Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-27 / 98. szám
15NF7. április 27. 5 CsütBrtfflk BmiamawiH Hogy szaladnak a fák Egy városba került fiatalember hosszú-hosszú távoliét után, egy különös éjszakán hazalátogat falujába nevelőszüleihez. Simonnak hívják, és otthonléte alatt egyre inkább úgy érzi: hazatalált vagy talán soha nem is ment el onnan. A falusi világ azonban rengeteget változott, nevelőapja is meghalt és egyáltalán: a madárszárnyakon elröppent tíz év mégiscsak Simon és a falu közé áll, semmi sem ugyanaz már, mint régen volt. A film forgatókönyvének szerzői — Módos Péter és Zolnay Pál, aki a film rendezője is — költői eszközökkel ábrázolják azt a mélységesen emberi folyamatot, ahogyan Simon szinte újra ismerkedik a faluval, a mai falu jellemző jelenségeivel, pillanataival, a házzal, ahol lakott, a szomszédokkal, gyermekkori pajtásokkal, akik egytől egyig felnőttek már vele együtt és az élet forgatagában keresik boldogságukat, igazgatják egyenesebb útra egyéni sorsukat. A film rövid értékelése, bemutatása nem ad módot arra, hogy egész cselekményét ismertessük, az összbenyomás az, amit a recenzens ezúttal elmondhat. Ez az összbenyomás pedig nem éppen mutat megnyugtató eredményt és komplex filmélményt sem; viszont néhány gyönyörűen, költőien megkomponált képsor hosszú ideig emlékezetes marad Zolnay filmjéből. Kár, hogy ez a költői- ség a legtöbbször túlságosan elvonatkoztatott, egy-egy csodálatosan szépen megkomponált, megírt, fényképezett jelenet után semmi, ismétlések s a film különböző részeinek újból felmerülő reminiszcenciái következnek. Egyszóval: az alkotók általában annyira belefelejtkeztek néhány jelenet, képsor költői varázsába, e varázs megjelenítésének lehetőségé- b e, hogy azzal már sokkal kevesebbet törődtek, logikus-e minden, az egyik emocionális folyamat következik-e a másikból? Sőt, olyan „a mór megtette kötélességét, a mór mehet’’ felületesség is tetten érhető, amely már nyilvánvalóan zavar, és érthetetlen is. (Például a kis óvónő feltűnése és eltűnése az egész cselekményből. Hogy mi volt a funkciója? Sokféleképpen értelmezhető, de azért a filmművészet, amely e rangra igényt is tart, nem kezelheti a nézőt félvállról; illetve az egyértelműség nem művészetellenes, ahogy azt a művészeti arisztokratizmus véli.) Különben a rendező a film zárórészében, a csatkai búcsú jeleneteivel alkotta a legmaradandóbbat, itt remekéit az operatőr, Szécsényi Ferenc is. A szereplők közül Kiss Manyi Lina néni megrázó megformálásával az utóbbi évek legszebb filmélményével ajándékozza meg a nézőt. Sass Ervin Levelezőnk írja: Veteránösszejövetel Vészfőn A Nagy Októberi Szocialista Forradalom és a Magyar Tanácsköztársaság volt vöröskatonái, idős veteránok, huszonheten ünnepi megemlékezést tartottak Vésztőn, Lenin születésének 97. évfordulóján. Az MSZMP Községi Végrehajtó Bizottsága vendégeként visszaemlékeztek a forradalmi harcokra, a rendkívül nehéz, dicsőséggel telített időkre. A múlt és a jelen egységét hangsúlyozta emlékbeszédében Tobai László, a község párttitkára. Elhatározták, hogy a hősök kertjében levő 1945-ös felszabadulási emlékműre rávésik — örök megeinlékezésül — mindazok nevét, akik életüket áldozták a lenini eszmékért. A jövőben a veteránok csoportja, negyedévenként tartjá összejövetelét és fokozottabb tevékenységgel kívánnak részt venni a község társadalmi, politikai életében. Bíró Gy. L. WV/AA^WWAVWVAAA/VAWWWVWWWVWWyVO A harcban azonban minden katona bátor és elszánt. Tudja, hogy a proletárdiktatúra megvédése a tét. Sok-sok harci élménye közül ma is a legszebbnek azt a győzelmet tartja, amit az alakulata Ashabadnál ért el. — Bekerítettük és elfogtuk az egyik türkmén lovasszázad több katonáját. A fehérgárdisták azzal bolondították őket, hogy a kínaiak el akarják foglalni a hazájukat, ezért kell harcolniuk. „Keressetek kínait” — biztattuk őket. Persze, csodálkoztak ,mert egy fia kínait sem találtak. Aztán visszaküldtük valamennyiüket, hogy mondják el társaiknak is az igazat Vagy három hét múlva hatalmas porfelhőt vettünk észre. Lovascsapat közeledett. Készenlétbe helyezkedve vártuk, s egyszerre csak az elsők között felismertük a barátainkat. Az egész század átállt hozzánk. Egy támadásunk alkalmával ez a század az ellenség hátába került. A fehérek igen nagy veszteséget szenvedtek. Nem maradt sok fogoly. Ez a front végleg elcsendesedett. Leninnel egyszer találkozik Major Péter, amikor Rosztovban egy pártértekezleten küldöttként vesz részt. — Régen volt, már nem tudnám visszaidézni Lenin elvtárs szavait. Arra azonban emlékszem: rendkívül élesen érvelt. Szinte megsemmisültek az ellenfelei. Végül is az ő álláspontja győzött. A képzeletemben ma is úgy él, mint amilyen ez a szobor itt Gyulán. Major Péter 1925-ig marad katona, aztán Leningrádba kerül, ahol 22 évig az állami színház gondnoka. Ez idő alatt sok internacionalista honfitársával hozza össze a sors. A magyar klubházban többször találkozik Kun Bélával, aki előadásokat tart. A második világháború vet véget Major Péter nyűgödtabb életének. Amikor Leningrad a németek gyűrűjébe kerül, a Ladoga-tó jegén kell elhagynia a várost. Szibériába kerül, csak néhány csomagot tud magával vinni. Minu- szinszkban boltvezetőként dolgozik. A honvágy azonban egyre jobban húzza haza a szívét.Eljár az idő a feje felett, 60 éves lesz már hamarosan. És 1954-ben végre visz- szatérhet Gyulára, oda, ahonnan 1914-ben mint a KUK-hadsereg katonája fiatal emberként, kényszerből elindult az orosz frontra, hogy idegen érdekekért az életét és vérét áldozza. A sors azonban kegyes volt hozzá, mert megismerhette az igazságot, s az a föld, melyre ellenségként lépett, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme után második hazájává vált. A vihar, amely Major Pétert is magával ragadt, elcsendesedett. Szülővárosában megbecsüléssel övezve éli békés öregkorát. Szívét megfiatalítja a sok-sok emlék és annak tudata, hogy nálunk is győzött az az eszme, amelyért valamikor a messze Ázsiában fegyvert fogott. Pásztor Béla VARUNK Várunk, tavasz! És mégis oly lassan, bátortalanul jössz el, hogy szemrehányás nélkül már fogadni sem tudunk. Megfontoltan lépde- sel felénk, vissza-vissza lépsz, hogy ránk meleg ruhát kénysze- ríts. Pedig már rég itt kellene lenned! Helyetted azonban küldted a hideg szelet, esőt — és, nem is tudjuk hol tartalékoltad a ránk küldött havas esőt. Áprilisban! Miért? Látod, itt vagyunk és nagyon várunk. Nyiss virágszirmot, engedd ki börtönéből a szerelmet. Várunk! A játszótéren hinta-láncot szorítanak apró kacsáikkal a gyerekek, de ha földre lépnek, nedves hideget éreznek talpuk alatt — mert nem sietsz! Látod? Locsolják a virágot, hogy a város parkjaiba palántál- hassák. Nyiss szirmot — ne késs! A strand is rád vár. Melegítsd meg vizét — ne várass magadra! Nyiss szívet. Már várnak rád fiúk, lányok. Nézd csak a képet...! Mi itt vagyunk. Ne légy gonosz, mi szeretünk, várunk. Siess! va— ti—
