Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-06 / 80. szám
Wnag protefőrfok egyesüljetek* NÉPÚJSÁG A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Nagygyűlésen ünneplik meg a Gyarmati Ifjúság Napját A III. Békéscsabai Ifjúsági Napok áprilisi programja Az egy hónapja tartó III. Békéscsabai Ifjúsági Napok április 9-én országjáró diákok városi találkozójával folytatódnak a Sebes György KISZ-táborban. A délelöt* 10 órakor kezdődő találkozón ünnepségre és iskolák közötti túraversenyre kerül sor. A Költészet Napját április 16- án délelőtt 10 órától ünneplik meg a KISZÖV-székházban a városi tanács, a városi KISZ-bi- zottság és a KISZÖV rendezésében. Ekkor adják át a Szabadság! Tégy gazdaggá minket! pályázat díjait. Mint ismeretes, a pályázatot a Költészet Napjára hirdették meg középiskolások számára: hogy a fiatalok írják meg az egyénileg választott költői alkotásokkal kapcsolatos élményeiket, gondolataikat, megjegyzéseiket. A költészet napi ünnepség keretében költő—olvasó-találkozót rendeznek még. Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye, valamint Szeged város társastáncosai mérik össze tudásukat az április 16-án 18 órakor kezdődő területi klubközi társas- tánc-veresnyen a Balassi Művelődési Otthonban, majd április 23-án egy eseményre kerül sor: a Forradalmi Filmnapok során a Brigád moziban délelőtt fél tíztől bemutatják a Szegénylegények című filmet. Április 24-e a Gyarmati Ifjúság Napja. Ekkor nagygyűlést tartanak a Brigád filmszínházban. A délután három órakor kezdődő rendezvényre külföldi vendéget is várnak. Ezen a napon délelőtt tíz órától lesz a Jókai Színházban az általános iskolák nagykó- rus-bemutatója. A III. Békéscsabai Ifjúsági Napok egyik nagy tömegeket megmozgató eseménye lesz az április OOOOOOOOOOOOOOOOOOÖÖOOOOOOOODOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Megnyílt a X. Alföldi Tárlat Április 3-án délelőtt 11 órakor nyitotta meg Békéscsabáin, a Munkácsy Mihály Múzeum kiállítótermében dr. Kampis Antal művészettörténész a jubileumi X. Alföldi Tárlatot. Megnyitója után Gácsér József, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője átadta Bíró Lajos debreceni festőművésznek a Munkácsy Emlékpflaketfcet, a vele járó négyezer forintos pénzjutalommal. Bíró Lajoson kívül jutalmat kapott még Pál Gyula nyíregyházi, Szurcsik János budapesti, Be- rényi Ferenc szolnoki, Kerti Károly tatabányai, Lipták Pál békéscsabai és Koszta Rozália gyulai festőművész. / Dr. Kampis Antal megnyitó beszédét mondja. 30-i, vasárnap esti hagyományos fáklyás felvonulás, amit a Szent István téren térzene követ v. z. Felavatták a budai önkéntes ezred emlékművét a Vérmezőn Kedden, hazánk felszabadulásának 22. évfordulója alkalmából felavatták a Vérmezőn a budai önkéntes ezred monumentális emlékművét Az emlékműnél a fegyveres testületek tagjai álltak őrséget, előtte honvéd díszegység sorakozott fel. A Himnusz hangjai után Sarlós István, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke mondott ünnepi beszédet Ezt követően a talapzatra elhelyezték koszorúikat a társadalmi és tömegszervezetek képviselői, az egykori fegyvertársak, Budapest népének küldötted. (MTI) „Kezdő* * Iolló zó szerencséje Békésen Lottósorsolás a megyében Az Országos Talknökpénztóir Békés megyei Igazgatósága ismertette megyénk totójáéinak és lottóaódmaik márciusi nyeremény eát. Szerencsésnek mondhatja magáit a békési Baji Gábomé, aki a tizedik játékhéten négyes találatot ért el a lottón, s az ezért járó 75 ezer forintot a napokban fizette ki neki az OTP békési fiókja. A nyertes elmondotta, hogy még „kezdőnek*’ vallja magát, mert csak ez év januárja óta lottózik, heti két-három stzelvénnyel. — Férjem az Egyetértés Tsz-ben dolgozik, s egy gyermekünk van. Nagyon örülünk a „háztáji” nyereménynek, és némi kiegészítéssel házat akarunk belőle venni — válaszolta kérdésünkre, amikor talán a szintén Békésen elért 177 ezer forintos négyes találatra gondolt. Ezen egy tíztagú lottózócsoport osztozott az ötödik játékhéten. A március totó—lottó-mérleg tanúsága szerint a hónap legjelentősebb nyereményeit — egyenként 90 ezer forintosokat — Kondoroson és Kevernie sen fizették ki. Csaknem ilyen nagy — 82 ezer forintos — négyes találatot ért el a szarvasi Búzás Andrásné, s 90 ezer forintot meghaladó négyes találat került Battonyára, Tótkomlósra, Gyomára és Vésztőire. A totozók közül Békéscsabán, Orosházán és Szarvason kaptak jelentősebb nyereményeket. Márciusiban totó—lottó-nyereményekre összesen 1 340 000 forintot fizettek ki a megye OTP-fiökjai. Az „Évfonduló”-szelvényefc között megtartott tárgynyeremény-sorsoláson 39 Békés megyei lottózónak kedvezett a szerencse. így huszonkét 2—10 ezer forintos vásárlásira jogosító utalványt, öt magnetofont és rádiót, négy kerékpárt és két-két „háztartási gépék”-et, fényképezőgépet, filmfelvevő gépet, valamint külföldi társasutazásra jogosító utalványt nyertek megyénkbeliek. Legutóbb Békéscsabán tartott sorsolást a megyében a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Áprilisban Békésen, a Munkácsy Mihály Művelődési Házban kerül sor a lottózók nagy eseményére. A 16. játékhét nyerőszámait április 21-én itt húzzák, s ezt megelőzőleg reggel nyolc órától Zenés pillanatfelvétel címmel műsort tekinthetnek meg az érdeklődők. HÍREK — A Tudomány—technika-rovat ma számiunkból anyiagborlódás miatt kimaradt. — Találkozót rendeznek a Vörös Zászló Hőseinek útján mazga- lomiba benevezett őrsök vezetőd részére április 11-én, kedden délután három órától a békéscsabai Kállai Éva Üttöröházban. Új vevőszolgálat: „Régit ad — újat kap” Nagy a sikere a televíziókészülékek csereakciójának Március 29-i lapunkban hoztuk olvasóink tudomására^ hogy a Körös Állami Áruház Békéscsabán megkezdte a televíziós vevő- készülékek csereakcióját Nyilván minden érdekelt televíziókésizü- lékkel rendelkező kíváncsian várta az eltelt napok fejleményét A „régit ad—újat kap” akcióval kapcsolatban tájékoztatást kaptunk, miszerint az érdeklődés már az első napon megmutatkozott Amellett, hogy öt tévé-készülék cseréjét bonyolították le az első napon, e számot a vidéki teiefonérdeklődés azonban felülmúlja. Különösképpen a tévé további elszállításáról érdeklődtek. A jelenlegi intézkedés szerint az átadásra kerülő televíziókat — egyelőre csak tévéről lévén szó —* az áruház saját költségére szállítja be a Bizományi Áruház békéscsabai boltjába. Az eddigiek alapján ügy értékeljük, hogy helyes volt az ilyenfajta új vevőszolgálati kísérleti rendszer bevezetése. Különösképpen hasznosnak bizonyult az OTP-vel való megállapodás, miszerint az OTP hitellevélre árusított cikkeknél beszámítják a kapott utalvány értékét Azonban egyet mégiscsak ismételten meg kívánunk jegyezni, hogy kizárólag gyári szériából származó, eredeti gyári alkatrészekkel ellátott, hangra, képre jól üzemelő televíziókészüléket vesznek át inas vezetés - életveszélyes sérülés Öt közlekedési baleset Bíró Lajos a Munkácsy Emlékplakettel önarckép című fest- ■jtnye előtt **8&U*. Fotó: Demény A rendőrségtől öt közúti közlekedéL si balesetről kaptunk tájékoztatást. Március 31-én a Gyula és Sarkad közötti útszakaszon gyorshajtás miatt felborult motorkerékpárjával Tóth András, Sarkad, Tanya 27. szám alatti lakos. Tóth András es utasa, Erdei Mihály, Sarkad, Tanya 17. szám alatti lakos nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Gondatlan vezetés okozott balesetet április 2-án a reggeli órákban a Kaszaper és Mezőkovácsháza közötti útszakaszon, Balogh István Csongrád megyei nagyéri lakos pótkocsis vontatójával az úttest menetirány szerinti jobb oldalán levő árokba hajtott, miközben kidöntött egy távírópóznát. Szerencsére sem a vontató vezetője, sem a pótkocsin utazók nem sérültek meg. Fékhiba miatt leeresztett sorompónak ütközött vontatójával Körösla- dányban a Szeghalom felé vezető úton a sörényegyházi Molnár József. Az április 2-án történt baleset mintegy ötezer forint kárral járt. Nem vette észre az úttest menetirány szerinti jobb oldalán haladó két gyalogost a motorkerékpárral közlekedő Dunai Péter kardoskúti lakos április 2-án este a Kardoskút és Orosháza közötti útszakaszon, s nekiütközött. A két gyalogos nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, míg a motorkerékpár utasa, Dunai Zoltán könnyebben megsérült. Ittas állapotban vett részt a közúti forgalomban személygépkocsijával a Gerla és Békéscsaba közötti útszakaszon a békéscsabai Bereczka András, és az útmenti árokba borult. A gépkocsi utasai közül Kelemen Ferenc gerlai lakos súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, s állapota tegnap, április 5-én a délelőtti órákban még válságos volt. A fényesi Szikora Jánosné súlyosan megsérült, s Szikora Jánosnak, valamint a gerlai Durkó Istvánnak sérülése nyolc napon belül gyó- gyuló. y. X. — Népszerű a helyi földműves- szövetkezet kölcsönzőboltja Dé- vaványám. A feölcsöindí jak bevétele az 1965. évi 12 ezer forintról tavaly 55 ezer forintra nőtt, ami a nagy választéknak köszönhető, hiszen üstház, perzselő, rádió, magnetofon, lemezjátszó, porszívó, kerékpár és mosógép is áll a lakosság rendelike- zésére. — Kiállítással fejeződött he mán dús 31-én a szaibás*-vanás tanfolyam a békéscsabai Balassi Művelődési Otthonban. Április 5-én újialbb háromhónapos szabás-varrás tanfolyam kezdődődi:, s erre még elfogadnak jelentkezéseket — Üj piacteret létesítenek az idén Eleken. Erre 150 ezer forintot iköltenete a községfejlesztésl alapból. — A Riporter kerestetik vetö- kedő megyénkben is népszerű Eddig hét jelentkezés érkezett a vetélkedőre a KISZ megyei bizottságához, s április 10-ig, a jelentkezés határidejéig bizonyára még többen akarnak „ifjú riporterek” lenni. — 9316 holdon termelnek kukoift- cát ebben az évben a békési járás termelőszövetkezetei. — Most jelent meg Gál Zsuzsa: Feleség voltam New Yorkban, egy esztendeig tartó „kalandról” ad számot az írónő, aki ösztöndíjas orvos férjével együtt tartózkodott a tengerentúlon. Tanulságos és szórakoztató mű Gál Zsuzsa könyve. Időiárásjelentés Várható időjárás ma estig: Felhőátvonulás ok, többfelé eső, záporeső, helyenként zivatar. Megerősödő északnyugatira, északira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet plusz 1—plusz 6, legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. BÉKÉS MEGYÉI NÉPŰJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., UI. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba a.. Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj I hónapra 13.— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat« Békéscsaba Index: 25 051