Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-21 / 144. szám

Mikor töri be a kerítést a közönség? — „Mesél a Bécsi Erdő” a csabai ligetben — Halló, itt Balaton, Békéscsabán Felújítják végre a csabai szabadtéri színpadot Köztudott, hogy a békéscsabai ligeti szabadtéri színpadot a Ba­lassi Művelődési Otthon patro­nálja nyáron. Most különöskép­pen jól jön ez, hiszen a művelő­dési otthont tatarozzák. Szathmá- ri Imréné igazgató, mielőtt a to­vábbi nyári ligeti programot is­mertetné, azt említi jóleső visz- szaemlékezéssel, hogy az arany­diplomás Sigma tánczeneikar mi­lyen nagy sikert aratott a közel­múltban, azt pedig rosszallóan idézi, hogy a „Zenés Camping” iránti nagy érdeklődés még ga­rázdálkodásra is okot adott. A további nyári program alakulá­sára is adott választ érdeklődé­sünkre az igazgató. — Más a szabadtéri előadás a zenés vígjátékokat illetően, mint­ha zárt falak között élvezhetné újra a közönség. Gondolt erre és meg is érezte a Jókai Színház, amikor közkívánatra ligetbeni Áldozatkész munkájukért miniszteri elismerés A kétegyházi Mezőgazdasági Szakmunkástanuló-Iskola a na­pokban új tanügyi épülettel gaz­dagodott. Az építkezésre a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztérium 4,6 millió forintot en­gedélyezett. A szakmunkástanuló- iskola pedagógusai, diákjai és technikai személyzete csaknem 100 ezer óra társadalmi munká­val segítette az új épület létre­hozását, illetve a régi épületek korszerűsítését. Ebben a munká­ban Tóth István és Gubis János példamutatással tűnt ki. Mind­kettőjük áldozatkészségét dr. Di- mény Imre, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter elismer­te» s így Tóth István és Gubis János az iskolaavató ünnepségen dr. Szűcs Kálmántól, a miniszté­rium osztályvezetőjétől vette át a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozó­ja kitüntetést. Dz ÉM Budapesti Beionárugyár Budapest, XXI.. Rákóczi Fe­renc út 289. (Csepel) azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőséggel felvesz MOZAIKLAP­ÉS BETON EL EMGYÁRTÓ1 MUNKÁRA férfi és női segéd munkásokat. A bérezés teljesítményben tör­ténik, 100 százalékos normaki­teljesítés esetén 3,50—12 fo- rint/óra alapbér. Azonkívül nagy gyakorlattal és kiváló képességgel rendelkező villanyszerelő, géplaka­tos, autószerelő, láng. és elektromoshegesztő szakmunkásokat. A bérezés időbérben történik, a gyakorlati évtől függően 6— 10,50 forintig. Munkásszállást és napi egyszeri meleg étke­zést térítés ellenében biztosí­tunk. Felvételre jelentkezés a gyár munkaügyi csoportjánál. 4873 előadásra prolongálta Oláh— Romhányi—Horváth: „Nézd meg az apját” háromfelvanásos ze­nés vígjátékát, amelyet június 24-én, szombaton este fél kilenc órai kezdettel mutatnak be a színház művészei. Rá egy napra, június 25-én, vasárnap este, szin­tén fél kilenc órakor az igen nagy sikert aratott „Oké, Mister Kovács” beat-ritmusban írt sto- ryt viszik színre. A szabadtéri színpadi előadások nemcsak azért gátlástalanabbak, mert „le­omlik” a négy fal, hanem azért is, mert ezek a műfajok igen rit­kán játszódnak zordon télben, jobban „alkalmazkodnak” az év­szakokhoz. Arra a kérdésünkre, hogy mi­lyen programmal kedveskedik júliusban a színpad, ezt a választ kaptuk: — A Szolnoki Szigligeti Szín­ház szerencsés abban, hogy még a klasszikus operettek előadásá­hoz is megfelelő énekes-színész gárdával rendelkezük. Strauss: Mesél a Bécsi Erdő című nagy­operettjük előadása országos hí­rűvé vált. A ligeti szabadtéri színpadon július 16-án mutatják be ezt az operettet, és a szép, fás környezet méltó natúr-díszletet ad a műhöz. — Mi azért megje­gyezzük ezt, zárójelben, de záró­jel nélkül: kár, hogy a színpad és a nézőtér közvetlen szomszédsá­gában nem Bécsi Erdődre emlé­keztető illatokkal rombolja az illúziót az Élővíz-csatorna „illa­ta”. — Űjabb kerítésrombolástól és garázdaságtól félünk augusztus­ban, ugyanis Halló, itt Balaton címmel egész estét betöltő mo­dem tánczenei estet rendezünk az ORI-val, ahol a többi között Felföldi Anikó, Toldy Mária, Brachfeld Siegfried, Korda György és még sokan mások is fellépnek. Szeretnénk, ha azok, akik idejében nem tudják meg­váltani a jegyüket, megértenék, hogy a nézőtéren emberi körül­mények között 1600-an tudnak helyet foglalni. Vagyis, hogy a kintrekedtek nem ülhetnek má­sok ölibe, és ha már valóban nem juthatnak be, kívülről is élvez­hetik a táncdalt és a tánczenét. A kerítésbetörés, vagy a beugrá- lás semmi esetre sem nyújthat nekik zenei élvezetet. — Beszélgetésünk elején emlí­tette: korszerűsítik a szabadtéri színpadot... — Igen. Az általános város- rendezési programban rólunk sem felejtkeztek meg. Tehát még az idén, a szokásos augusztus 20-i kulturális program után, megkezdik mind a színpad, mind a nézőtér felújítását, korszerűsí­tését. Az alapvető munkálatokat még ebben a naptári évben be­fejezik, s a jövő nyáron az idényt kulturáltabb körülmények között kezdhetjük el. T. F. Tanácskozik a Szállítási A Békés megyei Szállítási Bi­zottság ma, szerdán délután 2 órakor tartja e havi ülését Bé­késcsabán, a megyei tanács iro­daházában. A bizottság tagjai először a zöldség- és gyümölcs­Békés megyei Bizottság szállítás helyzetét, majd a Békés­csabai Konzervgyár szállításának szervezését vitatják meg. Ezután a szállítási bizottság dönt a jú­liusra igényelt TEFTJ -gépkocsik elosztásáról. Közületek munkaerőigénye A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal telvesz — budapesti munka­helyekre kőműveseket, ácsokat, tcöny- nyügépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkáso­kat. Különélés! dijat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és nap! két­szeri étkezést biztosítunk. Tanácsiga­zolás és munkaruha, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest. V., Kossuth Lajos tér 13—15. földszint. 338 í Magasépítő technikust felvesz a j Szarvasi Városi Tanács V. B. Házila- | gos Kivitelező Részlege. Jelentkezés a részleg irodájában, fizetés megegyezés szerint. 42799 | Rakodókat, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket és alkalmi rakodó­idat keresünk: 8. sz. AKÖV, Orosháza. 71161 Egy fő elektroműszerész szakem­bert, 1 fő betanított munkást nitro- festéssel foglalkoztatva, 4 fő villamos­szakmában jártas betanított munkást, 1 fő lakatos szakmában betanított munkást alkalmazunk. Bérezés telje­sítmény alapján. Jelentkezés: Békés megyei Vegyesipari Vállalat, munka­ügyi osztály, Békéscsaba, Temető sor 8. 328 Kiemelt budapesti állandó munkáira, jó kereseti lehetőséggel kőműveseket, ácsokat, kubikosokat, férfi segédmun­kásokat felveszünk. Szállást, étkezést, különélést biztosítunk. Ugyanezen i szakmákban iparitanuló-felvétel is. Je­lentkezés: „Április 4” Ktsz, munka­ügyi osztály, Budapest VIII., Auróra U. 23. 5671 A BUDAPESTI KŐOLAJIPARI GÉPGYÁR Budapest, XVIII., Gyömrői u. 79/83. azonnali belépésre keres műszer- és technológiai szerelési munkahelyekre külszolgálatos munka­körbe központifűtés-szerelő, cső­szerelő, vízvezetékszerelő, vasszerkezeti lakatos, he­gesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyen 5 napos munkahét van, munkásszállás, étkezés biztosítva. Központi telephelyre TMK- vasszerkezeti, lemez- és géplakatos, hegesztő, vil­lanyszerelő, esztergályos szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Vidéki dolgozók részére köz­ponti telephelyünkön is szük­ség esetén munkásszállást biz- ' tosítunk. Jelentkezés a váila- 1 lat munkaügyi osztályán. 5450 HÍREK — A békési járási Munkácsy Mi­hály Művelődési Ház vezetősé­ge ezekben a napokban készíti az 1967—68-as évad programját. Ugyanakkor szakmai tanácsot adnak a községi kultúrotthonok tervének összeállításához. — A Nagy Októberi Szocialista Fórradalom 50. évfordulójának tiszteletére a Vizesfási Állami Gazdaság szállítóbrigádjának tagjai 32 ezer forint értékű fel­ajánlást tettek. Csökkentik a gépek állásidejét és takarékos- kodnak az üzemanyaggal. — Budapesten, a Műcsarnokban népes közönség jelenlétében megnyitották a bolgár iparmű­vészet alkotásaiból rendezett kiállítást. — Tudomány és divat. Az auszt­riai Innsburckban az egyetemi városrész területén levő áru­házban olyan ruhákat kezdtek árusítani, amelyek az egyetemi hallgatónők körében mindjárt rendkívül népszerűekké váltak. Olyan kelmékből varrták, ame­lyekre matematikai, kémiai és egyéb képleteket és szabályokat nyomtak, úgyhogy minden lány ízlése és tudományos törekvései szerint választhat magának öl­tözéket. — Endrődön ma este a Dombszögi Étterem vezetősége és a helyi sportkör elnöksége magyamó- ta-estet rendez. Fellépnek Zala Tóth Erzsébet, Szalai László. Csabai János énekesek, valamint Horváth Jenő és népi zeneka­ra. — Befagyasztott egerek felélesz­tése. Szovjet tudósok három év­vel ezelőtt befagyasztott egere­ket élesztettek fel. Az állatok közérzete jó és az elmúlt há­rom év alatt gyakorlatilag nem öregedtek. A kísérletet az űrku­tatási program keretében haj­tották végre. Általános az a né­zet, hogy az űrhajósokat be kell fagyasztani, mielőtt több éves utazásokra küldenék őket tá­voli csillagokra. — Okányban, a községi tűzrendé­szet! bizottság határozata értel­mében a ktsz-ben, a földműves­szövetkezetben és a két terme­lőszövetkezetben egy-egy ön­kéntes tűzoltórajt szerveznek a nyári mezőgazdasági munkák idejére. — Gabos Gábor zongoraművész hazaérkezett külföldi vendég- szerepléséről. Franciaországban, az énti fesztiválon George Sand romantikus szépségű kastélyá­nak parkjában adott műsort. A házban, amelynek hosszú éve­kig Chopin lakója, Liszt Ferenc pedig vendége volt, ezeket a fesztiválokat a két nagy zene­költő emlékezetének szentelik. — Vésztőn a községi tanács vég­rehajtó bizottságának ülésén határozati javaslat hangzott el a cigánylakosság helyzetének javítására vonatkozóan. Mun­kaalkalmat biztosítanak szá­mukra és aktívabban bekapcso­lódhatnak a házépítési akcióba. — Idézet Bemard Shaw-tól. Ber­nard Shaw fiatal korában zene­kritikát írt az egyik újságba. A londoni orvosok zeneszövet­sége kórusának bemutatóját két mondatban bírálta :„Tegnap a londoni orvosok énekeltek Is­mét emlékeztetni kellene őket, orvosi hallgatási kötelességük­re.” — A békéscsabai Kállai Éva Üt- törőházban a nyári foglalkozá­sok programjaként június 23- án, pénteken délután vetítik a Ne hagyd magad, Pitkin című filmet. — Elutazott észak-európai turné­jára a Magyar Rádió gyermek- kórusa. Az ötventagú együttes az Észt Szovjet Szocialista Köz­társaság művelődésügyi minisz­terének meghívásra vesz részt a Tallinban sorra kerülő ifjúsági kórusfesztiválon. — Férjek védelmében. Maláysiá­ban törvényt hoztak, amely a házastársi hűség megszegését bünteti. Az első esetben elköve­tett házasságtörésért az' asszony kedvesét büntetik meg, s má­sodikért — a feleséget. A har­madízben elkövetett házasság­törésért a megcsalt férjet bünte­tik... — Ausztria külpolitikája címmel tart tájékoztatót ma délután a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában dr. Pálffy József, a Magyarország c. hetilap fő- szerkesztője. — Lengyelország az olasz Fiat cégtől megvásárolta az 1500 köbcentiméter nagyságrendű személygépkocsi licencét. A Lengyel Motorimport Külke­reskedelmi Vállalat és a MOGÜRT között tárgyalások kezdődtek arról, hogy Magyaror­szág miként kapcsolódhatna be a Fiat kocsik gyártásába. Szó van arról, hogy hazánk a ko­csikhoz különféle alkatrészeket szállítana és azokért kész Fiat kocsikat kapna cserébe. — Tanácstagi fogadóórát tart Bé­késcsabán az 52. városi válasz­tókörzetben, Micsurin u. 23. szám alatt, június 23-án 16—18 óráig Csepregi Károly. — Megjelent Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című költe­ménye a Szépirodalmi Kiadó Olcsó Könyvtár sorozatában. A magyar reformkor és romantika nagy költőjének egyik legnép­szerűbb elbeszélő drámai köl­teményét veheti kézbe az olvasó a megjavult köntösű sorozat kö­teteként. — Megbízható, gyermekszerető gondozónőt keresek. Szabó Mi- hályné dr., Békéscsaba, Tanács- köztársaság útja 61J 47449 — Tanulófiút felveszek. Bagi kel­mefestő, Békéscsaba, Jókai ut­ca 50. 47201 — Lóverseny Nagyszénáson, a Lenin Tsz legelőjén június 25- én délután 1 órai kezdettel. 71154 Idői ár ásjelentés Várható időjárás ma estig: Nappali felhőképződés, szórványos záporokkal, zivatarokkal. Kissé megélénkülő, a zivatarok idején átmenetileg erős szél. Meleg idő. Várható legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet 10—15, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 23—28 fok között. Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak a szomszédoknak, ismerősök­nek, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérem, vejem, Kárai István temetésén megjelentek. Külön kö­szönetét mondunk a Május 1 Tsz dolgozóinak, a Szőnyegszövő dolgo­zóinak és mindazon munkatársai­nak, akilk jelenlétükkel fájdalmun­kat enyhítem igyekeztek. í A GYÁSZOLÓ CSALÁD. 30 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság ‘.ér 17., in. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n.. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 13.— Ft. kés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom