Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-26 / 97. szám
US'S, április Ski. 3 bzerda Jó eredményeket ér el a zsadányi Búzakalász Tsz kertészete A zsadányi Búzakalász Termelőszövetkezet kertészete nem nagy, csapán 12 hold és mindössze 1600 üveg alatt nevelik a palántákat. Munkájuk beszédes bizonyítéka viszont, hogy a tavalyi 650 ezer forintos éves tervüket 18 százalékkal túlteljesítették. Igen jó jövedelmet jelentettek a primőr áruk. Az idén 600 üveg alatt termesztettek uborkát és 600 alatt paprikát. Az uborka szállítását már az elmúlt héten megkezdték és folyamatosan adják át a MÉH- nek. Fejes salátát összesen 6 ezer darabot szállítottak és teljesítették tervüket a retek termesztéséből is. Két hét múlva megkezdik a mezőkovácsházi ma- |yar erős és fehér paprika szállítását. Hatszáz tópkockával kiültették már a paradicsomot, amely virágzik. Sajnos, a hűvös időjárás kárt tett benne. A korai káposztát már megkapálták, akárcsak az 1600 tő karalábét. A 2-es üzemegységnek rövidesen tíz holdra elegendő paprikapalántát adnak át. A kertészet dolgozói úgy tervezik, hogy az idén mintegy 783 ezer forint lesz a bevételük. Ezt jó munkával, a növények gondos ápolásával akarják elérni. M. M. Társasház- és lakberendezési bemutató Mezéberényben Az Országos Takarékpénztár, a mezőberényi és a Békési Földművesszövetkezet, valamint a Mezőberényi Építőipari Ktsz Me- zőberényben, a Kölcsey utcai lakótelepen társasház- és lakberendezési bemutatót rendez, amelyet áprilin 29-én délelőtt 10 órakor Siklósi Ferenc, a községi tanács vb elnöke nyit meg. A bemutatott bútorok és lakberendezési tárgyak a helyszínen megvásárolhatók, a lakások értékesítésével kapcsolatban pedig az OTP mezőberényi fiókja nyújt az érdeklődőknek felvilágosítást. A nyelvész válaszol- Előadás a TIT békéscsabai klubjában A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat békéscsabai Értelmiségi Klubjában gazdag, program várja az érdeklődőket. A legközelebbi előadások egyikét április 26-án, ma este 7 órakor dr. Grétsy László kandidátus, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársa tartja nyelvművelő és nyelvhelyességi kérdésekről A nyelvész válaszol címmel. A bemutató május 5-ig naponta délelőtt 9-től délután 5 óráig te- kinhető meg. A baleset oka: a munkafegyelem és a munkavédelmi intézkedések megszegése — állapította meg a megyei tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén Április 25-én a megyei tanács Az első két napirendi pont végrehajtó bizottsága három na- megtárgyalása után úgyszólván pirendi pontot tárgyalt. Sorrendben a következők: 1. A vb előző ülésein hozott s lejárt határidejű határozatok végrehajtása Klaukó Mátyás vb- elnök előterjesztésében, 2. Tájékoztató a választási munkák tapasztalatairól. Előadó: dr. Kertész Márton vb-titkár. 3. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek munkavédelmi helyzetéről Csomós István, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának vezetője adott írásos jelentést. A vb-ülés kezdetén Klaukó Mátyás indítványozására egyperces néma felállással adtak tiszteletet a tragikus halált halt Vlagyimir Komarov űrhajós, mér- nökezredesnek, a Szovjetunió Hősének. valamennyi vb-tag kifejtette álláspontját a mezőgazdasági termelőszövetkezetek munkavédelmi helyzetéről. Megállapította a végrehajtó bizottság, hogy a mezőgazdasági osztály az SZMT munkavédelmi csoportjával közösen hasznos munkavédelmi tapasztalatcseréket tartott, gyakorlati bemutatókkal egybekötve. A bemutatókon részt vettek a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok biztonsági megbízottai, a járási-városi tanácsok mezőgazdasági osztályainak előadói. A Hidasháti Állami Gazdaságban anyagmozgatási és szállítási, a Szarvasi Kisérleti Gazdaságban silózási bemutatót tartottak. A két rendezvényen 310-en vettek részt. A mezőgazdasági osztályok és Egy fiatal gyár fiataljainak gondjai Konzervgyári jegyzet Feláll egv kislány és elmondja a gyűlés hallgatóságának, mi az, ami bántja. Egyik nap az üzemi kul-túrcsoport próbáján vesz részt, másik nap politikai oktatás van, a harmadikon sportolnak. Egyik alkalommal KISZ- fiatalként jelenik meg a foglalkozásokon, máskor meg — mint szakszervezeti tag. Nem tud választani, hogy kinek tegyen inkább eleget, az ifjúság vagy a dolgozók tömegszervezetének, s közben minden délutánja foglalt. (Márpedig úgy 16 és 20 esztendő között egy értelmes és csinos leánynak akadnak nemcsak tömegszervezeti programjai is. Nemde?) A felszólalást a Békéscsabai Konzervgyár fiataljainak küldöttgyűlésén hallottuk, ahol megválasztották az új csúcsvezetőséget. Lányok, fiatalasszonyok a székjulttaíását. S nem elsősorban azért, mert utálta és megvetette ezt az alakot — ilyen kicsiségekre nem adott működése során —, hanem azért, mert a nyilasok győzelemre segítése Magyarországon Winkelmann és Höttl győzelme is lenne őfelette. Veesenmayer már indult volna, de Szálasi egy papírköteget húzott elő az asztal lábához helyezett aktatáskájából. — Birodalmi megbízott űr, legyen szabad tisztelettel tájékoztatnom önt arról, hogy míg önök a vezérrel tárgyaltak, éjt nappallá tévő lázas tevékenységet folytattam az új magyarországi rend előkészítése érdekében — mondta. — Talán szabadna tájékoztatnom, hogy milyen eredményekre jutottam... Átnyújtotta a paíksamétát ■Veesenmayemek. Minden okmány, irat két nyelven készült: magyarul és németül. Veesenmayer sóhajtva vette át, de egyszerűennem volt ereje, hogy elhárítsa a nyilasvezért. Fáradt volt, nagyon fáradt, alig várta, hogy ágyba kerüljön, s egy hu- zamiban legalább huszonnégy órát alhasson. Az ágyra azonban várnia kellett, előbb meg kellett hallgatni Szálasi magyarázatát. — Mindenekelőtt előkészítettem a kormányzó lemondási nyilatkozatát... Az események sodrában esetleg nehézségbe kerül Majd a megfogalmazása. Készen van, csak elő kell húzni, és aláíratni a kormányzóval... A birodalmi kö-vet joggal hiheti, hogy az álmatlanságtól káprázik a szeme, a valóságban azonban azt olvassa, amit Szálasa leírt. Van ebben minden az égvilágon. Mindenekelőtt forró, lelkes jelzők Szálasi Ferencről, akit a nemzet, az Isten akarata állított az ország élére, eszmefuttatás arról, hogy a kormányzó öncélú érdekeimiboraság járma-, ba- került, s benne van az is, hogy Horthy mindezért önként mond le Szálasi Ferenc javára, hivatkozva egyben előrehaladott korára, s megrendült egészségére. — Majd meglátjuk — mondta Veesenmayer. — A lemondási nyilatkozat természetesen a helyzet alakulása szerint változhat — magyarázta Szálasi. — A fontos csak az, hogy a kormányzó aláírja lemondását! — Legyen nyugodt, aláírja! — szólt közbe Winkelmann. — Azt írja alá, amit eléteszünk... A birodalmi megbízott és a Gestapo-főnök ezután megismerkedhetett Szálasi írásban kidolgozott alkotmányjogi elmefuttatásával is. E szerint minden körülmények között biztosítani lehet a jogfolytonosságot; a parlament nádort választ, a nádor kinevezi az új kormányt, s majd fogadja az új kormány esküje:. (Folytatjuk) sorokban, meg egy-két fiatalember is. Ki fehér köpenyben, ki elegáns utcai ruhában. A dobogón hosszú asztal mögött az ülés elnöksége. Közöttük csupán egy, aki nem férfi, s aki az üzem kiszesei közül való. Mindez persze nem baj, bizonyára véletlen. Mivel azonban a véletlenek seim teljesen esetlegesek, kiindulási alapnak jó lesz, hogy érzékeltessük egy-két kérdést azok közül, melyek gondot okoznak Békéscsaba legfiatalabb üzeme ifjúmunkásainak. • ló dolog, hogy decentralizálni kellett az alapszerveket, gyarapodik a KISZ taglétszáma, erősödik a szervezeti élet. Nehéz dolog is egyben. A gyárban túlnyomó többségben nők dolgoznak. Sokan életükben most látnak először ipari üzemet belülről. A dolgozók többsége — a szezonban — időszakos, szerződéses munkás. A vezetőség — akiket a- fiatalok mint a legügyesebbeket, legérettebbeket, „legrámenősebbeket” maguk közül kiválasztottak — igyekszik mindent megtenni a siker érdekében. Rengeteget küzd. Küzd az újonnan jött fiatalok nyiladozó öntudatával, saját tapasztalatlanságával, és hellyél- közzel a kényelmességgel, részvétlenséggel. Egy művezetőnek, üzemtechnikusnak, vagy akár a legmagasabb beosztású gazdasági vezetőknek mégiscsak az a gondja, hogy jól haladjon a termelés. Amit a fiatalok akarnak, azt elsősorban maguknak kell kiharcolni. Ifjú mérnök szólal fel. Kifogásolja, hogy kevés a fiatalújítók száma. Miért nem indult meg az üzemiben a Szakma ifjú mestere mozgalom? Szükség volna rá! Egy fiatalasszony beszámol a legutóbbi klub-délutánról. Lelkesedtek, szervezték, s végül a férjek és vőlegények mentették meg a „helyzetet”. (Lehet, hogy ez így túlzás. Az viszont világos, hogy pezsgő klubélet, sikeres rendezvények csak úgy képzelhetők él egy „lányos” üzemben, ha együttműködnek valamely „fiús” alap- izervezettel.) , Ehhez kapcsolódik következő felszólalás, amelyik azt reklamálja, hogy mindmáig nincs saját klubhely.' égé a fiataloknak. A gyártás területére idegeneknek belépni csak különleges engedélyek, megfelelő intézkedések után lehet. Ez érthető. De az is, hogy olyan klubdélutón, ahol alig lézengenek fiúk — soha sem lesz vonzó. Kiinduló pontnak vettük, hogy a küldöttgyűlésen főként a széksorokban ültek a fiatalok, az elnökségi dobogón alig. Ez egyrészt az üzem rangját, az itteni KISZ-munka fontosságát jelzi. (Sok volt az illusztris vendég.) Másrészt talán arra is utal, hogy nem elég határozottak, nem bíznak ezek a fiatalok: önmagukban. Pedig a fiatalság tekintélyét, az üzemiben betöltött fontos szerepét jelzi, hogy a középvezetők 90 százaléka az ő korosztályukhoz tartozik. Ezt a „kulcspozi- ciót” ne tudná hasznosan gyü- mölcsöztetnd az ifjúság érdekében a KISZ-szervezet? Sok vállalatnál, üzemben, szerte az országban — és megyénkben is — hasznos, sőt egyben-másfoan alig nélkülözhető szerepet tölt be a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsa. A konzervgyárban azért nem alakult még meg, mert azon vitáztak, hogy műszaki kört szervezzen a vállalat vagy fmkt-t a KISZ. És a két bálba között — egyelőre — elveszett a gyermek. Nem kár érte? (Attól függetlenül, hogy kié lett volna az érdem.) * Szándékosan a gondokat, nehézségeket soroltuk. A konzervgyári KISZ-életre azonban inkább jellemzőek az eredmények. A vietnami műszakok fegyvertényed, az üzemi négyszögben kivívott tekintély, a szervezeti élet erősödése, a tagdíjmorál, a szilárd bizonylati fegyelem, stb. A konzervgyári fiataloknak sok szép eredménye született, de még számosabbak a jövő lehetőségei. (Az üzem párttitkára felhívta a figyelmet a nyelvtanulásra. Ha lenne megfelelő képzettségű angolul tudó fiatal, nagyszerű tanulmányútra küldenék!) _ A megyei KISZ-bizottság ifjú- j munkás felelőse felszólalásában így foglalta össze a legfontosabb [ tennivalókat. „Arra törekedjetek, hogy minden helyes kezdeményezésben, minden érdekes akcióban j ti legyetek a hangadók. S hogy egyetlen rendezvényetekről se távozzon fiatal élmény nélkül, mert ezzel politizálunk a legjobban”. Az újonnan megválasztott vezetőség bizonyára megfogadja a jó tanácsot. Vajda János a termelőszövetkezetek több alkalommal igénybe vették az SZMT munkavédelmi csoportjának és a BM Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának segítségét és szemléltető eszközeit. Megyénkben 146 esetben volt filmvetítéssel egybekötött előadás, melyet mintegy 30— 35 ezer mezőgazdasági dolgozó hallgatott, illetve nézett meg. A: ipari termékkiállítást — amelj az újítások és a munkavédelmi eszközök alkalmazását mutatta be — mintegy 3500 mezőgazdasági dolgozó tekintette meg. A rendelkezésnek megfelelően a megyei tanács vb mezőgazda- sági osztálya 1967 január és február hónapban a termelőszövetkezetek biztonsági megbízottai részére egyhetes bentlakásos továbbképző tanfolyamot tartott. A résztvevők az eredményes vizsga letétele után a bizonyítványt megkapták, ez esetben 145-en. Mindezek az intézkedések hasznosak, ám, mégis kevésnek bi.7orvultak. Bár a balesetekből adódó kiesett munkanapok arányát vizsgálva megállapítható, hogy az éves viszonylatban csökkenő tendenciát mutat. Nem mondható ez el halálos balesetekről, amely 71 százalékos növekedést mutat. Gép és gépekkel összefüggő munkakörben öt, állattenyésztésben három, villám- csapás, áramütés következtében négy haláleset fordult elő. A halálos és súlyos balesetek elhárítása érdekében a termelőszövetkezeteknél és minden munkahelyen a megfelelő intézkedést meg kell tenni. Éppen ezért szükségessé vált, hogy a termelőszövetkezetek egyes munkakörökben foglalkoztatott dolgozói, vezetői munkavédelmi ismeretekből vizsgát tegyenek. Fontos, hogy olyan személyek foglalkozzanak a balesetelhárítás megszervezésével és vérehajtásá- val, akik ezt a munkát a rendelkezésnek megfelelően tudják elvégezni, ugyanis a balesetek fő forrása a munkafegyelem és a munkavédelmi intézkedések megszegése. Ezek között a leggyakoribb, főként az új gépkezelőknél, a szakmai továbbképzés hiánya. Sok esetben a túlbuzgóság is, ha az illető kellően nem ért a géphez. Összefoglalva megállapítható, hogy a termelőszövetkezetekben a munkakörülmények bár javultak, de még hatásosabban kell végrehajtani azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják és védik a dolgozók testi épségét. A vb-ülés bejelentésekkel és folyó ügyek tárgyalásával ért véget, A Bp. Kőolajipari Gépgyár Budapest XVIII., Gyömröi út 79—83. Azonnali belépésre keres, műszer és technológiai szerelési munkahelyekre, ktilszolgálatos munkakörbe: központifűtés-szerelőt. csőszerelőt, vízvezetékszerelő, vasszerkezeti lakatos, hegesztő szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Központi telephelyre TMK vasszerkezeti-, lemez- és géplakatos, hegesztő, villanyszerelő, esztergályos, fényező szakmunkásokat és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán. S817