Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1967-06-22 / 145. szám
1967. június 22. 7 Csütörtök Mi teniszezőink nyertek a SZE4C ellen, megszerezte első győzelmét a Bes. VTSK férficsapata Sikeresen folytatta' szereplését a Békéscsabai VTSK női teniszcsapata az NB Il-es csapatbajnokságon. A szombati fordulóban szép győzelmet arattak a Szegedi EAC együttese ellen. A találkozó sorsa már az egyes mérkőzések során eldőlt, ugyanis Dócsné, Paróczainé, dr. Csíkyné, Tyirityán és Kliment győzelmével 5:1 arányú vezetésre tett szert a csabai csapat, a párosok végeredményben már csak a győzelem arányát módosították. Végső soron 6:3-ra nyert a Békéscsabai VTSK. Versenyzőnőink ezzel már biztosították bent- maradásukat az NB II-ben, a második forduló eredményei már csak a jobb helyezés elérését befolyásolhatják. * Az NB Ill-ban először szereplő férfigárda végre túltette magát a csapatverseny lámpalázán és szombaton sokkal erőteljesebb és ütőképesebb együttest láthattunk a pályán, mint a megelőző találkozók során. A Szegedi VSE ellen már úgy látszott, hogy megszerzik a Kórház utcaiak első győzelmüket. Az egyes mérkőzések után Kelemen, Molnár, Vágréti győzelmével 3:3- as állás mellett kezdődtek a párosok. A Vágréti, Svecz kettős győzelmével meg is szerezték a A csabai férficsapat. Balról jobbra: Sásdi András edző, Molnár Miklós, Ancsin András, Vágréti László, Kelemen Imre, Jenei Béla, Lukács Miklós, dr. Timkó Pál szakosztályvezető. Fotó: Baranyai Does Jánosné két győzelemmel járult csapata sikeréhez. vezetést a csabaiak. Sajnos a szegediek egyenlítettek és végül 5:4 arányban nyertek. Vasárnap délelőtt a Bp. XVII. kerületi Pedagógus ellen azonban már teljes sikerrel szerepelt a csapat. Vágréti, Jenei és Lukács győzelme után 3:3-ra alakult az eredmény, aztán a párosok magukra találtak és minden mérkőzést három játszmában nyertek meg, s végül a Bcs. VTSK 6:3-ra nyert. Minden jó, ha a vége jó, így joggal bízhatunk abban, hogy a VTSK férfiak utolsó fordulóbeli győzelme önbizalmat ad a gárdának a második fordulóban való sikeres szerepléshez és a kiesés elleni harc megvívásához. időszak feladatai A nyári A labdarúgó-bajnokság tavaszi fordulója befejeződött megyénkben. Bárhogyan szerepelt is a csapat, a bajnoki idény második fordulója komoly feladatokat állít a vezetők és edzők elé egyaránt. Amennyiben a kitűzött célokat sikerült elérni, akkor azok megtartása vagy a további előrelépés, ha azonban az első forduló eredményei elmaradtak a tervezettől, akkor pedig azok helyre hozása lebeg feltétlenül a felelős személyek előtt. Tennivaló tehát mindenképpen lesz a nyári időszakban! Nézzük meg, melyek is lehetnek a megvalósítandó tervek? A formaátmentő időszak tartama körülbelül hat hét. Ügy kell ezt a látszólagos szünetet beosztani, hogy mindenre jusson valami a tavaszi tapasztalatok értékelése alapján. Az első teendő tehát: mérlegkészítés a szakosztály teljes egészének bevonásával. A tárgyilagos elemzés eredményezi az új feladatok meghatározását összességében és egyénenként Is. Függetlenül ezek mennyiségétől és minőségétől, a nyári időszakban feltétlenül lehetőséget kell biztosítani a következőkre: Kipályás labdarúgás Sarkad 1. Kossuth Tsz 5 4 1 — 17:10 9 2. Lenin Tsz 6 3 2 1 21:19 8 3. József Attila Tsz 6 2 2 2 23: 9 6 4. Gimnázium 6 1 4 1 10:12 5 5. Cukorgyár Szaksz. 6 1 3 2 18:20 5 6. FMSZ 6 2 1 3 9:14 5 7. KTSZ 6 1 2 3 14:15 4 8. Cukirgyári KISZ 5 — 3 2 5: 8 3 9. Gépjavító visszalépett A teljes kikapcsolódásra, amely kb. egy hetet vehet igénybe. Különösen a kisebb csapatoknál a szükséges nyári munkák elvégzése is elkerülhetetlenül jelentkezhet egyes csapattagok részére, és ez — szerencsés esetben — találkozhat a labdarúgó-pihenővel és válik valóban aktív „pihenővé”. Amennyiben ilyen kényszerítő helyzet nem áll fenn, a nyári szabadság felhasználása a családdal, vagy nőtleneknél egyébként, szintén figyelembe veendő tényként jelentkezik, összehangolása a sportbeli teljes pihenővel döntő lehet az egyén és a csapat szempontjából a jövőre vonatkozólag! A sérültek tényleges pihentetésére. Sokat hangoztatott, de egyelőre még nem mindenütt betartott szabály a sérülések gyógyulásának türelmes kivárása. És ebben gyakran magúik a labdarúgók követik el a legnagyobb hibát akkor, amikor elhallgatják meglevő, de nem látható egészségbeli hiányosságaikat, például egy régen esedékes mandulaműtétet. De a különféle húzódások, rándulások is megfelelő gyógyidőre találhatnak a tavaszi és őszi forduló között. Új összetétel Amíg a fentiek minden csapatra vonatkoznak — kivétel nélkül — a megelőző igénybevétel következményeképpen, addig a csapat esetleges átszervezése, amely lehet fiatalítás vagy egyes csapatrészek újabb összetételben való kipróbálása, már nem szükségszerűen végrehajtandó. Ezek a szerencsésebb esetek, azonban a megfelelő helyettesek biztosítása célszerűvé teszi ezt az eljárást a legjobban szerepelt csapatoknál is! Labdarúgásunkban még mindig nem teljesen elfogadott az erőnléti feladatok folyamatos megoldása. Pedig akár sikerült az alapozás, akár nem, az erőnlét pótlását állandóan biztosítanunk kell. Csak a megoldás formája különböző az alapozó, illetve a formába hozó, majd a formában tartó időszakban. Nos, a nyári átmenetben ezt a kérdést is bátran kezelhetjük, mint az egyik legfontosabb és sokszor döntő tényezőt. A technikai képzésnek a foglalkozások középpontjában kell állnia. A mód azonban, ahogyan ezt megoldjuk, feltétlenül könnyed, játékos legyen, mert saját tapasztalatunkból tudjuk jól, hogy a bajnoki pontok fontossága, a különböző taktikai kötöttségek hihetetlen idegrendszeri terhelést jelentenek a játékosok számára. Ennek feloldására a legváltozatosabb gyakorlatokat kell igénybe venni, hogy a kellemes és hasznos elve minél inkább szolgálhassa a második forduló eredményességét. Előkészületi mérkőzések A taktikai feladatok maradnak a legutoljára — szándékosan! A modern labdarúgás — bármilyen furcsán is hangzik — lényegesen megnövelte a játékosok önállósága révén azok értelmi képességeinek igénybevételét. A tét nagysága: a bajnokság megnyerésére való törekvés, a kiesés elleni küzdelem kezdettől fogva és egyáltalán: a jó középcsapat szerepének a betöltése, mint kitűzött cél, az egyén és a csapat egészének jelenlétét igényli a mérkőzések minden egyes időpontjában — kinél többé, kinél kevésbé — az adottságok szerint. Nos, hagyjuk ezeket utoljára anélkül, hogy lemondanánk az egyének taktikai készségének vizsgálatáról, de mindez úgy oldandó meg, hogy a megkötöttség nélküli barátságos mérkőzések legyenek hivatottak elárulni: ki, hogyan képes az önálló feladatok ellátására — esetleg még változtatott oosztokon is —, de különleges felkészítés nélkül! G. P. Apróhirdetések Azonnal beköltözhető vízveaeté-kes házrész eladó. Békéscsaba VI., Thurzó utca 1/3. 47441 Tízéves gyakorlattal juhász elhelyezkedne tsiz-be. Lakás szükséges'. Békés megye, Bélmegy er, Tanya 45 szám. 47435 601-es fehér Trabant Combi eladó. Mezőberény, műszaki bolt. Telefon: 9. 78752 Trabant Combi eladó. Köröstarcsa, Hajdú tv-saerelö. 33 Békéscsaba, József Attila Lakótelep 3/2 számú ház eladó. Érdeklődni: Vand- háti u. 3. 31 Központi fűtéses, 3 szobás családi ház eladó. Békéscsaba V., Tökü utca 7. Sürgősen eladó egy Kékes televízió. Békés IV., Hegedűs u. 8. 50614 Keveset használt kézzel hajtó« mosógép eladó. Értékezni: Oroshá«», Nagy- hegyi út 6. 71182 125-ös Csepel esi adó vagy Komáiért elcserélhető. Orosháza, Bercsényi utca 31. 71163 Eladó: Orosháza, Vereckei utoa 4 számú ház. Ugyanitt pianínó is eladó. 71184 Éladó: német konyhabútor, viiaany- sütő főzőlappal. Érdeklődni 18 óra után, szombaton, vasárnap egész nap. Orosháza, Szentesi út ft, I. emelet 8. 0 kilométeres 601-es Trabant eűadó. „Wartburg” jeligére az orosházi hirdetőbe. 71186 220 négyszögöl beépíthető házhely eladó. Orosháza, Balassa Pál u. 43. Elcserélném Orosháza központjában levő 2 szoba, mellékbe! yiséges lakásomat bérházban hasonlóért. „Igényes” jeligére az orosházi hirdetőbe. 71168 Eladó Orosháza IV. kér., Hóvirág utoa 18 számú ház, azonnal beköltözhető. 71180 E'adó Orosháza, Tompa Mihály utoa 12 számú ház, ugyanott többféle bútor is eladó. 71176 Keményfa hálószobabútor eladó. Orosháza, Székely u. 19. 71177 Eladó Orosháza, Csengőn utoa 17 számú 2 szobás ház. 71166 Pobeda személygépkocsi eladó. Öros- háza, Kígyó utoa 4 szám. 711167 | CN fisz Trabant 601-es eladó, Ambróziáivá, Hunyadi u. 16 alatt, megtekinthető 15 óra után. 71168 P—70-es személygépkocsi jó állapotban el^dó. Orosháza. Szentesi út 3. Skoda Octavia 35 ezer kilométert futott, kifogástalan állapotban eladó. Orosháza, Mikes u. 18. 71176 960-as Wartburg 39 ezer forintért eladó, Pannóniát beszámítok. Orosháza, Zöldfa utca 33. 22-én egész nap, más napokon 17 órától megtekinthető. 71271 Skoda Octavia Super gépkocsi eladó 50 ezer forintbért. Nagyszénás, Békési iskola, Bence. 71172 Személygépkocsi 28 ez-er forintért eladó. Érdeklődni: Orosháza, Rákóczi út 2. (házmesternél). 71164 Két darab Vinter szárnyas kocsitengely és két. ollórugó új eladó. Hódmezővásárhely, Zrínyi utca 51. 14078 Nónius 4 éves faj kanca ló eladó. Érdeklődni: Endrőd, sizarvasd műúton, 7- es km-kőnél levő iskolában. 42851 Pusztaszeribe tornya, szénása oldal 15 számú tanya lebontásra is eladó. Érdeklődni a helyszínen vasárnap egész nap. 43698 Budapesti szoba konyhás, spájz, fürdőszobás lakásom orosházira cserélném. Érdeklődni: Kossuth Lajos utca 10. 71112 Jó áMaipotban lWö, fehér mély gyermekkocsi eladó. Orosháza, Baross utca 18 szám alatt. 71156 Ágybetétek készítését méret után vállalok, egy- és kétszemélyes sezlon állandóan kapható. Javítást vállalok. Reményi kárpitos, Orosháza, Deák Ferenc u. 2. 71157 Kisipari készítésű szobabútor olcsón eladó. Orosháza, Nádor u. 2/b. 71158 Eladó Orosháza, Vásárhelyi út 36 szám mögötti 2 szobás ház, azonnaü beköltözhető. 71159 Eladó 100 négyszögöl beépíthető porta, mellékhelyiséggel. Érdeklődni: Orosháza, Makói u. 23. 71160 Eladó 20 család méh NB, 20 kaptárral együtt 14 ezer forintért. Orosháza, Kelet utca 14. 71151 Orosháza, Csapó Mihályné utca 19 számú ház és porba sürgősen eladó. Köziiletek munkaerőigénye A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal telvesz — budapesti munkahelyekre kőműveseket, ácsokat, köny- nyűgépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásoA KUNSZENTMÁRTONI RUHÁZATI KTSZ FÉRFISZABÖ SZAKMUNKÁSOKAT vesz fel azonnali belépéssel. Fizetés teljesítménybér. 48122 kát. Különélés) dijat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és nap) kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest. V„ Kossuth Lajos tér 13—IS. földszint. S38 Magasépítő technikust felvesz a Szarvasi Városi Tanács V. B. Házilagos Kivitelező Részlege. Jelentkezés a részleg irodájában, fizetés megegyezés szerint. 42799 Rakodókat, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket és alkalmi rakodó- aat keresünk: 8. sz. AKÖV, Orosháza. 71161 Sertésgondozókat keresünk 80 darab sertés neveléséhez. „Nyugdíjasok előnyben” jeligére az orosházi hirdetőbe. 71179 Állami gazdaságok n Termelőszövetkezetek J| FIGYELEM • Már most szerezze be a keveréktakarmányok vetéséhez szükséges SZÖSZÖSBÜKKÖNY PANNONBÜKKÖNY ŐSZI BORSÓ vetőmagvakat