Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-22 / 94. szám
\ Szombat 1967. április 22. EMLÉKEZÜNK \Tlagyimir Iljics ma, április * 22-én lenne 97 éves. Ez a nagy forradalmár olyan feladatra vállalkozott, mit előtte még senki, ötven évvel ezelőtt, 1917 késő őszén a forradalom győzelmet aratott, a Szovjetunióban létrejött a szocialista világrend- szer első országa. A forradalom élén ott állt a bolsevikok pártja, amelyet Lenin hozott létre. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy ez a párt egyedül saját erejével hajtotta végre az októberi fordulatot. 1917. nyarának végén a pártnak csupán 240 ezer tagja volt. Az ország lakosainak száma viszont elérte a 160 milliót A forradalom nem győzhetett volna, ha Oroszország dolgozó népe nem bízza sorsát a kommunisták pártjára. Lenin jobb, szebb életet akart teremteni. Már kezdetben azt kívánta, hogy a szocializmus megszabadítsa az emberiséget a háborútól. Ez a forradalom a világ békéjéért indult és feladatául tűzte ki a béke megszilárdítását. Első dekrétuma is a Lenin által aláírt békedekrétum volt. A győztes szocialista forradalom minden csatornán — beleértve az akkori napvilágot látott rádióösszeköttetést is — békejavaslattal fordult minden kormányhoz és néphez, felszólította őket, hogy vessenek véget az elhúzódott első világháborúnak. T enin 1918 tavaszán előter- jesztette a gazdasági építésnek az egész ország gazdasági élete szocialista alapokon való átszervezésének programját. E program végrehajtása azonban a megindult polgárháború és külföldi fegyveres intervenció folytán évekre kitolódott. Lenin nem titkolta mennyire örül, amikor végre hozzá lehetett látni a szocialista építéshez, noha mérhetetlen nehézségek voltak ezen az úton. A szovjet emberek lépésről lépésre önmaguktól olykor a legszükségesebbeket is megtagadva, minden kopejkát megtakarítva haladtak előre. A történelem mindössze húsz békés esztendőt adott a szovjet országnak — a polgárháború és a külföldi katonai intervenció befejezésétől Németország hitszegő támadásáig. E két évtized alatt a Szovjetunió olyan gazdasági hatalomra, olyan politikai egységre tett szert, ami képes volt szembeszállni a német fasiszta támadással, és a többi békeszerető népekkel együtt képes volt teljes győzelmet aratni a hitleri Németország, Japán és szövetségeseik felett. A hitleri Németország által a Szovjetunióra kényszer!tett háború óriási károkat okozott. Több mint 20 millió szovjet ember meghalt, az ország nemzeti kincseinek kb. 30 százaléka tönkrement. A szovjet nép hősi tette a helyreállításban bámulatba ejtette á világot. A helyreállítás után a Szov** jetunió ismét gyors ütemben haladt előre. S ma már a szovjethatalom betölti ez évben 50. életévét A Szovjetunió akkora utat tett meg, amelyhez más körülmények' között évszázadokra lett válna szükség. Ismeretes az is, hogy nemcsak a szocialista forradalomban volt első a Szovjetunió, hanem az ember kozmoszba való behatolásának is úttörője volt. Leninre nemcsak évfordulókon emlékezünk, velünk van hétköznapjainkban és ünnepnapjainkon. Tanácsért, útmutatásért ma is hozzá fordulunk. Ma a háíború elhárítása még égetőbb feladat, hiszen megteremtették az emberiség történelmének leghatásosabb pusztító fegyvereit. A világ minden népének érdeke, hogy a béke fennmaradjon. „Politikánk és propagandánk egyáltalán nem arra irányul, hogy háborúba hajszoljuk a népeket, hanem arra, hogy véget vessünk a háborúnak” — mondotta Lenin, s ezt a békepolitikát a föld* lakosságának túlnyomó többsége helyeselte, és ma is helyesli. Lenin „Ma már testi valóságban nem létezik — írta róla halála után Gorkij —, de hangja egyre harsányabban, diadalmasabban cseng a világ dolgozóinak fülében, s nincs a földnek, olyan zuga már, ahol ez a hang nem ébresztette voItm fel a népekben a forradalomnak, az új életnek, az egyenlő emberekből álló világ építésének vágyát. Lenin tanítványai erejének örökösei egyre biztosabban, szilárdabban eredményesebben végzik munkájukat.” orkij régen írta ezeket a sza- vakat, de akár ma is mondhatta volna. Kocskár János get. Szmarandica pedig változatlanul hol barátságosan mosolygott rá, hol meg észre sem vette. Ű műident úgy viselt el, mintha ennek úgy kellett volna lenni. Abban az időben a környékünkre tévedt egy nagyon furcsa ember. A ruhája után ítélve városi ember, de se nem kereskedő, se nem bojár, mert nem hordott sem kaftánt, sem kalapot. Én az ilyen emberek közt nem tudok eligazodni, városi teremtmények. Az egész ember girhes, formátlan. De a szemei olyanok, hogy ha egyszer belenéztél, nem felejted el. Olyan tűz lappangott bennük, mely talán képes egy embert is fel perzselni, úgy hogy még hamuja sem marad. Itt maradt a faluban nálunk, bérelt egy kis szobácskát Petr Liikovecnél. Minden vagyona egy némef zsák, rücksach-nak, vagy minek hívják, és egy faláda. Petr felesége mesélte, hogy a ládában egyéb sem volt, mint vásznak és festékek. Napszámra mással sem foglalkozott lakójuk, mint azzal, hogy kifestette a vásznakat Rajzolt. Reggel, előfordult, felkapta cókmókjait, és elindult valamerre a mezőre, rétekre. Hogyan ismerkedett össze Szmarandicával, nem tudom. Nyilván, véletlenül találkoztak. A lány ahogy ránézett a vásznaira, nem tudta a szemeit levenni róluk. Ezután már gyakorta eljárogatott hozzá. No de megtudta ezt Jerentij és a szemeit se tudta attól kezdve lehunyni. Látva Szmarandica, hogy a legény bánkódik vagy megsajnálta, vagy valami más miatt (ugyan ki az, aki az asszony gondolatait ismeri?!), fogta magát és az egyik éjszaka megjelent Jerentijnél... A boldog Jerentij már azon gondolkodott, hogyan kérje a gazdától lánya kezét. Hátha az öreg nem egyezik bele, hogy lányát egy cselédhez adja? Szmarandica pedig vigasztalta: — Ne bánkódj, minek a nagy sietség.» — Ha nem most, akkor ősszel... Hadd nyugodjon meg apám. A legény nem tudta felfogni, miért ilyen gondtalan? Más lány az ő helyében, valószínűleg sokkal jobban nyugtalankodott volna. Szmarandica mezei sétái változatlanul folytatódtak. És miért szaladgál oda mindennap, mivel ejtette rabul ez a festőcske? Mikor komoran megkérdezte tőle ezt, Szmarandica vidáman kacagott és a nyakába ugrott: — Csak nem gondolsz rólam rosszat? Vagy talán nem találkozunk majdnem minden éjszaka? És ahogy hollófekete szemeivel nézett rá, a legény majd elolvadt a boldogságtól. Egyszer pedig, nem tudni miért, fogta magát és nyomon követte. Talán elragadta a féltékenység, talán csak egyszerűen saját szemeivel akart meggyőződni, mit csinál ott a lány. Tény az, hogy otthagyta a dolgát és elindult a mezőre. És ott látta a három lábú festőállványt, melyen ott volt a festőcske vászna, de a környékben senki. Körülnézett — meglátta mindkettőjüket a fűben. Bár jólelkú, nyugodt legénynek ismerték Jerentijt, mégis kikelt magából. Egyetlen csapása a meglepetten felugró mázoló fejére, leverte azt. Ionuc atya elhallgatott egy pillanatra, úgy, mint aki a gondolatait rendezi. — Mi történt a legénnyel? — kérdeztem. — Szerencsétlenség. Bíróság. Kényszermunka. A festőnek a városban befolyásos kapcsolatai voltak. Minden újságban írtak a gyilkosságból, hogy milyen nagy tehetség pusztult el. Ismert bojár fia. És miért, kérdem én, kellett neki kikezdeni egy falusi lány-' nyal? Mi a magunk módján ítélünk — ők a magukén. Ki tudja, kinek az ítélete igazságosabb... — És mi lett Szmarandicával? — Az után az eset után néhány hónappal megnőtt a hasa. Az apja majdnem mindennap ütötte, míg csak a világra hozta ezt a torzszülöttet. Azután pedig nemsokkal meghalt az öreg. Szmarandicával senki sem akart szóba állni. Egyes egyedül maradt. Elhagyta torzszülöttét és elment a nagyvilágba. Hallottuk róla, hogy beállt cselédnek valami városi kereskedőhöz, viszonyt kezdett vele, aztán megtudta a kereskedő felesége és kisöprűzte a házból. Mások bizonygatják, hogy a kereskedő zavarta el a feleségét. Szmarandica pedig ott maradt gazdasszonynak. Így vagy úgy történt, nem tudom, de irigykedni nem lehet rá. Íme, hová juttat el a gazdagság... Ionuc atya nagyot sóhajtott, aztán elhallgatott és elgondolkozva nézte a domb mögött kihunyó nap sugarait. Igyekeztem az öreget nem zavarni és csendesen bementem a levendula illatú kis- szobába. Mikor néhány év múltán ismét betértem a kis faluba, Ionuc atyához, elmesélték nekem, hogy a nyomorult már nem él. — Megszánta a halál — mondta Ionuc atya. — Talán két hónapja, hogy történt. Egy német autó ment át a falun. Egészen biztos, hogy a sofőr részeg volt. No, de egy gyerek mégsem tű a szénakazalban. Nappal nem nehéz észre venni, ö pedig keresztülment rajta. Az emberek eltemették a torzszülöttet a temető szélén. Akaratlanul összerezzentem, éppen a temető mellett mentünk el. — Ott,, abban a sarkában — mutatott rá az öreg a kis zöld dombocskára. — Csak az a kár, hogy az a derék legény elpusztult a kényszermunkán, azért, mert kígyófészekbe talált... — tette hozzá az öreg és elhallgatott. * * * (A moldavai szerző Emberek és sorsok című kötetéből fordította Sávolt Béla.) Termikkel minél magasabbra! Vitorlázórepülők Békéscsabán Csörlőkötél-visszahúzó traktoron Kelemen Ferenc, a vízmű- építési technikum végzős tanulója, a repülősklub tagja. A háttérben felszállásra készítenek elő egy Góbé típusú kétkormá- nyos gépet. Az idei repülési idény első próbája: a gyakorlati tudás ellenőrzése — még lent a földön. Amint elmúlt a tél, s beköszöntött a jobb idő, a békéscsabai repülőtéren is megkezdődött az élet Nem mintha eddig tétlenkedett volna az MHS megyei repülősklubjának mintegy hatvan tagja, hiszen a télen a vitorlázó- repülés elméletével ismerkedtek. Most már azonban a gyakorlati oktatás következik. Ki léphet be a vitorlázórepülők közé? A válasz egyszerű: bárki, aki elmúlt tizenöt éves, s Egyedüli felszállásra és érettségire készül a Rúzsa Ferenc Gimnázium tanulója, Tőke Anna. Ez év nyaráig megszerzi azt a tudást, amellyel egyedül is biztonságosan emelkedhet a magasba. Nagy gondot kell fordítani a szélirányra, a felhőzetre. Tomka Lajos, a megyei repülősklub elnöke az időjárást dokumentálja. Erre minden órában sor kerül. az orvosi vizsgán megfelel. Ezt követően az alapfokú tanfolyam hallgatója lesz, s társaival együtt aerodinamikáról, a vitorlázórepülőgép felépítéséről, a gyakorlati repülés elméletéről tanul, s ebből vizsgát tesz. Ezután középfokú oktatás következik a vitorlázórepülőgép típusáról, a repülési szabályzatról, a navigációról. A gyakorlatok célja: minél magasabbra és minél tovább a levegőben. Egy régi repülős így vall: — v Két egyforma felszállás nincs. Mindegyik ad valami új, szép élményt, amiért érdemes ezt csinálni. S akik hozzákezdtek, azok ezért lesznek „rabjai” a repülésnek, ezért nem tudnak megválni tőle. — Szép a repülés! — Ezt mondják azok a középiskolások — nemcsak békéscsabaiak, hanem a megye más részéből is —, akik beléptek a klub tagjai sorába. — Szép az, amikor a termikkel emelkedik az ember egyre magasabbra. V. 2. Fotó: Varga Gyula
