Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-23 / 146. szám
1997. június 23. 2 Péntek Bizonytalan a Koszigin—3ohnson-faSá!kozó New York Gromiko szovjet külügyminiszter és Rusk amerikai külügyminiszter szerda esti háromórás tanácskozása után sem világos, hogy sor kerül-e a Koszigin— Johnson-csúcstalálkozóra. Az ENSZ székhelyén a diplomáciai megfigyelők egységes véleménye azonban az, hogy a hét végéig meglesz a találkozás. E megfigyelők ugyanakkor rámutatnak arra, hogy a találkozótól nem lehet komoly eredményeket várni, mivel az Egyesült Államok számos jelét adta annak, hogy nem törekszik semmiféle megegyezésre a feszültség enyhítésére. Az a huzavona, amit a Fehér' Ház rendez Johnson esetleges new yorki utazása körül, sokak számára érthetetlen, különösen az „Csendes diplomácia“ Jeruzsálem Az izraeli parlament, mint ismeretes, figyelmen kívül hagyta a kommunista ellenvetéseket és úgy döntött, hogy egy hónapra félreteszi a béketerv megvitatását. Mint a miniszterelnök hangsúlyozta. az elkövetkező heteket a „csendes diplomáciának” kell szentelni. A politikai megfigyelők szerint a döntés azt jelenti, hogy az izraeli kormány álláspontja keményebbé vált és hajlik Dajan hadügyminiszter nézetei felé. Dajan szerint Izraelnek meg kell tartania a jeruzsálemi óvárost, a Jordán folyó nyugati partját, a gazai övezetet, sőt a sinai sivatagot is, ha Egyiptommal nem lehet szót érteni. után, hogy az elnök sokszor kijelentette, „bármikor”, bárhova hajlandó elutazni, bárkivel tárgyalni a béke érdekében”. Most viszont rosszul értelmezett presztízs okokból hosszú ideig nem volt hajlandó nyílt választ adni arra, kész-e New Yorkba utazni. Ilyen körülmények között érthető, hogy szovjet részről is megmutatkozik bizonyos tartózkodás. A megfigyelők szerint a Szovjetunió többször is tanújelét adta gyalásokra a nemzetközi feszültség csökkentése érdekében, de semmiféle látszatmegoldás kedvéért nem hajlandó elvi engedményekre akár a vietnami háború, akár a közel-keleti válság kérdésében. A diplomáciai megfigyelők úgy látják, hogy a csúcstalálkozót elsősorban a kis országok várják, amelyeket közelről érint a feszültség növekedése, és szeretnének kedvező jeleket kapni a feannak, hogy kész az érdemi tár- j szültség csökkenésére. (MTI) PODGORNIJ—N ASSZER Podgomij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és Nasszer, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke csütörtökön többször is megbeszélést folytatott egymással. A kölcsönös megértés és szívélyesség légkörében lefolyt tárgyalások során folytatták a két baráti országot kölcsönösen érdeklő kérdések megvitatását. Izraelnek fel kell adnia területi követeléseit Jelentés az ENSZ-közgyűlésről A csütörtök délelőtti ülésen részt vett a magyar küldöttség Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének vezetésével. Fock Jenő délben részt vett azon az ebéden, melyet Ion Gheorghe Maurer, a Román Szocialista Köztársaság miniszterelnöke adott a közgyűlésen jelen levő államférfiak egy csoportjának tiszteletére. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke New Yorkban csütörtökön délután látogatást tett U Thant- nól, az ENSZ főtitkáránál. A magyar küldöttség vezetőjét a látogatásra elkísérte Péter János külügyminiszter és a magyar delegáció több tagja. Fock Jenő és U Thant eszmecserét folytattak az ENSZ rendkívüli közgyűlésén szereplő kérdésekről. Csütörtökön, az érdemi vita kezdete előtt Ahmed Tukan, Jordánia külügyminisztere kért szót A miniszter a közgyűlés elé tényeket terjesztett arról, hogy Izrael Jordánia megszállt területeiről tervszerűen kiűzi az arab lakosságot, agressziót követ el az arabok ellen. A többi között például lerombolták Qualquiliah helységet, lakosságát elűzték. Az izraeli terror következtében eddig több mint 12 ezer arab kényszerült elhagyni lakihelyét ebben az egyetlen városban. Jordánia U Thant főtitkárhoz levelet intézett, amelyben sürgős intézkedéseket kért az arab lakosság védelmére. Wane Birane Mamadou, Mauri tania külügyminisztere követelte Izrael megbüntetését az agresz- szióért, és a megszállott területek haladéktalan kiürítését, valamint az arab menekültek problémájának rendezését. Pierre Harmel belga külügyminiszter arról beszélt, hogy az arab államoknak el kell ismerniük Izrael létezését és biztosítaniuk kell a hajózás szabadságát az Akabai-öbölben. Harmel ugyanCIfl-összeesküvés akkor azt mondotta, hogy Izraelnek fel kell adnia területi követeléseit. (MTI) Földönfutók Jordán-part, június 14: Menekülés a megszállók elöl. A fegyveres agresszió egymást kergető hírei után a távírógépek most az embertelen üldözés híreit ontják a Közel-Keletről: az ag- resszor megkezdte büntető hadjáratát az elfoglalt és törvénytelenül megszállt arab területek lakossága ellen is. A legutolsó jelentések szerint 150 ezer jordániai kelt át eddig a Jordán folyón, legtöbbjük csupán puszta életét mentve, de semmi kétség, hogy számuk még növekszik. A Jordántól nyugatra élő arabok többsége már eddig is — idestova két évtizede — a menekültek keserves kenyerét ette: ezeket egyszer már mindenüktől megfosztották 1949-ben, amikor Izrael Állam kikiáltása után, az arabokkal vívott első háború befejeztével a Tel Aviv-i politikusok nem a megbékélés bölcs és emberséges megoldásai után kutattak, hanem puskatussal kergették határaikon túlra az arabokat. A palesztínai térségben — ennek akár jordániai, akár izraeli felében — élő arabok majdnem kivétel nélkül elesett, földhöz ra- gadtan szegény emberek. A természet mostoha körülményei soha sem kényeztették el ezt a népet, amelyet évszázadokig leigáz- tak a törökök, aztán a britek, mindvégig saját feudális uralkodó osztályuk. Nem háborús gyújtogatok ezek a sivatagi homokot túró, primitíven gazdálkodó parasztok, hanem mindenkinek kiszolgáltatott féljobbágyok, akikre most mégis azt akarja rábizonyítani az agresszor, hogy „potenciális ellenségei”. A jelentések szerint az izraeli hatóságok mindeközben a legci- nikusabb komédiától sem riadnak vissza: úgymond csak azt teszik át a Jordán folyó keleti partjára, aki előzőleg aláírja a nyilatkozatot, miszerint „önként távozik”. Mintha a világon bárhol is akadna most vagy a jövőben fórum, amely ezen aláírások fejében felmentést adna. És a cinikus komédiázást a politika fórumain is folytatják. Az egymást érő nyilatkozatokban szinte minden Tel Aviv-i politikus arról szónokol, hogy ők nem hódító háborút indítottak az arabok ellen, csupán „jogaikat és a tartós békét” akarják biztosítani. Még azt is tagadják, hogy a megszállt területeken tartósan akarnának berendezkedni, mert — úgymond —, ha az arab államok elfogadják követeléseiket, akkor hajlandók tárgyalni a térség jövőjéről. Nem kell politikai fantázia ahhoz, hogy átlássuk, miről és hogyan tárgyalnának, amikor szinte napok alatt kiürítenek megszállt területeket. De az emberiség nem tűrheti, hogy a XX. század második felében is úgy bánjanak el egy néppel — ez esetben az Izrael körül élő arabokkal —, ahogy a bibliai időkben bántak el római légiók és proteriánusok az izraeliekkel DOBOZI IMRE: (Regény) 28. Az Aikiher Saa című egyiptomi hetilap megdöbbentő értesülést közöl: A múlt héten meghiúsítottak egy amerikai összeesküvést, amely Bumedien algériai elnök élete ellen irányult. Az adatok szerint a CIA szőtte ezt az összeesküvést, amely Bumedien elnök repülőgépének le- lövését tűzte ki célul. A tervet június 14-én kellett voLna végrehajtani. amikor Bumedien elnök a Szovjetuniót«» ém Jugoszláviában folytatott megbeszélései után visszatérőben volt Algériába. Az csszeesicövést akta® ktto ték le, amikor Bumedien még Jugoszláviában tartózkodott. Az elnök gépét a Földközi-tenger fölött akarták lelőni. Az algériai államfő előbb nem akart hozzájárulni hazatérési terveinek módosításához, majd beleegyezett, hogy 24 órával elhalasztja az indulást. Este repülőgépe legénységének társaságában vacsorázott, majd mindenki nyugovóra tért. Másnap reggel a legénység értesült arról, hogy az elnök egy másik jugoszláv repülőtérről másik géppel érekezett Algírba. (AFP) Mindnyájan tudjuk, hogy nem mennek el. Látszik rajtuk, biztosra jöttek. A bajba jutott ember vakságánál csak ostoba csodavárása képtelenebb s dü- hítőbb. Deső az ajtóhoz lép, kitárja. — Tessék — mondja, mintha a postás jött volna. — Egyenként kifelé! Kezet az égre és semmi finesz, nem teketóriázunk! Hát persze. Mindent tudnak. Deső mozdulatlan, hangját sem emeli feljebb. — Mi lesz a tisztelgéssel? Nem látja a rendfokozatomat? A nyilas legyint, mivel azonban a két csendőr tiszteleg, ő is meglóbálja a kezét, föl-le. — Na látja. így mindjárt más. Most már nem bírom. Ordítani kell. Vagy futni, durrant- sanak belém, bánom is én. de ezt nem bírom, játszadozni a vég előtt. Elrendelem, hogy a szökevények a helyszínen fel- koncolandók ... Kifelé jövet Is láttam a falragaszt Beregffy vezérezredes aláírásával, felül háromszínű szalagnyomás, középütt halványzöld nyilaskereszt, a Vibaldi-ház falán láttam, szent János szobra alatt. Akarok uralkodni magamon, iszonyúan akarok, nem szabad lazítani a gyeplőt rakoncátlan idegeimen, de nem, nem... — Kifelé, főhadnagy úr! Odabent a parancsnokságon már úgyse tisztelegnek magának, az szent! — Azonnal, bajtárs. Hozom a köpenyemet, irataimat — Eszébe ne jusson mar- háskodni! Felszólítás nélkül tüzelek! Deső befordul. Gallai hebegve könyörög. — Vágjuk ki magunkat. Ha nem sikerül... az se rosszabb... Deső nem felel. Sima mozdulattal fordul vissza, a kezét se láttam, hogy a fegyverért nyúlt volna, csak a sorozat ropogott az ajtóban, darabokra tördeli a csendet, mintha a fejemben ropogna, a három ember odakint egymásnak dől. Deső áll egy pillanatig, aztán bejön, az asztalra helyezi a géppisztolyt, odébb tolva a tányérokat, bal karja meglebben, ezzel a kis mozdulattal jelzi, nem volt más megoldás. — És most? Gallai kérdi, megbicsaklik a hangja, de már szolgálatkész, parancsra vár. Géza felkapja a táskáját. — Megnézem őket, hátha csak megsebesültek. — Felesleges — mondja Deső. — Egyik sem él. Kilép az ajtó elé, körülnéz. Morognak az ágyúk, az öregvárosban csattog az akna, a Cseresznyés ritkás ligetei közt három német páncélos mászik Bitta felé. Most kezd lazulni bennem a rémület görcse, szégyenkező dühbe váltva, hogyan is tudhattam annyira begyulladni, mint egy megriasztott állat. Ha megtudom, ki jelentett fel bennünket, nem maradok adósa. Milyen könnyű három embert megölni! Irtózatosan egyszerű. Csak gyorsabbnak, pontosabbnak, kérlelhetetlenebbnek kell lenni, mint azok, vagyis lövés előtt létre kell hozni főben, idegekben azt az eltökélt feszültséget, mely habozás nélküli parancsot ad szemnek és kéznek. így hát mégsem olyan egyszerű? Miért épp Deső lőtt, miért nem más? Azt mondta, már tegnap este, ma reggeltől fogva nem parancsolok senkinek, mégis parancsolt épp azzal, hogy közülünk egyedül ő nem vesztette el a fejét Rágyújt Kezét nézem,
