Békés Megyei Népújság, 1967. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1967-05-16 / 113. szám

Barátsági napok megyénkben Holnap érkezik a Lengyel Kultúra küldöttség Békéscsabára A Hazafias Népfront Békés megyei Bizottsága a nemzetközi békehónap ideje alatt barátsági napokat rendez. Ebből az alka­lomból több szocialista országból látogatásra hívott meg küldötte­ket. Erre megfelelő programot állítottak össze, amelyben lehe­tőség nyílik, hogy a testvéri, ba­ráti országok képviselői megis­merjék megyénk politikai, gaz­dasági és kulturális életét. A legközelebbi rendezvény május 17-én lesz a lengyel—ma­gyar barátsági nap keretében, a Lengyel Kultúra képviselőinek részvételével. A küldöttség három napot tölt megyénkben. Első na­pon Szarvas város pártbizottsá­gán fogadják megyénk új városá­nak vezetői, majd látogatást tesz­nek a ruházati ktsz-ben. Délután 3 órakor barátsági nagygyűlést rendeznek a vasipari ktsz kultúr­termében. Május 18-án Békéscsabán, a Hazafias Népfront városi bizott­ságán ismerkednek a város párt-, állami- és társadalmi szervek ve­zetőivel. A programban szerepel: városnézés, a Kner Nyomda és a konzervgyár megtekintése. Majd este 7 órakor barátsági est az I. kerületi pártszervezet székihá­zában. A harmadik napon Kaszaper község életével ismerkednek. Megtekintik a Lenin Tsz üzem­egységeit és 18 órakor barátsági esten találkoznak a község lakos­ságával a kultúrházban. Május 25-én és 26-án a magyar —német barátsági nap megrende­zésére kerül sor az NDK Kultúra részvételével. A küldöttség ellá­togat Szarvasra, Kondorosra, Gá­dorosra. Június 1-én és 2-án kubai elv­társak érkeznek Békéscsabára, Medgyesbodzásra és Békésre. A békehónap befejező aktusa­ként a magyar—bolgár barátsági napra kerül sor június 8-án és 9-én. A küldöttek barátsági esten ismerkednek Biharugra, Békés­csaba vezetőivel, lakosaival. A jelenlevők viszont a testvéri or­szágok életével ismerkedhetnek meg a program szerinti filmvetí­tések során. A baráti találkozók hasznosnak bizonyultak eddig is és minden bizonnyal szolgálják azt a célt, Uíbán Ferenc nyerte a Túra kerékpárt Az olimpiai sorsjegytombola eredményei A húzás pillanata. Fotó: Baranyai A Békéscsabai Előre és a Gyu­lai JVÍEDOSZ NB Il-es labdarúgó- mérkőzés szünetében olimpiai sorsjegytombolát rendezett va­sárnap Békéscsabán az OTP me­gyei igazgatósága. Az OTP, a me­gyei KISZÖV, a városi és a me­gyei »párttanács ajándékát azok nyerhették, akik a helyszínen olimpiai sorsjegyet vásároltak, összesen több, mint háromezer szurkoló várta Fortuna kegyeit. A főnyeremény egy női Túra kerékpár volt, s ezt a szerencse Urban Ferencnek juttatta. Egy férfi és egy női méretes cipőutal- vár.yt Bohus M. Pál kapott, míg a férfiruha készítésére szóló utal­ványt Krátki Mátyás ' kapta. A női ruhára és hat hidegdauerra szóló utalvány Feüegyd György tulajdonába került. Gyulaiszőt­test és kerámiaszobrot Balázs Mátyás, fényiképutalványt és sportszobro! Gregor Mihály nyert. Az említettek valamennyien bé­késcsabaiak. Most már csak az a kérdés, hogy az cúimpiad sorsjegyek húzá­sakor is ilyen szerencséjük lesz-e? HÍREK Az Állami Biztosító az árvíz­védelmi készültség elrendelése után és annak tartama alatt ár­vízbiztosítást nem fogad el. Az olyan területek lakói, ahol fenn­áll az árvízveszély, de a készült­séget még nem rendelték el, jól teszik, ha idejében az Állami Biz­tosítóhoz fordulnak. Új vagyonbiztosítás az árvízkárokra Közel fél évszázada nem volt [ tékben befolyásolja a tavaszi csa- ilyen hosszantartó áradás a Ti- padékos időjárás, szán és mellékfolyóin, mint az idén tavasszal. Az elmúlt évben pedig a mi megyénkben is a Kö­rösök és a Berettyó árvizei okoz­tak igen jelentős károkat, közel 300 épület ment teljesen tönkre és okozott nagy problémát tulaj­donosainak. Ebben az évben elő­ször, sok árvízkárosult már nem szorult kölcsönre, a társadalom támogatására, mert a biztosítás alapján kapott kártérítés fedezi az újjáépítés, tatarozás költségeit. Az Állami Biztosító az év ele­jén új vagyonbiztosítást vezetett be és elvállalta a lakóházak és az egy telken levő gazdasági és egyéb melléképületek árvízkárai­nak megtérítését. Az árvíz nehéz napjaiban igen hasznosnak bizo­nyult a kétezer forintos gyorsse­gély, amelyet a biztosító azoknak folyósított, akiket az árvízveszély miatt kiköltöztettek, vagy akinek otthonát a víz még a kilakoltatás előtt elöntötte. Borsodban, Sza­bolcsban, Szolnok megyében több mint 600 ezer forint gyorssegélyt folyósított az Állami Biztosító. A víz levonulása után felmérték az épületek kárait, — ezek megtérí­tésére közel egymillió forintot fizetnek ki. Több száz árvízkárosult család azonban nem részesülhet kártérí­tésben, mert nem kötötte meg idejében az új biztosítást, vagy nem cserélte fel a régebbit újra. Sokan úgy gondolták, ráérnek — és csak akkor keresték fel a biz­tosítót, amikor a víz már úgy­szólván a küszöböt érte. A Tiszának és mellékfolyóinak, amit a Hazafias Népfront megyei bizottsága az illető országok szerveihez küldött meghívóleve­lében leírt: „A barátsági rendez­vényeink alkalmával szeretnénk tovább mélyíteni népeink kö­zötti testvéri barátságot. Biztosak vagyunk benne, hogy fáradozá­saink jól fogják szolgálni a szo­cialista országok testvéri egysé­gének erősítését. Hisszük, hogy a testvéri országok egysége, a szo­cialista világrendszer ereje zálo­ga a béke fenntartásának.” Infravörös lámpák alatt melegszenek a kisfácánok Speciális francia gépsorokat helyeztek üzembe a mezöhegyesi fácántelepen A Mezöhegyesi Állami Gazda­ság erdészetében, festői környe­zetben valóságos „fácánváros” épült. A törzstelepen fajtiszta fe­hér, fekete és tarka fácánállo­mányt gondoznak. A fácántojások keltetésére speciális francia gép­sorokat helyeztek üzembe. A La Nationale gépekben hengerre rögzítve, állandó körforgással kapják az egyenletes meleget a fácántojások. A kelés előtti na­pokban bújtatógépekbe rakják a tojásokat, s itt látnak napvilágot a fácáncsirkék. A fácáncsirkék előnevelésére egész sor fehérre meszelt, zöld ablakos kis házikó épült. A ki­futókat drótsövénnyel vonták be és fedték le a tetejét, így nagy területen szaladgálhatnak, röp­ködhetnek a vadcsirkék. A csir­kéket az első napokban infravö­rös lámpák alatt tartják, hogy megfelelő hőmérsékletet kapja­nak. A Mezöhegyesi Állami Gaz­daság erdészetében — ahová Ne­a Körösöknek, a Berettyónak az pálból, Franciaországból és más északi és keleti országrészek államokból érkeznek évről évre patakjainak vízállását nagymér- j fácán-vadászok — 15 ezer fácán­Megvételre keresünk keveset használt írógépet, összeadógépet, számológépet Ajánlatokat: GYULAI VÍZMŰ, Ferencesek tere 2. kérünk. 302 csirke keltetésére és előnevelésére rendezkedtek be. A mezőhegyesinéi is nagyobb fácántelep épült Remetén, ahol egy jó hét múlva rakják a fran­cia gépekbe a fácántojásokat. — Ingyenes jogi tanácsadást tart május 20-án, szombaton délelőtt a Békés megyei Népújság jog­tanácsosa. (Békéscsaba, Szabad­ság tér 17, III. em. 12. ajtó.) — 32 775 forint fagykár-térítést ka­pott az Állami Biztosítótól a kertészszigeti Győzelem Terme­lőszövetkezet. — Növekvő idegenforgalom. Nap­ról napra növekszik Gyulán az autós idegenforgalom is. Az el­múlt héten a fürdő jánműmeg- őrzőjének jelentése szerint négy norvég, öt osztrák és hét cseh­szlovák személyautó parkíro- rozott a fürdő területéin. — Műanyagformázó gépek ex­portra. Az idén mintegy 15 mil­lió forint értékben 90 műanyag­formázó gépet készít az Oros­házi Szövetkezet. A VP—Super és a VP—1300-as gépeket kül­földre szállítják. — Májusi rigmusok címmel tánc­est lesz május 20-án, szombaton 20 órától a békéscsabai Fegyve­res Erők Klubja kerthelyiségé- ben. A rendezvényen közremű­ködik a Klub-trió. Letépte balkarját egy mozdony Vasúti és közúti balesetek A rendőrségen hat közúti, illetve vasúti balesetről tájékoztattak: A békési vasútállomáson május 13- án, a kora délutáni órákban tolatást végeztek, s Kiss Gyula, 37 éves MÁV vonatkísérő, Sarkad, Temesvári utca 5. szám alatti lakos nem a megfelelő váltót állította át. Ezt követően nem vette észre, hogy így a tolató szerel­vény őfelé halad. A szerelvény fel­lökte, majd két kocsi átment fe­lette, de a mozdony leszakította a balkarját. Az ügyben a vizsgálat to­vább folyik. Szombaton hajnalban szabálytalanul előzött járművével egy kerékpárost Nagy Jenő szarvasi autóbuszvezető a Szarvas és Békésszentandrás közötti útszakaszon, mivel az autóbuszt már előzte személygépkocsijával a békés- szentandrásL Aszódi András. A sze­mélygépkocsi ráfutott az út bal olda­lán levő kőcsomóra, majd korlátnak ütközött. Aszódi András könnyebben megsérült. A kár 3000 forint. A Szarvas és Békésszentandrás kö­zötti útszakaszon egy másik baleset is történt május 13-án. Maróthi Pál, Békéscsaba, Bartók Béla út 19 szám alatti lakos személygépkocsival nem tartotta be a megfelelő követési tá­volságot, s nekiütközött egy hirtelen fékező személygépkocsinak. Mintegy 4000 forint kár keletkezett. Gyorshajtás és szabálytalan elő­zés miatt május 14-én Békéscsabán személygépkocsival elütötte a 21 éves öz Károly, Békéscsaba, Tolnai utca 24 szám alatti lakos a kerékpárral közlekedő békéscsabai Szkaliczki Jó­zsefet. A kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A kár 6—7 ezer forint. Nem adta meg az áthaladási el­sőbbséget május 14-én Gyulán, a Csabai és a Kétegyházi út kereszte­ződésében a személygépkocsival köz­lekedő Petrus István telekgerendási lakos a szintén személygépkocsit ve­zető békéscsabai Bodár Bálintnak, összeütköztek, s a kár mintegy 600 forint. Szabálytalanul kanyarodott balra kerékpárjával május 14-én Oroshá­zán Márkus László helybeli lakos,, s így motorkerékpárral elütötte az őt szabályosan előzni akaró gádorosi Gelegonya Mihály. Mindketten köny- nyebben megsérültek. ORSZÁGOS SÖRIPARI VÁLLALAT felvételre keres férfi betanítóit és segédmunkásokat állandó munkára Munkásszállás van. Je­lentkezés: Budapest X., Maglódi út 17. Munka­erőgazdálkodás. 4346 — Rádióriport Gyuláról. Három napot töltött Gyulán Pfeifer Pál, a rádió munkatársa, és a Kis városok, nagy gondok című so­rozat részére készített riportot, amit előreláthatólag pénteken sugároz majd a Kossutlh-adó. — Sportdélutánra kerül sor má­jus 18-án a curticd román—ma­gyar határállomáson dolgozó Kossuth és Vörös Október bronzkoszorús Szocialista brigá­dok, valamint a határőrsélg- vámhivatal csapatai között. A sportdélutánon sakkversemy, röplabda- és labdarúgó-mérkő­zés lesz, s ezt közös vacsora követi. — Az Orosháza és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet érté­kelte az 1966. évi munkaverse­nyét. A Szocialista brigád cí­met a könyvelés, a terv és a pénzügyi osztály, a kereskedel­mi, a vendégláitáipari osztály, a mezőgazdasági szaküzlet, vala­mint a házilagos építőrészieg szocialista brigádja nyerte el. — A KISZ szarvasi városi kül­döttértekezletére ma délelőtt 9 órától kerül sor. — Békéscsabai Városi Tanács VB Egészségügyi Osztálya értesíti a lakosságot, hogy 1967. május 16-tól május 21-ig a város terü­letén vegyszeres permetezést végez. A vegyszerrel permete­zett területen 72 óráig állatok legeltetése nem ajánlatos. 303 Időj ár ás? elentés Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, többfelé zápor- eső, zivatar. Élénk, időnként megerő­södő déli, délnyugati szél. A nappali felme’egedés elsősorban nyugaton kis­sé mérséklődik. Várható legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 10—15, legmagasabb nappali hőmérséklet 21 —25 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tár 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II.. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetést díj 1 hónapra 13.— Ft. ekés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. I Index: 25 051 | V

Next

/
Oldalképek
Tartalom