Békés Megyei Népújság, 1966. november (21. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-18 / 272. szám
1946. november 18. 3 Kilencven tonna öntvény a Mátra vidéki Erőmű részére Szorgalmas munka folyik az Erőműjavító és Karbantartó Vállalat békéscsabai vasöntödéjében. Városunk vasöntői 1954 óta végzik nehéz feladatukat s míg kezdetben havonta átlag 18—20 tonnát öntöttek, addig napjainkban ez a mennyiség eléri a 90 tonnát is. A 67 szakember most is egy nagy megrendelés elkészítésén fáradozik. A Mátrai Erőmű, illetve az erőműben felújításra kerülő három kazán részére készítenek mintegy 90 tonna különböző öntvényt. Az utolsó darabokat december 31-ig kell leszállítaniuk s minden jel arra mutat, hogy vállalásukat teljesíteni fogják. Kilenc kilométer árok társadalmi munkában Kondoros község lakossága szép példáját adja a társadalmi munkában való részvételnek. A víz- és csatornamű vállalat dolgozói két héttel ezelőtt kezdték meg a község utcáin a vízmű bővítését. Megjelent az árokásó gép, de kétkilométer- nyi munka után más munkahelyre vezényelték, ugyanis a község lakói vállalták a maraftapirendre kerül az autóbuszközlekedés helyzete és az utasforgalom alakulása A Békés megyei Szállítási Bizottság november 21-én, hétfőn délután tartja novemberi ülését Békéscsabán, a megyei tanács vb-termében. E tanácskozáson fontos feladatok kerülnek napirendre. Az első napirend keretében az autóbuszközlekedés helyzetét és az utasforgalom álakulását vitatják meg. Ezután a mezőgazda- sági szállításokról szóló helyzet- jelentést beszélik meg a résztvevők, valamint az állatforgalmi és a BARNEVÁL szállítási tevékenységét vitatják meg. A tanácskozáson végül döntenek a decemberre igényelt TE- FU-gépkocsik elosztásáról. dók kilenc kilométer vezeték lefektetéséhez szükséges árok kiásását. A munka azóta is megfelelő ütemben halad és a kilencszázezer forintos beruházás nyomán az eddigi hét kilométer helyett az év végén már tizennyolc kilométeres vezetéken érkezik a víz a lakosság részére. Ugyancsak jól halad a toétsop- j ronyi vízmű építése. Mint a ! vállalatnál elmondották, a tanácsi beruházásból épülő 800 ezer forintos létesítménynél már csak a kutaknak a befejezése van hátra, négykilométernyi vezeték már lefektetve várja a bekapcsolást. Ha az időjárás nem akadályozza a befejező munkálatokat, akkor még az idén megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvízhez jut a község. Egyelőre csak a közintézményekbe vezették be a vizet, a lakosság a közkutakat használhatja. —y— Maiak és emberek Visszavonhatatlanul megérkezett az ősz. A biharugrai halastavak környéke a csípős szél által hordott havas eső ellenére igen mozgalmas. A köveséiig kinyúló csatorna mellett mérleg, ezen mérik a hatalmas ladikból kiroe- regetett gyönyörű pontyokat, s azután borítják be a tehergépkocsi hatalmas tartályába. — Egy hét és vége az őszi halászatnak — mondja Oláh András üzemegységvezető, miközben bejegyzi a kosár hal súlyát. — Az idei évre nem panaszkodhatunk, bőven teljesíteni tudjuk a tervünket. Ezeket a halakat különben nem most fogtuk — teszi Fácánok, foglyok a hálóban Megkezdődött megyénkben Erdőn, mezőn, ártereken és zsombékosban a mostani napoktól kezdve mind több rejgéért szaladsz? — vádolta az a másik arc az üveg mögött. — Nem veszed észre, hogy olyan árván maradtál, mint a határban egy kegyelemből megitűrt öreg akác? Kicsordult a könnye, amikor elfordult az ablaktól. Ki tudja, mikor kínozták őt a gyöngeség e látható jelei? Talán legutoljára akkor, mikor ötven- hét tavaszán az újjászervezett szövetkezetben megindult az élet. De azok az öröm könnyei voltak! Négyesben járták a határt. Mihály, Menyhért, Anclré- kó, aki akkor már a helyettese volt, és ő. Nézték a napfényben nyüzsgő embereket a határban. Csonkított határ volt, de minden ízében az övéké. Igen, azt se lehetett könny nélkül megállni. Érezte, hogy lefolyik a nedvesség az arcán, egészen a bajusza tövéig. Benne volt abban a kis csíkban minden tehetetlensége, keserűsége, de szégyene is. — Mi baja, bácsi? — kérdezte az egyik fiatal. — Romlik a szemem. Nehezem viseli el a fényt — mondta kényszeredetten Józsi bácsi. Gyorsan leoltották a villanyt, s a kintről beszűrődő gyér világosság mellett kártyáztak tovább. *• Az öreg megtörülte az arcát, s újra maga elé meredt. — Hej, ha fiatalabb volnék! — nyugtalankodott. — De már lassan kopogtat értem a kaszás. Nem így lenne akkor! Megfogtam volna a csikókat! Egyik se vette volna zápfogára a zabiát. A kalauz zökkentette ki té- pelődéséből. — Végállomás következik. A Pestre utazók maradhatnak. A fiatalemberek már fel is szedelőzködtek. Józsi bácsi is felállt, de megroggyant a térde. Ekkor kezdett fékezni a vonat. Alig tudott megkapaszkodni a csomagtartóban. Hassan lekászmálódott. A villanyt eloltó fiatalember segített neki a lépcsőkön. Össze- rándult a karja, mintha tűz égette volna meg, mikor az kabátja ujját megérintette. Fájt neki, hogy mások is látják testi gyengeségét. Ennyire tönkrement volna? — Hátha még a lel'kemibe néznének! — gondolta, ahogy a vágányok közt battyogott. * * * Ekkor ért ki Menyhért a Haladásba. Rózsinál aludt. A szépasszony ottfogta, mintha már hites ura lenne, mikor visszament motorjáért Józsi bácsiéktól. Hamarább ébredt, mint Meny- j hért. Percekig nézte a kimerül- 1 ten lélegző férfit. Sajnálta fel- I kelteni. Reggelit készített. Fél hatkor gyengéden megráz- j ta Menyhért vállát. (Folytatjuk) az élővad-fogás szezonja tett hálót feszítenek ki ügyes kezek, s hajtők csörtetése veri föl a nyugalmas zugok csendjét. A Körös-vidéki vadásztársaságok területein megkezdődött a puska nélküli vadászat, az élővad-fogás szezonja. Egyelőre a fácánok és a foglyok számára jelentenek veszedelmet a hálók, a jövő héten pedig sorra kerülnek a nyulak. Az elfogott állatokat a Vadkereskedelmi Szövetkezeti Vállalat gyomai telepén osztályozzák, egy darabig állategészségügyi okokból karanténben tartják, majd az ország északi vidékeire és a külföldi megrendelőkhöz szállítják, ahol a helyi vadállomány vérfrissítését, nemesítését szolgálják. Különösen Olaszországban és Franciaországban kedvelik a Békés megyéből származó fácánokat, melyek az idei ár- és belvízkárok ellenére ' szépen fejlődtek számban és minőségben egyaránt. A Gyulai Erdőgazdaságban és a Mező- hegyesi Erdészetben mesterségesen keltették a fiókák egy részét, s a most kezdődő szezonban mintegy 10 ezer példányt szándékoznak elevenen elfogni és értékesíteni. hozzá magyarázókig —, itt, ezek- len a mérleg nyelve s pár perc ben a tárolókban várják az el- múlva Kiss Ferenc gépkocsivezető szállítást. A nagy tavakon már indulhat a körösszakálli vasútál kevés munkánk lesz, mindössze lomásra az NDK-ba induló va hatszáz mázsa halat kell még ki- gon utolsó szállítmányával... fogni. Csodálkozó pillantásomra egy kis feljegyzésből néhány adatot diktál. — Nem sok nálunk a hatszáz mázsa — hiszen az ősz folyamán összesen tizennégyezer mázsa hal kerül a tárolókba, illetve később elszállításra. A belföldi kereskedelem kapott már tőlünk 2500 mázsát, az NDK-ba és Csehszlovákiába pedig 1400 mázsát szállítottunk. Jelenleg mintegy nyolcezer mázsa hal van 38 ki- sebb-nagyobb tárolóban. Ez a szállítmány is az NDK-ba indul. A tárolóknál Török Károly halászmester irányításával ürítik az ezer- négyzetméteres medencét. Combig érő gumicsizmákban a vízben és a parton húzzák a súlyos hálói. Tréfálkoznak, joked vűek. — Hetven mázsával fogunk ki egy ilyen tárolóból — mondja a halászmester. — Nehéz munka, de nagyon szeretjük. A brigád tagjai közül sokan már hosszú évek óta dolgoznak itt, én például tizenöt évvel ezelőtt kezdtem ezt a foglalkozást. Partra ér a háló, a brigád tagjai megkezdik a halak átrakását a csatornán levő hatalmas ladikba. — Gyorsabban! Még az a szállítmány hiányzik — harsan a kiáltás a mérlegelők felől. — Siesse- _ nyen gyönyörű a „termés” — nek, mert nem lesz készen időben mutat büszkén egyet az NDK-ba a vagonrakás. ind"5ó szállítmányból az iizemA halászokat nem kell biztat- egységvezető, ni, a hideggel nem törődve, sárosán, lucskosan rakják a pontyo- Szöveg: Opauszky kát. Feszül a ladik kötele, bil- Fotó: Demény A szákból hatalmas kosárba kerülnek a halak.