Békés Megyei Népújság, 1967. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1967-04-20 / 92. szám
M67. április 20. 5 Csütörtök KÖNYVVÁSÁR, FÉLÁRON Valamelyik napilapunkban olvastam a legújabb pesti viccet, a közeli napokban született, mert a szépirodalmi könyvek leértékelése adott hozzá apropót. A vicc hogy Hiszti könyvtárába kerül itt... Szöllősi Eszter, a szabadkí- gyósi technikum elsőosztályos | tanulója édesanyjával jött. Már eddig négy könyvről biztos, pedig szól imigyen: „Mi a legnagyobb sértés, amit egyik író a másiknak mondhat? A következő: — Hallom, téged is leértékeltek?!^ Viccnek kitűnő, utolérhetetlen szellemességünk gyémántosan csillámlik belőle, de csillámuk abból valami más is, mégpedig az, hogy több mint 10 esztendő után újból eljött az idő, amikor egész sereg szépirodalmi könyv ára felére csökkent — néhány hétig. A könyvesboltokban nagy érdeklődésre számítottak, hiszen a könyvvásárlás tömegméretét ez idő tájt már bizonyítani nem kell, annyira kézzelfogható; ilyen rohamra azonban nem gondoltak. Százával tűntek el a féláron vásárolható kötetek a polcokról, asztalokról, van olyan bolt, ahol már utánpótlásról sem tudnak gondoskodni, tucatnyi mű egyszerűen könyvritkasággá emelkedett... A földművesszövetkezet békési könyvesboltjának vezetője, Lévai László mosolyogva kesereg: — A történelmi regények, meg a Milliók Könyve sorozat kötetei szinte teljesen kifogytak. Ötször ennyit eladnánk... A déli órákban is tizenöt-húsz vásárló, érdeklődő, böngésző a könyvesboltban. Középen hat hosszú asztalon a félárú csemege, regények, verseskötetek, szakkönyvek, útleírások, képzőművészeti albumok. Egy idős néni oldalt, egy székre gyűjti a kiválogatott köteteket, azt mondja, legkevesebb 80 forintot elvásárol ma „A történelmi, és a mai tárgyú regényeket szeretem. De a verseket is nagyon.” Csak sajnos, kevés a verseskötet. Csoda-e, hogy József Attila gyönyörű szavai jutnak az ember eszébe? — A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet. Lévai László, a könyvesbolt vezetője — ha szabadul a sok vásárlótól —, szívesen mond egykét sztoryt a „leértékelt napok” különösen érdekes eseményeiből. Például: — A kosáripari vállalat vezetői ahogy értesültek a dologról, rögtön vásároltak kétezer forint értékű könyvet a vállalat könyvtára részére. Aztán két vagy három nap múlva újból jöttek, vettek még háromezerért. Üdvös, jó irodalmat, szép könyveket. Az ipari- tanuló-iskola is kétezer forintos tételt gyűjtött össze, azt mondták: most kell gyarapítani a könyvtárat! Ezért idéződött bennem József Attila: „...a mű azok által él, akik szeretik a művészetet...” — Az igazság az — jön vissza később a boltvezető —, hogy április 10-én 8 nagy asztalon körülbelül 130 ezer forint értékű könyvet raktunk ki közszemlére és válogatásra. Az első napokban már eladtuk egy tizedét, 12—13 ezer forint forgalmunk volt. Most naponta 2—3 ezer forint, és aki ide betér, nem tud ellenállni. S mosolyog újra, ahogy csak mi Rövid határidőre vállaljuk minden típusú pótkocsi és szervestrágya- szóró főjavítását, továbbá síkköszörülést, palástköszörülést, gumiköpeny- és töm- lőjavításL Főjavított RS—00, Zetor Super—50 erőgépeket csere leadás esetén azonnal szolgáltatunk részegységeiben is. A megrendeléseket a beérkezés sorrendjében elégítjük ki. Gépjavító Állomás Orosháza 43887 értjük a szellemes tüskeszúrást, az élcelődést. Van is miért. Éppen akkor adja át az újságírónak is szépen selyempapírba csomagolva a Szép versek 1966 című kötetet... Mintha egyre többen lennénk a boltban. És egyszer csak, igaz, hogy néhány percre, de megtörténik a csoda: hárman-négyen szép türelmesen sorba állnak a könyvekkel teli asztaloknál, • s várják, hogy a régi vásárlók, böngészők mozduljanak végre. Ezek után már a pesti vicc sem olyan éles és nem hiszem, hogy sértést vonna maga után a kérdés: — Hallom, téged is leértékeltek?! — Na és? Legalább többen olvasnak! Az író, a költő ezért él. Sass Ervin A társadalmi aktivista Csáki Sándor — akinek az elekd Csáki Sándor dolgozik. Elsősor- napköza otthon a munkahelye — ban megismerteti a fiatalokat a arról nevezetes a községben, hogy a művelődési otthon legrégibb társadalmi aktívája. — Együtt kezdtük Nyisztor Gyurkával, a kultúrigazgatóval még húsz esztendővel ezelőtt — emlékezik vissza. Joggal állíthatom, hogy akkori gárdánknak a tudaté« és szakadatlan munkálkodása is nagyban hozzájárult annak a jobb életkörülménynek és testvéries légkörnek a kialakulásához, melyben Elek magyar, román, szlovák és német ajkú lakossága ma él. Érthető, hiszen az együtt művelődő és szórakozó községbeliek a mezőn és a műhelyekben is mdndj óbban megértették egymást. Csáki Sándornak kedvérevaló a téma. Látni arcán, hogy örömest elmerülne a visszaemlékezésben, a gazdag részletek feltárásában. Kénytelen vagyok őt félbeszakítani azzal, hogy az elekd kulturális élet előzményeiről nemegyszer írtunk már a lapban. Most ennek az életnek egy újabb fejleményéről szeretnék megtudni egy és mást. Azt hallottuk, hogy itt már múltja van egy másutt még új módszernek, az esztétikai nevelésnek. — Valóban ott tartunk — mondja —, hogy a két évtizedes „nagyoló munka” után a részletek jobb kidolgozására is gondolhattunk. Napirendre kerülhetett az esztétikád nevelés; a valóság és a művészet viszonyának, a szép lényegének — illetve az életben és a művészetben való megnyilatkozásának — népszerű ismertetése. <• Tanulságos a módszer is, ahogy ennek a belső nevelő munkáinak az elindítója és végrehajtója, művészeti ágak sokféleségével, hadd lássák annak gazdagságát és összefüggéseit. Ezután sort kerít a művészetek tartalmi és célbeli elemzésére, a különféle stí- lusirányzotok bemutatására. Színjátszóinak például olyan előadásokat szervez — meghívott pedagógusok, színházi szakemberek és TIT-előadók szerepeltetésével —, melyeknek ilyen témái vannak: beszédtechnika, színpad- technika, művészettörténet, stílustan, mozgástan, jelmeztörténet. Mindez nyilván nem túlzott részletességgel történik, ám arra bizonyára alkalmas, hogy r résztvevők tisztában legyenek a „mit miért?” fogalmával, tevékenységük értékével, kihatásával. Az eleki művelődési otthonban folyó esztétizálás hatásosan jelentkezik — közvetve — az ottani kollektív szellem kialakításában is. Mind gyakoribb a művészeti csoportok és szakkörök közös tv- és filmnézése, színházlátogatása, a látottak és hallottak elemzése, megvitatása. Keresik a lehetőséget az együtt tanulásra, szórakozásra, de nemcsak a művelődési házban fognak össze, hanem igyekeznek részt venni a község minden olyan megmozdulásában, melyben a kultúra és a termelés kölcsönhatással van egymásra. Idén üli az eleki művelődési otthon működésének huszadik évfordulóját. Többek közt az esztétikai nevelés megteremtésével is bizonyítja, hogy e tisztes évfordulót már a jninőségi kulturális munka jegyében ünnepli. Üj Rezső Közéleti ájer A szavakból úgy rajzolódott ki a közélet pezsd ülése, pezsgése, mint a festő ecsete nyomán a fák lombjait rezditő ájer. Hatan ültünk a pultnál könyvespolcokkal körülvéve. Hivatásos pártmunkás, tanár, rendőr, tanácsi tisztségviselő, népfrontvezető formálta a szavakat, mondatokat ebben a szarvasi kicsiny könyvesboltban, a nagy kultúrkombinát szomszédságában. — Hogy valakit megemlíteni, aki a közélet sodrában jobban benne van? — nézett rám Práz- nóczy Iván, a népfrontos, könyvesboltos. — Nemigen lehet, mert sokan vannak. Az egész újságban nem férne el a nevük. Ezelőtt egy-két évvel nem így volt. Az 1963-as választásokon ugyancsak felpezsdült a közélet, de utána ellanyhult. Azok a kevesek maradtak a sodrában, akik már annyira „beleivódtak”, hogy nehéz lenne kiszorítani őket belőle. Na, nem is akart senki senkit kiszorítani, csak keveset „szították” a pezsgést és lassan-las- san lecsendesedett, mint vihar után a folyam hullámai. Szó sincs arról, hogy „hallgatott a mély”, (és nem is hallgat soha!) az emberek, ha találkoztak, szőtték az események fonalát úgy, ahogyan azokról tudtak. Hiszen a tanácstagi beszámolókon kívül elég keveset hallottak a város (akkor még község) valóságos helyzetéről. Arról szó sincs, hogy olyan hőfokon lehet tartani a közéleti pezsgést mindig, mint mondjuk, a választások idején. „Csupán” arról, hogy senki ne rekedjen kívül a sodráson, aki tenni bír valamit. Ezért tavaly már a választókörzetek bizottsági tagjai közül többet összehívtak a népfront vezetői, s a tanács egyik tisztségviselője ismertette a város fejlődését és a terveket, elgondolásokat. A tanácstagok ugyancsak igyekeztek elmondani ezt választóiknak. A közéletet pezsditették azzal is, hogy a népfrontüléseket esetenként egyes körzetekben tartották, mint a haltenyésztési és kutató- intézetben, a vasipari vállalatnál, ahol azok vezetőd adtak tájékoztatást. S most, a választások idején? Budai elvtárs járási rendőrparancsnok mondja, neki háromszor is szóltak, hogy jelölőgyűlés lesz, pedig már az értesítést, a meghívót is megkapta. Apropó: a középes felsőfokú iskolák tanulód 30—3-5 ezer meghívót, értesítést címeztek meg a választási időszakban. És ezek kézbesítésében részt vett a nyugdíjas Sebő János postás is. Igaz, a jelölőLgyűlések voltak az állampolgárok „okos gyülekezetei”, hol megméretett minden. Nem csoda, hogy olyan is, mint Frankó György, az Ady Tsz-cso- port elnöke, akit előzőleg a közélet sodra nem ragadott magával, ügyelt arra, hogy a 49-es tanyai körzetben sikerüljön a jelölőgyűlés. Különben a gazdaságvezetők sehol sem voltak restek, a ruházati ktsz elnöke, Kovács András arra is vigyázott, olyan időpontban legyen a jelölés, hogy mind a két műszak munkásai ott lehessenek. Barta Imre, a gépjavító igazgatója pedig előadó is volt gyűléseken. Nem lehet válogatva leírni a neveket, hiszen válogatás nélkül csinálták munkájukat a választókerületi bizottság tagjai és más aktivisták, a közélet hűséges katonái, akik voltak vagy hatszá- zan. A leírt nevek csak jelzik, jobban mondva a melléjük jegyzett foglalkozás, hogy mindenféle ember megtalálható köztük. En- gedelmet. tanárt még nem említettem. Folytán János, a szlovák iskola igazgatója ugvanolyan hévvel vett részt a közélet sodrában, mint a többiek. És voltak olyanok is, mint Frank István, a vasipari vállalat munkása, aki a jövőre is gondolt és már arról beszélt, ha lehetőség lesz rá, hogy kapjanak téglát, abban a körzetben, ahol ő lakik, saját maguk rakják le a háromszáz méteren a járdát, ahol még nincs. Hiszen vannak ott kőművesek is. Gyorsan teltek a percek a kis könyvesboltban. A nagymutató körüljárta az óra számlapját egyszer, majd másodszor is. Mert volt mit hallgatni, hiszen a szarvasak azt akarják, hogy a közélet tovább is pezsegjen. Ezért évenként kétszer hívják össze a választókörzeti bizottságok több tagját, hogy olyan átfogó képet kapjanak megint a városról, mint 1966-ban. Ügy gondolják, hogy évenként háromszor tartanak olyan népfrontgyűlést, mint a vasipari vállalatnál vagy a haltenyésztési és kutató intézetben, s ahol nem csupán a népfrontbizottsági tagok vesznek részt, hanem meghívják az érdeklődőket is. A tanácsülésekre ezután is meghívnak a tanácstagokon kívül 30—40 embert, hogy ismerkedjenek az államhatalmi szerv és a közigazgatás munkájával, folyamatában lássák minél többen a valóságos helyzetet. És ezenkívül nemcsak a tanácstagi beszámolókat használják fel arra, hogy a város, a belpolitikai eseményeket megismerje a lakosság, hanem ha valamelyik körzetben szükségesnek látszik az emberekkel való eszmecsere, akkor elmennek, akár egy utcagyűlésre is. Ne lanyhuljon él a politikai, a közéleti pezsgés. Mindig legyen olyan hőfokon, amilyet a mindennapi élet követei. í _könyvek e k;s birodalmát k icsit befüstöltük, mire a közéleti ájer eme forrásai kirajzolódtak. És bizonyára pezsegnek is majd... Cserei Pál