Békés Megyei Népújság, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-12 / 61. szám
Molnár Géza: Harangos óra s,Nem jő, ha az ember- úgy rendezi be magának a boldogságot, mint egy nagyon erős, kényelmes, földrengés- biztos házat. Az élet csupa nyugtalan mozgás, változás...” — gondolkodik Mádi István, az egyik novella hőse. S az élet boldogságának elröppenő kék madarát keresik a kötet többi elbeszéléseiben is. Az író töredelmes beismerő vallomása ez apró kis életek értelemkereséséről, hogy ne legyen az cél és nyom nélküli, hiábavaló. A legjobbaknak ítélt novellák (Sanoár, a Kölyök és a címadó Harangos óra) bizonyítják is ezt, áramlik belőlük az a hangulatteremtő, magabiztos erő, amely az élmény elevenségével hat Már rég egy másik történet gondolaterdejében járunk, ám néha még visszhangzanak a markáns arcú, ejtőernyős Kállai vagy a carmeni szépségű Sanoár szavai. A legtöbb történet olyan — mondatja egyik hősével az író —, hogy a végét nem ismerj ük. Jönnek az emberek, küszködünk velük, azután eltűnnek. A nyugtalan emberekből csak vibráló pillanatok maradnak, értelemkeresésüket is többnyire érzelmi síkon vélik megtalálni — olykor sikerrel. (A nyár két arca, Bolond lobogás.) Vannak történetek, melyek olvastatják magukat és egyben bosszantják is az olvasót, mint a Váratlan szabadnap undok Lórija vagy a irancia Azúrpartra autózó A kötet írásainak jelentős apa és közönyös fia, kikkel sem olvasás közben, sem azután nem tud mát kezdeni az olvasó, mert azokat egy rokonszenves indítás után az író ellenére is védelmébe veszi. A bosszantás sikerült, tehát a novella jó, mondhatni kitűnő, mert jelentéktelen cselekmények kapcsán teremtett a valóságban fellelhető, eleven figurákat. Utáljuk a Lóri-típusokat? Igen. Vannak bla- zírt arcú suhancfiatalók? Igen. Felismerjük a finom, szerkezetű apai önzést is és már helyben vagyunk; voltaképpen az élet igazi atmoszféráját betűfolyamába sűrítő Molnár Gézát dicsérjük akkor is, amikor az ólrésze érzelmi túlfűtöttséggel beszéli el szereplőinek vágyait, hangsúlyozva az emberi benső oly sokszor ellentmondásos arcát és önnön igazának keresését. Hőseikben magunkra és környezetünkre ismerünk', mert hétköznapi emberek életéből villant fel eseményeket, mélyeket mi magunk is elmondhatnánk. A mai magyar irodalom egyik jeles novellás kötetével ajándékoz meg bennünket a szerző, aki néhány műve után már nem ismeretlen a nagyközönség előtt. (Márta, Hullámverés, Város a felhők alatt stb.) Az Élet és Irodalom heteken át folytatásokban, közli érdekfeszítően izgalmas vietnami vasó önzése a boldog meg- naplóját, amely többet árul nyugvásé befejezést keresi, egy n®p küzdelméről, mint a kényelmes, földren- ra‘nt tucat hadijelentés, gésbiztos házat... Balogh Ferenc Katsányi Pál Csendélet maszkkal Bazsali Ferenc kiállítása A békési múzeumban nyitották meg az elmúlt vasárnap Bazsali Ferenc Orosházán élő festőművész kiállítását, melyen tízegynéhány olaj- és temperaképpel mutatkozik be a ritkán kiállító művész. Ez a kis tárlat szerencsés válogatásnak mondható, jó keresztmetszetet mutat Bazsali művészetéről, törekvéseiről, kedvenc témáiról, melyek félreérthetetlenül Orosházához, az orosházi emberek életéhez kötődnek. Időrendben elég régen készült képek is láthatók, de egészen újak is, jól példázva kifejező eszközeinek fejlődését, és szerencsés hajlásút az egyszerűsödés felé. A puritán ízléssel elrendezett kiállításon főként csendéletek, enteriőrök és tájképek váltják egymást. Bazsali színvilága is szülőföld-ihletésű: az alföldi kisváros lombjainak, füveinek zöldje, a határ felszántott földjeinek barnás-feketéje, és a mezőn, kertekben nyíló virágok villogó pompázata ad egy-egy színárnyalatot képedhez, melyeken — különösen a már említett újabb keletű alkotásain: K amipozíció, Korsós csendélet, Árvíz a falu szélén stb. — a hangulat dominál, az erősen gyökerezett alföldi motiváció, a szűkebben értelmezett hazai táj eltéphe- tetlen vonzása és szeretete. A kis tárlat talán legkiemelkedőbb darabja, a Kompozíció sűríti magában mindazokat az ismérveket, melyekről fentebb esett szó, ez a paraszti enteriőr jelzi Bazsali legerőteljesebb irányát, művészi törekvését. A színek harmonikus egysége, a megszerkesztettség ol- dottsága és az a hangulat, mely különösen e képének sajátja — a művészi érték csalhatatlan fokmérőd. Néhány festményén — bizonyára ezek a régebbiek — a túlzott természethűség zavarólag hat, a mindent kimondani törekvés nem egyértelmű azzal, hogy az élet egy-egy villanását a művész valóban sűrítetten, érzékletesen tudja ábrázolni. E képei az elhanyagolható utat jelzik, láthatóan Bazsali is így érzi, és az egyszerűvé oldás több kitűnő alkotással megkezdett útját folytatja tovább. Képei igazolják, hogy számára ez az előrelépés jó iránya. S. E. lákolva égett, a nedves gyújtás sziszegve könnyezett. — Még itt vagy? — kérdezte a fiatalasszony, ahogy a konyhába lépett. Szempilláján még ott ült az álom, szorosan összefogott pongyolája vállán parányi tollpihe billegett. — Csak hétre megyek — mondta Igor és várakozóan ■nézett Irinára. De Irina nem szólt, csak nagyot ásított, aztán a tükör elé állt és a piros nylon kefével a haját kezdte gondosan fésülgetni. — Azért néha elmosogathatnál — szólalt meg a férfi kicsit szemrehányó hangon. — örökösen csak est fújod, te is nyugodtan megcsinálhatod! — vágott visz- sza az asszony. — Mindent én csináljak? — Persze, a klubban üldögélni könnyebb...! — A régi lemez. — Értsd meg, ez nem mehet tovább! Olyan a lakás, mint a szemétdomb, nem főzöl, nem mosogatsz, elmászkálsz, későn jársz haza — és hazudsz! — mondta a férfi elfojtott indulattal, — Persze, mindenben én vagyok a hibás! — kapta föl hirtelen a vállát az asz- szony és a kefét az ablakra dobta. — De hogy te durváskodsz, goromba pokróc vagy, káromkodsz, türelmetlen vagy a gyerekkel, ez persze semmi! — Igaz — mondta a férfi, mintha egy kő hullott volna ki a szájából és látszott, hogy kegyetlenül birkózik indulatával, próbál higgadt, nyugodt maradni. — De hát mit akarsz tulajdonképpen? Tudod egyáltalán? Vagy neked tetszik, hogy anyának hol ez, hol az súgja oda a boltban, itt meg amott láttak és persze a tanácselnökkel?! Azelőtt egészen más voltál! Én nem tudom mi, tán a dicsőség szállt a fejedbe, a kényelmes jólét vette el az eszedet?! — Ugyan, hagyd az ostobaságokat! Különben is, unom már ezeket a cirkuszokat. Ha nem tudod megérteni, hogy az ember el ván foglalva, ezer hivatali gondja, baja van, akkor mit magyarázol. — Nekem is van dolgom, több mint neked, mégis időben itthon tudok lenni! — A férfi hangján érződött, hogy lassan elveszti a türelmét, de még tartja magát. — Unalmas ez az egész! — vetette oda az asszony csak úgy fél vállról és cigarettára gyújtott. — Csak ez az átkozott makacsság ne volna benned! — csattant fel a férfi és türelmét vesztve öklével a levegőbe sújtott. — De ha egyszer elfogy a türelmem, nagyon ráfizetsz, én véget vetek ennek a nyomorult, semmilyen életnek! tornác ablaküvege megkoccant. — Itt az öregasz- szony, hozd be a tejet — biccentett az ablak felé a férfi és a táskája után nyúlt. Irina kinyitotta a konyhaszekrény alsó ajtaját és keresgélni kezdte a tejeslábast. i Egyre idegesebben turkált a csörömpölő serpenyők, fedők, apró edények között. Az ablak újra meg- zörrent. — Jöjjön már, kedves, azzal az edénnyel, mert sietnék — türelmetlenkedett Szomova, a tejesasszony. — Rögtön, csak egy lábast kerítek — mondta idegesen a fiatalasszony és a kamrába sietett. — Üres kézzel tért vissza. — A kis piros fazekat nem láttad? — kérdezte zavartan a férjétől. — Ott van, csupa kosz — bökött az edényhalom tetején kuporodó fazékra Igor és szeme dühösen szúrt Irina felé. A fiatalasszony föltépte a konyhaszekrény minden ajtaját, remegő kézzel, kapkodva turkált a zörgő tányérok, edények között, de hiába. Sehol sem akadt egyetlen akkora tiszta edény, amibe a liter tej belefért volna. — Gyalázat! — ropogtatta a szót a férfi a foga között. — Lesül a bőr a pofámról! Tessék! Vidd ki a lavórt vagy a virágvázát, hátha npgyobb lesz a dicsőség! — Szavai kegyetlen erővel vágtak végig a tehetetlenül kapkodó asszonyon. Aztán hirtelen mégis megsajnálta. — Ott a vizeskancsó a tál mögött. Az asszony, mint zuhanó a kötélért, kapott az üvegkancsó után. — Legalább öblítsd le hideg vízzel — suttogta a férfi fojtottan. — A kisgyerek egészen összekente! Siess! A vénasszony, az indulatos szavakat hallva, még a nagy sietségről is elfeledkezve, kandi szemmel bámult befelé az ablakon. rina sietve, gyorsan mosta az üveget. A kancsón végigsik- lott a csapból a kizuhanó vízsugár, s amikor eljött a csaptól, a lámpafényben ezer színben ragyogtak föl az üvegedény oldalán remegő apró víz- cseppek. Meg se törülte, csak úgy hamarjában kifordult vele a tornácra, hogy minél előbb túladjon a kíváncsi, pletykafészek asszonyon. A hirtelen fordulattól vagy talán a víztől, a kancsó hirtelen kicsxíszott a kezéből és hangos csatta- nással ezer darabra tört a tornác kőkockáin. Irina egyetlen hangot sem tudott kipréselni a torkán. Csak állt kicsit gör- nyedten, tehetetlenül, szeméből nagy kövér könnycseppek ' gördültek ki s futottak végig elsápadt orcáján. A szobában — talán a zajtól — hangosan fölsírt a kisgyerek. Az asszony, ahogy meghallotta a gyereksírást, öklét a szeméhez kapta és befutott a szobába. — Nahh! — szakadt ki a nehéz, elkeseredett sóhaj Igor melléből, aztán aktatáskája után nyúlt és kilépett a konyhából. verandán egy pillanatra megtorpant, tekintete a kövön szerteszét heverő, tompán csillogó üvegcserepekre tévedt. Ahogy nézte a villogó, tü- hegyes, beretva élű szilánkokat, hirtelen az jutott eszébe, hogy az ő fiatal életük is ilyen gyorsan, ilyen váratlanul hull talán szét apró darabokra, ha nem vigyáznak. — Este menj el a gyerekért, mert nekem vezetőségi ülésem van — szólt be halkan a nyitott szobaajtón a feleségének, aztán a talpa alatt sikoltva csikorduló üvegcserepeken keresztül gyors léptéknél elindult az utcaajtó felé, ügyet sem vetve az ijedtségtől száját tátó, riadtan pislogó, meghökkent öregasszonyra. Fordította: Raáb György Katsányi .fái rajza
