Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-24 / 147. szám
1967. június 24. 4 Szombat Mostoha földek édes fiai A Gyepes és a Hosszúfoki csatorna vizének játékos csobba- násait és a közeli patak menti nyárfák leveleinek rezdüléseit elnyomja a Növényvédő Szolgálat repülőgépeinek monoton búgása. A sötétsárgára festett gépmadarak a Vizesfási Állami Gazdaság hétszáz holdas rizstelepét vegyszere- zik. Alacsonyan elhúznak a táblák fölött, majd egy hurokforduló után egy másik csapáson irtják a gyomot. Mintha tudnák, menynyire fontos ezeken a kötött, vizes talajokon a jó minőségű, idejében végzett munka. Az itt élő és dolgozó embereken nem múlt semmi, ök korábban is mindent megtettek azért, hogy nyereséggel zárják az esztendőket — vélekedik Badár elvtárs, a békési járási pártbizottság első titkára. De nem sikerült. A földek mostohák. Sem kalászosból, sem kukoricából nem termett annyi, hogy a ráfordított költség megtérült volna. Az itteniek nem hagyták magukat. Most rizst termesztenek, és átalakították a vetésszerkezetet: jelentősen növelték a pillangósok részarányát. Csupán kilencszáz katasztrális holdról az áprilistól működő forrólevegős lucernalisztkészítő üzembe szállítják e fehérjedús takarmányt. Havonként 60—70 vagonnyit értékesítenek, ami a megye és az ország különböző keverőüzemeibe kerül. Számításaik szerint jól választottak. A mostoha földek, ha egyelőre nem is bőségesen, de biztosítják a megélhetést az idevalósiaknak, s azok gyermekeinek munkáját is igényli, számítva arra, hogy az elkövetkezendő években már jobb. lesz. Ezt szolgálja a gépesítés ütemének fokozása, amelyekhez kézelők, karbantartók, jó szakmunkások kellenek. Olyan, mint Kopárdi Imre esztergályos, aki műszerész is, Virág Rafael géplakatos, Szulyó József hegesztő és mások, akik rangot, megbecsülést szereztek maguknak. Az idén végzett tizennégy nyolcadikos közül ősztől nyolcán tanulnak szakmát ebben a gazdaságban. — mondja Szojka Lajos szakszervezeti titkár. Lakatosra, asztalosra, kovácsra, kőművesre, esztergályosra van szükség. Sok az erő- és munkagép — reméljük még több is lesz —, s ha elromlanák, meg kell „gyógyítani”, s ez már a három év múlva végző szakmunkásoknak is a feladata lesz. — A falusi fiatalok egy része örül, ha elmehet otthonról, nemhogy még a községben, vagy a faluban tanulna szakmát — jegyezzük meg. — Évekkel ezelőtt nálunk is ez volt a helyzet, de azóta már másképpen van. Az általános iskolákból kikerült tanulók igényüknek, érdeklődési körüknek megfelelő szakmát választhatnak, a havi fizetésük biztosított a segédlevél megszerzése után, és számukra igen lényeges, hogy szüleik közelében otthon lehetnek. Azt hiszem, pozitív lokálpatriotizmusukra ez a magyarázat. De hozzájárul az értelemre és érzelemre ható tudatos munka, amit gazdaságunkban az ipari szakmunkás- állomány biztosításáért végzünk. Iparitanuló-jelöltjeinkkel még az 1966—67-es tanévben elbeszélgettünk a lehetőségekről és elképzeléseikről. A közelmúltban kirándulni vittük őket a Mezőhegyes! Állami Gazdaságba, ahol tájjellegű tapasztalatcserén vettek részt. Kedvezményesen étkezhetnek, mindössze 1,60 forintot fizetnek egy ebédért. Az új gazdasági mechanizmusban fokozottabban tudjuk alkalmazni azt az elvet, hogy aki többet tud és átlagosnál jobban dolgozik, annak már a tanulóidő alatt magasabb bért adunk, s jutalomban részesítjük. Az ősztől itt dolgozó ipari tanulók augusztusban töltik próbaidejüket, de már most serénykednek. A családi kasszába segítenek keresetükkel. Néhányukkal beszélgettünk. A szénaszállítók között találjuk Ungor Pistát. Mokány, fekete gyerek. — A bátyám is itt tanult és gyakran bejártam hozzá a műhelybe. Megszerettem a gépeket, s nagyon megtetszett az esztergályos szakma. Ezért választottam. A mesterem Kopárdi Imre lesz, nagy tudású ember, tavaly a Budapesti Nemzetközi Vásáron kitüntetést kapott. Ha végzek, itt akarok dolgozni. A barátom is itt van a közelben, most fejőgulyás, ősszel hegesztőtanuló lesz, keressük meg őt — adja az ötlétet. — Hagvmási Imre — mutatkozik be —, Pista bizonyára elmondta, milyen szakmát akarok elsajátítani, ezért én, a KISZ-mun- káról szólnék néhány szót. — Tessék! — A rizscséplésnél és kukorica-kapáláskor társadalmi munkában dolgozunk. A tánczene- karban gitározom, éppen most készülünk rendezvényre. A kőművestanuló-jelölttel, Nagy Pistával az iskolaudvaron váltottunk szót, — Jó ez a szakma, ha az ember akar és becsületesen dolgozik, jól kereshet. Itt nőttem fel, nem is szándékozom elmenni. A Minisztertanács, a KISZ Központi Bizottsága és a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a közelmúltban együttes ülésen tárgyalt a falusi lányok és fiúk munkalehetőségéről, a szakmunkásképzés helyzetéről, és a végzett fiatalok munkába állításáról. A Vizesfási Állami Gazdaságban ez nem okoz gondot, a mostoha föld a felnövő nemzedéket édes fiaként fogadja. A vezetők és a szakemberek, tudásuk legjavát adva foglalkoztak eddig is és foglalkoznak ezután is a szakmunkásjelöltekkel. Három év múlva számítanak rájuk. Az idősebb generáció, a gépek és a földek. Dékány Sándor Eddig 120 lakásba vezették be a vizet Okányban Már régebben működik törpevízmű Okányban, melynek kapacitása elegendő volt ahhoz, hogy a lakosság vízellátását biztosítsa. Az igények azonban az utóbbi években különösen megnőttek és sok család kérte a víz bevezetését a lakásba. Eddig 120 otthon kapott vizet, s mivel a törpevízmű már nem bírja ellátni a községet, a tanács tervbe vette egy hidroglóbus építését. Ezt augusztus' elsején adják át rendeltetésének. A költségek egy- részét a megyei tanács biztosítja s az építkezésre összesen 660 ezer forintot fordítanak. Ezáltal lehetővé válik újabb családi házak vízellátása. A hiánycikkeket a helyiipar nagyrészt pótolni tudja Tanácskoztak az ipar és kereskedelem képviselői A Békés megyei Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban vizsgálta a különféle vegyesiparcikkekben tartósan jelentkező hiányok okait. Ennek során több más megállapítás mellett arra is utalás történt, hogy a vasműszaki és faáruban mutatkozó hiánycikkek mértéke csökkenthető, ha a helyiipar ezek gyártását fokozza. A lehetőségek felmérésére a megye helyiiparának, valamint a nagy- és kiskereskedelemnek a vezetői június 22-én Békéscsabán értekezletet tartottak. Bevezetőben a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának a megbízásából Martincsek Kázmér annak a véleményének adott kifejezést, hogy az ipar részéről eddig nem mutatkozott kellő törekLevelezönk írja: Egy kisgyermek éleiét Június elején Mészáros Gyu- láné és Máté Sándorné, a szeghalmi Vöröskereszt szervezet aktívái Békéscsabára utaztak, hogy a véradó állomáson térítésmentesen adjanak vért. A vizsgálatokkal egyidöben telefonon kérte a gyulai gyermekkórház a véradó állomást, hogy egy kisgyermek életének megmentéséhez egy liter vérre van szükségük. Mé- szárosné és Máténé önként felajánlották, hogy azonnal segítenek vérükkel a bajba jutott gyervés a kereskedelem igényeinek a kielégítésére. Megállapította, hogy mintegy 40 millió forintot tesz ki a megyében mutatkozó hiánycikkek értéke, amit a helyiipar nagyrészt pótolni tudna. Foglalkozott az anyagbeszerzés lehetőségével és a késztermékek ármegállapításának kérdésével is. A vitában több hozzászólás hangzott el és egyik-másik ipari vállalat, valamint ktsz vezetője bejelentette, hogy a hiánylistán szereplő cikkek közül melyiknek a gyártását tudja vállalni. Így például a Békéscsabai Lakatos és Gépjavító Ktsz 80 tonna gépfonatot és 75 tonna horgonyzott ereszcsatornát készítene terven felül, az Orosházi Lakatos és i Gépjavító Ktsz üstházat, az Orosmenleíte meg kél véradó meken. A gyors életmentés sikerrel járt. Igen jóleső érzés volt az áldozatkész véradóknak, hogy amikor hazafelé utaztak — a Békéscsaba és Karcag útvonalon közlekedő autóbuszon —, a szolgálatot teljesítő kalauz, látva karjukon a kötést, előnyben részesítette őket és ülőhelyet biztosított számukra. Hasonlóképpen sok figyelmességet és kedvességet kaptak az utasoktól. Ebben is megnyiliyánult a véradók megbecsülése. Vékony József házi Vasipari Vállalat csempekályhát és vasrészeket, a Medgyesegy- házi Vas- és Faipari Ktsz többfajta hiánycikket is tudna a kereskedelem részére gyártani, ha kellő mennyiségű és minőségű anyag állna rendelkezésére. Többen szóvá tették, hogy a jelenlegi árak mellett egyes cikkek gyártása nem kifizetődő. A KNEB megjelent képviselője tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy hasonló viszgálatot folytattak 11 megyében és Budapest öt kerületében. Mindenütt az anyag- ellátás okozza a legnagyobb gondot. A KNEB ennek megoldására a kormánynak tesz majd javaslatot. Az értekezletet hasznosnak értékelte, mert a vállalatok, szövetkezetek ezzel is közelebb kerültek a kereskedelemhez. Hasonló megállapítást tett a megyei NEB megbízottja is és javasolta, hogy a kereskedelem rendszeresen tolmácsolja az iparnak a fogyasztók igényeit. Végül a KISZÖV képviselője közölte, hogy a kereskedelem bármikor megtekintheti a ktsz-ek termékeit a KISZÖV-székház kiállítótermében, s ennek alapján mindjárt szerződés is köthető. Az ipar és a kereskedelem erősödő kapcsolata teremti majd meg a lehetőséget, hogy egyre csökkenjen a hiánycikk-listán szereplő áruk fajtája és meny- nyisége. A lakosság és a két fél érdeke egyaránt ezt követeli. —or. Egy iskolaigazgató nyara — A tiszta iskolák versenyében a városban az első helyet szerezték meg és a gyönyörű oklevélhez még 15 ezer forintot is kaptak; az iskola tanulmányi átlaga 3,8, tehát súrolja a „jó”-t; a vöröskeresztes tanuló aktívák eredményes harcot vívnak a tisz- tátlanság ellen. Amikor ilyen évet zár egy iskolaigazgató, mi is lehetne nagyobb gondja annál, minthogy a jól megérdemelt pihenést távol töltse iskolájától a nyári hetekben; s a redőket elsimító napozás, fürdés után frissen kezdjen hozzá tantestületével együtt az új tanévhez — mondom Orosz György igazgatónak Békéscsabán, a X-es számú általános iskolában. Bár egy csöpp irónia sem volt a nem tőle megszerzett információ felsorolásában, mégis úgy kezdi válaszát, minthogyha netalán gúnyolódni támadt volna kedvem. — A citált eredmények valóban megállják helyüket. Csak az nem, hogy most már az igazgató szinte jelképesen bezárja az iskola kapuját, zsebre vágja a kulcsot és csak szeptember elsején illeszti újra a zárba. Van itt gond elég, s nem tudom melyikkel kezdjem. Talán azzal, amely állandóan, türelmetlenül dörömböl iskolánk kapuin... Nem vagyok közgazdász, sem statisztikus, de annak idején, amikor a Ku- lich Gyula Lakótelepet tervezték, számolhattak volna azzal is a tervezési munka szakemberei, hogy ezekbe az új bérházakba nem meddő öregek, hanem fiatal házastársak költöznek, akiknek majd idővel gyermekeik is születnek. Mert ha erre gondolnak, akkor a családok létszámához nem 420-as férőhelyre tervezik az iskolát, hanem annál jóval többre. Nem beszélve arról, hogy akkor játszóterekről is gondoskodnak, ahol a zárt levegőjű iskola falai közül szabadult tanulók kedvükre nyargalászhatnak. A mi iskolánkat három évvel ezelőtt avattuk, s most az idén 580 tanuló járt nap mint nap falai közé, és csak azért fértek el, mert az ebédlőt is meg a műhelyt is tanteremmé neveztük ki. És itt következik a mi alapvető problémánk, hogyan magyarázzuk meg a szülőknek, hogy éppen az ő gyermeke nem fér be ennek az iskolának a padjába, mert már abszolút értelemben is létszámfeletti. Hiszen, mint mondottam, 580 tanuló jár a következő tanévben is a mi iskolánkba, abba az iskolába, amely 420 tanuló befogadására készült. Mintegy 50 szülőnek keli most, éppen ezekben a napokban, a beiratkozás idején, megmagyarázni, hogy van még több iskola is Békéscsabán, például az I-es és a többi. így kezdődik az én nyári pihenésem — teszi hozzá keserű iróniával. — Biztosan megértik a szülők, hogy szűkében vannak a helyiségeknek — vetem közbe, inkább vigasztalásként — A szülő természetesen hozzánk, pontosabban hozzám, az iskola igazgatójához fordul a kéréssel : miért éppen az én fiam, az én kislányom gyalogoljon többet reggelenként tíz perccel. Miért éppen nekem kelljen fél órával korábban felkelni, hogy idejében útnak indíthassam a gyermekemet, hiszen én is dolgozó nő vagyok. Ezek a kérdések, panaszok nagyon-nagyo/i jogosak. És éppen nekem kellene ezekre megnyugtató választ adnom, hiszen tőlem ! kérdik, tőlem kérik. Viszont nem én végeztem előzetes számításokat az iskola tervezésénél; hi- I szén engem nem hallgattak meg akkor és egyáltalán a pedagógusokat sem. Higgye el: akár ezer gyerekkel is többet felvennék, szívesen. De nincs hely. Nem beszélve arról, hogy a következő, az 1967—68-as tanévben az ötödik, hatodik, hetedik osztályokban egy-egy tanulócsoportba 45—50 gyermek jár majd. Nem kérem a szülőket, de szeretném, ha ők is belátnák, még mindig jobb reggelenként tíz perccel többet gyalogolnia a tanulónak az I-es számú iskolába; mert ott kisebb létszámú tanulócsoportba kerül, s a vele való foglalkozás is gyakoribb s ebből logikusan következik: megszerzett ismeretei jobban bevésődnek. — Tehát a következő tanév már „így veszett”, de az iskola egy esetleges bővítésének perspektívája csak talán segít? — kezdek együttérezni a mind kevésbé irigyelt iskolaigazgatóval. — Beszélgetésünk elején említettem, hogy nem vagyok közgazdász. Az én feladatom, hogy a kész iskolaépületben felosszam a tantárgyakat a következő tanévre, pótoljam a hiányzó nevelőket, de semmi esetre sem az, hogy a hiányzó tantermeket pótoljam. Ez azoknaka feladatuk, akik már eleve tudják, hogy oktatási intézményt csak megfelelő épületben lehet szervezni. Mégis, mint dilettáns közgazdász, hadd tegyem fel a kérdést: kifizetőbb népgazdaságunknak az, hogy a jövőre megépítésre kerülő plusz hat tanteremhez az építőiparnak újra „fel kell vonulnia”; újra tönkremegy a járda; újra (óhatatlanul) feldúrják az udvart, mint hogyha még annak idrjén ezt a plusz hat tantermet is megépítették volna...? — Ezek után mondjam ezt: jó nyaralást...? Ternyák Ferenc
