Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-23 / 251. szám

fei'Á pozsonyi gyermekkórus hangversenye Békéscsabán

A békéscsabai II. számú általános iskola ének-ze- rei tagozata cserehangversenyre hívta meg a pozsonyi gyermekkórust. A vendégek öt napot töltöttek hazánkban s szombaton Orosházán, vasárnap Gyulán adtak műsort. A hétfői — 17-iki — konceiítjük, melyet Békéscsabán adtak, külsőségeiben ünnepélyes, belső hatásában maradandó eiményű volt.

A szlovák főváros 80 főnyi gyermekkarát az Állami díjas karmester-művész, Jan Sztrelec professzor vezényelte. A kórusban éneklő gyermekek Bratislava város általános iskoláinak tanulói, akik a városi művelődési otthon művészeti csoportjaként működnek. Kísérőként velük jött Elena Lutherova, a művelődési otthon munkatársa és Mária Mrvova tanítónő.

Az énekkar műsorának gerinrét mindvégig a csehszlovák népzenén alapuló kórusmuzsika képezte. Természetesen nem hiányoztak az európai klasszikusok művei sem, Mozart kánonjai és Verdi nagyméretű motettája, mint próbakövei a kóruséneklésnek. Kedves figyelmesség volt, hogy Bartók két művét is műsorra tűzték és magyarul, énekelték. Műsorukon képviselve voltak még az úttörőélet dalai is szovjet és más baráti, szocialista népek zeneszerzőinek tollából.

A szlovák—cseh—morva népzenék műsorra tűzése ösztönző hatású lehet hazai zeneszerzőikre, kik minden bizonnyal szívesen komponálnak az együttes részére, mivel biztosíték van arra, hogy műveik helyes felfogásban s jó előadásban kerülnek a közönség elé. Műsoruk egésze az érettség állapotát tükrözte. Csakis így érthető meg, hogy az olyan nehézségű kórusmű, mint V. Neuman: Vinaseny moreni című műve olyan mély hatást váltson ki a hallgatóságból. A nagy feszültségeket jól támasztotta alá a kifejező zongorakíséret is. Elene Sárayova-Kovacova a hangverseny folyamán mindvégig muzikális, alkalmazkoÚJ KÖNYV

Galgóczi Erzsébet: Kegyetlen sugarak

Hitele és távlata van ezeknek az írásoknak, hiszen írójuk abból a világból érkezett, amelyet oly bensőségesen és szenvedélyesen ábrázol, ostoroz vagy való mivoltában jellemez: a paraszti élet mélységeiből. Ügy ismeri a falu népét, gondjait, hibáit és erényeit, mint saját magát. Emlékezünk arra a tv-já- tékra, melyben egy falusi asszony döbbenetes lelki drámáját vetítette elénk kegyetlen igazlátással. Riportjai dokumentumszerű tömörségükkel ugyanennek /az életformának más buktatóiról, problémáiról, emelkedőiről tudósítanak. Minden rosszra, minden jóra rátapint, akár a gyógyító orvos, olykor fájdalmat keltőén is nemes szándékkal. (Magvető.;»

dó és 'biztos kezű zongorakísérőnek bizonyult.

Az est folyamán előadott nemzeti műveikre a homofon szerkesztési mód jellemző. Akkordjaik szindús effektusai nem tévesztik el soha a hatást. A kórus hangszíne egységesen világos, inkább a magasabb regiszterekben érvényesül. Ennek bizonyára megvan a maga sajátos, anyanyelvi bázison alapuló magyarázata. Ezt mélyíti el — amint alkalmunk volt meghallgatni — az alapos hangfejlesztő gyakorlatok alkalmazása a próbák előtt. Csakis így áll elő, innen ered az a jó állóképesség, amellyel a bő másfél órás műsort adni képesek. Kiképzésük tehát mindenképpen korszerűnek mondható és alapos.

A szlovák és magyar összekötő, ismertető szöveg nagymértékben elősegítette a művek megértését. Kedves jelenet volt a műsor végi kölcsönös megajándékozás látványa A kórus lelkesen ismételte meg a záró műsorszámot. Itt kell knegemlítenünk azt a szervezettséget és áldozatkészséget, amelyet a II. számú iskola szülői munkaközössége nyújtott a vendégkórus ellátása és a hangverseny létrehozása érdekében. Dr. Imrich Havas kórusszervező türelmes és gondos előkészítő munkája külön elismerést érdemel. Elkísérte még az együttest Anton Kristóf, a Szlovák. Népművelési Intézet zenei osztályának vezetője, aki az itt töltött napok folyamán a felnőtt együttesek cseréjének lehetőségeit is megbeszélte.

A hosszú történelmi közős múlthoz képest csak igen kicsinek mondható esemény volt ez a látogatás, mégis nagyon hasznos és tanulságos a jövő szempontjából. Kívánjuk, hogy sokáig az is maradjon s kóruskultúráink is segítsék elő a népek barátságát és békéjét.

Sárhelyi Jenő

A 65 éves Picasso

Mester, aki egyéniségének bélyegét rányomta fél évszázad képzőművészetére

Pablo Picasso 1906-ban tragikus ellentmondásait még csak 25 éves volt, de egyaránt híven tükrözi.

sok barátja és tisztelője szerint már akkor is nagy festőművész. Ma, hatvan évvel később még mindig nagy, újat és megint csak újat kereső, tág horizontokat bejáró. Egyéniségének bélyegét rányomta fél évszázad képzőművészetére, szihte nincs olyan irányzat vagy iskola, amely ne val- laná mesteréül, és nincs ország vagy világrész, ahol ne tisztelnék nevét. Egyes művei, mint a békegalambot ábrázoló rajza, a század legfontosabb és legismertebb jelképévé váltak, nagyszabású és bonyolult képei valamennyi modern képzőművészeti könyvben megtalálhatók.

Ez a hatalmas hatás és a személyét övező népszerűség a történelem kivételes ajándéka, csak a legnagyobbaknak adatik meg. S Picasso életműve valóban a század nagyszerű eredményeit, kitágult látókörét és

Szokolay Károly:

A csend havaz

A csend havaz, ahol most ballagok, ó, néma utcák, néma ablakok.

Csak én vagyok. Nincs más járókelő.

De arcomon sincs gond még és redő.

Édes az álom szikrázó hava.

Röpíts lábam, ne légy most tétova.

Az ifjúságom várt egy kapuban, nem érem el, végem van, elsuhan.

A pesti éjben kószál egyedül, s már oly szomorú. Nézd, hogy menekül.

Hová is fusson? Volt, nincs öröme. Utolérem. Kérdőn néz a szeme.

Búcsúzni kell? — Némán ezt kérdezi.

És én könnyezve bólintok neki.

— De gyere még, suhanjunk ketten el, s a csendes utcát zajos váltsa fel,

a pesti zaj, a Körül, a Liget.

Egy régi pajtás, nézd. hogy integet.

Miért legyintesz? Elérünk oda!

Ne mondd nekem, hogy mi már nem, soha.

E nagy festő életútja is tele van mozgalmas fordulókkal. Spanyolországban született 1881-ben s apja, aki szintén festő volt, már kezdettől a művészpályára nevelte. 1900—1901-ben látogatott először Párizsba, ahol az impresszionizmus művészete és Toulouse-Lautrec bravúros rajzai gyakorolják rá a legnagyobb hatást. A Montmartre és a Montparnasse kávéházainak életét festi idealizálás nélkül, drámai őszinteséggel. 1904-től kezdve végleg Párizsban telepszik le, ekkor kezdi festeni „kék" képeit, ezeken a külvárosok nyomorgó elesettjei jelennek meg szorongató éjszakai világításban, és szánalmas magányosságban. A következő két-három évben a „rózsaszín” árnyalat válik uralkodóvá művein, ekkor készülnek gyöngéd körvonalú és törékeny szépségű Harlekin-figurái, a cirkuszosok és a vándorartisták életét rokonszenwcl bemutató kompozíciók.

Igazságot szomjazó nyugtalansága azonban nem elégedhetett meg a perifériákra szorultak iránti rokon- szén vvel. Az érzelmes képeket festő Picassóból — 1908 körül — türelmetlen és rombolva építő szenvedély lobban fel, amely aztán végigkísérte egész életében. A, néger faszobrok, vagy a kései Cézanne-képek geometriája a valóság mélyebb és igazabb arcát ígérték számára. Megkezdődött az a formaelemző és formaépítkező munka, a- rrielynek eredménye a „ku- bizmus” lett. Picasso, és francia barátja. Braque elsősorban csendéleteket festettek ezekben az években, a testek és a formák egymásba kulcsolódó játékát, dinamikus elevenségét igyekeztek megragadni. A kubista képek erősen geometrikus formái teljesen felbontották az addigi ábrázolás törvényeit, ám, a formák azóta áthatották a modern civilizáció tárgyi világát az építészettől — az autókarosszériáig.

Picasso művészete a későbbi évtizedekben is egyre változott és gazdagodott. Az 1920-as években az Európában turnézó Orosz Balett, és a számukra zenét komponáló Stravinszkij hatására Picasso is elkezdett egy neoklasszikus korszakot, amelyben a népművészet figurái és mesés elemei nagy szerepet kaptak. A húszas-harmincas évek szürrealizmusa Pi- cassót a kollektív hiedelemvilág örökségének, a mítoszok újrafelfedezéséhez vezette, A spanyol származású művész ekkor talált vissza szülőföldjének népi világához, a bikaviadalok tradícióihoz, és az arénában folyó küzdelem hősi erejű jelképeihez. A harmincas évek erősödő fasizmusa és a spanyol polgárháború tragédiája alkalmat adtak ahhoz, hogy t ezt a mítosz- világot Picasso ne öncélúan, hanem a humanitás küzdelmeinek és megpróbáltatásainak jelképeké ábrázolja. 1937-ben festett». „Guernica” című óriási vásznát, amely életművéneK koronája, itt összegeződtek korábbi korszakainak elvont kutatásai a XX. század gondolkodó és politizáló emberének szenvedélyes leikével.

A 85 éves Picasso a soha nem nyugvó kutatószenvedély, a művészi bátorság, és az emberi nagyság, a békés alkotómunkáért vívott harc egyik eleven szimbóluma. E nagy művész művében a tragikus mellett mindig fontos szerepet játszott a komikus is; az álarc mögé rejtőző, és igazi arcát és érzéseit csak a válságos pillanatokban megmutató Harlekin-figura. Harcolni az igazságért, és felszabadultan játszani, játszva teremteni — ezek azok az erények, amelyeket Picasso oly nagy erővel mutat. Ezért köszönti őt születésnapján olyan hálával és szeretettel a világ.

<-y.)

A „Guernica” (fenti képünk) a művész leghíresebb alkotása. Picasso e 3 és */i m magas és majd 8 m hosszú, szürke, fekete és fehér színű képen azt festette meg, amit átélt, mikor a német repülők 1937-ben. a spanyol polgárháború idején bombazáport zúdítottak a védtelen Guernica kisváros polgári lakosságára. A bika itt a fasizmust jelenti, a vadságot, erőszakot — (a háborút marokkói csapatokkal és német bombázókkal nyerték meg) — és a lándzsával keresztüldöfött ló a spanyol nép. A csupasz villanykörte bántóan éles fényével mintha az óvóhelyek hangulatát idézné fe). a ló alatt a levágott kar a kettétört karddal meg a virág, a bika és a ló f?je felett az égre gágogó, kétségbeesetten vergődő liba — mindez csupa szimbólum. A téma égrekiáltó szörnyűsége ellenére a kompozíció klasszikus: a fő cselekmény közepén háromszögbe van összefogva, a levágott kartól, a bal oldali sarokban, a ló fején át a menekülő asszony hátranyújtott lábáig, a jobb alsó sarokban. A középponti cselekmény mellett az oldalszárnyak — egyrészt a bika és a jajveszé- kelő asszony a megölt gyermekével, másrészt a kél kezét felnyújtó, fejét hátrahajtó asszony az égő házban és az ablakon kihajló fáklyát tartó asszonyt alah — egyensúlyban vannak. E festményen a szürke hol sárgásnak tetszik és mintha meleg volna, hol meg kékes és hideg. Picasso nem akarja lerázni magáról a francia iskola kifinomult"színkultúráját. Ami az élőlények formáinak erőszakos eltorzítását illeti, arra feljogosítja a téma. A karikatúrában megszoktuk, hogy a művész túlozza, amit észre akar vétetni és elhagyja, amit nem érez lényegesnek. Itt Picasso a lelkét tette fel rá, hogy kifejezze ezt a minden emberi mértéken túli kínt, fájdalmat, haragot, tiltakozást. Száz meg száz vázlaton át jutott el hosszú keresés, tapogatózás után ide, ahol minden vonás maga a tömör erőszak.