Békés Megyei Népújság, 1967. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-15 / 63. szám
1MT március 15, 5 Szerda A (anyavilág lakóinak jobb egészségügyi ellátásáról tárgyaltak Szarvason A szarvasi járási tanács egészségügyi osztálya a körzeti orvosok, védőnőik és ápolónők részvételével munkaértekezletén a tanyavilág egészségügyi ellátásának további javítását tárgyalta. A járás lakosságának 47 százaléka tanyán, külterületi településeken él, viszont az egészségügyi ellátás messze elmarad t a községekben lakókétól. A munkaértekezlet résztvevőitől több javaslat is elhangzott, melyek megvalósítása nagyban hozzájárul e területek egészségügyi ellátásának javításéhoz. Megbeszélték, hogy a külterületi rendeléseket megszervezik és rendszeressé teszik. Ehhez a tanácsok és a termelőszövetkezetek segítségét is kérik. Szó volt a gyógyszerellátásról, többen javasolták, hogy helyes lenne, ha a körzeti orvosoknak, akik a külterületeket látogatják, lehetővé tennék, hogy a szükséges gyógyszereket magukkal vihessék. így a beteg lényegesen hamarabb juthatna megfelelő gyógykezeléshez* Szó volt a gyermekgyógyászati szakrendelések kiterjesztésének lehetőségeiről is. Ki mii fűd a Szovjetunióról? Nagyszerű szellemi vetélkedők megyeszerte A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. jubileumi évében az iskolai KISZ-szervezetek nagy érdeklődés mellebt rendezik a szellemi vetélkedőiket. A „Ki mit tud a Szovjetunióról?” verseny széles körű tudást igényel a résztvevőktől. A kérdések tartalmazzák 1919-től napjainkig a Szovjetunió és Magyarország politikai, mozgalmi és irodalmi eseményeinek minden fontos mozzanatát. Ezenkívül földrajzi kérdéseket is kapnak a jelentkezők. A megyei döntőre április 4-én kerül sor. A győztes csoport továbbjut az ez évben megrendezésre kerülő gyulai Erkel Ferenc Diákünnepségekre, ahol több megye fiataljaival mérik össze a Szovjetunióról szerzett tudásukat. A nemes szellemi vetélkedő alapján újabb igények jelentkeztek a fiatalság részéről barátunk és testvérünk, a hatalmas Szovjetunió alaposabb megismerésére. A megyei KISZ-bizottság és az MSZBT elnöksége közös tervet készített és előadásokkal, írásos és képanyaggal, filmekkel, baráti találkozók szervezésével igyekeznek az érdeklődést kielégíteni. Űj műsorral készül a jubileumi év ünnepségeire a battonyai nemzetiségi együttes A három nemzet falujában, Battonyán, nagy a készülődés, méltóképpen szeretnék megünnepelni a jubileumi év kiemelkedő eseményeit. Már a tavaszi ünnepségeken: március 15, március 19 és április negyedikén hangulatos ünnepségek lesznek, de főleg május elsejét, Battonya felszabadulását és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját köszöntik lenyűgöző új műsorral a nemzetiségi együttes tagjai. Tánccal, dallal, zenével készülnek az ünnepségekre. Rockov Milos és Lovász Mihály már gyűjti az eddig fel nem dolgozott magyar, román, délszláv és szlovén népi táncokat. Űj csokorba gyűjtve mutatják be a' legszebb táncokat, dalokat. Többek között szerb lakodalmast mutatnak be a népi táncok szerelmesed. A szarvasi nemzetiségi napom és számos más rendezvényen lépnek fél a battonyadak. A népek barátsága jegyében a saját falujuk lakosságán kívül sokfélé szeretnének felejthetetlen élményt nyújtani ünnepi rendezvényekén. A. R. ta jövendőbelijét az akkor már nagyon öreg, ós így a birtokot elhagyni képtelen Pejacsevich nagymamának. A nagymama 1941-ben, néhány nappal azelőtt halt meg, hogy Horthy István és Ilona kisfia, vagyis a Pejacsevich grófnő dédunokája megszületett. Ez a rokoni szál mindenesetre közrejátszott abban, hogy Horthy Miklós megbízott abban a gróf Fejacsevichben, aki a Gestapo bizalmából a budapesti horvát követségen ta- nácsoskodott. S miközben Ilona asszony és ifjú Horthy Miklós Pejacsevich szolgálatkészségét dicsérte, a 89. számú Gestapo-ügynök a Dísz tér 7. számú ház nagy utcai fogadószobájában, amely 1944 márciusa óta Höttl SS Sturmbannführer dolgozószobája, letette a feketéscsészét. — Finom volt, valódi babkávé! Ezek szerint mindent megértettem. Belgrádban jelentkezem az Oberführer úrnál. Felállt, s várta, hogy Höttl búcsúzóul kezet nyújtson neki. De a kéznyújtás elmaradt. A Sturmbannführer tulajdonképpen maga is undorodott ügynökeitől. — Elmehet — mondta kurtán Höttl. — Heil Hitler! — lendítette üdvözlésre a kezét a gróf. S ahogy becsukódott mögötte az ajtó, Höttl máris a tábori telefonkészülékhez lépett, amely közvetlenül összekötötte őt azzal a Bérc utcai villával, amelyben Otto Winckelmann SS Obergruppenführer székelt. Ezúttal előírásosan jelentkezett: — Heil Hitler! Obergruppenführer úr, Höttl Sturmbannführer jelentkezik. Kérek engedélyt, hogy még a mai nap folyamán felkeressem önt. Értettem... A Vacsorameghívást köszönettel fogadom. Pontban 8 órakor teszem tiszteletemet.. Höttl kinyitotta az ablakot. Odakint még mindig sütött a nap, pedig már délután öt óra felé járt az idő. Mozartot dúdolt, a Kis éji zenét. És félhangosan, csak úgy maga elé mondta: — Legyen a neve Unternehmen Maus... Vagyis: Maus-vállalkozás. A tehetséges fiatalember fantáziája így csapongóit: Miklós = Miki = Mickey, hiszen a kormányzónak ez a fia éppúgy közismert volt angol-barátságáról, mint bátyja, aki szörny- halált halt. Mickeyről viszont a Mickey Maus, Miki egér, a közismert rajzfilmfigura jutott Höttl eszébe. Most már csak a Maust kellett lefordítani németre, s máris adva volt a tréfás kedvű fedőnév: Unternehmen Maus, Maus-vállalko- zás, Egér-akció. (Folytatjuk) Tanúk és Vallomások a zuglói tömeggyilkosok bűnügyében A Fővárosi Bíróság nagy tárgyalótermében napok óta folynak a tanúkihallgatások a tömeggyilkos zuglói nyilasok bűnügyében. A hallgatóság — amely a vádlottak ki hallgatásakor gyakran megfeledkezett arról, hogy gyilkosokkal szemben érzett felháborodását, gyűlöletét és megvetését egy- egy önkéntelen felkiáltással, méltatlankodó megjegyzéssel sem fejezheti ki — most szokatlanul csendes. Dermedten hallgatják azokat az embereket, akik a te- rcmőr szólítására egymás után állnak a mikrofon elé, hogy felidézzék 23 évvel ezelőtti szörnyű emlékeiket. Azokat a napokat, amikor a meggyötört és megalázott áldozataik tehetetlen és kiszolgáltatott prédái voltak a bűnügy 19 vádlottjának és társaiknak, Alku öt életért Az egyik tanú magas, barázdált arcú, idősebb férfi: tömött, sűrű haja erősen őszül. Mérnök. 1944 decemberében feleségével, gyerekével és két idős rokonával egy zuglói házban bujkált. A menekülést, az életben maradás reményét azok a hamis igazolványok jelentették, melyeket az üldözött ember barátaitól kapott. — Egy éjjel — kezdi vallomását — ránk törték az ajtót. Négy fegyveres ember rontott a szobába. Nyilasok voltak. Razzia — nondta a vezetőjük. —' Mutassa a papírjait!... Megmutattam. — Ezek nem valódiak — üvöltött. Tudtam, hogy elvesztünk. Egyetlen esély maradt, ha meg tudom győzni, hogy téved, igazolványaink valódiak, nem azok vagyunk, akiket keres... Érvelésére, magyarázkodására a nyilas oda sem figyelt, hiszen nem az érvek érdekelték. A mérnök ekkor megkísérelte az utolsó lehetőséget: tudta, hogy a zöld inges csőcselék nemcsak vérre szomjazik, hanem aranyra, ékszerre, pénzre is. Félrehívta a vezetőt és amíg a többiek a székben terpeszkedtek, a másik szobában meg-, kezdődött a halálos vásár: alku öt életért. A mérnök mindenét odaadta: pénzét, ékszereit, majd levette óráját is. Amikor kiléptek a szobából, az egyik nyilas éppen töltött pisztolyával bökdöste az egyéves kisgyerek haját. — A vádlottak között felismer valakit akkori látogatói közül? — kérdezi a tanácselnök. — Igen — mondja halkan aj tanú: Kálmán László, ő ott volt. — Álljon fel Kálmán! így történt? — Igen. Illetve, nem... Azaz... Szívósan bír zonygatja, hogy ő ugyan óit volt, de ez csak véletlen, mint „nemzetőrt” hívták magukkal a nyilasok, rá csak azért volt szükség, „hogy az igazoltatás törvényes legyen”... Elhallgat, konok gyűlölettel nézi a tanút. A férj Dachauban meghalt... Az illegális kommunista párt egyik mártírja, Richtmann Sándor azt a feladatot kapta, hogy Magyarország náci megszállása után fegyverek elrejtésére alkalmas helyet keressen. Richtmann talált is megfelelő helyiséget, a zuglói Textili-ána szövőgyár elhagyott részén. Az illegális kommunistát az üzem náciellenes főmérnöke, Verschitz Emil segítette, majd, amikor a párt illegális j nyomdáját új helyre kellett tele- ; píteni, a gépeket Verschitz szolgálati lakásába vitték. A nyomdát az ugyancsak illegális kommunista Rákosi Endre és felesége kezelte. Több hónapig dolgoztak: ezer és ezer röplappal buzdították ellenállásra a budapestieket a náci megszállók éllen. A nyomda működéséről később tudomást szerzett a Gestapo és a nyilaskeresztes párt főkerületét bízta meg a kommunista nyomda felszámolásával. A főkerület pedig a zuglói nyilas pártszervezeteket utasította. 1944. október 4-én a zuglói nyilas pártszolgáüatosok körülvették a gyárat, majd becsengettek Verschitz lakásába. Richtmann gyanútlanul ajtót nyitott, azt hitte: Rákosi Endre felesége jön, akit ebben az időben vártak haza. Amikor meglátta a küszöbön álló nyilasokat, becsapta az ajtót. A pártszolgálatosok lövöldözni kezdtek, majd betörtek a lakásba. Richtmann ekkor már halálos sebet kapott, Rákosi Endrét és Verschitz Emilt a nyilasok magukkal hurcolták. Verschitz feleségét most tanúként kihallgatta a bíróság. Az asszony elmondta, hogy 1944.' november 5-én, tehát a nyomda elleni nyilas támadást követő napon feljött vidékről meglátogatni a férjét. A lakásbán nyilasok várták, őt is elhurcolták. Kihallgatták, vallatták, majd szembesítették férjével és Rákosi Endrével. — A férjemet — mondja halkan az asszony — ekkor már any- nyira megkínozták, hogy az első percekben meg sem ismertem. Csupa vér volt az arca, csak' amikor a pulóverét láttam, akkor tudtam, hogy ő az... Engem később elengedtek a nyilasok, de a férjemet elvitték, Dachauban halt1 meg... Nem így volt... Nem tudom... Nem emlékszem... Csaknem valamennyi tanúvallomás percekbe sűrített dráma. Huszonhárom év távlatából is elevenen ható, megrázó élmény, hiszen azokat a szörnyűségeket, melyekről a tanúk — akik mindezt átélték — vallanak, sem a múlt, sem a jövő nem feledtetheti el. Egy-egy monoton, halk vagy nemritkán könnyekbe fulladó visszaemlékezés egyaránt felkavarja a tanúkat és a hallgatóságot — csak a vádlottakat nem. Egy-két társuktól eltekintve, akik talán számításból (az őszinte, töredelmes beismerő vallomást a bíróság enyhítő körülményként értékeli), talán lelkiismeretük könnyítésére | hajjandók szembenézni bűntetteikkel, a többség közönyösen üldö- | gél, s ha róluk vallanak a tanúk,1 megátalkodottan tagadnak. Min- J dent tagadnak. Kröszl, az egykori kerületvezető, kihallgatásakor társait — akikkel együtt fosztogatta, kínozta és gyilkolta számtalan áldozatát — sem akarta felismerni. A tanúkat sem. Azt a tanút sem, aki a következőket vallja: — Nemcsak Kröszl Vilmost, de az egész Kröszl családot ismertem. — Honnan? — kérdi a tanácselnök. — Hosszú évekig egy utcában laktunk. — Kröszl! Maga ismeri a tanút? — A volt kerületvezető bárgyún bármi’’ a tanúra, nem válaszol. Kröszl nagyothall, de hiába van fülhallgató a fején, mégis akkor hall, amikor akar. Most például nem. — Ismeri a tanút? — hangzik másodszor a kérdés. — Nem. Nem hiszem... A tanúvallomásból később érthető lesz, miért nem akar Kröszl emlékezni. Eddig ugyanis váltig azt állította, hogy amíg nem lett kerületvezető, sem egyenruhája, sem fegyvere, még csak nyilas karszalágja sem volt. A tanú most szemébe mondja, hogy már jóval korábban naponta látta őt teljes harci díszben és fegyverrel hazajárni. De még mást is mond. Véletlenül megtudta, hogy Kröszl egyik szomszédját, mint kommunista gyanúst, a nyilasok el akarják hurcolni. Értesítette a családot, akik még aznap elmenekültek a környékről, a lakásban csak tízegynéhány éves fiukat hagyták. Másnap a teherautóval érkező nyilasok már csak az üres lakást találták. Tehetetlen dühükben a fiatal fiút vitték el. Ennél az esetnél — mondja a tanú — Kröszl Vilmos is jelen volt... Baráth, az örök ka’ona... Folytathatnák tovább a felsorolást: hogyan, miképpen akarnak vagy legalábbis próbálkoznak kibújni bűntetteik felelőssége alól a vádlottak. Ha valaki csak néhány percre, jönne be a tárgyalóterembe és nem ismerné az előzményeket, talán még meg is döbbenne: a vádlottak padján csupa ártatlan, ahogy mondani szokás, a légynek' sem ártó, jámbor ember ül, akik csupán „félreértésből”, a „körülmények véletlen összejátszásából” kerültek annak idején a zuglói nyilas pártházba. Baráth Kálmán például — aki a nyomozás szerint az egyik legkegyetlenebb, legbes- tiálisabb pribék volt, s akit saját társai is „hóhér”-nak neveztek — ahányszor szóba kerül — és mindig kínzásokkal, kivégzésekkel kapcsolatban —< azt ismételgeti, hogy ez „nem igaz, ez nincs így”, ez „valótlanság”, mert ő akkor, amikor a .„szóban forgó eset történt”, éppen katona volt. Az, hogy egyetlen katonatársat, egyetlen tanút sem tud megnevezni állítása igazolására, hogy társai szemébe mondják: „te is velünk voltál!”, nem zavarja. Sándor Alajos, aki többek között a nyilas főkerületnél és a vezérkari főnökség VI. osztályán háborúellenes és kommunista propagandafelderítési és elhárítási feladatokat is végzett, azt állítja, hogy öt mint katonát „vezényelték” a nyilasok közé. Az egyik tanú azonban — a vezérkari főnökség egykori magas rangú tisztje, akit a háború után súlyos börtönbüntetésre ítélt a népbíróság — elmondja, hogy abban a propagandaalakulatban, amelynek Sándor Alajos is tagja volt, s amelyet a németek láttak el technikai felszerelésekkel, csak a legmegbízhatóbb, legkipróbál tabb nyilasok tevékenykedhettek... „Nem tudom...” „Nem így volt...” „Nem emlékszem...” — jóformán csak ezt hallani a tanúkihallgatások során a vádlottak és tanúk szembesítésekor Kröszltől és társaitól. De mind több a bitnyitek és mind több tanú mondja szemükbe elévülhetetlen és megbocsáthatatlan bűntetteiket szokása szerint az első kérdésre B. L.
