Békés Megyei Népújság, 1967. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-25 / 21. szám

1ST?, január 25. 5 Szerte kétszáznál több filmankét volt megyénkben 1966-ban Teljesítette célkitűzését a moziüzemi vállalat A megye filmszínházai ered­ményes munkát végeztek az el­múlt évben — mert mind a láto­gatói, mind a jegybevétel! megyei ■tervünket 102 százalék felett tel­jesítettük. Filmszínházaink mű­sorpolitikai feladataikat is jól ol­dották meg, s ha arra gondolunk, hogy bizony kevés a jó vígjáték vagy a jó ifjúság film, akkor a sikerek nem is csekélyek. A fenti ismert probléma helyett azonban arról szeretnék szólni, hogy miképp értük el a jó tömeg­kapcsolatot — hiszen közel ötmil­lió néző fordult meg az elmúlt évben filmszínházainkban. ' Első helyen említem meg a filmszínházak helyzetiét a népmű­velési munka egészében. Filmszín­házaink többsége teljes erőbeve- téssél veszi ki részét az úgyneve­zett kiemelt, fontos filmek pro­pagálásából, szervezéséből. Szabad legyen két fontos film megyei ered­ményére utalnom: a Hétköznapi fasizmus című szovjet filmet 42 ez­ren nézték meg rövid idő alatt — « filmszínházak 79 százalékos te­lítettségével. A magyar Hideg na­pok-at 35 ezren S3 százalékos telítettséggel. Ez és más eredmé­nyes esetekben is feltétlenül a társadalmi segítség, a széles körű kapcsolatok, a sok és fáradságos utánjárás, a legszélesebb és sok irányú propagandamunka az eredmények forrása. Nagyban segíti eredményeinket, hogy egyes filmeket a tömegszerveze­tek patronálnak és mozgósítják tagságukat a látogatásra, sőt a filmnézés után egyre több film­vitát is rendeznek. Kétszáznál több filmankétról tudunk az el­múlt évben, melyek többségén okos és céltudatos filmelemzések hangzottak el. A rendszeresen működő huszonöt filmklubnak filmtörténeti és filmelemzósi programja volt, számukra azon­ban sürgős segítségre lesz szük­ség; különféle tematikák kidol­gozása (pl. filmek tantárgyakhoz vagy filmek bizonyos témakörök­höz stb.), illetve az évi téma ter­vek összeállításához javaslat, anyag, vitavázlat és hasonlók. Az új gazdasági mechanizmus kereteiben úgy gondolom, a nép­művelés egyik fő kérdése az olyan műsorpolitika, mely segíti az in­tézmények tömegkapcsolaitát is. Részünkről nagyon várjuk a mű­sorpolitika elemzését tartalmilag, valamint arányaiban, hogy mi­képp fejlődhet a jó műsorpoliti­zálással a tömegvonzás és ezzel együtt a filmszínházak előadásai­nak nevelő hatása is. Megyei filmszínházhálózatunk előnyösen korszerűsödött az el­múlt évben. Az ötvennégy normál filmszínházból ma már negyven- nyolc széles vetítésre is alkalmas és ezek többsége szép és korsze­rű. Az új esztendőben átalakul az egész normál mozipark széles­re — ami minőségi fejlődést je­lent a községekben. Nagy problé­ma a keskenyfilmes mozipark és a tanyaközpontok ellátása, illet­ve az ellátás színvonalának eme­lése. örülnénk, ha újabb, korsze­rű, hordozható vetítőgépéket kap­nánk, mert a kis településeit film- ellátását lényegesnek tartjuk. Sokrétű újévi feladataink kö­zül csupán két alapvetőt említek. Szakmunkásbizonyítvány az érettségi mellé Az eltelt évek tapasztalatai azit mutatják, hogy az általános iskola nyolcadik osztályát elvégző tanulók kevés százaléka jelent­kezik gimnáziumba, az itt szerzett érettségi bizonyítványt kevésbé tartják használhatónak a további elhelyezkedésnél. Ebből adódik, hogy a szakközépiskolai rendszer vonzóbbá tette a középiskolái» való jelentkezést. Szeghalmon a Péter András Gimnázium és Szakközépiskolá­ban az első éves tanulók négy év múlva már az érettségi bizonyít­vány mellé mezőgazdasági gépszerelő sza'kmunkásbizonyítványt is kapnak. Az 1966—67-es tanévben indított új oktatási forma----­é rdeklődést keltett. Harminckilenc első éves tanuló indul egy alkalommal munkaruhában az intézet műhelyéi felé. A világos és tiszta műhely termekben az első évben a zselésével és készítésével ismerkednek meg a tanulók. A hetes összefüggő és a nyári egyhónapos üzemi gyakorlaton a vetkező év első éveseinek részére készítenek szerszámokat. Az első hónapok tapasztalatai azt mutatják, hogy a középiskolai tanulók szakmai mimikában is jól megállják helyüket. Mérctellenőrzcs Bihari László muhelyiőnük segítségével. A tanműhely munkaasztalai mellett fémfűrész keretet készben .a az i. a) osztály tanulói. Kép, szöveg: Esztergál/ Kéve A szent, aki aktmodellként kezdte Az egyik: az új gazdasági mecha­nizmus a filmszínházak üzemve­zetőinek is megnöveli a feladatát és felelősségét a szélesedő tömeg­kapcsolat, a jó belső kollektíva és a széles körű kapcsolatok kiépí­tésében egyaránt. A másik: 1967 a „Uram, maga most jár először az Államokban? Akkor fogalma sincs róla, milyen nagyszerű tes­te van Marilynnek. Ne mulassza el megnézni!” Kint járt hazánk­fia úti jegyzeteiben olvastam e sorokat. Ez volt a legelső jó tanács, amit bennszülött New York-itól — a repülőtérről a Manhattan felé tartó taxi so­főrjétől — kapott. A héten a Magyar Televízió jóvoltából a mi kicsiny országunk apraja- nagyja is megismerhette, amit a legkésőbben felfedezett földrész legóriásibb és leggazdagabb or­szágának lakói; akik a világ legnépesebb, legmagasabb fel­hőkarcolókkal zsúfolt, legfüstö­sebb, legrosszabb közbiztonságú városaiban laknak; abban az országban, melyben a legna­gyobb trösztök, a legmagasabb jövedelmű milliomosok, a leghí­resebb filmcsillagok találhatók, ahol a legrengetegebb az autó és leggyakrabban halnak meg köz­lekedési baleset miatt, leghatal­masabb ,az alvilág, legmaga­sabbra csap az állampolgárok harca alapvető emberi jogaikért, a legtöbb államfő halt erőszakos halált; egyszóval, amit a világ leg-oké-bb (all correctly) orszá­gának népe már régebben is ismert: minden idők legistenibb és legamerikaibb asszonyának, a sztárok sztárjának szomorú élet- történetét. A produkció azt ígérte, a Monroe-legendát ismerhetjük meg, előzetes híradások pedig ennél is többet: betekinthetünk a legenda mögé, megtudjuk, mi­lyen is volt az igazi Marilyn. Mint tudjuk, a legenda középko­ri műfaj, a szentek életével fog­lalkozik, azon csodás események megörökítője, melyek az egyház kiválasztottjaival estek meg. Nos, M. M. annak a világnak a szentje, ahol a legcélszerűbb aktfotók modelljeként kezdeni pályafutását annak, aki kivá­lasztott szeretne lenni. Vannak rá példák a világon, hogy vala­ki kivételes okosságával, szor­galmával, képzettségével, nagy­szerű ötletei, áradó érzelemgaz­dagsága, egyéniségének szug- gesztfv varázsa segítségével nagy népszerűségre tesz szert. Sikert ér el, befut. A tragikus sorsú művésznőt ellenben egy modern kalendáriumban megje­lent meztelen fotográfiája indí­totta útnak a csillagok felé. Könnyű valakinek a társadalom bálványává emelkednie, ha olyan szép és olyan isteni ido­mai vannak, mint Marilynnek — mondották egyes rosszmájú és előnytelen küllemű leányzók. A csúnya lányoknak nincs igazuk — csak félig. Az idomok vitathatatlanok, szépségről vi-' szont szó sincs. Kifejezéstelen, üres babaarc, izgalmas, de meg­nyerő kiegyensúlyozottságnak vagy esztétikumnak éppen hogy híjával levő alkat és mozgás. A dokumentumfilm, melyet Mon­roe barátai állítottak össze, a túlzott népszerűséget, a szenzá­ciói hajhászó sajtó túlkapásait okolja a művésznő tragédiájá­ért. Motívumokat keres az anya nélkül telt gyermekkorban, hangosan átkozza a hollywoodi életstílust és embertelen hajszát A „barátok” filmje kétségtele­nül biztos kasszasiker, csak sajnos, kissé — hollywoodira sikeredett. Hiszen nem a fényképészek­nek Van Szükségük Marilynre, hanem a sztároknak reklámra. A rajongásba még senki nem halt bele, hogy túlontúl sok szerző­dést és magas gázsit kapott egy színész — abba sem. Sokkal fel­tűnőbb, hogy az új világ legna­gyobb művésznője tanulmányai során soha nem jutott el az érettségiig, s 30 éves fejjel, az elérhető sikerek csúcsán tartotta szükségesnek színésziképző isko­lába iratkozni. Amerika leg­nagyszerűbb drámaírójának — mint férjnek — közreműködése sem volt elegendő, hogy a sexbomb-ság vitathatatlan kvalitásai mellett, mint drámai színésznő is sikert arasson Ma­rilyn. Sőt, a lelki meghasonlás legnehezebb időszakában éppen a második férj — foglalkozására nézve kiérdemesült baseball- játékos — volt egyedül alkalmas arra, hogy a művészasszony újból társául fogadja. Mindezen lehet töprengeni. S ahogy a dolgokat az ember vé­giggondolja, rájön: mégsem volt egészen hiábavaló a tévé műsorának felelevenítenie egy újkori legendát... Vajda János Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 50 éves jubileumi éve, tö­megszervekkel, iskolákkal szerve­zünk filmakciókat és széles kö­rű filmellátást és propagandát biztosítunk az ünnepi dátumokra is. E két feladat jó megvalósításá­hoz valamennyi művelődési intéz­mény segítségére számítunk és tevékenységükhöz mi is meg­adunk minden támogatást Borka József a megyei moziüzemi vállalat igazgatója Á varázsszemek és képernyők birodalma Az ipar napról napra több rá­diót és televíziót gyárt. Az UNESCO adatai szerint a föld­kerekségen jelenleg 12 600 mű­sorszóró rádióállomás működik. Ebbe nem tartoznak bele a kü­lönféle speciális rádióállomások — a katonai, meteorológiai, rendőri, kereskedelmi, amatör én egyéb adók. A földkerekségen jelenleg 400 millió rádió-vevőkészülék van üzemiben. A világ 2390 televí­ziós műsorszóró állomásának programja 130 millió televízió képernyőjén jelenik meg. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom