Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-26 / 97. szám
IMI. április 26. 5 Szerda Fényképezőgéppel Az Ország Kiváló Kisipari Szövetkezetében ötvenezer húsdaráló kerül innen a világ minden tájára. Ezekből egyet éppen Csernus Istvánná munkál az esztergapadon. A török, holland vagy más nemzetiségű háziasszony egész biztos elégedett lesz a szarvasiak munkájával. A Szarvasi Vas- és Fémipari Ktsz-t elmúlt évi eredményei alapján az OKISZ vezetősége „Az Ország Kiváló Kisipari Szövetkezete” címmel tüntette ki. Alaposan rászolgáltak a kitüntetésié, hiszen a múlt évben termelésüket közel huszonnégymillió forinttal növelték, száznégy és fél millió forinttal járultak hozzá a megye iparának termeléséhez. Nagy gonddal tovább bővítették és korszerűsítették a szolgáltatóhálózatukat és a múlt évben hatmillió- ötszáztizenkilencezer forint értékű munkát végeztek a lakosság részére. Sokat javultak a múlt évben a ktsz dolgozóinak munkakörülményei, a vezetőség, pártszervezet és szövetkezeti bizottság mindent elkövetett ennek érdekében. Felkarolták és segítették az egyre inkább kibontakozó újítómozgalmat. Az elfogadott harmincnyolc újítással kétszázhuszonnyolcezer forintos megtakarítást értek el. A kollektíva gyártmányai nemcsak a megye, hanem az ország határain túlra is eljutnak. Jelentős exportmegrendeléseket kapnak, amelyeket úgy mennyiségre, mint minőségre és időre is teljes! tének. Nagy sikert aratnak külföldön a kávédarálók is. Jelenleg évente húszezret szállítanak belőlük más országokba. Gyuris Annát örökítettük meg, akt egyike a kávédarálók készítőinek. Országszerte közismertek az itt készített hősugárzók. Ezeknek még csak a híre jutott túl az országhatárokon. Mire felvételünk megjelenik, valószínű már erre a cikkre is kap külföldről megrendelést a ktsz, az erről folyó tárgyalások eredményeként. Kasuba Kati, az egyik kész hősugárzó ellenőrzését végzi. Fotó; Opauszky László Ritka bravúr Harmadszorra is elnyerte az Élüzem címet a békéscsabai vasúti csomópont Él tize in avatás Egy esztendővel ezelőtt, amikor a békéscsabai vasúti csomópont dolgozói egymásutánban már másodszor érdemelték ki az Élüzem címet, megfog ad. ák: ezután is úgy dolgoznak, hogy’ a kitüntetést harmadszorra is elnyerjék. A fogadkozás nem maradt csak ígéret. Hétfőn este a vasutasok népes családja fehér asztal mellett ült ünnepet a Csaba Szállóban. Az ünnepségen részt vett Tóth János igazgató, a KPM forgalmi szakosztályának vezetője, Kajcsa József, a Vasutasok Szakszervezete közgazdasági osztályának vezetője, Kiss Károly, a MÁV Szegedi Igazgatóságának vezetője, Nagy István, az SZMT vezető titkára, Bankó Mihály, a városi pártbizottság titkára, Vantara János, a városi tanács Vb elnökhelyettese, Vajda János, a Vasutasok Szakszervezete területi bizottságának titkárhelyettese és Al- mási Ferenc, a csomóponti párt- bizottság titkára. Vándor Pál fűtőházi főnök megnyitó szavai utóm Molnár Gábor, a békéscsabai MÁV-állomás főnöke tett jelentést a csomópont dolgozóinak múlt évi munkájáról a közlekedés- és postaügyi mini sz'.er képviseletében megjelent Tóth János igazgatónak, a KPM szakosztályvezetőjének, aki ezután ünnepi beszédében elismeréssel szólt és nagyra értékelte a csomópont dolgozóinak munkáját. Molnár elvtárs jelentésében részletesen ismertette a tavalyi eredményeket, amelyek mindegyike felülmúlta az egy évvel ezelőttieket. Ennek tulajdonítható, hogy újból kiérdemelték a kitüntetést. A múlt évi miyikát, az áru- és személyszállítási tervek teljesítését jelentősen segítette a kongresszusi verseny. Olyannyira, hogy az igazgatóság csomópontjai közül a békéscsabaiaknak ítélték oda az Igazgatóság vezetőjének és a szakszervezet területi bizottságának kongresszusi zászlaját és a Tóth János igazgató az ünnepi beszédet mondja. Fotó: Esztergály vele járó 20 ezer forintot is. Élő és tartalmas volt a vetélkedés, hiszen 47 szocialista brigád 356 tagja kelt egymással versenyre. A fiatalok sem maradtak le. A csomópont KlSZ-alapszerveze- tei a kongresszusi versenyben elért eredményeik alapján ugyanis elnyerték a KISZ Központi Bizottságának és a MÁV Vezérigazgatóság oklevelét, amelyet az Él- üzem-oklevéllel és a kongresszusi zászlóval együtt adtak át az ünnepségen. Az Elüzem-avató ünnepségen többen részesülték miniszteri és vezérigazgatói dicséretben, kapták meg a Kiváló Dolgozó jelvényt, oklevelet. S hogy érdemes volt jól dolgozni, az: mindennél jobban tanúsítja a több mint 100 ezer forint jutalom, amelyet ebből az alkalomból osztottak szét. A legjobb szocialista brigádok tagjai ezüs. koszorús, illetve bronzkoszorús jelvényt kaptak. Ezüstkoszorús jelvényt adtak át a csomópont egyik kiváló kollektívájának, a MÁV-fűtőház Magyar-Szovjet barátság szocialista brigádjának. S hogy a két nép közötti barátság mennyire mély, igazolta, hogy az ünnepségen. az a három szovjet mérnök; Valeri} Pikusz, Jurij Krilov és Georffi) Pászentyev is ott volt, akik a szovjet Diesel-mozdonyok kezelésére és javítására oktatják és tanítják hazánkban a magyar vasutasokat, köziük a békéscsabaiakat is. Ezúttal ők is együtt örültek, ünnepeltek a csomópont dolgozóival. a Szarvasi Gépjavító Állomáson Három szocialista brigád — 75 ezer forint futatom — Kitüntetések — Külföldi üdülés A Békés megyei gépállomások gépjavító állomásokká szervezése óta a szarvasiak másodszor nyerték el a megtisztelő Élüzem címet. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a MEDOSZ elnökségével egyetértésben a Szarvasi Gépjavító Állomást az 1966. évi példamutató és kiváló munkateljesítmény elismeréséül e magas kitüntetésben részestette. Az ünnepséget április 22-én, szombaton eßte tartották. Ebből az alkalomból Szarvasra látogatott Mészáros István, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisz.é- riüm Gépjavító Főigazgatóságának vezetője, a bmoi csehszlovák gépjavító állomás delegációja, továbbá ott voltak a párt megyei bizottságának, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának képviselői, Szarvas város és járás politikai, társadalmi életének irányítói. Az ünnepségre egybegyűlteket Barta Imre, a Szarvasi Gépjavító Állomás igazgatója üdvözölte, majd Mészáros István méltatta a szarvasi üzem dolgozóinak 1966. évi munkáját. Elismeréssel szólt arról, hogy a termelőmunkában 4,4 millió forintos vállalati nyereséggel zárták az évet és így 17 napnak megfelelő nyereségrészesedést oszthattak. Tovább szilárdult a törzsgárda. Tizenöt éve 4ü-an, 10—15 éve pedig 150-en dolgoznak az üzemben. Kimagaslóan jól szervezett munkával segítették az 1906. évi gépjavítási program valóra váltását az egyes javítóbrigádok mellett a részegység-felújításban dolgozók is. Különösen a rezgő- elektrodás és a kopott alkatrészek műanyag feltöltésével öregbítették tovább a szarvasiak jó hírnevét. Hárommillió forim os előirányzatukkal szemben csupán az a két új üzemág 5 millió forint teljesítményt ért el. A gépállomási összmunkáért a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Barta Imre igazgatónak és Adamik Andrásnak, a háromszorosan szocialista rímmel kitüntetett brigád vezetőjének a Mezőgazdaság kiváló dolgozója kitüntetést adományozta. Az Élüzem címfnel együtt a minisztérium 17 ezer forint pénzjutalmat is adott a Szarvasi Gépjavító Állomásnak. Ezzel együtt összesen 75 ezer forint jutalmat osztottam ki az Élüzem-avató ünnepségen '30 dolgozó között A szociális a brigádok versenyében első helyre az Adamik András, második helyre az Antal György, harmadik helyre pedig a Sonkoly Mátyás vezette kollektíva került. Kiváló Dolgozó jelvényt 15, oklevelet pedig 21 dolgozó kapott A jutalmazottak közül négyen Moszkvába utaznak, hatan pedig a májüs elsejét Varsóban töltik. Két dolgozó Tátra-Lomnic- ra kapott kéthetes beutalót. D, K. A BÉKÉS MEGYEI VÍZ- ÉS CSATORNAMŰ VÁLLALAT (Békéscsaba, Alsókörös sor 2. sz.) FELVÉTELRE KERES újkígyósi víztermelő telepére gépipari vagy vízműépí- tésl technikumi végzettséggel és 5 évi gyakorlattal rendelkező telepvezetőt. Fizetés megegyezés szerint. Kétszobás szolgálati lakást biztosítunk. Jelentkezés mindennap a vállalat munkaügyi osztályán. 132443