Békés Megyei Népújság, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-06 / 263. szám
KÖRÖS TÁJ ____________KULTURÁLIS MELLÉKLET____________ L enin Zürichben, Prágában, Krakkóban Barabás Tibor írása OLYAN AZ IFJÚSÁG, mint a legjobb rézmetsző. Az emlékezet friss lapjaira árnyalatosán finom, erős és felejthetetlen alakokat vés az élet Oly szép tájakat, lányarcokat, árnyékba tűnő hidakat és virágzó fákat látunk, mint azután soha, és minden olyan érdekes, változatos és egyszer- volt, mintha az élet csak nekünk tartogatta volna ezeket a ritka képeit. így élnek emlékezetemben Zürich utcái- is. 1933 őszén diákként kerültem ide, nyomorogtam, s mégis, most újra látom a Zürichi-tó különös, mélykék vize fölött a surranó sirályokat.. De a nyárspolgári rend, tisztaság és szorgalom mögött egy másik, egy hősi világ is körülvett emlékeivel, hisz ott állt Zwingli, a nagy reformátor háza, Pestalozzi szobra, s egy kis emléktábla Leninre emlékeztetett. Hadd mondjam el itt egy nemzedék vallomását: a mi számunkra a marxizmus nem kötelező tananyag volt, hanem a társadalmi fejlődés megdönthetetlen igazsága, a munkásmozgalom története volt a Bibliánk, vezérei az emberiség legtisztább hősei, ügyünk a világ megváltásának ügye... Lázasan olvasr tűk Lenin nehezen megszerzett írásait, rejtegettük jegyzeteinket és arcképét. Hogy néztük Lenin magas homlokát, előretekintő szemét, figyelmeztetésre, intésre és oktatásra emelt jobbját! Éhesen róttam Zürich utcáit Megálltam a Paradel- platzon, a Spüngli előtt. Nézegettem a cukrászda előtt várakozó autóparkot és benn, a hatalmas ablaktáblák és földig érő csipkefüggönyök mögött uzsonnázó előkelő társaságot. Az An- kerstrassén laktam. Hosszú utat tettem meg naponta az óváros könyvtáráig. Zwingli házához közel, a Prädigerplatz temploma alatt egy szuterénhelyiség- ben volt a Zentralstelle für Soziale Literatur. ÖREG BÁCSI VOLT a könyvtáros. Ódivatú, fel- pödrött bajuszát simogatta, és magas gallérját tágította ideges újakkal. Szociáldemokrata volt, de csak a fiatal kommunistákat szerette. Már egy hete hurcolta asztalomra a közgazda- sági és statisztikai könyveket, amikor szelíden megjegyezte: — Tudja, ki ült a maga székén, ki dolgozott itt? — Nem! — feleltem, és kíváncsian ránéztem. — Nem kisebb ember, mint Kosa Luxemburg! — No, akkor átülök — tréfálkoztam az öreggel. De ő harsányan nevetett, úgyhogy köhögnie kellett. — Akár oda is ülhet, mert itt meg Bebel írta A nő és a szocializmust. De ott, oda nézzen, közvetlenül ott az ablak alatt Lenin ült. Igen, fiatal barátom. Vlagyimir Iljics, akár hiszi, akár nem, itt írta az Imperializmust. Világoskék szemében most nem tréfa villant, hanem valami más, meghatottság és emlékezés. Ettől a pillanattól lázasan kerestem a zürichi Lenin-emlé- keket A szűk és keskeny Jakobsbrunnegassen, túl a kúton lakott Lenin és Krupszkaja. A ház olyan, mint a többi óvárosi épület, keskeny homlokzatú, tágas ablakokkal. A falon emléktábla. A szoba kicsi és világos, ablakából egy antikvárius poros kirakatára látni. Oly szűk és tiszta a kis szoba, hogy elképzelni sem tudom, miként járhatott fel- alá, ujját a kabátnyílásba akasztva Vlagyimir Iljics. Itt fogalmazta a zimmer- waldi baloldal téziseit, s talán itt vetette először papírra az áprilisi téziseket is, hisz innen indult el Bernen át Svédországba s onnan haza... A száműzött, akit hazátlansággal vádolt a Duma többsége, akinek minden gondolata Oroszország felszabadítása és boldogsága volt. Azt hallottam később, hogy az Eintracht- ban evett Sok századdal ezelőtt ez az Eintracht úgynevezett „szabadságház” volt Vándor mesterlegények szálló- és hálóhelye. Olyan is maradt. Vastag fagerendák alatt itták a sört a munkások, ittak és ettek a tarka abroszokon, mint akkor, amikor Lenin közöttük élt. Egy pincér emlékezett még Leninre, de csak any- nyit mondott, hogy mindig vitatkozott, és sokat nevetett Ö akkor sem ért rá hallgatózni, most sem. Még egyszer találkoztam vele. Egy öreg munkással sakkoztam az Internacioná- léban. Itschnernek hívták. Közepes sakkozó vagyok, öt lépésig terjed a kombinációs képességem. Rosszul állt a parti, nehéz volt a választás, léptem, s a futóval ütöttem Az öreg homlokára tolta vaskeretes szemüvegét, és szemrehányóan így szólt: — Látja, több merészség kell ide. Lenin népi ezt húzta volna! Nevettem rajta. — Miért? Honnan tudja, Itschner elvtárs, hogy mit húzott volna Lenin? — Honnan? Eleget játszottam vele két esztendeig... — mondta halkan, és gondterhelten már a következő lépésen törte a fejét ÍGY ÉLT HAT LENIN, a könyvtári munka, a konferenciák szünetében, munkások, mindig csak munkások köpött. Mielőtt legenda vehette volna körül zömök, erős, mozgékony alakját, egyszerű emberek barátsága környezte. Prágában csak egy pillanatra és kívülről láthattam azt a belvárosi házat, ahol 1912 januárjában Lenin a párt VI. összoroszországi konferenciáját vezette. Nagyobb szerencsém volt Krakkóval, ahol legalább két napot tölthettem. A Visztula partján épen maradt az ősi kereskedőváros. A főtéren, a hatalmas Má- ria-templommal és egy XI. században épített kis kápolnával szemközt, a posztósok régi, vásárcsarnoka mögött — valamikor fényesnek tűnő — kávéház van. Olyan igazi ferencjózsefi, sok és nagy ablakkal néz a macskaköves térre. Ferencjózsefi itt az ezüsttükrös kasszapult, benne a kasszírnő, az udvariasság és a haboskávé. Ennek a keskeny, de hosz- szú kávéháznak utolsó márványasztala mellett ült, írt vagy sakkozott Lenin. Egy ősz pincér — nyugdíjjogosult már, de nem akar még otthon ülni — határozottan emlékszik rá, hogy mindig itt, az utolsó asztalnál ült. Leültem a helyére, és Rá gondoltam. Mit látott innen? A szemközti Szürke házat, ahonnan két forradalom indult útnak, ahol Kosciusco Tádé tanácskozott. De látta a krakkói munkások legöntudatosabb harcosait is, mert a Lubo- mirszka 51. számú ház egy új forradalom főhadiszállása lett LENIN 1912. JÜNIUS 12ÉN érkezett Nagyézsda Krupszkajával és felesége anyjával Krakkóba. Több mint két évig élt lengyel földön. 1912 decemberében Krakkóban ült össze a Központi Bizottság, hogy a pártfunkcionáriusokkal A krakkói óváros főtere a Mária-templommal. megvitassa a párt egyévi munkáját, a prágai határozatok eredményeit. A Lu- bomirszka 51. számú házban új munkatervről vitáztak. Krupszkaja így ír visz- szaemlékezéseiben a krakkói évekről: „Krakkó nagyon tetszett Iljicsnek, mert Oroszországra emlékeztette. Az új környezet, az emigrációs zűrzavar hiánya megnyugtatták kissé Lenin idegeit. Figyelemmel kísérte Iljics a krakkói nép életének minden mozzanatát, a munkásosztály, a szegények életét.. Lenin a krakkói években megőrizte a természetére annyira jellemző élességet és természetes egy szerű ségét. Kemény munkája után megengedte magának a szórakozást is. Nyáron a Visztulában für- dött, télen szívesen korcsolyázott. Szerette a kirándulásokat, a wolski erdőket, este pedig sakkozott. No, de nem ezzel teltek el a krakkói napok. 1913 januárjában megelégedett levelet írt Gorkijnak arról, hogy jó alap volt a krakkói platform. „A krakkói út igen hasznosnak bizonyult a mi szempon tünkből. ” 1913 januárjában Krupszkaja megbetegedett, az egész telet ágyban töltötte. Az orvos azt mondta, hogy Zakopánéba vagy máshová, de mindenképpen a hegyek közé kell menniük. Krupszkaja írja: „Mivel Zakopane nagyon drága és zajos volt, Poroninra esett a választásunk, ahol Leninnel Thereza Skupien parasztházában találtunk szállást... Poronin hét kilométerre van Zakopánétól, de az árak sokkal alacsonyabbak, és hétszáz méter magasságban fekszik.” Lenin később is dicsérte orosz barátainak Poronint, csak azt sajnálta, hogy távolabb van Oroszországtól, mint Krakkó. Itt, Poroninban, egy három,szobás parasztházban tartották meg 1913- ban a pártértekezletet. A poronini postamesternő Darázs Endrét November Zászlónk lobog, bár eső nehezíti, mint anyánkat, Ki konokul, bízón várt és lám, nagy emlék A szél, ahogyan a tér négy sarkából nyomult, mint Tüntető tömeg, mely munkát s kenyeret követelt S nem irgalmat az erősnek jogán ... Ünnepünkhöz ez méltó: a sok szürke felhő, mely Akár vállkendős anyánk, kibomlott hajjal, Felszabadultan rohan a szélben s a széllel a Hegységek torlaszán át, óceánok fásultságán Keresztül, fellázítva az alázatos pusztát, az önmagába fordult mezőket, a magányos csúcsokat.. Fegyveres november! Zömök vas-alakod Mellett kései villámok füttyögnek el, mint kósza Lövedékek s ahol jársz, kell ott a téli szigor, hogy A fagy a férget ölje, de edződjék az erős és Felkészülten várja mindenkor a tavaszt! jól emlékezett Leninre. Az újságok tömege jött neki: a New York Herald, a Neues Wiener Journal, a Die Zeit, a Le Figaro, amerikai, olasz és angol lapok egész tömegével. A lázas világ ütőerén tartotta a kezét, hogy pontos és igaz legyen a történelmi diagnózis. Szívesen járt a hegyek közé, pásztorokkal és favágókkal beszélgetett, s ha megállt a poronini utcasarkon, azonnal körülvették őt a gyerekek. Gyakran a postán írta meg az utalványokat, és ő írta alá az ajánlott leveleket is. Kora reggel és minden délután beállított a postára. Ha a reggeli vonat késett, leült egy fatönkre, s azonnal körülvették az elvtársak, akikkel oroszul beszélt. Mihelyt megérkezett a vonat, beállított a postahivatalba, tollat kért és nyugtázta az ajánlott leveleket. „Jól emlékszem az ő csontos és erős kezére — mondotta a postamesternő. — Szerényen öltözködött, panamakalapot hordott fekete szalaggal. Mindig a felesége kísérte, aki vászonruhát viselt övvel.” Másodszor volt Lenin Poroninban, amikor a világháború kitörésének első órájában az osztrák rendőrség letartóztatta. A Nowy Targ-i börtönbe hurcolták... SOKÁIG ÜLTEM OTT, a krakkói kávéházban. Beesteledett, nyolc óra volt már, s a templomtoronyban megszólaltak a trombiták. Igen, a trombiták! Mert a Mária- templom tornyából évszázadok óta kürtszóval jeleznek minden órát. Ezt a kürtjelet furcsa módon magyar szóval „hájnal”-nak hívják. És sohasem fújják végig. A legenda szerint azért, mert á tatárok betörése idején a riadót fújó őrszemet halálra sebezte az ellenség nyílvesz- szeje. Ennek emlékére a nap minden órájában csak félig fújják el a kürtjelet. Sokszor hallgatta Lenin is a Mária-templom magas tornyából a furcsa órajelzést. És a krakkói kávéház egykori vendégei nem sejtették, hogy ott, az utolsó márványasztalnál ül az az ember — gondokba és gondolatokba merülten —, aki először fújja majd végig az emberiség hajnali riadóját.. . Molnár Géza: Rakéták és f úrtak és filmeztek, beszéltek róla két aspektusból: érte és ellene. Könyvtárnyi könyvben, vezércikkek, megemlékezések légiójában, filmek tucatjaiban örökítették meg eszményeit, eseményeit, vezéralakjait, nem is említve itt a katedrákat és gyűléstermeket. Szeretni lehetett, gyűlölni lehetett ezt az eseményt, de közönyösnek maradni iránta nem, mert minden nép, minden osztály s minden ember életébe beleszólt, változtatott rajta, a változások máig nyúlnak, s folytatódni fognak tán az idők végeztéig. Az első hasznos nukleáris robbanása volt ez a történelemnek, mely évezredek bilincseit szakította le az emberről s láncreakciója a század olyan méretű átalakítását indította el, amely a politikai és társadalmi változások előretartó, progresz- szív folyamatain túl a kultúra, a tudomány területeire is átcsapott s megállíthatatlan erővel helyezte centrumba az embert, a dolgozó ember igényeit. Innen van, ebből a szakadatlanul Jiató és változtató energiájából a forradalomgalambok nak, hogy az évek múltával új és új jegyeit fedezzük fel a világon, új és új gyümölcseit érleli a humanista civilizációnak, s az évfordulók jó alkalmat adnak, hogy a gazdagodást szemügyre vegyük, azt, ami szemhatárunkba fér, rögzítsük, hisz teljes felmérésére úgysem vállalkozhatunk. Oroszország az első világháború végén nemzeti katasztrófa felé rohant, s úgy tűnt, nincs olyan erő, mely a mélybe zuhanást megakadályozhatja. A frontok mészárszéke új, s újabb katonatömegeket nyelt el, a hátországban éhínség dúlt, a gazdasági összeomlás aláaknázta az ipart és mezőgazdaságot. Adatok: az ipar össztermelése 1917- ben az 1916. évi felére csökkent, márciustól augusztusig 568 üzem szüntette be a termelését. 1914 júliusában 1,6 milliárd papírrubel volt forgalomban, 1917 novemberében 22,4 milliárd, az államadósságok 50 milliárd rubelre emelkedtek. A munkások reálbére 1917-ben az 1913. évinek 57,4 százalékára zuhant. A közszükségleti cikkek ára tizenkétszerese, az élelmiszereké kilenc és félszerese volt a háború előttinek. A háború ugyanebben az időben mesés haszonhoz juttatta a bankokat és az iparvállalatokat. Az orosz nemzeti vagyon kiárusítása is folyt, 1917 nyarán az ipari és banktőke gazdái úgy döntöttek, hogy az uráli vasbányákat, a moszkvai szénmedencéket, a kaukázusi rezet, az altáji aranybányákat, Sza- haljn szén- és kőolajkincsét koncesszió formájában, megalázó feltételekkel az amerikai tőke kezére játsz- szák. ajon a Téli Palota ostromára induló katonák ét matrózok, felfegyverzett munkások akkor, azokban a zi- mankós téli napokban tudták-e, hogy forradalmuk túlmutat Oroszország határain? Tudták-e vajon, hogy rohamuk nemcsak Oroszország nemzeti létének megmentéséért folyik, hogy gépfegyvereik nemcsak a szipolyozó orosz burzsoáziára, nemcsak a kancsukás arisztokráciára dörögnek, hogy puskatusaikkal nemcsak a cáratyuskás, tőkés, földesuras, pápás államrendet verik szét, de a nagy október ágyútüzét szétgörgeti a történelem a világ négy égtája felé?... Tudták. A forradalom zseniális vezérének, Leninnek munkássága, fellépése kezdeteitől az imperializmus világrendszere ellen irányult a munkásosztály harcának világméretű győzelméért. Lenin tisztában
