Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1967-05-25 / 121. szám
196T május 25. 5 Csütörtök A TÓTÉK Ügy mondjak, ez a darab volna az első magyar termésű abszurd dráma. Valóban az? S ilyen fogékony lenne honi — jelen esetben: békéscsabai — közönségünk, hogy szinte az első jelenettől kezdve végigkacagja, izgulja, tapsolja az effajta színpadi produkciót, melyet pedig a „vájt fülűek” deli- Ikátesz csemegéjének tartanak számon? Mi erre a magyarázat? Okozott már némi fejtörést a ikultúrtörténészeknek, vajon a „Globe" színház udvarán szorongó zajos, vidám, irodalmian műveltnek alig hihető XVII. századbeli publikum, hogyan volt képes értékelni Shakespeare fennkölt szellemét? A magyarázat egyszerű. Egy Hamlet végtére is nemcsak filozófiai és lélektani remeklés, de emellett „krimi" a javából (méreggel, tőrrel, karddal, számtalan hullával), van benne hátborzongató misztikum, kaland, lírai szellem, nemi eltévelyedés, groteszk humor, és az Ideggyógyászat körébe eső patológia: esetek. Körülbelül ez a titka 'nz egyik) a színműírás magasiskolájának. Az igazi dráma bár — néha csak a „tojásfejűek” által rögtön felismert — nagyon időszerű és nagyon magvas emberi-társadalmi mondanivalók foglalata, ugyan- sikkor népszerű műfaj, a széles tömegekhez szól. A dráma szövetének ez a többszörös rétegeződése teszi lehetővé, hogy mindenki megtalálja benne azt, amit — műveltsége, temperamentuma, beállítottsága alapján — leginkább megért, legszívesebben a magáévá tesz. Ilyen — mai hasonlattal: a többlépcsős rakétára emlékeztető szerkezetű — Örkény István tragikomédiája is. Mitől szól a darab? A csendes falucskába vendég érkezik Totókhoz, a helybeli tűzoltóparancsnok házához. A derék főcsővezető, továbbá neje és leánykája boldog, kicsit ravasz várakozással fogadják a mélyen tisztelt őrnagy urat. A második világháború keleti frontjáról jött szabadságos katonatiszt, féltett katonafiuk feljebbvalója. Remélik, ha a látogató kedvébe járnak, jobb szolgálati beosztást kap majd a gyerek. Megússza talán a háború szörnyű viszontagságait. Pedig a fiúnál — a nézők tudják már, csak Tóték nem — elkésett a segítség. Ellenben maga Tót úr és háza népe keveredik e leg- szömyűbb viszontagságokba az őrnagy mániákus szeszélyei, környezetének testét-leikét megnyomorító szisztematikus őrültsége miatt. A rakéta első lépcsője a harsány komédia, a helyenként vaskos humor tölteteiből meríti hajtóerejét. Egy tohonya papucsférj, dísztűzoltó, meg egy „hisztis” úri katona párviadala. A második lépcső: a kisember vergődése a .feje tetejére állított világban, ahol megfosztják elemi jogaitól, nem szabad nyújtózkodnia és szivart pöfékelni. Tótágast mutat minden normális emberi értékrend. A fasizmus kietlensége ez. A harmadik és további fokozatok még magasabbra emelik a játék röptének ívét, általánosabb kitekintést, messzibb távlatokat biztosítva. A rettegés természetrajzát ismerhetjük meg, a terror kórbonctanit; miképp fészkelik magukat a lelkekbe a félelem és a belenyugvás apró baktériumai, hogy gennyes góccá bomlasszák az emberi értelmet és akaratot Ugyanakkor leszámolás ez a darab, sok beidegzett hiedelemmel, közhellyel, hazugsággal, mítosszal. S legfőképp azzal a téveszmével, hogy a világ perdöntő dolgaiban meg lehet maradni óvatos „kívülállónak” s a passzív alkalmazkodás struccpolitikája elég ahhoz, hogy „átvészeljük” a nehéz időket. Mindezt persze a komédia nyelvén, visszájára fordított helyzetekben, képtelen figurák szájába plántálva. A témából fakadó légkör halálos komolysága és az éppen zajló cselekmény groteszk nevetségessége mindig ellentétesek. Ez a darab különös, borzongató humorának állandó forrása. A rendező, Máté Lajos jól érzi, hogy csak úgy tudja ellobban tani a soklépcsős rakéta minden fokozatának gondolati töltését, úgy képes pályáján töretlenül vezetni végig a cselekményt, ha a komikum ereje pontos egyensúlyba kerül a tragikus elemek potenciális energiájával. Dánffy Sándor Tót Lajosa olyan, amilyent elképzeltünk magunknak: robosztus és mafla, tekintélyes és komikus, bölcs, de kissé nehéz fölfogásé. Az őrnagy szerepében Szoboszlai Sándor alar jjítása — telitalálat. Utálnivaló, alattomos, racionális és legfőképp: teljesen idegbeteg. Talán némiképp a figura félelmetessé- gével, sátánian lenyűgöző erejével maradt adós. Az előadás egyik legnehezebb feladatát oldotta meg sikeresen Cserényi Béla. A félnótás postás szerepében a gügye idétlenséget finom átmenettel ötvözte, valami bölcs humánummal. Joviális humorát ragyogóan kamatoztatta a plébános megformálásában F. Nagy Imre. A női szereplők egy árnyalattal halványabbak voltak, nem találták helyüket, nem tudtak minden lehetőséget kiaknázni ebben az érzelmesség és vidámság borotvaélén egyensúlyozó különös játékban. Cseresnyés Rózsa Tót- néja a fiát féltő anyát hangsúlyozta, Romvári Gizi Ágikája kedvesen volt butácska és „stréber”. Parragi Mária — mint rossz hírű nő — becsülettel állt helyt egy szereposztási tévedés áldozataként. Feljegyeztük még Körösz- tös István és Horváth László nevét. S végül — mint annyiszor, most is — megállapíthatjuk: Suki Antal díszletei biztos ízléssel é' megnyerő ötletességgel szolgált?! az előadást. Vajda János f) Í AVARJA-67 Békés megyeiek sikere Szombathelyen — Megjött a konkurrens cég — rikkantotta valaki, a Déliben, s kíváncsian szemléltük a sűrűn szitáló esőben behúzott nyakkal igyekvő-felszálló Budai Táncklub, Modern Táncklub, s a Fővárosi Táncstúdió versenyzőit. Táncláz Szombathelyen — így lehet jellemezni tömöreú a vasi székhelyet. Kedvesen fogadták a versenyzőket, s különautóbusszal mindenkit szállására vittek. Rövid kis üdítő mosdás, tusolás, s aztán irány a művelődési és sportpalota. Hogyne, hiszen nyolc órakor a Sonderklasse (osztályon felüli) párok Standard versenye kezdődik. A mi versenyzőink már a szombati erőpróbára gondoltak, s egy-egy pillanatra elkomolyodott az arcuk. Deák Gyula—Csák Emília: vidékelső. — Arra vigyázzatok, hogy ne látszon rajtatok a drukk, legyetek könnyedek, természetesek — hangzottak a. bátor!tó szavak, s az utazástól fáradt kis csoport nyugovóra tért. így mondom, „nyugovóra tért”, pedig álmatlanul forgolódtak vagy a versenynyel álmodtak; s szombaton, a „C” osztályú Magyar Bajnokság napján a belső izgalomtól kissé sápadt arccal készülődtek. Harmincöt pár lépett parkettre ezen a délutánon, hogy megküzdjön a bajnoki címért vagy azért a helyezésért, amely felsőbb osztályba sorolja őket... Szombat délután 3 óra. A nézőtér elsötétül, felhangzik a szignál, s a színpad körfüggönyén felragyognak a betűk: „Savaria—67.”. Az előkelő nemzetközi zsűri helyet foglal, s kezdődik a verseny. Nem merünk egymásra sem nézni, szugerál bennünket a tükörfényes parkett, a ragyogó fények, a halványrózsaszín muskátlik; s egyetlen színes kaleidoszkóp, egyetlen hullámzó bécsi walzer az egész teBemutatják i rém. Keressük a mieinket. Igen, ott a Deák—Csáki pár. Szépen táncolnak. Igaz, kicsit merev a mosoly az arcukon. Aztán ott a Pusztai—Roszipál pár, a Szécsi testvérpár. Jaj, csak már túl lennénk... Erős ez a mezőny. Folyik a verseny. Kutatjuk a zsűri arcát. Nem mond az semmit, titkos a pontozás. Kutatjuk a közönség hangulatát. Igen — nézünk ösz- sze —, ez a felcsattanó taps, minthogyha a Deák-párnak szólt volna. Ez meg mintha a Pusztai-párnak. Szünet. A zsűri visszavonul. Most dől el, kik jutnak a középdöntőbe. Néhány ideges szippantás a cigarettából, s aztán... Három párunk „állva” marad. A Deák, a Pusztai és a Szécsi. — A továbbjutó kiemelt három pár, az első, második, harmadik helyért... A másik három pár a negyedik, ötödik, hatodik helyért. — Nem merünk odanézni. Vagy mégis? S megjelenik a Deák-pár az első három helyért, és a Pusztai-pár a negyedik, ötödik, hatodik helyért. A Deák-pár már dobogóra kerül. S a Pusztai-párral együtt „B” osztályú versenyzőkké lépnek elő. Bravó, gyerekek! Nem tehetünk róla, felugrunk és úgy tapsolunk. Meg azt hiszem kiáltunk is. Nyíri Lajos tánctanár nyakába ugrálnak, gratulálnak neki, meghatottan mosolyog. S aztán hosszú órákra tűnő percek. A pontozóbírók nyíltan javasolnak az első, második, harmadik helyre. S érezzük, nagy baj nem '.ehet már. A Deák-párnak gyakran villan az egyes szám is. S aztán a rumba-boleróval s a csárdással biztosan szerzik meg az országos bajnokság második helyét, s egyben a vidék első helyét; s a Pusztai-pár szép csendesen, szerényen az országos negyedik helyét, illetőleg a vidék második helyét. Dobogóra állnak, s szép, amikor a Deák—Csáki-pár úgy gratulál az első helyezettnek, hogy átölelik őket, s csókkal fejezik ki: nemes ellenfelek voltak. És aztán a vasárnap délután 3 órakor kezdődő „B” osztályú nemzetközi verseny. Egyetlen „B" kategóriás vidéki magyar versenyzőpár Békéscsabáról Felczán Béla—Nyíri Mária. Nagyon szurkolunk, hiszen Béla katona, s szépkeveset tudtak próbálni. De azért bízunk. Megjött az önbizalmunk a tegnapi szép sikerek után; úgy érezzük, van mit keresnünk. Nagyon pros a mezőny. Budapesti Táncstúdió, Bartók Táncklub és osztrák, jugoszláv szovjet, lengyel párok. Tapsolunk, kacsintgatunk, mosolygunk nekik. i versenyzőket érezzék: mellettük vagyunk. És ismét felugrunk. Sikerült bejutniuk a középdöntőbe. Sikerült szinte a lehetetlen: ilyen kevés próba után a 21 pár közül a nemzetközi verseny hetedik helyét szerezték meg, s a Magyar Bajnokság ötödik helyét. Nagyon büszkék vagyunk rájuk. Magyar- országon egyetlen egy vidéki pár kapta meg a legmagasabb rangsorolást: „A” osztályba kerültek: Felczán Béla—Nyíri Mária. Fogadják a gratulációkat kicsit sápadtan, kicsit lihegve, de boldogan. Felállva kellett tapsolni az ezer színben csillogó gálaesten is, mikor a nyitó bécsi keringő hangjaira a Deák- és Pusztai-pár vezetésével simán, elegáns testtartással tisz- íeletkört táncoltak a versenyzők. Pusztai István—Roszipál Jeonóra: vidékmásodik. Szekrénybe kerültek a frakkok s a tüllruhák. Felczán Béla újra katonai uniformisba bújt; Roszipál Eleonora kinyitja a tankönyvét; Pusztai István kezébe veszi a szerszámot, s a többiek is dolgoznak, tanulnak. Egy pillanatra azonban felnéznek s újra látják, ahogy ragyog: „Savaria—67”, s elmosolyodnak... Ternyik Ferenc „Savaria—67” — ez ragyogott három napon keresztül Szombathely horizontján; s csábos vonzására szovjet, francia, svájci, holland, lengyel, német, cseh és magyai- táncospárok csomagolták nylonba óvatos kezekkel a frakkot, a szmokingot s a „rózsa”- tüll táncruhakölteményeket. Békéscsabán május 19-én reggel szállt vonatra az a kilenc pár, amely bár kicsit sápadtan, de határozott mozdulattal helyezte el csomagjait, intett búcsút a hozzátartozóknak, s a szimpatikus kíváncsiskodóknak.
