Békés Megyei Népújság, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-07 / 32. szám

1967. február 7, 6 Kedd Bravúros medgyesi győzelem a Népújság Kupában SZÍNVONALAS mcrfcőz>ós‘e’kkel foly­tatódott a X. Békés megyei Népújság Teremk^szUabda Kupa. A játékosok különösen délelőtt tetteik ki magukért, ami nyilvánvalóan a tv jelenlevő ri­portereinek is szólt, ugyanis a Tele­spart képkockáin mindenki ,,jó oldalá­ról” szeretett volna bemutatkozni. A Bcs. MÁV n.-Hmv. Textil férfi­mérkőzés igazi rangadó volt. A játéko­sok hatalmas becsvággyal és helyen­ként igen-igen jól küzdöttek. Felvált­va esteik a gólok, hol az egyik, hol a másak csapat szerezte meg a vezetést. Láthattunk a mérkőzésen a vásárhelyi Fodor részéről egy olyan szabaddobási figurát, mely még NB I-es játékosok­nak is dicséretére válna. A győzelmet végül is az egységesebb vasutasok sze­rezték meg, amivel nagy lépést tettek a. döntőbe jutásihoz. LÁTVÁNYOS mérkőzést hozott a másik NB-s találkozó, a Hmv. Honvéd —Bcs. Pamut összecsapás*. A textileseik határtalan lelkesedéssel „ellopták” az egyik pontot a kétségtelenül nagyobb tudású honvédektől. A Hmv. Honvéd eddigi teljesítményével kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy a csapat mélyen a tudása alatt szerepel. Sú­lyosbítja a helyzetet az, hogy a já­tékosok és vezetőik nem tulajdoníta­nak különösebb jelentőséget a mérkő­zéseknek, ez legfőképpen abban nyil­vánul meg, hogy fél vállról kezelik el­lenfeleiket, aminek aztán meg is van az eredménye. A Bcs. MÁV I.—Bcs. Ruhagyár mérkőzésen a vasutasok technikai-taktikád fölénye meglehető­sen kidomborodott. Látszik a játéko­sakon, hogy jó erőben vannak, élvezik a játékot, ez pedig igen biztató a ta­vaszi bajnoksággal kapcsolatosan. A NŐKNÉL a nap legérdekesebb mérkőzése a Medgyesegyháza—Bcs. MÁV-találikozó volt. Az elején úgy lát­szott, hogy a medgyesiek katasztrofá­lis vereséget mérnek a MAV-lányoíkra. 6:0-ás vezetésük után azonban meg­torpantak és az addig igen gyámolta­lanul játszó mávosok tervszerűbben kezdték szőni támadásaikat, aminek eredményeként szorosabbá tették a küzdelmet. Ebben az időszakban kü­lönösen Belanka gólerőssége volt fel­tűnő. A második félidőre Ancsin. és Kása vezérletével isimét feltámadtak a medgyesiek és a nap legnagyobb meglepetését okozva, 19:15-re nyerték a találkozót. MÉG EGY megjegyzés a nagyon te­hetséges, lelkes medgyesi gárdáról. Hiába a sraép győzelem, mégsem vol­tak boldogok teljes mértékben a fiúk, lányok. Már tavaly is tudtuk, most is­mét megerősítették a szomorú tényt: a MEDOSZ vezetősége még a mostohá­nál is mostohábban bánik ve ük. Az új szakosztályvezetőnek — aki csak néhány hete kapcsolódott a vezetés munkájába — máris elvették a ked­vét, ugyanis csaknem 200 forinttal tar­tozik a társadalmi munkásnak — az egyesület. A játékosok maguk fizetik a belépőjegyeket, saját költségükön utaznak Kovácsiházára a sportorvosi vizsgálatra, pedig tudomásunk van ar­ról, hogy az MT^S megyei tanácsa any- nyi támogatást utalt le a MED OS Z- nalk, amennyi bőségesen elegendő kell, hogy le,gyen az efféle költségek fedezéséire. Higgyék el, kedves ME­DOSZ-vezetők, megérdemli a csupa­szív játékosokból álló szakosztály azt a támogatást, amennyit a költségve­tési normák ,előírnak. A kézilabdázók­ban Medgyes sporttársadalma eddig sem csalódott, de a látottak alapján ezután sem fog! EREDMÉNYEK Férfi NB-s csoport: Bcs. MÁV II.— Hmv. Textil 26:24 (13:12) ld: Varga 7, iE. Fodor. 7. Hmv. Honvéd—Bcs. Pa­mut 18:18 (9:9), ld: Tobak 6, iE. Mol­nár 9. Bcs. MÁV I.—Bcs. Ruhagyár 42:21 (22:9), ld: Gyulai 12, ül. Hankó 9. I. osztály: Békés—Bcs.. Vörös Me­teor I. 23:18 (11:6), ld: C. Veress 7, ül. Csák 5. Hmv. Textil—Bcs. Pamut 28:7 (18:6), ld: Dzsipoff 11, ill. Gyebnár 5. Mezőberény—Bcs, Vörös Meteor II. 16:12 (9:6), ld: Pántya 5, iE. Túri 7. II. osztály: Kondoros—Bcs. Ruhagyár 20:12 (11:7), ld: Dóka 6, ill. Hankó 8. Bcsu MÁV—Bcs. Szabadság TSZSK 16:14 (1:6/, ld: Buday 7, ill. Szász 5. Bcs. Vízmű—Bcs. Pamut 27:14 (11:8), ld. Bócsiik 4, ill. Kiss 11. Füzes-gyar­mat—Öcs. Pamut 39:17 (14:8), ld: Koós 9. iE. Gyumbieir 6. Bcs. Vízmű*— Medgyesegyháza 23:18 (9:11), ld: Mar­kosi 8, iU. Hulánszky 5. Füzesgyarmat —Bcs. Előre 18:8 (5:2), ld: Zöld 7, ül. Gyeraj 2. Női I. osztály: Bcs. Konzerv­gyár—Bcs.. Ruhagyár 21:10 (10:3), ld: Kukár 9, ill. Restye 5. Medgyesegyháza —Bcs. MÁV 19:15 (9:7), ld: Ancsin 8, iE. Belanka 7. Bcs. Kötött—Békés 22:7 (12:3), ld: Czegle 8, iE. Hargittai 3. H. osztály: Bcs. Kötött—Bcs. Pamut 15:3 (4:1), ld: Bartolák, 7, ill. Vraukó 2. Mezőberény—Doboz 10:2 (6:1), ld: Palotás 6, iE. Balogh 1. Mezőberény— Bcs. Szabadság TSZSK 9:8 (8:6), ld: Palotás 6, ül. Orvos 3. Bcs. Kötött- Doboz 12:1 (6:1), ld: Bartolák 4, ül. Cs. Szatmári 1. Ifjúságiak: Bcs. Sportis­kola-Kondoros 10:7 (4:3), ld: Bencsik 5, iliL Taibai 3. Serdülők: Mező Imre Sí —Bcs. MÁV 5:3 (1:2), ld: Bohus 2, EL i Balog h 2. Az egyes csoportok állását lapunk pénteki számában közöljük. Békéscsabai Lakatos és Gépjavító H'.sz a lakosság szolgálatában Kérjük Önt, hogy szükség esetén vegye igénybe szövetkezetünk alant felsorolt szolgáltatásait: RADIO- ÉS TELEVÍZIÓ-, HÁZTARTÁSI KISGÉP JAVÍTÁS, VILLANYSZERELÉS: Békéscsaba, Bartók Béla út Í4 sz. Telefon: 13—91. MOTORKERÉKPÁR JA VÍTAS: Békéscsaba, Álmos u. 2. Telefon: 13—17. AUTÖKAROSSZÉRIA -JAVÍTÁS: Békéscsaba, Lázár u. 32. Telefon: 27—71. HŰTŐGÉP JAVÍTÁS: Békéscsaba, Petőfi u. 4. Telefon: 21—87, 20—77. NIKKELEZÉS, KRÓMOZÄS: Békéscsaba, Petőfi u. 4. Telefon: 21—87. 20—77. ÉPÜLETBÁDOGOS MUNKÁK: Békéscsaba, Kinizsi u. 6. Telefon: 12—66. Gyors, pontos, szakszerű munka!!! v 68 Rajt előtt . az Imris Kupa Az Imris György Röplabda Kupára — ez rekordnak számít — 21 csapat nevetett. Különösen a sarkadiak tet­tek ki magukért, nyolc csapattal vesz­nek részt a küzdelmekben, örvende­tes, hogy néhány új csapattal is bő­vült a mezőny. Benevezett a Békési Vasas férri- és a S zabadlkigyósd Tech­nikum férfi ifi-, valamint a sarkadi 1. sz. iskola fiúcsapata. Sajnos, néhány egyesület, az NB Il-es Gyomai TK, a Szarvasi óvónő­képző, a Mezőkovácsházi Petőfi, Okány, Vésztő, a Bcs. MÁV Nevelő- intézet ifjúsági bajnokcsapata, a Te­lekgerendás és a Végegyháza nem vesz részt az érdekesnek ígérkező tornán. Az egyes csoportokba a versenybizott­ság a következő együtteseket sorolta. Férfi felnőtt: Gy. Kinizsi, S. SZMSE, Mh. MEDOSZ, Bcs. V. Meteor, B. Va­sas. Nők: Bcs. V. Meteor I. és n., Gy. Lendület, S. SZMSE, Gy. Helyiipar. Férfi ifi: S. Gimn. ifi, S. Qimm. ser­dülő, Sarkad! 1. sz. ált. isk., Szabad- kígyós, Gy. Pedagógus. Női ifi: Bcs. VM, Gy. Lendület, Gy. Román Gimn., S. Gimim. ifi. S. Gimm. serdülő A, S. Gimn. serdülő B. A fe’nőtt nők Gyulán, a férfi ifik Sarkadon rajtolnak február 12-én, míg a többi csapat egy héttel később kezdi meg teremszereplését. Ifjúsági atlétáinkról Ifjúsági atlétáink múlt évi ered­ményeivel elégedettek lehetünk. Több versenyzőnk országos szinten is az élvonalhoz küzdötte fel magát. Baj­nokságot és több jó helyezést tudtak elérni az országos Ifjúsági és közép­iskolai, valamint a vidékbajnokságon is A Békéscsabai Dózsa NB I-ben el­ért jó helyezése * és a Gyulai ME­DOSZ ifi-lányainak az NB-s országos ifjúsági CSB-n kiharcolt harmadik helye is bizonyítja azt, hogy e két sportkörben eredményesen folyik az utánpótlás nevelése. A ranglistaveze­tők között több utánpótlás és ifjú­sági válogatottat találunk. De nézzük meg verseny számonként a legjobba­kat. Lányok: Rövid távon kiemelkedő eredményeivel Bringmann Mária (Gy. MEDOSZ) áll az élen. 100-on 12,6, 200-on 25,3, 400-on 58,1 mp idei legjobb eredménye. Bizony, fejlődé­sében megtorpanás következett be az előző évihez viszonyítva, ennek elle­nére tagja lett az országos utánpótlás válogatottnak, 100-on és 200-on orszá­gos középiskolai és vidékbajnok. Több budapesti sportkör csábítása el­lenére is Békés megyében marad. 300-on Molnár Erzsébet (Bcs. Dózsa) 2:22,2 p-et ért ei. Igen sokat fejlődött egy év alatt. Legszebb eredménye az országos mezei bajnokságon kivívott harmadik fielye. 80 gáton Forrás Ka­talin (Gy. MEDOSZ) vezet 12,9 mp- cel. Gyorsasága javításával fejlődhet és megdöntheti az „öreg” megyei csúcsot. Magasban Tüske Irén és Szászfalvi Agnes (Bcs. Dózsa) 147 cm-t ugrott. Tavaszi eredményeiket később nem érték el és jelentősebb versenyeken sem szerepeltek kielégítően. A távol­ugrás listavezetője Domokos Anna (Bcs. Dózsa) 544-gyel. ö Is tavasszal érte el egyéni csúcsát, de később visszaesett és csak ősszel lendült is­mét formába. Súlylökésben a legjobb Skultéti Má­ria (Gy. MEDOSZ) 13,67-tel. Nagy szorgalma, akarata meghozta a várt eredményt, hiszen őszi csúcsformájá­ban az idei legjobb országos eredményt sikerült elérnie. Országos középisko­lai bajnokságot is nyert, helyezést ért el az országos ifi- és vidékbajnoksá­gon. Az ifjúsági Európa-bajnokságon a döntőbe került és nyolcadik lett. Diszkoszban 3«,32-vel szintén Skultéti áll az élen. Gerellyel Tóth Júlia (Gy. MEDOSZ) 36,40-et hajitott, de ő jobb hozzáállással 40 m-en felül is dobhat tavasszal. A listavezetőkön kívül megemlíthetjük még Kőszegi Erzsé­bet, Franyó Márta, Rajki Katalin, Kis^ Katalin, Farkas Éva. (Bcs. Dó­zsa), Perjési Klára és Bundik Irén (Gy. MEDOSZ) versenyzők eredmé­nyeit. Az első tíz helyezettet pontozva a sportkörök között a következő sor­rend alakult ki: Bcs. Dózsa 277, Gy. MEDOSZ 217, Szarvasi OK 3« pont. a Televízióképek ljubljanai mökcrcsolyázó Enrópa-bajnaksagról A* Európa-bajnokság nagy magyar sikerét aratta Almássy Zsuzsi a női egyéniben. Képünk versenyprogramjának bemu­tatása közben készült. .„És Almássy befutott a legjobbak közé. Ö az első magyar műkorcsolyázó, áki Európa-bajnokságon érmet nyert. Zsuzsi a győzelmi emelvényen a gratulációkat fogadja. Szentmiklósi Zsuzsa is megtett mindent, bár szabadon választott programja nem a legjobban sikerült, és végered­ményben II. lett az erős mezőnyben. A jégtáncosok közt a 9. helyen végzett a Mató—Csanádi pá­ros. Futásuk biztató a lövőre nézve, tőlük még sok sikert vár­hat a magyar közönség. Fotó: s, e-

Next

/
Oldalképek
Tartalom