Békés Megyei Népújság, 1967. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1967-02-23 / 46. szám
496"..február 23. 2 Csütörtök elvtárs beszéde a választási nagygyűlésen (Folytatás as ,f. oldalról.) selőií A Hazafias Népfront-mozgalomban tömörült különböző emberek összefogása nem ideológiai azonosulást, hanem politikai szövetséget jelent. A mozgalomban. határozás, hogy a nép és a haza ügyét teljes meggyőződéssel és együtt szolgáljuk. Mi, kommunisták, nagyra értékeljük a párttagok és pártonkí- vüliek szövetségét és örülünk anvevők viszonyában éppen az nák,. hogy ez a választás, amely a döntő, hogy még világnézeti a Hazafias Népfront égisze alatt szocializmus és a béke ügyének hű szolgálata az ország házában.. — A választás eddigi menetében, a jelölőgyűléseken inkább aiz ajánlók és a választók beszéltek, most, a második részben a tömeggyűléseken már a jelölteknek kell különbségek ellenére is összeköt megy végbe, ismét öemenstrálja sJmtflnTsz 'eddigi^munkáról'*! bennünket ez . felismerés, és d- egységünket ötszig-vMg élőit. ^r£í,íí=St ®és minkájukkal kapcsolatos elgondolásaikról. Ha szocialista építömunikánk- nak eredményeit, az ország fejlődését, a választók előtt négy évvel vállalt kötelezettségeket vizsgáljuk, akkor a választási gyűléseken a Hazafias Népfrontot képviselő emberék tiszta lelkiismerettel adhatnak számot a végzett munkáról, a megtett útról. A II. ötéves tervet végrehajtottuk, fejlődött az ipar, a kereskedelem, a mezőgazdaság, számos új üzem, híd, Most nincs többpártrendszer, de van demokrácia, a Horthy-rendszerben volt többpártrendszer, de nem volt demokrácia Kedves Elvtarsak! szerveiben mégis a kiváltságosak, Az országgyűlés a múlt esz- a monopoltőke, a milliárdosok tendőben új választási törvényt képviselői ülnek, és nem a dol- fogadott el. Eszerint most már a gozók képviselői, képviselőket is egy egyéni vá- A Hazafias Népfront képviselő- lasztókerületben jelölik és vá- jelöltjeinek, ha bejutnak az or- lasztják. A törvény lehetővé te- szággyűlésbe, el kell látniuk majd szí a képviselőválasztásnál is mindenekelőtt törvényhozói közmű, iskola, kórház épült, javultöbb jelölt állítását. Az egyéni tisztüket Választóik elvárják tő- tak a szociális életkörülmények és választókerület magával hozza — lük, hogy emellett szorgalmazzák fejlődött a közművelődés, a kul- ez már a mostani jelöléseknél is területük fejlesztését és szükség túra. Fejlesztettük néphadsere- így alakult —, hogy csökken a ese'.én emeljenek szót egyes vá- günket, közrendvédelmi intézmé- központi és növekszik a helyi lasztók közérdekű és indokolt pa- nyeinket, a munkásőrséget, úgy, képviselőjelöltek száma. Most, az naszainak orvoslásáért is. Mindezt ahogy azt rendszerünk, hazánk előzőkhöz képest kevesebb a kép- azonban úgy, hogy sohase feled- védelme és az emberiség iránti viselőnek ajánlott miniszter és más jék, a legfőbb kötelességük a köz- kötelezettség szocialista orszá- állami és közfunkcionárius. Ez ügy, a dolgozó nép érdekeinek, a guruktól megkövetelte, elősegíti — és ez a célja is —, A szocializmus építése együtt jár az életszínvonal rendszeres emelkedésével hogy növekedjék az országgyűlés ellenőrzése a kormány és az egyes minisztériumok ügyviteli munkája felett. t A képviselőielöléseknél kevesebb, a tanácstagoknál több esetben került sor egyazon kerületben második jelölt ajánlására és elfogadásra. Itt meg szeretném jegyezni: úgy gondolom, a legKádár János ezután visszapillantást tett az elmúlt évtized gazdasági fejlődésére, eredményeire. Majd hangsúlyozta: a szocialista társadalom építési progközelebbi választáson több má- rmjának így választási prograsodik és harmadik jelölt lesz, mint most volt. Ehhez még mind- annyiunknak kicsit hozzá kell szoknunk. Azonkívül figyelembe kell venni azt a rendkívül örvendetes adottságot, hogy nálunk a néptömegekben van a szó legszebb értelmében vett öntudat és messzemenő bizalom a párt és a Hazafias Népfront iránt. Nem egy jelölőgyűlésen magúk a párt, a népfront vezetői szívesen vették volna, ha mást jelölnek. Előadódott, hogy több jelöltet hoztak szóba, mint amennyit a népfront ajánlott, de a jelölőgyülés csak az eredeti jelöltet fogadta el. A jelöltek, a második jelöltek is, kivétel nélkül a Hazafias Népfront programjával léptek fel és indulnak a választáson. A szocializmus ellenségei ezt természetesen kifogásolják, mond- niint tavaly, váp, nem igazi demokrácia az, ahol nincs több párt és a jelöltek azonos programmal lépnek fel. Ezzel az állásponttal könnyen tudunk vitázni. A demokrácia szó eredeti értelmezése és jelentése szerint népuralmat jelent. Nálunk nincs többpártrendszer, de népuralom, tehát demokrácia van. A Horthy-rendszerben többpártrendszer volt, de még a szocializmus, a kommunizmus esküdt ellenségei sem állítják, hogy volt demokrácia, mi pedig" tudjuk, fasiszta diktatúra volt és nem a nép képviselői, hanem a kapitalisták és a földesurák képviselői ültek a Parlamentben. Szerdán közzétették az elfogadott képviselőjelöltek névsorát. Nem merem ezt a névsort dicsérni, mert történetesen az én nevem is szerepel benne (derültség), de azért ország-világ előtt demorístrálni tudjuk, hogy a dolgozó nép hivatott és kipróbált fiait fogják az országgyűlésbe az egyéni kerületekben megválasztani. Nézzük meg, máshol hogyan értelmezik a demokráciát. Az Egyésült Államokban úgynevezett polgári demokrácja és inunknak is fontos része a III. ötéves terv, amely az ipari termelés 32—36 százalékos, a mezőgazda- sági termelés 13—15 százalékos, a reáljövedelem 14—16 százalékos növelését irányozza elő. A III. ötéves terv első éve, az 1906-os) népgazdasági terv kedvező eredményekkel zárult. Az ipari termelés hét százalékkal, a mezőgazdasági termelés több mint öt százalékkal, a nemzeti jövedelem hat százalékkal nőtt az előző évihez képest. Az ipari termelés növekedésének 80 százaléka a termelékenység növekedéséből származott. A munkások és alkalmazottak átlagkeresete négy és fél százalékkal emelkedett. A múlt év eredményei alapján az állami iparban az idén körülbelül százlünk, és egyének is, csoportok is annak mértékében jelentkezhetnek igényeikkel a közös asztalnál, amilyen mértékben maguk is hozzájárulnak annak megtérítéséhez. Továbbiakban Kádár János a gazdaságirányítási reform bevezetésének előkészítéséről beszélt: —Meggyőződésünk, hogy a reform előreviszi a szocializmus ügyét és előreviszi nemzeti fejlődésünket. Fokozatosan élőre kell törnünk a fejlettség magasabb szintjei félé, emelnünk kell hazánk szerepét és rangját a világgazdaságban. Ennek útja a műszaki fejlődés, a termelékenység, a jövedelmezőség energikusttbb növelése. A reformmal kapcsolatos félvilágosító munka eredményeképp annak alapeszméje mind nagyobb megértésire, és mind szélesebb támogatásra talál. Ahogy minden új és nagy dolognál történni szokott, kezdetben a legkülönbözőbb félreértések és félremagyarázások is hetnek ezután valóban alkotó munkát, a termelőmunkát végzőknél pedig a szocialista bérezési élv hatékonyabban fog érvényesülni. Ez azt jelenti, hogy a biztosított alapbérnél több kereset jut azoknak, akik többet adnak munkájukkal a társadalomnak. A dolgozni akaró, a munkában helytálló gazdasági vezetőnek, munkásnak, parasztnak, alkalmazottnak, dolgozóink óriási többségének előnyösebb lesz a helyzete a gazdasági reform bevezetését követően. Hogy akadnak olyan emberek is a különböző területeken, akiket ezek a kilátások nem nyugtatnak meg teljesen? Erre én azt mondom, ez nem is baj. Éppen ellenkezőleg. Nem akarunk mi mindenkit megnyugtatni, bizonyos embereket nyugtalanítani szeretnénk. Nagyon egészséges dolog lesz az, és az illetőknek maguknak is jót tesz, ha nyugtalankodnak azok a kevesek, akik a becsületesen dolgozók rovására, a munka imitálásával akartak és sajnos, sok esetben tudtak is élni és boldogulni. A reform előkészítése a minisztériumok, a gazdasági szervek irányítóitól sok és jó munkát kíván a legközelebbi hónapokban. Mint említettem, ezek az elvtársak túlnyomó többségükben teljes odaadással a reform megvalósításán dolgoznak. Mégis megemlítem, hogy az 1967-es év beruházásainak elosztásánál az egyes ágazatok, üzemek részéről a szokottnál nagyobb rohamot vezettek új beruházások indításáért. Világos, ők tudták, ez az év az utolsó, amikor még az ágazat, az üzem komoly megterhelése nélkül, „ingyen” lehet beruházáshoz jutni. Az ilyen törekvés a helyzetéből következett s emberileg érthető, de elfogadható nem volt, ezért a tervhivatal, a kormány Gazdasági Bizottsága ezeket a „beruházási rohamokat” a népgazdaság érdekeinek megfelelően megfékezte és szabályozta. Sajnálatos, de az is előfordul, hogy olyan gazdasági vezetők, akiknek hatáskörükből le kell adni, vonakodva teszik ezt, sőt megtorlással élnek általuk irányított gazdasági vezetőkkel szemben azért, mert azok a Központi Bizottság, a Minisztertanács általános felhívása alapján már most önálló kezdeményézésekkel vagy elgondolásokkal lépnek fel. Elítélendő az is, ha egyik-másik gazdasági vezető segíti ugyan a jobb és korszerűbb termékek térhódítását, de a fogyasztóra eközben nincs tekintettel. Az ipari és mezőgazdasági üzemek, a termelőszövetkezetek vezetői készüljenek fel megfelelően az önállóbb és hatékonyabb gazdálkodás időszakára. Mérjék fel a követelményeket, amelyeknek üzemük eleget kell, hogy tegyen a népgazdaság és a fogyasztók igényeinek megfelelően. Hasonlóképpen fel kell tárni a birtokukban levő termelőeszközök eddiginél jobb, hatékonyabb kihasználásának lehetőségeit, az úgynevezett belső tartalékokat. Ezt a munkát jól csak úgy végezhetik el a gazdasági vezetők, ha meglátásaikat és elgondolásaikat, a feladatokat megbeszélik munkatársaikkal, a szakemberekkel, a helyi párt- és szakszervezeti, ifjúsági vezetőkkel, tanácsfunkcionáriusokkal, a munkásokkal, a tsz-tagokkal. A társadalmi szervezetek, a dolgozók támogatása hatalmas alkotó erőt szabadít fel és biztosít a gazdasági vezetők számára és nélkülözhetetlen a reformmal kapcsolatos feladatok jó megoldásához. Kádár elvlárs itt utalt arra: a gazdasági építőmunka ma hazánkban a szocialista forradalom, előrevitelé- nek központi kérdése, s ezért a pártszervezeteknek, a tömegszervezeteknek ezután is ennek megfelelően kell azokkal foglalkozni. Hatáskörük és felelősségük e téren a reform bevezetése után növekedni fog, mert az üzemek önállóságának és hatáskörének növekedésével ez együtt jár. Az érdemi befolyásolás lehetősége részükről nagyobb lesz, csökken azoknak a gazdasági ügyeknek száma, amelyeket „fent” és távol, s növekszik azoknak a száma, amelyeket helyben fognak eldönteni. negyvenmillió forinttal nagyobb adódtak. Az ellenség, annak nyu- nyereségrészesedést fizetnek ki, gáti hírverői, a „kapitaiisA szövetkezeti parasztság személyi jövedelme — a termeléssel arányosan — szintén növekedett, Az életszínvonal emelkedésének kérdését a legnagyobb felelősséggel kell mindenkor kezelni. Nemcsak valljuk, de a gyakorlat igazolja nálunk, hogy a szocializmus építése együtt jár a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével. Erre mindig akkor kerül sor, amikor a termelés növekedésével, a gazdaságosság javításával a feltételek megteremtődnek. Ez függ a vezetéstől, de nem kisebb mértékben a dolgozók, munkások, parasztok, mérnökök, tudományos kutatók munkájától, s annak hatékonyságától. Választásainkra egyébként sem az ígérgetések a jellemzőek, de ezt az alkalmat is fel kell használnunk arra, hogy erősítsük annak felismerését, hogy elosztani csak azt lehet, amit megtermeta gazdálkodás elemeinek felújításáról” a gazdasági vezetők tömeges elbocsátásáról, munkanélküliségről és hasonlókról fecsegtek. Ezzel szemben az igazság az, hogy a gazdaságvezetési reform a szocialista tervgazdálkodásnak, az új követelményeknek megfelelő továbbfejlesztése. A népgazdaság tervszerű fejlesztését az eddiginél lényegesen kisebb mértékben központi utasítással, és nagyobb mértékben közgazdasági, gazdasági eszközökkel fogjuk biztosítani. Éppen a rendelkezésre álló termelési eszközök hatékonyabb kihasználása érdekében növelni kell a termelő ipari és mezőgazdasági üzemek önállóságát, az eddiginél nagyobb szerepet kell biztosítani a kereslet és kínálatnak, a piac szabályozó szerepének. Más szóval, teljes mértékben a tényleges szükségletnek megfelelően kell termelni. Többet kap, aki többet és jobban dolgozik Az általános kilátásokat illetően a fejlődést meghatározza maga a III. ötéves terv. A tervben mind a termelőeszközök, mind a fogyasztás és életszínvonal növelé- tOtíbpártrendszer van, a hatalom sót irányoztuk elő és végrehajtása a jelenleginél nem kevesebb, hanem több munkaerő beállítását igényli a népgazdaságba. A gazdasági munkát közvetlenül irányító emberek az eddiginél lényegesen nagyobb mértékben végez4 városok és falvak fejlesztése, kultúrája összefügg a tanácsok munkájával Részben általános agrárpoliti- területi fejlesztés kérdésében még Icánkból adódóan, s részben a gaz- nagyobb szerepet játszó tanácso- dasági reformmal összefüggésben kát. Ha a dolgozók étetkörülmé- sok fontos állásfoglalás történt a nyeinek javításáról szólunk, nem kongresszuson a mezőgazdasággal, mellőzhetőek a tanácsok, amelyek a termelőszövetkezetekkel kap- a közművek, utak és lakások karcsontban. További lépések egyi- bantartásában és sokféle szolgáikéként a tavasszal összeül a tér- tatás tekintetében a dolgozó rml- melőszövetkezetek országos kong- hók mindennapi problémáival resszusa. Ott' majd megtárgyal- foglalkoznak. Városaink, falvadnk ják, hogyan alakul a termelőszö- általános fejlesztése, szépítése és vetkezetek élete, munkája a mó- kultúrája a legszorosabban ösz- dosult feltételek között. Az utób- szefügg a tanácsok munkájával, bi időben számos olyan intézkedés Á tanácsok sokak által nem egé- történt, amely kedvezőbb feltété- jól megítélt úgynevezett „heteket teremt az eddiginél a tér- iyi“munkát végeznek,de munkájuk melőszövetkezetek munkájához. együttesen nem kas mértekben hat az egesz ország arculatára, az A szorosan vett választási kér- eg£sz nép életére. Erre való tekintések közül még egyről kívánok a gazdaságvezetési reform szólni — folytatta Kádár elvtárs. egyj^ lényeges eleme a tanácsok — Március 19-én népünk a taná- munkájában az önállóság növe- csokat is újjáválasztja. Mint a lése, a hatáskör bővítése gazda- jelölések összesített adatai mu- sági és nemcsak gazdasági terüle- tatják, 85 ezer tanácstagot fogunk ten. Ezzel kíván kormányzatunk a megválasztani. Már maga a pusz- tanácsokban dolgozók számára is ta szám is jelzi, hogy közéletünk jobb munkafeltételeket biztosíta- milyen fontos kérdéséről van szó. ni. Népünk támogassa a tanáes- A tanácsok, amelyek egyidejűleg tag-jelölteket szavazatával, s néphatalmd, közigazgatási szer- majd munkájuk megbecsülésével, vek, s bizonyos vonatkozásban tö- mert a közügyek fontos területén megszervezetekként Is működnek, vár reájuk nagy és felelősségtéL- rendszerünk sarokpilléreit alkot- jes feladat. ják. Ha az ország gazdasági fejlődéséről beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a jelentékeny gazdasági működést is kifejtő, s a Tisztelt nagygyűlés! Kedves Elvtársak! Mi békés viszonyok között élünk és választásokra készülünk (Folytatás a 3. oldalon.)