Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-28 / 24. szám

1967. január 28. 5 Szombat Egységes művelődéspolitikai szemlélet: törekvéseink lényege Az értelmiségiek népművelő feladatait hangsúlyozta a NT megyei elnökségének ülése Az ismeretterjesztés a szociális-1 terjesztés céljainak megvalósítá­la embereszmény kialakításának sához. sokoldalú eszköze, s célját az em- | A részletes és tudományos ala- berek általános műveltségének possággal kidolgozott jelentés né- rendszeres pótlásával, sajátosan hány jellemző számadattal veti pedig a világnézeti neveléssel és össze az elmúlt esztendő második a szakmai műveltség gyarapításé- j fél évének ismeretterjesztő ese- I melyek az értékelt időszak új val kívánja elérni. Ismeretterjesz- ! menyeit és eredményeit a meg- j sikereiként könyvelhetők el. A kö­tőink a gyakorlatból tudják, hogy j előző évvel; örvendetes tényként j lönböző szakosztályok — agrártu­íeladala lesz, hogy ezit a fellendü­lést tartósítsa is. A szemléltetés követelményének következete­sebb érvényesítése és a rendsze­resen megtartott előadói konfe­renciák jelentik még azt a pluszt, A RAMOBAN HMll&WM Összeállítás fiatalokról fiataloknak a rendszeres, folyamatos munka- említve, hogy a vizsgált időszak­hoz jó tervezés szükséges, olyan, ban a nem hagyományos rendez- armely az igények és az ismeret- vényeken 9 ezerrel emelkedett a j terjesztésben részt vevők művelt- résztvevők száma. Foglalkozási ségszintjének gondos felmérésén j területekre bontva a különböző alapul; és azt is jól tudják, hogy statisztikai adatokból világossá ez a megállapítás fordítva is ér- j válik, hogy az a törekvés, hogy vényes: a jó tervezéshez — az minél több mezőgazdasági dolgo- igények és lehetőségek ismeretén sót vezessünk el az ismeretter- kívül — a rendszeres ismeretter- vesztéshez — sikereket hozott. A jesztésből származó sokoldalú ta- komplex rendezvényeken a tudo- pasztaiatgyűjtés is nélküdözhetet- mányágak szerinti előadások szá­lén. Ha tehát az ismeretterjesztő munka egy bizonyos időszakra eső eredményeit vizsgáljuk, helyes, ha a vizsgálat során elsősorban azt értékeljük, hogy miként sike­rült az adott időszakban az isme­retterjesztés pótlólagos és sajátos funkcióinak betöltésével hozzájá­rulni a szocialista embereszmény kialakításának folyamatához, az emberek világnézeti, társadalmi, politikai neveléséhez és szakmű­veltségük elmélyítéséhez. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Békés megyei Elnöksége pénteken délelőtt vitatta meg a megyei szervezet 1966 második fél évének munkájáról szóló je­lentést, mely az általános értéke­lés mellett külön is beszámolt a társadalomtudományi és a termé­szettudományi ismeretterjesztés eseményeiről. Az általános értékelés a már említett alapelvekből kiindulva megállapítja, hogy nemcsak a me­gyei elnökség, hanem a járási, vá­rosi elnökségek is körültekintőbb, reálisabb munkaterveket készí­tettek, mint az 1966-os év első fe­lében és az ismeretterjesztésben érdekelt szervezetekkel, üzemek­kel, intézményekkel aktívabb munkakapcsolatot teremtettek. Biztató, hogy a munkakapcsola­tok fejlesztésében nemcsak a TIT szervezetei keresték az új lehető­ségeket, hanem azok a szerveze­tek, üzemek és intézmények is, amelyek dolgozóik nevelésében a TIT ismeretterjesztő munkájára már fokozottabban számítanak. Ettől függetlenül sok még a „fe­hér folt”, sok munkásszállásra, ta­nyai területre nem jut el az is­meretterjesztés, vagy csak igen ritkán és a rendszertelenség miatt szinte hatástalanul. Az értékelés a lényegre utal ak­kor, amikor a kétségtelen sikere­ket annak tudja be, hogy a TIT különböző szintű szervezetei fel­adataikat a társadalom nagy fel­adataival azonosítva az egységes művelődéspolitikai szemlélet, a szocialista yilágnézet, a szocialis­ta emberré nevelés kialakítására, a termelés, a termelékenység nö­velésére törekedtek. Ezt a törek­vést csak gazdagíthatja és haté­konyabbá teheti, ha a társulatban szerepet vállaló értelmiségiek al­kotó-, termelőmunkájuk mellett népnevelő feladataik teljesítésé­vel is hqzzájárulnak az ismeret­Termelőszövetkezetek! Termelőszövetkezeti tagok! Magántenyésztők! Egész évben előzetes megren­delés alapján vérvizsgált, faj­tiszta New-Hampshyre tojóál­lománytól származó naposcsi­bék kaphatók. Nagyobb téte­leket a helyszínre szállítjuk. Megrendeléseket időpont fel­tüntetésével az alábbi címre kérjük sürgősen eljuttatni; Vörös Október Tsz Budapest, XX., Soroksár, tanyaközpont. Telefon: 479—500/30 mell. 790 ma 34-ről 57-re nőtt, a hallgató­ság pedig megkétszereződött. A minden részterületre kiterjedő1 - gyorsabb fejlődés akadályát a je­lentést összeállítók abban látják, hogy a rendező szervek szervező, előkészítő munkája nem eléggé tervszerű és nem használ ki min­den lehetőséget. A társadalomtudományi ismeret­terjesztés tartalmi és formai vo­natkozásban is kiteljesedett. Mindez elképzelhetetlen lett vol­na, ha a különböző társadalmi ré­tegek igényeit nem mérik fel és nem annak megfelelően állítják össze a tématerveket. A helyi igé­nyek kielégítése játszott fő szere­pet a pedagógiai ismeretterjesz­tésben, melynek formái közül a Szülők akadémiája sorozat ígér továbbra is nagyarányú, még ki­használatlan lehetőségeket. Egy­re több helyen érdeklődnek a családon belüli világnézeti neve­lés, valamint o hazafiságra neve­lés egyes kulcskérdései iránt, A jogi ismeretterjesztés a szervezet­tebb formák területe (szabad- egyetem, akadémiák), a filozófiai ismeretterjesztés azonban egye lőre csak a tanulóifjúság körében kelt érdeklődést, a hatókör bőví­tése itt különösen szükséges. A történelmi ismeretterjesztés hasz­nosan épít a haladó hagyomá­nyokra, a magyar nacionalizmus okainak történeti feltárására, a proletárintemacionalizmus je­lentőségének sokoldalú megvilá­gítására. A hadtudomány, a nem­zetközi, a közgazdasági ismeret­terjesztés, az irodalmi-nyelvi és a művészeti ismeretterjesztés fon­tos területed még a társulat tár­sadalomtudományi tevékenységé­nek. Az irodalmi-nyelvi ismeret- terjesztésben jelentős szerepet töltenek be azok az író—olvasó­találkozók, melyeken a hallgató­ság élményszerüen ismerkedik meg irodalmunkkal, alkotóművé­szeinkkel. Ezek a találkozók az országosán ismert írók mellett a megyében élő írókat is népszerű­sítik, s egy részük az ünnepi könyvhetek alkalmával került megrendezésre, más részük már hagyományos szükségletet elégít ki például Szarvason, a pedagó­gusok klubjában, a TIT békéscsa­bai és gyulai Értelmiségi Klubjá­ban, a dévaványai gimnáziumban, a mezőkovácsházi, a békési és a gyulai járás egy-egy könyvtárá­ban. A művészeti ismeretterjesz­tés bevált formái a zenei szabad- egyetemek, a filmbaráti körök, a képzőművészet ifjú barátainak körei és az olyan komplex for­mák, melyek az ízléssel, a divat­tal, a modern öltözködéssel, a mű­vészet és a giccs problémáival, az általános esztétika kérdéseivel stb. foglalkoznak. A természettudományi ismeretter­jesztést vizsgálva úgy tűnik, hogy a hagyományos ismeretterjeszté­si formákban: az előadásos tevé­kenységben számszerű visszaesés tapasztalható, a gondosabb tema­tikai tervezés és előkészítés vi­szont egyértelmű tartalmi javu­lást eredményezett. Lényeges, hogy a gyakorlati élettel szorosan összefüggő témák kerültek előtér­be, ezáltal az érdeklődés fellen­dült és az 1967-es év első feléneit dományi, biológiai, csillagászati, egészségügyi, fizikai, kémiai, föld­rajzi és műszaki — általában tel­jesítették az időszak célkitűzé­seit és tevékenységükben az isme­retterjesztés fő feladatait tartot­ták szem előtt. Az agrártudomá­nyi szakosztály kiemelte a mező- gazdaság kemizálásával foglalko­zó témákat, a biológiai szakosz­tály pedig a mezőgazdaság bioló­giai alapjait ismertető témákat. A munkaegészségügy, a foglalko- ártalmak, a sportegészség­ügy és a véradás témaköreiből tartott sok előadást az egészség- ügyi szakosztály, elgondolkoztató azonban, hogy az orosházi és a szarvasi járásban az egészségügyi előadások száma meg sem köze­lítette a tervezettet. Nagy nép­szerűséget vívtak ki a fizikai szakosztály kísérletes estjei és reprezentatív klubösszejövetelei, a kémiai szakosztály agrokémiai előadásai, valamint a dia- és filmvetítéssel illusztrált földrajzi szabadegyetemek, előadássoroza­tok. Az elnöksépi ülés megállapította, hogy a társulat kapcsolata a {járt­ás a tömegszervezetekkel jó és gyümölcsöző. Szoros és sokoldalú az együttműködés a művelődés- ügyi osztályokkal, a járási-váro­si népművelési felügyelők a leg­biztosabb segítői a TIT járási-vé­nei Igényes műsorösszeállítássgl jelentkezett múlt héten a Húszas stúdió. Az eredeti alapötlet Kiss- pis+a István találékonyságát di­cséri. A félszáz pillanatfelvétel tartalmas újszerűségével okozott jóleső meglepetést. Igaz, divatba jött a rádió veri télehetőségeit kiaknázni. Hallottunk már né­hány ilyen kísérletet. A szilvesz­teri sikeres rádiókabaré összeál­lítói szellemesen ötvözték az az összekötő szöveggel a rejtett mikrofon ízes és friss ajándékait. Am csak játszottak a megnyi­latkozás űj formáival. Mindösz- sze beillesztették kijelölt helyük­re az új színű mozaikokat. Nyer­tek vele, megérte. Kisspista István ennél sokkal többet tett. Az új eszköz nála nem a látvá­nyosság a biztos hatáskeltís, hanem a kifejezendő gondolat tökéletes öltönye lett. Az összeállítás fiatalokról szólt s fiataloknak lett alkotva. Köz­reműködött „sok és sokfélé fia­tal”. Elmondták mivel és min szórakoznak, hogyan töltik sza­bad idejüket. A szerkesztő, Padi- sák Mihály ügyesen „hívta elő” a lényeget. Majdhogy hibátlanul szólalt meg szerkesztői tolmá­csolása nyomán a kifejezni szánt gondolat: élni tartalmasán, boldogan csak egészséges, eti­kailag alapozott emberi normák szerint lehet. Két fontos mozza­natról mégis megfeledkezett. A rádió verité módszereit követ­kezetesen kellett volna alkal­mazni. Az élet jelzett sűrűjét kár volt a negatívumok esetében csak homályos körvonalakban felvillantani. Ha e vonatkozás­ban is jobban közelített volna a lényeghez, a két véglet összeve­tésével még tisztább fénnyel villant volna fel a vezérgondolat. Mindenképp következetlenség­re vall két meglehetősen hosszú, ám ugyancsak sovány humorú sztorit beiktatni az egészséges sodrású műsorba. Ezzel legfel­jebb csak időbeli problémákat oldhattak meg A töltőanyag azonban visszavágott a minőség szintjén. Horváth Tibor rendezése ért­hetően nem tudott az említett negativ * mozzanatok miatt egyenletes, organikus munkát produkálni. Elismerést érdemel mégis határozott törekvése, mellyel realizálni igyekezett az írói—szerkesztői felfogás nagy­számú pozitívumát. Érdemes a végső soron sikeres kísérlet tanulságait mérlegelni. Érdemes elgondolni: mennyi új kifejezési, sajátos valóságvissza­tükrözési variációt kínál ez az út. Hasznos lenne továbblépni a feltárt úton. Prjevara István Közületek munkaerőigénye rosi szervezeteinek. A tagság ősz- j szetételét vizsgálva, az elnökség, ?ze!l1fé8z;l®génél helyesnek látja, ha mind több fia­tal értelmiségit mozgósítanak az ismeretterjesztésben való részvé­telre, ugyanakkor örvendetes, hogy a korábbi évekhez viszo­nyítva lényegesen kevesebb a ..passzív’* tag, és mind több azok­nak a száma, akik azért válnak TIT-tagokká, hogy előadásokat tartsanak, szakköröket, tanfolya­mokat vezessenek; hogy tudásuk­hoz mérten hozzájáruljanak né­pünk neveléséhez. Sass Ervin A Mezőhegyes! Állami Gazdaság több éve« állandó jellegű munkára fel­vesz kőműves, ács, báclogos, vízveze­tékszerelő szakmunkásokat, valamint segédmunkásokat 1967. március 1-gyel. Jelentkezni lehet a gazdaság építészeti , B .. ^ * , x, w da.a közműtervezői és szerkesztői, délelőtti órákban.1 Békéscsabai vállalat beruházási elő­adót keres azonnali belépéssel. Jelent­kezés: „Tavasz’» jeligére a békéscsa­bai hirdetőbe. UXO 6 A Zala megyei Tanács Tervező Iro­S/. áll ást biztosítani nem tudunk. 47 . A Budapesti Lakásépítő Vállalat j azonnal felvesz — budapesti munka- j helyekre kőműveseket, ácsokat, köny- j nyűgépkezelőket, villanyszerelőket, | kubikosokat és férfi segédmunkáso­kat. Különélés! díjat rendelet szerint fizetünk. Munkásszállást és napi két­szeri étkezést biztosítunk. Tanácsiga­zolás és munkaruha, szakmunkások­nak szerszám szükséges. Jelentkezés: Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15, földszint. 83 valamint úttervezői és szerkesztői munkakörbe alkalmazna mérnököket és technikusokat. Jelentkezni lehet ! Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 14 szám | alatt személyesen vagy részletes szak- I mai pályafutás ismertetésével írás- 1 ban. 60 í Közlekedési Építő Vállalat szolnoki ■ főépítésvezetősége kezdő vagy egy­két éves gyakorlattal rende'k /ö ’ mélyépítőipari technikust felvesz. Je- I lentkezni lehet: Szolnok, Rákóc/: u, I 6. szám alatt. 118506 MEGJELENT A KERESKEDELEM TECHNIKA A 32 oldalas képes, rajzos szak­lap rendszeresen foglalkozik a korszerű kereskedelem és ven déglátás új munkamódszereivel, a modern bel- és külföldi keres­kedelem-technikai megoldások kai és reklámeszközök alkalma zásával. A KERESKEDELEM TECHNIKA hasznos segítőtárs a munkában FIZESSE ELŐ ON IS A HELYI POSTAHIVATAINAI Előfizetési díj egész évre 21,— Ft 66

Next

/
Oldalképek
Tartalom