Békés Megyei Népújság, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-12 / 37. szám
mat p—MSrjn •gyasűfjetekf A MÉdTÉC rAHfBIZOTTSAG Íí A MEGVE*TANÁCS LAPJA . NÉPÚJSÁG Téli szezon végi vásár február 13-tól 28-ig a Koros Állami Áruházban Békéscsabán, a Körös Állami Áruház sok hasznos meglepetésben részesítette vásárlóit. A piackutatás eredményeképpen igyekezett megfelelő árukészletet biztosítani. Ehhez párosult az udvarias és kulturált kiszolgálás, aminek eredménye, hogy az elmúlt évben az áruház, fennállása óta először, több mint egymillió vásárlót szolgált ki. Bár jelenleg raktárhiánnyal küzdenek, de a már tervbe vett áruházi újjáalakítás még korszerűbb kiszolgálást biztosít majd. Most úgy határoztak, hogy vásárlóiknak kedveskednek azzal is, hogy a bőséges árukészletből február 13-tól 28-ig téli szezon végi vásárt rendeznék. Erre az alkalomra az állami áruház polcain mintegy kétmillió forint értékű áru áll rendelkezésre. Különösen nagy a választék pipő-, kötött- és fehérnemű árukból, mint a férficipők, női bunda- cipőik, gyormok száras cipő, kötött pulóver, kardigán, női bőrkesztyű, színes pupliningek, stb. Sokféle mintájú sálak között válogathatnak a vevők. Az említett időszak alatt a korábbi vásároknál jóval több a konfekció áru; női, férfi-, gyermekkabátok, női szöVetruhák, pongyolák kerülnek forgalomba. Úgyszintén bőséges választékkal rukkolnak ki szép női divattáskákkal. A szépen, ízlésesen berendezett kirakatók máris hívogatják a vásárlókat. Amint lenni szokott, nagy forgalomra számítanak és ilyenkor bizony az jár jól, aki az elsők között igyekszik beszerezni J^lölőgyülések Békéscsabán Tanyai választókerületek: február 14-én, (kedden) délelőtt 9 órakor: Május 1 Tsz: 86. sz. választókerület, III. sz. brigádszállás (üzemegység); 90. sz. választókerület, Fényes! kertészeti brigád. Szabadság Tsz: 80. sz. választókerület, Petőfi üzemegység központja; 93. sz. választókerület, Szabadság Tsz I. sz. üzemegység n. sz. brigádján; Magyar—Csehszlovák Barátság Tsz: 96. sz. válsztókerület, volt Szikra központ. Értesítjük Békéscsaba lakosságát, hogy a városi választókerületekben a jelölőgyűléseket az alábbi napokon és időpontban tartjuk: Február 13-án (hétfőn) este hat órakor: E kerület: 4. sz. választókerület, I. kér. MSZMP alapszervezet; 9. sz. választókerület. Tessedik utcai iskola: 11. sz. választókerület, Bartók Béla út 24 sz. (iskola). II. kerület: 2. sz. választókerület, Szlovák gimnázium; 12. sz. választó- kerület, Pártiskola; 17. sz. választó- kerület, Építőipari Váll. központja. m. kerület: 23. sz. választókerület, Lázár utcai iskola; 31. sz. választó- kerület, Szarvasi út 33 (iskola); 39. sz. választókerület, Lenin Tsz központja. IV. kerület: 40. sz. választókerület, Berényi úti malom (cseretelep). V. kerület: 56. sz. választókerület, Máriássy utcai iskola; 59. sz. választó- kerület, Resicza-féle iskola (Orosházi út); 63. sz. választókerület, 11. sz. ált. iskola; 73. sz. választókerület, Könyves utcai iskola; 78. sz. választókerület, Sziklai S. utcai bölcsőde (OVIT). VI. kerület: 49. sz. választókerület, Szlovák Kollégium; 51. sz. választó- kerület, Vízműépítési Technikum; 53. sz. választókerület, 9. sz. ált. iskola. Február 14-én (kedden) este hat órakor: — III. kerület: 26. sz. választókerület, Férfifehérneműgyár kultúrterme; 27. sz. választókerület, 10. sz. ált. iskola. IV. kerület: 42. sz. választókerület, '“'Hajnal utcai iskola. V. kerület: 58. sz. választókerület, 5. sz. ált. iskola; 69. sz. választókerület, 11. sz. ált. iskola, 74. sz. választókerület, Könyves utcai iskola; 77. sz. választókerület, 11. sz. ált. iskola. a szükséges holmikat. Tanulság az is, hogy a csúcsforgalom hatására néhány nagyon keresett árucikk „megkopik”. Ezekből jóval több kellene. És minden bizonnyal a vásár után az ipar utántermelést tud biztosítani. Így is a mintegy kétmillió forint értékű áruvásár több mint 600 ezer forint megtakarítást jelent a lakosság részére. Ez viszont nem lebecsülendő. Február 16-án népfront megyebizottsági ülés Békéscsabán A Hazafias Népfront megyei Bizottsága február 16-án délelőtt 10 órai kezdettel tanácskozásra ül össze Békéscsabán, a városi tanács nagytermében. Ez alkalommal Nagy Ferenc, a népfront megyei titkára ad tájékoztatást az országgyűlési képviselők és tanácstagi választások előkészületi munkáinak helyzetéről és a jelölőgyűlések tapasztalatairól. A napirendi pontok fontossága megkívánja a bizottság valamennyi tagjának részvételét Gépjárműtulajdonosok, figyelem! Felújított, újrafutózott gumi abroncsok személy- és tehergépj árművekhez azonnal vásárolhatók az Országos Gumiipari Vállalat alábbi telephelyein, személyesen és postán utánvétellel; magánautó-tulajdonosok részére; Budapest VI., Nagymező u. 25„ Budapest IX., Drégely u. 14., Vác, Derecske-dűlő. Állami vállalatok részére: Budapest IX., Drégely u. 14., Vác, Derecske-dűlő. Az elhasznált, de újrafutózhaitó gumiabroncsokat az Országos Gumiipari Vállalat jó áron megvásárolja a Drégely utcai és váci telepén. Az újra futózott gumi olcsó és megbízható nÍREK- Ingyenes jogi tanácsadást tart február 18-án a Békés megyei Népújság jogtanácsosa. (Békéscsaba, Szabadság tér 17, III. em. 12. ajtó.)- A Drága John című svéd filmet vetítik február 17-én délután 5 órától és este fél nyolctól a békéscsabai Fegyveres Erők Klubja mozitermében.- 773 ezer forintot fizetett ügyfeleinek januárban az Állami Biztosító orosházi fiókja.- Úttörők táncos délutánja lesz február 25-én, szombaton délután 4 órától a békéscsabai Kállai Éva Üttörőházban. A rendezvényt „4 órai bambi” címmel tartják.- Ülést tart február 14-én, kedden a Békés megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen a tanácsi beruházások műszaki előkészítéséről és lebonyolításáról, valamint a választások előkészítéséről tárgyalnak.- A földművesszövetkezet által meghirdetett baromfinevelési és hizlalási versenyben az első helyezést tavaly Tóth Mihály- né érte el Szeghalmon. 1164 kilogramm baromfit és 17 kiló tollat értékesített. Második Meggyesi Imréné lett, míg a harmadik helyet Ács Mihályné szerezte meg.- Az új gazdasági mechanizmus elméleti és gyakorlati problémái címmel Frank Tibor tart előadást február 21-én, kedden délután 2 órától Békéscsabán, a ruhagyárban. Köszönetnyilvánítás Mindazoknak az ismerősöknek, rokonoknak, akik szeretett férjem, apa, nagyapa, dédnagyapa, BENCSÓ JÁNOS temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. A gyászoló család 463 Köszönetnyilvánítás Fájó szívvel mindünk köszönetét mindazoknak, akik drága jó édesanyánk, nagyanyánk, déd- nagyanyánk, Sít. SZŐNYI GYULÁKÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkat ezzel is enyhíteni igyekeztek. A gyászoló esalád 504 A Békéscsabai Autószerviz (Szarvasi út, telefon: 21—22) üzembe helyezte \ lakatos- és fényezőrészlegét Rövid határidőre vállalja személygépkocsik karosszériáinak nagyjavítását, karambolos részek javítását és fényezését. 131130 DT-traktorok főjavítását rövid határidővel vállaljuk, szükség esetén cserét biztosítunk. Hengerfejek és öntvények felújítását szükség esetén azonnali cserével is vállaljuk speciális üzemünkben. Előzetes bejelentést kérünk. Tsz-ek részére 50 % állami támogatást adunk. Dévaványai Gépjavító Állomás Telefon: 22. Ügyintéző: Szilágyi. ex — Bővíti üzlethálózatát az idén a Szeghalom és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. A Lenin utca 40 szám alatt megnyitják a község harmadik ön- kiszolgáló élelmiszer-csemege boltját, s itt egy korszerű vendéglátóegységet is kialakítanak. Az fmsz erre 400 ezer forintot fordít. — Útépítésre Telekgerendáson 500 ezer forintot költenek az idén a községfejlesztési alapból. — A Szeghalom és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet az idén elkezdi egy új cukrászüzem készítését Az új üzem építési költsége 1 millió 300 ezer forint, s ebben az évben 400 ezer forintot használnak fel. — Három mikrohotel is kévé* lenne a jelenlegi helyzetben a gyulai szállodai igények kielégítésére. Naponta jelentkeznek csoportok az ország különböző részeiből, szállást kellene biztosítani egy öthónapos tanfolyam résztvevőinek, az IBUSZ megyed - irodája külföldi csoportokat kíván Gyulára hozni és szállást kell biztosítani jó előre az eszperantó nyári egyetemnek iá. Szerencse, hogy a kivitelező vállalat határidő előttre ígéri a Komló-szálló átalakításának befejezését. Időiórás'elentés Várható időjárás ma estig: Kévéd felhő, valószínűleg havazás nélkül* MérsékeTt, időnként élénk északi* északkeleti szél. A reggeli órákban helyenként párásság. Hideg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 6—mínusz 11. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2-—mintáé® 3 fok között. Köszönetnyilvánítás Köszön etünket fejezzük ki minden rokonnak, ismerősnek, szom- szédoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk, CSEH LÁSZLÓ temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Gáz- szolgáltató V., a Beruházási Bank, MÉK, valamint a Ruhagyár képviseletében megjelenteknek. A gyászoló Cseh család 131124 Köszönetnyilvánítás Mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, ismerősöknek, valamint a Békéscsaba és Orosháza Rendőrfőkapitányság tisztikarának és beosztottjainak, a békéscsabai honvédzenekar tagjainak és az orosházi és békéscsabai MHS Szövetség tagjainak, akik szeretett férjem és édesapám, SZEGEDI PÁL BM-nyugdijas temetésén megjelentek, ravatalára koszorút helyeztek, fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek, fogadják érte hálás köszönetün- ket. A gyászoló család 131254 BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadsági tér 17., IH. em. Telefon: 21—96, 22—9$. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó * Vállalat, Békéscsaba II., Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály«. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat^ Békéscsaba. Index: 25 051