Békés Megyei Népújság, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-26 / 49. szám
=»»67. február üb. 6 Vasárnál! meg a Szovjetunióban. Ott jártam. Nem először találkoztunk. Régen elindultunk. Hosszú út vezetett, miff valóban találkozhattunk. Rettenetes út volt. A poklok pokla volt az első találkozás. Nem mi néztünk farkas- szemet egymással, hanem a fegyverek. Lőttünk, lőtte- tek. Megízleltük s megízleltétek a megaláztatást, a fogcsikorgató kínt és a halált. És végül úgy találkoztunk, mint barátok. „Mindent az emberért, az ember javára” — e néhány szó úgy csendül, mint a kommunista humanizmus himnusza. Elindította 1917 februárja és követte 1917 októbere. Azóta valahogy így mondják: „Munkás, te vagy a cár”. Ez a mondat tömören kifejezi annak a forradalomnak az értelmét, amelyet a dolgozó emberért, a kommunizmus nemes eszméinek diadaláért valósítottak Lenin országában jártam Évtizedekre emlékszem, sokat beszéltek itthon is a Szovjetunióról. Mi az, milyen az? Ott jártam, mint hadifogoly és most mint vendég. Megismertem. Megismertem a dús erdők fenyőillatát, a futó patakokat, a nagy hegyek bátor íveit, a sivatag futóhomokjait, a gyár égbenyúló kéményeit — amik jelzik a munka városait —, a tenger vad morajlását, a bányák csilléit és a ringatózó búzatáblák integetéseit. Megismertem a szovjet népet, mely ellenállt minden idegen hódításnak. A német fasiszta rablók pusztításainak, akik városaikat, falvaikat felégették. A háborús kép már megválto- aott. Űjjg^pültek, új kémények nyúlnak az ég fejé, új gépek zakatolása adja az ütemet a szovjet nép munkájához. Nem írok minden tájról, amerre jártam, inkább kiragadom Moszkvát, ahonnan oly sokszor várták az elvtársak évtizedeken át a rádió jelzést: „Halló, itt Moszkva beszél”. És amikor felcsendült az Intemacionálé hangja, úgy éreztük, összpontosul az emberiség minden reménye. Várjuk ma is, mert Moszkva szava ma is ragyogó távlatok kapuját nyitja az emberiség előtt. Mi ragadott meg? Minden! De talán mégis a lakásépítések sorozatáról írok. A lakóházépítés nagyarányú fellendülése legszembetűnőbb a külvárosokban, de megváltozott az arculata egyes régi moszkvai kerületeknek is. 1957-ben tűzték ki a feladatot, hogy a legközelebbi 10—12 évben meg kell oldani a lakásgondokat: a moszkvai lakásépítés megnövekedett A hétéves terv során a moszkvaiak naponta háromszáz lakást kapnak. Csak 1964-ben 2 millió 200 ezer lakás épült. Moszkvát, lakosai számát tekintve, kisebb országhoz lehetne hasonlítani. Ennek az „országnak” a területén egymás után keletkeznek a „nagy városok”. Délnyugat több mint 200 ezer lakossal, Üj-Cserjomuski, Fili-Mazi- lovo, Horesevo-Mnyovnyiki, Észak-Izmajlovo és sok más. M'oszkvától néhány tucat kilométerre megkezdte pályafutását az új szputnyik városa. Ügy kezdtem írásom: „Mindent az emberért”. Hadd mondjam el akkor azt is, hogy a Szovjetunióban egyre rövidebb lesz a munkanap és ugyanakkor növekszik a munkabér. 1965-ben a munkások havi bére átlagban 95,3 rubel volt.- (Egy rubel 1,1 amerikai dollárral egyenlő.) Eigyejgipbe kell venni azt is’ hogy a családok túlnyomó többségében nem egy, hanem két vagy több kereső van. (Átlagban minden munkás- és alkalmazott családra 1,6 kereső jut.) Egy családra számítva a munkabér 1965 átlagában 205 rubel volt. Ehhez járul, hogy a Szovjetunióban alacsony a lakbér, az adó, olcsó a közlekedés. A közlekedésben természetesen vezet a metró. Negyed század is alig múlt el, hogy a moszkvai földalatti első vonalán megindult a forgalom és ma már a metróvonalak hossza 81 kilométer. Metróközlekedés nélkül már el sem képzelhető a szovjet főváros; ötvenhat állomása van, s naponta átlag csaknem 3 millió utasa. Majdnem négyszer akkora forgalmat bonyolít le, mint a berlini és másfélszer annyit, mint a londoni földalatti vasút. De menjünk tovább. Ott jártam a moszkvai „Vidám Parkban”. Éppen 35 éves fennállását ünnepelték. (Egyébként Gorkij - Park.) Sétáljunk végig a parkban. Este van, a Moszkva folyó partja felé tartunk, ahol a moszkvaiak kedves parkja van. A belépés itt is, akárcsak a főváros más szórakoztató parkjaiban, díjtalan. A sok száz más látogatóval együtt magunk mögött hagyjuk az antik oszlopcsarnokokkal körülvett pompás főbejáratot, s máris bent vagyunk a zöldellő „városkában”, ahol minden a pihenést szolgálja. ZeneMost pedig, mivel írtam Moszkva monumentális arányairól, a metró szédítő forgalmáról, vadonatúj, fél budapestnyi lakótelepeiről és bizonyára sokat olvastak a Kreml aranyos kupoláiról, a művészi és modem Kongresszusi Palotáról. Pihentetésül szóljunk egy kicsit a moszkvai nőkről — ahogyan én díjjal tüntették ki a gazdasági és kulturális építésében elért sikereiért. Mindenesetre a tea nagyon jó volt. Ennyit röviden arról az ország fővárosáról, amely a 20-as évet elején az egyik legelmaradottabb városok közé tartozott. Ma már ez a táj nemcsak építkezésekben, gyárakban gazdag, de emberi A Saim. Tyumón olajvezeték. Az olaj ezeken a csöveken át jut el a tartályokból a tankhajókba és eljut a baráti országokba is, köztük hazánkba. „Szakartvolo” teaszfiretelő gép az acsigvari szovhoz teaültetvénye in. karok muzsikálnak, hangos jókedvvel hullámzik a nép a gigászi óriáskerék körül, amelynek tetejéről elénk tárul Moszkva panorámája. A parkban fiatalok vidám körtáncot lejtenek; merész orosz táncot, pattogó ukrán go- pakot, grúz lezinkát. Nyári estéken 60—70 ezer ember is tölti itt idejét. De legtöbben látogatják talán a „Zöld Színházat”, amely mintegy 15 ezer nézőt fogad be. E színház padján mutatták be tudásukat Magyarország, Csehszlovákia, Bulgária cirkuszosai is. Ami a szovjet ember alkotó kedvét mutatja, hogy e nagyszerű park helyén korábban városi szemétlerakodó hely volt. Az évszázados szemétréteget a moszkvai munkások a 20-as évek elején távolították el hétvégi rohammunkával és az ő kívánságukra jött létre 1928-ban ezen a helyen a kultúrpark. Azóta már mintegy kétezer park és liget létesült különböző városokban. láttam öltözéküket. Őszintén szólva, mint hadifogoly nem így néztem "Őket, mint most. Megmondom, nagyon meglepett az ottani elegancia, a Gorkij utca divatos korzója. Ahogy én láttam, itt sem a célszerűséget veszik figyelembe a nők, hanem azt, hogy milyen ruhában mutatósab- bak, sikkesebbek. (A célszerű ruhát, mint fenti képünk is mutatja, munkahelyen viselik.) Azután néztem a kirakatokat. Rendkívül kísértésbe estem, hogy vásároljak egy ezüstróka galléri feleségem télikabátjára. De mivel a pénz kevés volt, csupán nézőként gyönyörködtem a csodálatos prémekben. Azután kíváncsi voltam a jó orosz tea ízére és illatára. (Elárulhatom sokat ittam már fogságom alatt, de az mégis más volt.) Bár sohasem tudtam honnan származik a jó tea. Most már tudom. Grúziából. Azóta már a szovjet Grúziát Leninértékiben is. Ügy tud örülni1 mindennek, ami a szocializmusért történik, mert minden, amit akarnak, azt ók akarják, a nép akarja. Eggyé kovácsolta a nagy forradalom, a Nagy Honvédő Háború megedzette őket. Búcsúzóul megálltam a Lenin- mauzóleum előtt, majd bent Lenin üvegkoporsója előtt. Mert őrá nemcsak évfordulókon emlékezünk. Velünk van mindennapi küzdelmünkben. Lenin „ma már testi valóságban nem létezik” — írta róla halála után Gorkij —, de hangja egyre - harsányabban, diadalmasabban cseng a világ dolgozóinak fülében. És nincs a Földnek olyan zuga, ahová ez a hang el ne jutott volna; „Mindent az emberért”. így búcsúztam el e találkozásról és mily nagynak és erősnek látom ma hazániíat, valahogy így: „Munkás, te vagy a király”. Roeskár János
