet- sorozata. 17.40 A mágnesség. II. 18.05 Végzős zeneművészeti főiskolások hangversenye. 18.45 Hajóépítők (tv- film II. rész.) 19.05 A Tv jelenti. . . 19.50 Cicavízió. 20.00 Tv-Híradó. 20.20 Irodalmi képeskönyv. Dosztojevszkij: A nagybácsi álma. 21.10 Circeo-mü- velet avagy csacska keretjáték sok zenével. 22.10 Karinthy: Énekóra. Vidám kisopera. 22.45 Tv-Híradó — 2. kiadás. Román tv SZOMBAT 17.00 ,,6 órakor várunk” — asszonyoknak 17.3u Vetélkedő iskolások között. 18.30 A tv esti híradója. 18.50 Idő járás jelentés és hirdetések. 19.00 Teleenciklopédia. 20.00 Népi zene. 20.30 Filmsorozat: Angyal kalandjai. 21.20 Szórakoztató zenei expedíció. 22.05 A tv éjszakai híradója. 22.15 Telesport. 22.30 Műsorzárás. Jugoszláv tv SZOMBAT 16.30 Felejthetetlen dalok. 16.45 Vojvodina— OFK Beograd labdarúgómérkőzés. 18.30 Szmoki (Gyermekadás). 19.00 Amikor kicsi voltam. 19.15 Időgép. 20.30 Kör a kettessel. 21.38 Valami új — valami régi. 22.00 Gideon a Scotland Yard-ból. (Állandó adások: 18.00 Tv-híradó. 20.00 Tv- napló.) AZ OROSHÁZI KAZÄNJAVlTÖ KTSZ FELVÉTELRE KERES 1 FÖ VIZSGÁVAL RENDELKEZŐ kompresszorkezelőt VÁLTOZÖ MUNKAHELYRE. BÉREZÉS: IDŐBÉR PLUSZ KIKÜLDETÉSI DÍJ. — JELENTKEZNI LEHET: OROSHÁZA, NADASDI U. 4. SZOMBATI NAPOKON 8 Órától 12-iG. 71175 VÁLLALATOK, GÉPJAVÍTÓK, TERMELŐSZÖVETKEZETEK, KISIPAROSOK, MAGÁNSZEMÉLYEK, FIGYELEM! A 8. SZ. AUTÓKÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT 1967. JÜNIUS 27-ÉN délelőtt 9—12 óráig Békéscsaba, Bartók Béla út 62. szám alatti raktárhelyiségében elfekvő Állóeszközök értékesítése céljából, a Bizományi Vállalat megbízottja jelenlétében tart. Részletes felvilágosítást nyújt naponta: SZÁNTÓ SÁNDOR műszaki fejlesztési osztály- vezető — MIKLÖ GÁBOR technológus. Telefon: 21—92. 47470 Äz MHS Békés megyei elnöksége országos bajnoki salakmotorversenyt rendez Gyulán 1967. június 25-én délután 3 órai kezdettel a salakpályán. Indulnak az ország legjobb salakosai az500-as és a 125-ös géposztályban. Érdemes megnézni, mert a verseny sok izgalmat és szórakozást ígér! 47371