Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-23 / 119. szám
\ 198S. májas 33. Ked. Megindultak az ötszázasok Tizenhat futam Gyulán, az MHS országos salakmotor-versenyének első fordulóján Csaknem eszményi „motorosidő"- ben került sor a gyulai salakpályán május 21-én délután 2 órakor az ország legjobb salakmotor-szakosztályal- nak első tavaszi vetélkedőjére, a junior kategória országos versenyének első fordulójára. A versenyen indultak a miskolci, debreceni, szolnoki, szegedi és természetesen a gyulai salakszakosztály legjobb fiatal ígéretei. Az első forduló — amelyet június U-én Özdon a második, majd később Szolnokon a harmadik követ — izgalmas küzdelmet hozott. A verseny legnagyobb esélyese, Kreidl Ferenc, a gyulai ipa- ritanuló-intézet szakoktatója az első futamban bukott, így a verseny teljesen nyílttá vált. Több mint háromezer néző izgulta végig a. gyorsan pergő futamokat. Az Izgalmakat az is fokozta, hogy a délelőtti edzésen a mentőknek is dolguk akadt, mert viszonylag szerencsés baleset következtében egy versenyző kéztörést szenvedett. Az esélyesnek tartott Kreidl a többi futamokat nagy fölénnyel nyerte, de ez csak a harmadik hely eléréséhez voK elegendő. A végső sorrend így alakult: 1. Tamás István (Szegedi MHS) 11, 2. Kuk- la István (Gyulai MHS) 10, 3. Kreidl Ferenc (Gyulai MHS) 9, 4. Tihanyi Sándor (Debreceni MHS) 9, 5. Jakab János (Miskolci MHS) 8, 6. Perényi Miklós (Debreceni MHS) 8 ponttal. A pontszám is azt mutatja, hogy szoros volt a küzdelem, amelyet csak az utosó futam döntött el. Ebben a futamban Kreidl megverte az első helyezett Tamást és igy tudta megszerezni a harmadik helyet. Jó volt ez a verseny, mert a magyar salakmotor-sport jövő reménységei csillogtatták tudásukat és jó volt azért is, mert újra bebizonyosodott, hogy a gyulai szakosztály a külföldön versenyző Gyepes Barnabás mellett olyan motorosokkal rendelkezik, akik ebben az erős mezőnyben a második és harmadik helyet meg tudták szerezni. A verseny rendezése jó volt és ezért köszönet jár a gyulai társadalmi szerveknek. Az év első motorosversenye Gyulán minden tekintetben sikeresnek mondható. — Kájé — Tehetségek felvonulása a középiskolás döntőn — Sportszerűtlenség két találkozón — Vasárnap rendezitek meg Békéscsabán a középfokú iskolák fiú-leány kézniabda-baj nöks-ágáixak megyei döntőjét, Bár a KISB öt körzetibe sorolta a megye 38 középfokú iskoláját, a döntőn csak a gyulai, a csabai és az Orosháza—szarvasi körzet győztese jelent meg, így feltehetően másutt meg sem rendezték a körzeti mérkőzéseket. A három-három fiú- és leánycsapat köziül a csabai lányok már a rajtnál hátrányba kerültek: két legjobbjuk neon kapta meg a Bes. Kötöttárugyártól minősítését, így sportorvosi hiányában nem játszhattak. Az első mérkőzéseken olyan remek, magas színvonalú játékot láthattunk a fiúktól*. Ami nagyszerű felkészültségre, 14—16 éveseknél egész magas színvonalú technikai tudásra vall. A szarvasi Molnár kapus, Darida, Takács, a gyulai Solymosi, Jakab, a lányoknál Ku- gyela Katalin (Szarvas), Varga Gizi, Broczki Zsuzsa (Gyula) nagyon tehetséges játékos. A gyulaiak közül például ketten nagyszerűen lőnek elhajlásból, a szarvasi fiúk egész szervezett csapatjátékot játszottak. A békésiek sem okoztak csalódást, bár ők valamivel halványabbak voltak gyulai, szarvasi ellenfelüknél. Ezek tartoznak a pozitív oldalira. A döntőn azonban olyan dolgok is történtek, amelyekkel kénytelenek vagyunk foglalkozni annál is inkább, mert ezek a jelenségek méltatlanok egy nagyszabású diáktoma döntőjéhez. A Szarvasi Gimnázium—Bős. Rózsa Ferenc Gimnázium női mérkőzésen a befejezés előtt két perccel 8:5-re vezetett már a szarvasi csapat, amikor az egyik csabai lány tisztán tört kapura. Az addig mezőny legjobbjának bizonyuló Kugyela Katalin utánaeredt és hátulról — gáncsolta. (Az ilyen „szerelési” módok már rég kivesztek a megyei bajnokságból!) Természetesen ezért végleg kiállították, s a következő mérkőzésen, a gyulaiak ellen már nem szerepelhetett. S ez nagyban hozzájárult a kertészeti technikum győzelméhez. Amilyen magas volt a játék színvonala., olyan alacsony a sportszerűségé. A három leánymérkőzésen öt, a három fiútalálkozón 17 Időleges kiállításra került sor két végleges kiállítással. A fiú döntőn nyolc időleges és két végleges kiállítás volt! A Szarvas—Gyulai ITSK fiú mérkőzés azzal kezdődött, hogy a 4. percben magához kérette a játékvezető a csapatkapitányokat és sportszerűbb játékot kért. öt percig nem is volt baj, mindössze egy kétperces kiállításra került sor az ITSK-ból. A 9. percben azonban az egyik gyulai játékos két kézzel leintette a bíró ítéletét, s amikor ezért kétperces kiállítást kapott, a cserepadon ülő gyulai kísérő súlyos sportszerűtlenségeket vágott a játékvezető fejéhez. Ezért kiküldték a pályáról. A másik gyulai kísérő is megsértette a bírót, neki is el kellett hagynia a pálya területét. Közben a már korábban kiállított ITSK-s fiú a góljelző mellett állva durva kijelentést tett. Egyik társa csitította, de ő megismételte „véleményét”. Ezért végleg kizárták a játékból! Szünet után valamivel nyugodiabb volt már a légkör, de a síp mégis fél percenként harca jut. Lerántások, visszahúzások, labdaelrúgások követték egymást. Végül az emberelőnyben levő,\ higgadtabb szarvasi, együttes nyert. A meccs végén a vesztes csapat két-három tagja még a szakásos éljenzéshez sem akart középre menni... Igaz, hogy a csabai játékvezető nem vezette hiba nélkül a találkozót (reggel (Mól délután fél 3-ig egyfolytában működött kollégáival), de senki sem vádolhatja meg őt, sem két társát elfogultsággal! -Viszont azt már 14—16 éves korban meg kell tanulni, hogy alsóbb osztályú mérkőzéseken, kezdő játékvezetőket esetleg meg lehet zavarni reklamál ásókkal, esetleg a j árási mérkőzéseken lehet „valamit keresni” bekiabálásokkal, a kispadróH tett megjegyzésekkel, de megyei döntőn csak sportszerű eszközökkel, lelkesedéssel lehet nyerni. Ott csak a játéktudás, a fegyelmezett játék hozhat eredményt! Szerencse, hogy a fiú döntő csak 14 óra után került sorra, akkor, amikor már csak 10—15 néző maradt ott a délelőtti 300-ból. így azok, akik kora délelőtt ei voltak ragadtatva a diákok remek játékával, nem ábrándultak ki... egyes játékosok és a „kísérők” viselkedéséből. Pedig lehet sportszerű egy vezető is. Ezt bebizonyította Kovács Béla és ifj. Christdán László testnevelő! A megyei döntő eredményei. Lányok: Gyulai Kertészeti Technikum— Bcs. Rózsa Ferenc Gimnázium 11:8 (6:3), Szarvasi Gimn—Bcs. Rózsa F. 8:6 (3:3), Gyula—Szarvas 9:5 (6:2). Fiúk: Gyulai ITSK—Békési Gimn. 18:16 (8:5), Szarvasi Gimn.—Békés 16:10 (8:4), Az NB II-ért Békéscsaba—Nyíregyházi Spartacus 3:2 (—8, 8, —9, 13, 9) női röplabda, Nyíregyháza. V: Záhony. Békéscsaba: An- csinné — Féli, Kovács, Martincsek.. Bottlik, Szármád. Csere: Bíró, Illyés. A bajnokságban jobban rajtoló nyíregyházi csapat volt az esélyes annál is inkább, mert a vendégek Nyíregyházán az elmúlt öt évben mindössze csak egyszer tudtak nyerni. A békéscsabai együttes ezúttal javuló formában, lelkesen játszott és megérdemelten nyert. Kitűnt: Kovács, Martincsek, Péld, Bíró. ^ Miskolci Pamut—Gyulai Lendület 3:1 (5, —5, 11, 8) női röplabda, Miskolc. A Lendület Paulák, Barna, Deák, Bálint, Bender, Japport. Csere: Gálik, Teleik összeállításban játszott. Diósgyőri VTK—Gyulai Lendület 3:0 (11, 6, 10) női röplabda. A gyulái csapat, amely szombaton Miskolcon, vasárnap Diósgyőrben szerepelt, második mérkőzésén is ugyanabban az összeállításban játszott. A két mérkőzésen kitűnt Barna, Deák, Japport. Bcs. MÁV—KISTEXT 19:12 (8:4), férfi kézilabda, Békéscsaba, 300 néző. V: Kretskó. MÁV: Szelcsányi — Szabó, Varga, Eperjessy, Gyulai, Giczey, Schwertner. Csere: Rácz, Kolarovszki Komáromi. Nagyon szoros volt az első félidő, a vendégek elsősorban Eperjessy lefogására és labdatartásra törekedtek. Szünet után, amíg a KISTEXT tovább folytatta passzív játékát, a csabaiak ragyogó indításokból már 13:4-re húztak el. 15:5-ös vezetés után kiengedett a csabai csapat úgy, hogy a vendégek alaposan javítottak a gólarányon. A hajrában a KISTEXT teljesen elvesztette a fejét, sőt a mérkőzés lefújása után a vendégek a közönségre köpködtek az öltöző ablakán át, sőt még egy tükröt is kidobtak. Ilyen sportszerűtlenül viselkedő csapatot rég nem láttunk! A MÁV győzelme egy pillanatig sem volt vitás, különösen a második félidő 1 elején j átszőtt remekül a csapat. Jó lenne ezt a formát állandósítaná, igaz. hogy a sérülések (Rozsos, Maróti) za- í varóan hatnak. Gd: Szabó (5), Schwert- : ner (4), Eperjessy, Kolarovszki (3—3). Giczey, Gyulai, Komáromi, Varga Jók: Szelcsányi, Szabó, Varga, Giczey. j Schwertner. Cegléd—Szarvas 23:13 (11:6), férfi kézilabda, Cegléd, 200 néző. V: Tímár. I Szarvas: Debreceni — Janurik, Les- tyán, Lázár, Pataki, Weszter II, Kovács. Csere: Kugyeía, Kiss, Weszter I. A változatlanul igen tartalékosai» felálló szarvasi együttestől jobb eredményt nem lehetett várni. A tízgólos vereség ellenére valamennyi szarvasi játékos dicséretre méltóan küzdött Gd: Lestyán (6), Janurik (4), Lázár (2), Kiss. Jók: Janurik, Lestyán. A Szarvasi óvónők énző—Bcs. Kötött női kézilabda-mérkőzést későbbre halasztották. Totóeredmények A totó 20. heti eredményei: x, 2, 1, X, 2, 2, 2, 1, 1, 2, 2, 2 X, 1, 13+1-es és 13-as szelvény nincs. Tizenkét találatot 33 fogadó ért el, nyereményük 19 ezer 577 forint. A 11-esekire 769, a 10-esekre 122 forint nyeremény jut. Szamócaszedés 1—2 Ft/kg Jelentkezni lehet a békéscsabai Szabadság Tsz központjában, május 23-tól. 132841 R Békés megyei Baromfikeltek állomás elcserélné Moszkvics ' személygépkocsiját tehergépkocsiért 132822 407-es Moszkvics jó állapotban eladó. Vasa Gábor, Sarkad, Veres Sándor u. 24595 440-es Skoda Jó állapotban eladó. Jakó István, Sarfcad, Vasút u. 25 . 24596 Gyula, Gábor Áron ú. 17 számú ház eladó. 136239 Bejáratían Jawa Ideál új motorkerékpár eladó. Gyulavári, Belke u. 44. 136238 Rózsaszemeücet hajtószemaéshez 160 féle rózsakülönlegességeimböl postán szállítok. Kérje árjegyzékemet. Garant völgyi rózsakertészet, Gádoros, Békés megye. 17880 Diesel 6 lóerős fekvömotor 10-es szivattyúval eladó. Szarvas, Kossuth u. 66, Ady,Tsz. ,42777 Gyulán, Batthyány u. 20. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 136241 Trabant Combi eladó. Orosháza, Szabó Dezső utca 4. 70955 Eladó két páros sárga gidrán ló, igára, hinrtóra kifogástalan. Békés,, Lorántffy 19. 50510 1000-es Wartburg 42 ooo kilométerrel eladó. Dr. Kerekes, Vésztő. 27 Közületek munkaerőigénye A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre kőműveseket, ácsokat, köny- nyügépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Különélési díjat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és nap! kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest, V», Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 285 Az EM Budapesti Lakásépítő Vállalat ipari tanulók 1967 szeptemberi beiskolázására felvételt hirdet az Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak, akik drága kislányunk, testvérünk, unokám, Szokolai Ilonka temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, soha el nem múló fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk az iparitamuló-isfcola tanárainak és diákjainak, valamint az iparcikk kiskereskedelmi vállalat vezetőinek és dolgozóinak. A GYÁSZOLÓ CSALAD. X alábbi szakmákban: L villanyszerelő, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, festő-mázoló, melegpadló-műanyag- burkoló, bádogos, asztalos, lakatos; 3. kőműves, ács, ált. épületgépész, bi- degpadló. Az 1) csoporthoz tartozó szakmákban kintlakásos, a 2) csoportba tartozó szakmákban bentlakásos elhelyezéssel. Korhatár a be nem töltött !<• év. Jelentkezés módja: L A tanulók Iskolai jelentkező lapját az iskola vállalatunknak megküldi. 2. Az iskolába nem járók Iskolai bizonyítványt, orvosi igazolást, anyakönyvi kivonatot és szülői beleegyező nyilatkozatot kötelesek az Írásbeli vagy személyes Jelentkezés alkalmával csatolni. 3. ösztöndíj a tanulmányi előmeneteltől függően. Jelentkezni lehet az EM Budapesti Lakásépítő Vállalat, Budapest, V„ Kossuth L. tér 13—15, V. emelet, szakoktatási előadójánál. 286 A Békéscsabai Hűtőház női segédmunkásokat azonnali belépéssel alkalmaz. 314 A Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat felvételre keres vizsgával rendelkező építőipari könnyűgépkezelőt és kompresszorkezelőt Békés megyei munkahelyre. Fizetés megegyezés szerint. 132848 1967. év harmadik és negyedik negyedévére még vállaljuk SZ —80-AS. SZ — 100-AS, TM — 100-AS típusú erőgépek és dózerek főjavítását, folyó javítását, skréperládák javítását, azonnali gépcserével. A csere lebonyolítását a megrendelő telephelyén végezzük. Ezen felül járszerkezet helyszíni javítását, tartó-, futógörgők, járóláncok, vezetőkerekek azonnali cseréjét garanciával végezzük. Az általunk javított gépek garanciális szolgáltatását és szervizellátását műhelykocsival díjmentesen végezzük. gépjavító Állomás hort (Heves megye). Ügyintéző: Nagygyőr. 4445 A GYÁR- ÉS GÉPSZERELŐ VÁLLALAT keres vidéki szerelési területeire (Kazincbarcika, Tisza- szederkény, Balatonfűzfő) lakatos, hegesztő, csőszerelő és kovács szakmunkásokat Az órabéren kívül minden munkahelyen a külszolgálatra vonatkozó juttatásokat biztosítunk. Jelentkezés: személyesen vagy írásban GYÁR- ÉS GÉPSZERELŐ VÁLLALAT Budapest, VI., Faulay Ede u. 52., személyzeti osztály. 4768 Fogadja meg a Jó tanácsol 1 Otthona, családi háza biztosítását árvíz esetére is terjessze ki. , Ne késlekedjék! Árvízvédelmi készültség elrendelése után és annak tartama alatt, árvízkár esetére szóló biztosítás már nem köthető. Állami biztosító 284