Békés Megyei Népújság, 1967. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1967-06-18 / 142. szám

1961. június 18. Vasárnap Avult szabályok — új szükségletek Mi éri körüliek drága pénzen épiieit vízelvezető csatornák elhanyagolt helyzetbe? C°k kárt okoz a belvíz, kü­^ Ionosén ilyen tájban, ami­kor a határ már teljes pompájá­ban mutatja magát. Joggal kér­dezhetjük: miért is károsíthat a belvíz 1967 tavaszán? Nincsen elegendő csatornánk? Esetleg ezek állapota nem megfelelő? Nem alkalmasak a víz továbbí­tására? Vagy talán a belvíz meg­ítélésének szemléletén akad ja­vítanivaló? Lehetséges, hogy a csatornahá­lózat elegendő, csak ezek vízbe­fogadó képességével jobban kel­lene számolnunk? Sajnos, az a helyzet, hogy elhanyagolt, elisza­posodott, elgyomosodott a közös érdekeltségű, a vízgazdálkodási társulatok kezelésében tartott csatornáink jó része. De az üze­men belüli vízelvezető rendsze­rek állapotát is megilleti minden­fajta bírálat. Miért kerültek ezek a drága pénzen épített csatornák ilyen helyzetbe? Ez a kérdés is jogos, hiszen a belvízborítás évről évre ismétlődik, noha évről évre több tíz kilométer hosszú új csatorna is épül. Talán az a hiba, hogy meglevő törvényeink csak a bel­víz elvezetésére szolgáló új csa­tornahálózat építésére inspirál­nak, a kitermelt föld munkadí- jának dotációba adásával. A meg­levő csatornák felújítására, kar­bantartására már nem jár állami dotáció! Viszont a vízgazdálko­dási társulatok az üzemek és az intézmények hozzájárulásából nem győzik anyagiakkal még a karbantartást sem. Felül kellene tehát bírálni az állami támoga­tás jelenlegi rendszerét. A dotá­ciót ki kellene terjeszteni a csa­tornák új állagának megőrzésére is. TV/Tásrészt tisztázni kellene azt “ “ a tényt is, hogy tulajdon­képpen mikor is beszéljünk bel­vízveszélyről? Jelenleg ugyanis belvízzel csak összefüggő vízbo­rítás esetén számolnak. Ha a víz a szántóföld felszíne alá húzódik, nyomban leállítják a szivattyúkat, mit sem törődve azzal, hogy a magas vízállás miatt a növények sárgulnak, romlik a talaj szer­kezete, csökken a termőképessé­ge. Tévedés ne essék: nem a ta­lajvíz eltávolítását, szivattyúzá­sát sürgetik a tsz-ék, hanem azt kérik, hogy amíg a belvíz elve­zetésére szolgáló' csatornarend­szerben az évszakhoz képest az elfogadható szintnél több a víz, addig ne álljanak le a szivaty- tvúkkal, hanem a rendelkezésre bocsátott eszközökkel biztosítsák a további készültséget. V' ifogásolható a vízügyi szer- vek olykori passzivitása is. A múlt héten lezúdult 701—80 milliméter csapadék hatására a csatornák jó része már péntek délutánra megtelt úgyannyira, hogy a szántóföld egy részén is megszaladt a víz. A szivattyúk beindítására mégiscsak hétfőn, a belvízkár kifejezett jelentkezése­kor, az üzemek sürgetésére in­tézkedtek. Éppen ezért érdemes lenne felülvizsgálni a korábban kialakított belvízvédekezési nor­mák helyességét, különös tekin­tettel a szivattyúk üzembe he­lyezésére. El kellene dönteni, hogy'mikor szivattyúzzák a vizet: ha a katasztrófa bekövetkezett,' vagy pedig már az esőzésekkel egyidőben biztosítsák a szántó­földön felgyülemlett víz gyors el­vonulását? Valamennyi mezőgazdasági üzemben tavaly ősszel és télen örültek annak, hogy a vízügyi igazgatóság kezelésében tartott csatornákból rendszeresen eltávo­lították a vizet. Ha az őszi és a téli idényben indokolt volt a csatornák maximális vízbefogadó képességének megőrzése, akkor napjainkban, amikor a föld már termést ad, talán még indokol­tabb! A vízgazdálkodás tehát kö­rültekintőbb, operatívebb szer­vező és irányító munkát követel az üzemektől éppen úgy, mint vízügyi szerveinktől. D. K. Irány Dubrovnik! Szombaton délelőtt Békéscsabára érkezett a Miskolcról induló Adria-expressz — Néhány percnyi itt-tartózkodás után az autóbusz folytatta útját a jugoszláv tengerpartra Szombaton délelőttre zászló­díszbe öltözött Békéscsabán a Hunyadi téri autóbuszállomás. Negyed 11 után érkezett meg ugyanis Miskolcról az Adria-ex- press, amely most első ízben kap­csolja be Kelet- és Dél-Magyar- országot a nemzetközi autóbusz- járatba. A rögtönzött ünnepségen Luko­vi ts Béla, a 8-as AKÖV igazgató- helyettese fogadta az utasokkal együtt érkező vezetőket. Dr. Ros- kó Aurél, az AKÖV Vezérigazga­tóságának csoportvezetője és Vaj- kő István, a miskolcsi 3-as AKÖV igazgatója egészen Dubrovnikig kísérik az első járat utasait, míg Sárkány Sándor, a miskolci 3-as AKÖV személyforgalmi csoport- vezetője a jugoszláv határig uta­zott velük. Amint Sárkány elv­társtól, az Adria-expressz vezető­jétől és ügyintézőjétől megtud­tuk: mindenfelé máris rendkívül nagy az érdeklődés a hetenként egyszer oda és vissza közlekedő nemzetközi járat iránt. Megyénkből ezúttal hárman utaztak a jugoszláv tengerpartra. Békéscsabán szállt fel az IKA­RUS 55-ös autóbuszra Almási Já­nos, a Békési Kosáripari Vállalat 25 esztendős villanyszerelője. Iz­gatottan készült első külföldi út­jára, s mint elmondotta: nagyon várja azt a pillanatot, amikor végre megpillanthatja az eddig csak filmeken látott és könyvek­ből ismert Adriai-tengert és a festői szépségű Dubrovnikot. Egy hétig marad ott, mivel első kül­földi útját szeretné minél több élménnyel gazdagítani. Amint láttuk és tapasztaltuk, az utasok kényelmesen utazhat­nak a több száz kilométeres úton. Az autóbuszban nemcsak a leve­gő állandó cseréjéről gondoskod­nak, hanem a beépített büfészek­rény is az utasok jó ellátását szolgálja. A békéscsabai néhány perces tartózkodás után az autó­busz folytatta útját Orosházára, Hódmezővásárhelyre, Szegedre. A program szerint az utasoknak Jugoszláviában több helyütt mód­juk lesz városnézésre, majd hét­főn reggel érkeznek meg Dub- rovnikba. A nemzetközi idegenforgalmi év alkalmából megyénk is bekapcso­lódott a nemzetközi autóbuszjá­ratba. A jövő heti, szombati uta­zás iránt máris nagy az érdek­lődés, hiszen megyénkből már heten jelentkeztek, főként Békés­csabáról. Így mind többen tölt­hetnek néhány napot avagy he­tet a jugoszláv tengerparton P. P. Két boldog ember 50 éve Ültek a tavaszban Csak ketten, Ketten, kedvesen a csókot nem számolták ketten sem. Valahogy így kezdődhetett az az évtizedekre szóló szerelem és szeretet, amely immár 50 éve tart, Hajkó Mihály és felesége, Lóczi Judit között. Hogy is mondjam el e két bol­dog ember életének történetét? Egy levelet és egy fényképet ho­zott a posta, kedves szomszédjuk: Dékány Lászlóné küldte Tótkom­— Igen, már az éjjel átjöttek. Mándor és Bitta közt tankcsap­dákat ásatnak a civilekkel, de hát úgyse tudják keresztben fel- ásatni az egész határt. — És? — kérdezi mohón Fésűs Járó. — És? Nem felelnek neki. Deső el­gondolkozva járkál, Sorki le­oldja övéről a kötényül odakö­tött konyharuhát. — Főhadnagy úr, még nem késő ... Amíg nyitva az út, meg kellene próbálni. Beleremeg, ahogy kimondja. Szeme idegesen ugrál. Egyszerre szakadt rá a riadalom, annyi üt­közet, annyi menetelés után itt a küszöbön a fogság. Ezt talán a \ főhadnagy sem gondolta végig, i mi lesz, ha betoppan az ajtón az első orosz katona, nem, ezt nem lehet megvárni, menni kell innen, bele a világba, míg a kör be nem zárul. Csontos arca me­rő víz, egy pillanat még, kiro­han a présházból. Deső ráemeli szemét. — Igen, Sorki, ezen át kell esnünk. Ha kiteszed a lábad, az első igazoltatás után lepuffan- tanak. — De hát ha így is? Főhad­nagy úr, én magának mindig... — Elmehetsz, ha akarsz. Nem parancsolhatlak vissza. De bár­mit csinálsz, saját felelősséged­re teszed. Tarba zöld, mint a leveli bé­ka. — Én nem maradhatok ... Eszembe jut a gyűjteménye. De hiszen nincs nála, ott ma­radt a századnál. Igaz, csak a rongyokat hagyhatta el, mindazt a rémséget, mely hozzájuk kö­tődik, magával hordja. Gallai káromkodik. — Az anyátok beszart szent­ségit, nem értitek? Civil gúnyá­ba bújunk, sose voltunk kato­nák, bárki kérdje, semmi kö­zünk az egészhez! De még ha ki­szagolnák is, szökevények va­gyunk, saját hadbíróságunk elől pucolunk, a genfi konvenció sze­rint ez egészen más... főhadnagy úr, parancsolja rá ezekre a bar­mokra, hát persze, hogy ideér a ruszki, mit gondoltatok, horgász­ni fog a Duna-parton, míg itt mindenki tisztára mossa a ga­tyáját? — legalább azt tudnám — gondolkozik hangosan Géza —, hogy mondják oroszul orvos. — Vracs — felel Deső. — Persze, te tudod. El is fe­lejtettem. De hát ez kitűnő! Ha beszólni tudunk velük, minden rendben lesz. Engem az idege-j sített, hogy mutogatni kell, az rémes, hadonászik az ember, mégse tudja pontosan megértet­ni magát... kezeltem egyszer egy süketnéma nőt, úgy felbő­szített mindig, majd lelöktem az asztalról, pedig nekem a beteg­hez áldott türelmem van. (Folytatjuk) Az ünneplő házaspár. lésről. Írja: „Tisztelt Szerkesztő­ség! Az elmúlt hetekben tartotta házasságkötésének 50 éves évfor­dulóját Tótkomlóson Hajkó Mi­hály és felesége. Az ünneplő há­zaspárt sok virággal és ajándék­kal köszöntötték gyermekei, uno­kái, szomszédai, sok barátja, és a tsz-ből a munkatársai; 44 sze­mélyt vacsorával vendégeltek meg és a kedves ünnepség hajnalban ért véget.” Lényegében ezzel a levéllel az ünnepségről máris tudósítást adtunk. És tovább? A cím hiá­nyában a levél nyomán utam a tótkomlósi tanácsházához veze­tett, ahol éppen az ünnepeltek egyik fia, a 46 éves József ügyes- bajos dolgát intézte. Hajkó Jó­zsef örömmel kalauzolt bennün­ket a Zalka Máté út 4 számú ház­hoz. Judit néni fogadott. Friss mozdulata, kedves beszédje mint­ha feledtetné az elmúlt, küzdel­mes öt évtizedet. Ügy is beszél róla, hogy az egymás szereíetében eltelt esztendők mintha megszé­pítették volna a nehéz éveket. Nem szakítom félbe, hadd me­sélje életük történetének mozza­natait. Csak akkor szaladt több redő homlokára, amikor a hábo­rúról beszélt. — Igen, mi már az első világháború kitörése előtt megszerettük egymást. A háború azonban nem volt válogatós, el­vitte Mihályt is. Én vártam rá, neki meg vágya volt visszatérni. Visszajött. Rokkantán, sántán 1916-ban. És megesküdtünk 1917. április 17-én. — A szó is elakadt, amikor a háborúra gondolt. A há­borút, annak borzalmait, csak az tudja, aki benne élt. És ekkor te­kintetét végigkísérte a szépen bú­torozott szobában... — Semmink sem volt, csak a két kezünk és a nagy akaratunk, egymásért éltünk. Férjem jó mun­kás volt, 11 évig dolgozott a sza­lámigyárban, 27 éven á* volt egy helyen cséplőgépetető, és hogy ne moridjak többet: 1966 júniusában kapta azt a falon levő oklevelet a Viharsarok Tsz-től 15 éves tagsá­gáért. — Most éjjeliőr a lelkem — és végigsimítja dolgos kezével a fényképen Hajkó Mihály arcát, ő ugyanis nem volt jelen a beszélgetésen, kukoricát kapált. Majd a családi képeket muto­gatja: ez a legidősebb, a Mihály fiam, géplakatos Tatabányán, ö pedig a másik fiam, Józsi, aki itt van mellettünk. Ezek meg az uno­kák, egyik katona, másik gépsze­relő, a harmadik 12 éves. Nekik élünk, értük élünk, úgy szeret­nénk, ha ők is ilyen boldogok lennének az aranylakodalmuk után is. E házaspár életének történeté­hez tartozik az is, hogy Judit né­ni ráérő perceiben, óráiban ver­seket is ír. Ki is választott egyet a sok közül, amit nővére arany­lakodalmára írt Öt évvel ezelőtt. Ezt egy kicsit magukról is írta, bizakodva még akko- hátha-hát- ha megérik. Megérték, Idézünk e kedves versből két sort: „Evek múltak, de szivükben nem mú­lott a szeretet, Es most újra együtt ülnek, lakodalmi ünne­pet.” Amikor elolvasta, mosolygott kedvesen, mint az anya, aki érzi, hogy az élet idős korban is szép. És valóban: szinte elakad a szó, amikor e békés, boldc családi otthonnak erejét látjuk. JJárcsak sokan, nagyon sokan élnének ilyen jól, családi melegségben, so­kan mondanák: „Évek múltak, de szívükben nem múlott a szeretet, Es most újra együtt ülnek, lako­dalmi ünnepet”. Rocskár János Ipari tanulókat felveszünk 14 évtől, amennyiben egészségileg alkalmasak. Jelentkezni lehet: Békés megyei Kéményseprő Vállalat Békéscsaba, Luther u.5/b 47370

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom