Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-26 / 97. szám
Üjabb miniatűr tárlat nyílik május 5-én a Képcsarnok Vállalat békéscsabai boltjában A tapasztalat azt bizonyítja, hogy megyénkben egyre több azoknak a száma, akik nemcsak arra törekednek, hogy lakásukban ,,legyen valami dísz”, hanem hogy az művészi értékkel is bírjon. Nem véletlen tehát, hogy a Képcsarnok--Vállalat békéscsabai boltjának évi tervszámai esztendőről esztendőre növekednek, mégis teljesíteni tudják. Ezenkívül a képzőművészetet kedvelők részére hosszú idő óta rendszeresen követik egymást az úgynevezett miniatűr kiállítások, melyeken a megyei képzőművészeken kívül fővárosiak is szerepeltek és szerepelnek, mint például előzőleg Arató István és Biai Főglein István, május 5-én pedig a Kos- sulth-díjas Csáki-Maronyák József festőművész kiállítására kerül sor. Az elismert művész Budapesten él és alkot, de orosházi Aklívan vettek részt a politikai oktatásban megyénk asszonyai és lányai Az utóbbi években egyre több nő vesz részt a pártoktatásban a különböző politikai tanfolyamokon. Ebben a szeghalmi járás asszonyai és lányai mutatnak példát. Az 1966—67-es oktatási évadban 1762 nő vett részt a tanfolyamokon. A gyulái járásban 1100, a szarvasiban 760. Volt példa arra is, hogy egyes tanfolyamok hallgatói kizárólag nők voltak. Többek között Kunágotán, Újkígyóson, Eleken és még néhány községben szerveztek nők részére külön tanfolyamot. A foglalkozásokon igen aktívan vettek részt a nőtanácsok vezetői, valamint a tsz-nőbizo ttságok tagjai. származású és így megyénket tekinti szűkebb pátriájának. A soron következőn Szálöky Sándor festőművész, majd az ősz folyamán Mladonyiczky Béla szobrász- művész állítja ki alkotásait. Az utóbbinak ez lesz első nagyobb szabású tárlata. A múlt évben a csabai tiszti klubban „Művészet és otthon’’ címmel bemutatott lakberendezési kiállítást is a Képcsarnok rendezte, bemutatva azt, hogy miként lehet egy modem lakást művészi értékű alkotásokkal: képekkel, szobrokkal, iparművészeti tárgyakkal igazán hangulatossá, otthonossá varázsolni. Nem kétséges ezek után, hogy a Képcsarnok Vállalat békéscsabai boltja azáltal, hogy helybeli fiatal festőinknek, szobrászainknak alkalmi kiállítóhelyiségül is szolgál és különböző módon lakásdíszítési ízléskialakítást is folytat, nem kis mértékben járul hozzá a megyénkben folyó kulturális nevelőmunka erősítéséhez, H. R. Gyulai pedagógus a rádió módszertani és nyertesei között Á Művelődésügyi Minisztérium és a Mágyar Rádió Ifjúsági Osztálya az 1966/67-es tanév kezdetekor módszertani és műsorpályázatot hirdetett pedagógusok számára. A pályázatra igen sok pályamunka érkezett be, s a bíráló bizottság döntése alapján a legjobbaknak átnyújtották a díjakat. A tizenkét díjazott pályamű között találjuk Sümegi Lászlónak, a gyulai Erkel Gimnázium tanárának munkáját is, melyet a bíráló bizottság 1000 forintos harmadik díjjal jutalmazott. Úttörők a szovjet—magyar barátságért Szovjet pajtásokkal immár 10 éve tartanak levelezés útján kapcsolatot a kondorosi úttörők. Mravik Mihályné orosz szakos tanár irányításával a pajtások már a hatodik és hetedik osztályban kezdik a levelezést, s ez sokaknál a későbbi időkben, az iskola elhagyása után is folytatódik. A jelenlegi hetedikesek igen lelkes levelezőnek bizonyultak. Az iskola az idei tanévben 160 levelet kapott külföldről, főleg a Szovjetunióból. Moszkva, Mur- manszk, Taskent, Ukrajna, sőt a távoli Vlagyivosztok pionírjai is küldtek már levelet a kondorosi pajtásoknak. Nemegyszer érKözületek munkaerőigénye lyezéssel. Korhatár a be nem töltött 16. év. Jelentkezés módja: 1. A tanulók iskolai jelentkező lapját az iskola vállalatunknak megküldi. 2. Az iskolába nem járók Iskolai bizonyítványt, orvosi igazolást, anyakönyvi kivonatot és szülői beleegyező nyilatkozatot kötelesek az írásbeli vagy személyes jelentkezés alkalmával csatolni. 3. Ösztöndíj a tanulmányi előmeneteltől függően. Jelentkezni lehet az EM Budapesti Lakásépítő Vállalat, Budapest, V, Kossuth L. tér 13—IS, V. emelet, szakoktatási előadójánál. 333 Felvételre keresünk festő, bádogos, műköves és kőműves szakmunkásokat. Jelentkezni: Békés megyei Vegyesipari Vállalat, Békéscsaba, Temető sor 8. 239 A Békés megyei Tanácsi Építőipari és Tatarozó Vállalat felvételre keres kőműves, ács, vizvezetékszerelő, bádogos, központifűtés-szerelő, bognár, kovács szakmunkásokat és segédmunkásokat. Helyhez vagy körzethez kötött szerződés is köthető. Jelentkezni lehet személyesen vagy levél útján a vállalat központjában, Békéscsaba, Kétegyházi út 1931/3. 347 Általános és szerkezeti lakatos szak- j munkásokat felvesz a Békéscsabai La- j itatós és Gépjavító Ktsz, Békéscsaba, Petőfi u. 4. sz. alatt. 256 Répaát vevőnek- adminisztrációban jártas, jól számoló női és férfi munkaerőt keresünk. Jelentkezés írásban. Magyar Cukoripar Szolnoki Cukorgyára. 8859 A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre kőműveseket, ácsokat, köny- nyűgépkezelőket, villanyszerelőket, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Különélési dijat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és napi két- szeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Telentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. *231 Az EM Budapesti Lakásépítő Vállalat ipari tanulók 1967 szeptemberi beiskolázására felvételt hirdet az alábbi szakmákban: L villanyszerelő, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, festfi-mázoló, melegpadló-müanyag- burkolő, bádogos, asztalos, lakatos; 3. kőműves, ács, ált. épületgépész, hl- degpadlő. Az I) csoporthoz tartozó szakmákban kintlakásos, a 2) csoportba tartozó szakmákban bentlakásos elheTölgy, cser, vadkörte RÖNKFA nagyobb mennyiségben helyszínen való megállapodással eladó. Kívánságra fűrészelünk is. József Attila Tsz, Si- monfa. Telefon: 8. 62420 A Tótkomlósi Szabók és Cipész Ktsz varrógépmüszerész? azonnal alkalmazna. Jelentkezés: Tótkomlós, IV., Bajcsy-Zsilinszky u. 2. kezik kedves ajándék is. Selyem pionír-nyakkendő, zsebkendő, jelvény, sőt babasorozat. A legszorgalmasabb levelezők az orosz szakkör tagjai. Papp Irén, Vámosi Anna, Csicsely Erzsi, Opauszky Mária, Majorosi Erzsébet és Sznyida Mária. A fiúk közül Szuhaj András vezet. A napokban az új iskola fizikai előadótermében a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója tiszteletére a levelekből és ajándéktárgyakból ízléses és szép kiállítást rendeztek. Az összegyűjtött anyagot a pedagógusok segítségével rendszerezték, míg egy-egy tablón tájak, virágok, mesejelenetek és egyéb képek gyűjteménye szerepel. A kiállítást nemcsak az iskola tanulói, hanem a szülők és nevelők közül is sokan megtekintették. A kondorosa úttörők ezáltal is ápolják a szovjet és magyar nép barátságát. Az fizietek ünnepi nyítvafartása A megyei tanács kereskedelmi osztályának tájékoztatása szerint az üzletek április 29-i, 30-i és május 1-i nyitvatartása a következő: Április 29-én, szombaton az iparcikk- és vendéglátóipari üzletekben szombati, az élelmiszer- boltokban hétköznapi nyitvatartási rend szerint árusítanak. Április 30-án, vasárnap az iparcikk- és az élelmiszerüzletek egész nap zárva lesznek. Az édesség-, a dohány- és a vasárnapi nyitvatartási kijelölt élelmiszer- boltok vasárnapi, a vendéglátó- ipari egységek szombati nyitvatartási rend szerint árusítanak. Május 1-én, hétfőn nem nyitnak ki az iparcikk- és az élelmiszerboltok. Az édesség- és a dohányboltokban, valamint a vendéglátóipari egységekben vasárnapinak megfelelő ideig lehet vásárolni. HÍREK — Egynapos kirándulásra Szegedre utazik május 17-én az IBUSZ szervezésében az örménykúti Egyetértés Termelő- szövetkezeit 33 dolgozója. Ezt megelőzően, május 9-én és 10- én Debrecenbe és Hajdúszoboszlóra látogat el egy csoport a tsz-ből. — Kereskedelmi társadalmi ellenőrök részéire tartanak megyei értekezletet április 27-én, csütörtökön délelőtt 9 órától Békéscsabán, az SZMT-székház nagytermében. Értékelik a társadalmi ellenőrök eddigi munkáját, s megbeszélik a további feladatokat. — Köszöntünk, május címmel vidám táncestet rendeznek április 30-án, vasárnap a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja földszinti nagytermében. — Miskolcra és Egerbe utasak május 29-én a Békéscsabai Ingatlankezelő Vállalat dolgozóinak egy csoportja. Útjuk háromnapos lesz. — Most jelent meg Garasin Rudolf: Vörössapkás lovasok. Garasin Rudolf a volt internacionalista harcos, a Vörös Hadsereg magyar katonája, a magyar forradalmárok szovjetuniöbeli harcának állít emléket könyvében. — Félműszakos bejárónőt keresek. Békéscsaba, Jókai u. 31. 893 — Mezőgazdasági szakmunkástanulónak heten jelentkeztek ebben az évben az általános iskolát elvégző fiatalok közül Kondoroson. — A békési és a szeghalmi járás önkéntes tűzoltói április 30-án Körösladányban versenyen mérik össze felkészültségüket. A két járás tűzoltóinak versenyére mintegy 1200 vendéget várnak. — Tanácstagi fogadóórát tart április 28-án 17 órától 19 óráig a 92. választókerületben, a KISZ-táborban Ldker László; május 2-án 18 árától 19 óráig a 76. választókerületben, Szegfű u. 71. szám alatt Iga Istvánná. Helyesbítés A Népújság 1967. április 2ö-i számában megjelent Kondoros községben; április 22-én Kovács István és Hotorán Gábor közúti balesete téves információ alapján került a sajtóba. A baleseti ügyben a felelős megállapítására a vizsgálat még folyik. Időjárás jelentés Várható időjárás ma estig: Kevesebo felhő, legfeljebb néhány helyen esővel. Időnként élénk északi, északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés kissé gyengül, a nappali felmelegedés erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0—plusz 5 fok között, több helyen talajmenti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok kö zott. Kiállítás nyílt Sarkadon Bazsali Ferenc orosházi festőművész alkotásaiból Egyre gyakrabban kapunk hírt arról, hogy a megyénk művelődési otthonaiban működő ifjúsági klubok felkérésére jeles képzőművészeink tárlatokat rendeznek. Az ilyen hasznos, ízlésforJövedelmező foglalkozás a kamillavirág gyűjtése! Kapcsolódjon be a gyűjtésébe. Gyűjtőszerszámot kérjen a földművesszövetkezet gyógynövény-felvásárlójától. Gyűjtésével naponta 100—200 Ft kereset is elérhető. BŐVEBB FELVILÁGOSÍTÁST ÉS SZAKMAI TANÁCSOT A FŰLDMŰVESSZÖVETKEZETEK GYÓGYNÖVÉNY-FELVÁSÁRLÓI ADNAK! 249 máló kiállítások szervezése terén a gyulai Jókai Mór Művelődési Otthon ifjúsági klubja a legaktívabb. Az ő példájuk egyre több követőre talál. Legutóbb április 21-én a sarkadi községi művelődési otthon ifjúsági klubjában Bazsali Ferenc orosházi festőművész tárlatát nyitották meg nagy érdeklődés közepette. A kiállítás tárlatvezetője Zakar Tibor rajztanár volt, aki a művelődési otthon képzőművész szakkörének is vezetője. A kiállítás megtekintése, a vezető szakszerű kalauzolása élményt nyújtott a megjelent felnőtt és fiatal közönségnek, s várható, hogy a két hétig nyitvatartó tárlatot szépszámú érdeklődő tekinti meg. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., Ili. em. Telefon: 21—96, 22—9«. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II- Tanács- köztársaság útja S. Telefon: 10—21. 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj I hónapra 18,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat, Békéscsaba. Index: 25 05!