Békés Megyei Népújság, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-17 / 65. szám
19*7. március 17, 5 Péntek Békésszentandráson már kipróbálták s jó ez az új mechanizmus Március 19-én várják a választópolgárokat Az okok és okozatok között szóit® az összefüggés. Ha valamit vizsga Igáim kezdünk jelenlegi állapotában, többnyire eljutunk a kérdéshez: miért ilyen az a valami, hogyan fejlődött vagy esetleg miért fejlődött vissza idáig? Ha az újságíró ismeri az okok és okosatok közötti logikai összefüggést, könnyű a dolga, mert csupán az a feladata, hogy elemezze és egyben tárja is fel ezeket az összefüggéseket. Hogy a témánál maradjunk, mindjárt fél is merülhet a kérdés: miért volt szükség erre a . rövid bevezetőre, araikor az újságíró jelen esetben a Békésszent- andrási Háziipari Szövetkezet munkájáról akar írni? Felelek Is mindjárt: mert a szövetkezet soha ezelőtt nem zárt olyan kimagasló gazdasági eredménnyel, mint az idén és mert ennek az oka olyan tényezőket jelez, amelyek előrevetítik az új gazdasági irányítási rendszer minden előnyét, nagyszerű perspektíváját. Kezdjük ott, hogy a szentand- rási htsz a korábbi, sok évi átlagnak megfelelő 3—400 000 forintos nyereségét ezúttal 1,1 millió forintra növelte, és fennállása óta először lépte túl (méghozzá 6.4 millióval) termelési értékük a bűvös 10 milliót. Perzsa-, torontáli és most már műszálas szőnyegeik a világ 58 államában öregbítik a saentandrási szövők hírnevét, akik tavaly 139 százalékra teljesítették exporttervüket. Honnan származtatható ez a kitűnő eredmény? Onnan, hogy a htsz már tavaly az új gazdasági mechanizmus szellemében szervezte termelési tevékenységét. Ez magában közhelynek tűnik vagy legalábbis nem mond sokat. Ám, ha tovább bogozzuk: mit jelent a gyakorlatban a fenti megállapítás, sók hasznos, más üzem vagy vállalat számára is követendő példára bukkanunk. A piac és a termelés Mindenekelőtt arra, hogy a régi „tervfetisizmust” tavaly a lomtárba dobták a htsz vezetőd és új módon, a piac, a jelentkező szükségletek regulációs jelzéseire állították a termelést. Ennek alapján készítették el tervüket, s ez sokkal inkább kifejezte a népgazdasági érdekeket is, mint a koraibbá, terv-utasítási rendszerben megvalósuló, számtalan esetben a raktári készlet növelésére irányuló termelés. Ez azonban nem ment könnyen. A rendelések szerzése rengeteg utánajárást követelt. Egyszóval: fel kellett kutatni a belföldi piacot. Az, hogy személyesen keressenek fel minden nagykereskedelmi vállalatot, nem látszott kivihetőnek, mert ehhez egész ügynöki apparátust kellett volna munkába állítaniuk. Sok I ország nagykereskedelmi vállalataihoz betekintés végett. Kísérő levelükben kérték, hogy az illető vállalat juttassa el igényeit Bé- késszentandrásra: miből mennyit és milyen határidőre rendel. Külön felhívták a figyelmet a kollekcióban szereplő újdonságaikra, a műszálas, különböző méretű és olcsó divatszőnyegefere, melyeknek azóta nagy sikerük van a kül- és belföldi szőnyegpiacon. Igaz, 100 ezer forintot áldoztak a desszinatúrák (új mintakollekciók) felfrissítésére. De megérte! Sorra befutottak az igények és úgy ellátták rendelésekkel most már valóban a vevők szükségletednek megfelelően a htsz-t, hogy tavaly nem maradt az üzem,ben j kihasználatlan termelési kapaci- j tás. A szükségletek és a termelés ilyen szoros találkozása eredményezte, hogy mint Kovács Pál mondia: — Olyan évet zártunk, ami'ven még nem volt, pedig én már ias- san nesyven esztendeje űzöm ezt a szakmát... A ráérős munkatempó: anakronizmus Furcsa módon mégsem elégedett teljesen az eredményekkel Kovács elvtárs. — Félreértés ne essék: mint műszaki vezetőt nem elégítenek ki az eredmények — mondja. S a műszaki ejniber most olyan kérdésbe ütközik, amit saját magának tesz fel: — Miért nem tudtam azelőtt „kihozni" a tavalyi eredményeket? Pedig egyszerű erre a felelet, ahogyan erre maga is rájött: mert i nem volt kellő ösztönző erő, a tervutasítások rendszerében nem érezték sem a dolgozók, sem a vezetők annyira, hogy mit kell csinálni, mint amennyire érzik ezt most. A rendelések tömege, azok szállításának határideje szinte hajt az igyekvésre. És ebben a „hajtásban” már nem lehet úgy, olyan komótosan szervezni az üzemen belüli termelést sem, minit azelőtt. — A „ráérős” tempó nálunk már anakronizmus — mondja a műszaki vezető. — A piaci szűk- I seg1 etek gyors kielégítése rákény-' szerített bennünket arra, hogy az anyagellátás folyamatos biztosításától egészen a munkapadokig kiszolgáljuk a dolgozókat úgy, hogy nekik semmi másra ne legyen gondjuk, csak a termelésre. Szóval: jobban kellett szerv'ezni az üzemen belüli munkát. És ez az, amiben még mindig elégedetlen va.evok, mert a mostaninál még jobban is lehet ezt csinálni. Tehát koránt sincs még kimerítve szövetkezetünk termelési kapacitása a tavalyi 15.4 milliós termelési érték előállításával... helyre elutazott ugyan Kovács Pál műszaki vezető és Andor György rab elnök is, de hát; ketten fel tudták-e mérni; mit keres a vásárló, szüksége van-e egyáltalán arra, amit a htsz nyújtani tud? Mondom, ez az ügynöki hálózat nélküli piackutatás eleve kivihetetlennek látszott. Mégis ők ketten szereztek széles belföldi piacot árujuknak egy kitűnő ötlet kapcsán. Színes foltokból, amelyeken még az apróbb árnyalati különbségek is kivehetők, kollekciót állítottak össze. Hat albumban több száz általuk gyártható, különböző mintájú, minőségű és anyagú szőnyeg kicsinyített mását helyezték el, melyeket aztán elküldték az Vastagabb lett a boríték Az igazságihoz tartozik, hogy az elmúlt évek során jelentősen fejlődött a szövetkezet. Az előkészítő üzemrészt rekonstruálták, festődé j ükét bővítették és munkába állítottak egy fonalszárító berendezést. A szakmai utánpótlással is törődtek. Az utóbbi két évben huszonhármán telitek szakmunkásvizsgáit Békésszentaindráison, oktatójuk Kovács Pál élvtárs volt. Sok új mintával gazdagították kollekciójukat, amelyek tetszést arattak mind a bel-, mind a külföldi piacon. Az új műszálas divatszőnyegeket például francia megrendelésre készítik, s 15 luFérfi segédmunkásokat vesz fel AZ OROSHÁZI CIPÉSZ KTSZ Jelentkezés: Orosháza, Hámán Kató utca 12. 43526 xusvonat-szerelvénybe — melyet a Ganz-gyár szállít Egyiptomnak — helyezték már él saját maguk azokat az azúrkék szőnyegeket, amelyek gyártására joggal büszkék többek között. Ugyanígy az országban egyedül ők készítik az úgynevezett kerek szőnyegeket is, melyek külön elismerést váltanak ki a francia megrendelőkből. Mindennek megvan az anyagi haszna, ezt saját zsebükön érzik a dolgozók. Tavaly már nem volt anyaghiány vagy rossz munka- szervezés miatti kényszerszünet a termelésiben, mindenki annyit dolgozott, amennyit bírt. Ezért aztán a boríték is vastagabb lett, mint amilyen volt azelőtt s nyereségrészesedésként csaknem háromheti fizetést kaptak a szent« r>drási szőnyegszövők. Varga Dezső A békéscsabai 35-ös szavazókor szavazatszedő bizottságának elnöke Nagy János. A szavazóhelyisé", ahol rnrn'l — ' ' ? 'fl én várják a választópolgárokat, Erzsébethelyen, az Orosházi úti 5-ös számú általános iskola egyik tantermében lesz. — Már szombaton előkészítjük a helyiséget. Tisztaságot, rendet teremtünk, elrendezzük a bútorokat és a díszítésről sem feledkezünk meg. Méltóképpen akarjuk fogadni az érkezőket — mondja Nagy János. Erzsébe helyen korán kelő emberek laknak. Vasárnap reggel 7 órakor tehát már teljes készenlétben áll a bizottság. Előtte még lesz egy kis munkája: a városi tanácsriál átveszi az urnákat, a szavazólapokat és egyéb okmányokat. Addig, amíg az első szavazó megérkezik, le is szavaznak a bizottság tagjai, mert később már nagyon elfoglaltak lesznek. Régi tapasztalat, hogy a legtöbb szavazó reggel megy. Ezzel számol is a bizpttság, nem kell tehát attól tartani, hogy torlódás lesz. Az irányításban segédkeznek a Hazafias Népfront aktívái, valamint a városi választó- kerületi bizottság tagjai. Akik vasárnap délelőtt dolgoznak, természetesen csak munkaidő után tudnak eljutni. Minél előbb mennek ők is, annál jobb. Köztudomású, hogy a fekvő betegeket a bizottság tagjai és a népfront aktívái felkeresik a vándorurnával. Nagy János elmondja azt is, hogy három szavazólapot adnak: városi, megyei tanácstagot és országgyűlési képviselőt választanak. Mind a hármat egy borítékba helyezve kell az urnába bedobni. A szavazás módjáról egyébként mindenkinek helyben is felvilágosítást adnak. — Mit kér a szavazatszedő bizottság? — Azt kérjük a választóktól, hogy lehetőleg a délelőtti órákban tegyenek eleget állampolgári kötelességüknek. Sok munka vár még ránk a szavazás után: összegeznünk kell a választás eredményét — válaszol Nagy János. így dolgozik az MHS-brígád riTi-nr • lar ® Peregnek a varrógépek. Évekkel ezelőtt az üzem nem járt élen a tervteljesítésben. Az elmaradás anyagi és erkölcsi hatásai miatt a dolgozók hangulata sem volt rózsás. Az MHS üzemi szervezet tagjai elhatározták, hogy lehetőségeikhez képest segítenek ezen. így született meg a gondolat: a honvédelmi sport- szövetség helyi szervezete vállaljon védnökséget a 131-es Varion szalag munkája felett. Marik Mihály, az alapszervezet elnöke mondja el, miképp kezdődött a Békéscsabai Férfife- hémeműgyár MHS munkabrigádjának tevékenysége. — Az MHS-szervezet akkor tölti be hivatását, ha a klasszikus honvédelmi feladatra való mozgósításon kívül a termelésben is „bevetésre” küldi tagjait. Az üzem folyosóján vitrinben látható a vándor zászló. Jelzi, hogy a fehérneműgyári brigád a város 26 alapszervezete közül a legjobbnak bizon yult. Mellette serleg. Az összetett honvédelmi verseny múlt évi küzdelmeiben érdemelték ki. Alig várják a jő időt, újból kezdeni akarják az edzéseket. Az összetett honvédelmi verseny országos bajnokságára készülnek. Következő állomásunk a hármas varroda. Fürge ujjak pontos mozdulatokkal formálják az anyagot. „NEVA” Ingek készülnek. Illés Istvánná szalagvezető mondja: — Negyvennégyen vagyunk. Az elmúlt év elejétől minden hónapban értékeljük eredményeinket, a harmadik negyedévben például elsők lettünk az üzemben. A kongresszusi versenyben második helyezést értünk el. A nagy létszám miatt nem könnyű összehangoltan, gördülékenyen dolgozni. A Békéscsabai Férfifehérnemű- gyár 131-es MHS-munkábrigádja versenyfelhívást tett közzé a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulójának tiszteletére, csatlakozásra szólítva fel a gyár valamennyi dolgozóját. — Pillanatnyilag miiven cél elérésén fáradozik a szalag? — Hogy a felszabadulás évforligy a brigád tagok közül: Miklya Dóra. dulójára, április 4-re elnyerjük a Szocialista brigád címet. A brigád tagjai gyáron kívül is szeretnek együtt lenni. Tavaly nagy élmény volt a kirándulás a Duna-kanyarban, emlékezetes napokat töltöttek Pesten. Együtt szórakoztak a Vidámparkban. A termelési osztály vezetője, Cseh József így vélekedik: — A szalag megvalósította az úgynevezett önellenőrzést. Saját maguk figyelmeztetik egymást az esetleges hibákra, csak első osztályú árut adnak ki a kezükből. Az idei év elején is jól startolnak. Eddig terven felül teljesítették termelési programjukat. A fejek a varrógépek fölé hajlanak. A termet betölti a sok-sok masina zakatolása. Az MHS-brigád tagjai munkával készülnek október ünnepére. Molnár Lajbs Fotó: Varga Gyula Közietek munkaerőigénye A Budapesti Lakásépítő Vállalat azonnal felvesz — budapesti munkahelyekre kőműveseket* ácsokat, köny* nyügépkezelőket, villanyszerelőket* kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Különélés! dijat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és nap! kétszeri étkezést biztosítunk. Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest, V„ Kossutb Lajos tér 13—19« földszint. 80 Az CM Budapesti Lakásépítő Vállalat ipari tanulók 1967 szeptemberi beiskolázására felvételt hirdet az ílábbl szakmákban: l. villanyszerelő, víz-gázszerelő, központifűtés-szerelő, festő-mázoló, melegpadló-műanyag - burkoló, bádogos, asztalos, lakatos; ! 2. kőműves, ács, ált. épületgépész, hl- degpadló. Az 1) csoporthoz tartozó | szakmákban kintlakásos, a 2) csoportba tartozó szakmákban bentlakásos elhelyezéssel. Korhatár a be nem töltött 18* év. Jelentkezés módja: I. A tanulók Iskolai Jelentkező lapját az iskola vállalatunknak megküldi. 2. Az iskolába nem járók iskolai bizonyítványt, orvosi igazolást, anyakönyvi kivonatot *s szülői beleegyező nyilatkozatot kötelesek az írásbeli vagy személyes jelentkezés alkalmával csatolni 3. ösztöndíj a tanulmányi előmeneteltől függően. Jelentkezni lehet az CM Budapesti Lakásépítő Vállalat, Budapest, V., Kossuth L. tér 13—-15. V. emelet, szakoktatási előadójánál. 68 A Dombegyházi Állami Gazdaság felvételre keres növénytermesztési munkák irányításában Jártas, szakképzettséggel rendelkező dolgozót. Fizetés megállapodás szerint. 409 Férfi segédmunkást azonnal felvesz a békéscsabai Halászcsárda. Fizetés megállapodás szerint. 131744 Mérlegkészítő szakmunkásokat felvesz a Békéscsabai Lakatos és Gépjavító Ktsz. Békéscsaba, Petőfi u 4. x A 18. sz. AKÖV gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket kér« felvételre. Szállást biztosítunk. Jelentkezni lehet: Tata II., Agostyáni út 56 szám alatt. 5S1