Békés Megyei Népújság, 1966. október (21. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-16 / 245. szám
V ~ fi Rácz József: Pihenő Feldmann Tibor: Leány: Valamikor Ady írt a Hortobágy poétájáról, akiből a 1 világ bármely más táján szent dalnok lett volna. Most, amikor a hetvennyolc esztendős Tersánszky Józsi Jenőről szóló megemlékezéseket, a hozzá írt pompás Illyés Gyula-verset (Oda a törvényhozóhoz), a régi és újabb kritikák szemelvényeit olvashatjuk a Kortárs októberi számában, arra kell gondolnunk: ez az örökifjú, pusztíthatatlan humorú, kedélyű és mesélőkedvű író sehol máshol nem lehetett volna szent dalnok, csak itt és nálunk. Arról a világról, amelyet ő tárt fel regényei, elbeszélései hosszú sorában, kevesen mondtak el annyi igaz, mélységes emberismeretről, á az emberek szeretetéről tanúskodó megfigyelést, mint ő. Sajátosan magyar és sajátosan tersánszkys világ ez, amelyből ízelítőt ad a jól válogatott anyag mellett egy jellegzetesen tersánszkys ízekkel telített írás, a Mese a bögölyök királyfiról. Posztumusz mű, Tamási Áron befejezetlenül maradt önéletrajzi regényének részlete, a Vadrózsa ága idézi a nemrég elhunyt kitűnő írót, s egyben a mély sajnálkozást az olvasóban: milyen kitűnő művel maradtunk szegényebbek azáltal, hogy a Vadrózsa ága csak töredékében készülhetett el. Tamási tündéiden lebegő nyelve, mesélőkedve, meleg szívű humora legjobb írásaival egyenértékűen jelenik meg ebben a művében is. A szám anyagából figyelemre méltó még Vas István: Nehéz szerelem című önéletrajzi regényének újabb részlete, s Tamás Aladár félig önéletrajzi, félig kortörténeti írása. A Liget és a Dunapart között történt címmel. A versanyag — beleértve Váci Mihály és Baranyai Ferenc uj verseit is — meglehetősen szürke és érdektelen. Október közepén nemzetközi költőtalálkozó lesz Budapesten. Ebből az alkalomból az európai költészet jeleseinek verseiből közöl kitűnő színvonalú s nem kevésbé kitűnő fordításokkal büszkélkedhető válogatást a Nagyvilág új száma. Egyik-másák költő és vers kicsit felfedezésszámba is megy, mint például a Kassákhoz hangvételben, stílusban igen hasonló lengyel Marian Jachimowicz: Tavaszi éjszakák című versével, vagy az elsősorban műfordítóként, a magyar költészet olasz tolmácsolójaként ismert Gianni Toti szép verse, a Meztelenre öltözik. Ügyszintén meglepetés a három karib-tengeri elbeszélő, V. S. Naipaul, Samuel Selvon és Jan Carew egy- egy rövid novellája.. Ennek a tájnak az irodalmáról — és az ott élőkről — vajmi keveset tudunk. Hemingway és Graham Greene írt olyan nálunk is olvasható műveket, amelyek kívülről közeledtek az itteni emberekhez, sorsokhoz. A három novella tehát szinte ismeretlen területi-e vezet, s nagy érdeme a Nagyvilágnak, hogy szinte minden számban szolgálni tud ilyen és hasonló kellemes meglepetésekkel. Rendkívül figyelemre méltó a nagy sikerű Hamu és gyémSnt írójának, Jerzy Andrzejewskinek új kisregénye, A paradicsom kapui. Egy XIII. századi történetben az emberi megaláztatásról, a lélektiprásról szól jelképes formában. Bár egészen más a hangvétele, mégis leginkább Déry Tibor regényéhez, A kikö- züsítő-höz tudnánk hasonlítani ezt a tömör, szép írást. A Tájékozódás rovatban kiemelkedik Szabocsi Bence tanulmánya Faust és Don Juan címmel — Goethe és Mozart műveinek sajátos összefüggéseit nyomozza lebilincselően gondolatgazdag stílusban. Takács István Körösztös István: Faluszéle /WWV* VVVV YWWWWWWWWWWWWVW\V»WVWVV»*WW%V»WVWM MVMMUHMMHMUUUiUtVMVtMMVW — Jó vodka, nagyon jó vodka! A legjobb az orosz vodka. Önts még eggyel! Na így! — motyogta és fél szemmel a pohár alját hunyorogta. A másik, nyakigláb fiú csak bólogatott: klassz, klassz ital — és töltött. így telt az este. Lágy mondatok táncoltak a keringő ütemével. Halkan dallikázott egy-egy asztal- társaság. — Ronda pacákok vagyunk — mondta a vodkaimádó. Vannak itt vagy százan, de piások csak mi ketten. Ezek nem isznak? — Dehogynem — legyintett a hosszú. — Isznak, csak jobban bírják. Meg nem hőbörögnek. Nálunk az ivás egyenlő a balhéval. Itt nem. Másfajták... — Idealizálunk, elvtárs- kám? — horkant fel a vodkapárti. — A fenét, csak beszélgetünk. — Sok a szöveg, kisko- mám... Éjfél felé járt, egyre többen nótázgattak, ütötték a gopak ritmusát, majd hátradőltek és teli szájjal suttogtak egymásnak, de úgy, hogy az asztal felett szinte ott pompázott a folyó, amiről daloltak: a Volga anyácska. — Tudnak mulatni — jegyezte meg a hosszú. — Ilyen szépen mulatni csak nagy szívű emberek tudnak. Mi minden benne van ezekben: erő, lágyság, büszkeség... A másik közbevágott: — Tán bennünk nincs? Mink tán nem tudunk mulatni? Különben igazad van, de hagyd abba. Én pihenni jöttem, nem a népek lelki alkatáról vitatkozni. Ök oroszosán mulatnak, mi meg magyarosan. Ez is szép, meg az is... Szevasz... Ittak egy kortyot, majd a hosszú megjegyezte, hogy Egy vodka este mellett otthon ilyenkor mindig előjön a „ki a legény a csárdában” elv. Nem bicskázás, ez már a múlté, nem is verekedés, hanem az, hogy hatan hatfélét akarnak. Ezen sokáig vitatkoztak, de egyszer csak játszani kezdett a zenekar. — Hűha—ugrott fel a hosz- szú. — A Csárdáskirálynő! Emlékszel még? — dúdolta és két sasszét csinált a szék körül. A másik rászólt: — Ne marháskodj már. — Na és? Azért is táncolok, felkérek valakit — mondta a nyakigláb és odalépett a másik asztalhoz. A lány karcsú volt és szőke. Remekül keringőzött. Az első pillanatban megteremtettek valamit, amit az unatkozó, a kritikus szemű nagynénik mondanak legegyszerűbben: szép pár. A fiú énekelni kezdett: „Szép volt, be szép”. A lány nevetett, majd ő is dúdolta a dallamot a saját nyelvén. Ekkor már sokan lesték a keringőjüket, a zenekar odajátszott. Körülöttük vagy három-négy asztalnál jobbra-balra dőlve tízen-húszan együtt táncoltak velük, öregesen, a székeken ülve, a keringő kavargását követve. A zenekar megújrázta a számot és ekkor történt a baj. A fiú egy fordulatnál egyensúlyát veszítette és nagyot lökött a lány asztalán. Kidőlt egy fél pohárnyi sör, rálöttyent az idős férfira, aki a lánnyal volt. A fiatalember magyarul dadogott valamit: — Bocsánat, nem akartam, bocsánat... A kopaszodó férfi az asztalnál szinte ordította: — Mit ugrál itt, miért ugrál? A lány kétségbeesetten nézett az anyjára: — Mama, szólj apámnak. Ez borzasztó, csak véletlen volt. Az asszony rátette kezét a férfi vállára és csendesíteni próbálta, de az még jobban kiabált... A fiatalember nagyokat harapott a szája szélébe, hirtelen kijózanodott, de olyan zavarban volt, .hogy újra csak magyarul mentegetőzött, mintha nem tudná, nem ért abból itt senki semmit. A kopaszodó férfi nagy sokára abbahagyta a kiabálást, visszahúzódtak kidagadt nyakerei, amikor a tanácstalanul álldogáló hosz- szú fiatalember újra meghajolt a lány előtt. Az visz- szamosolygott és táncolni indultak, de a kopaszodó férfi újra kiabálni kezdett: — Leülsz, érted, ide ülsz mellém. Nem táncolsz ezzel a... érted? Nem!... Megfagyott a levegő, a lány vérvörös volt, amikor a fiatalemberre nézett... — Tudja... tudja... apuka... nagyon furcsa néha... Ne haragudjon — mondta és sírva szaladt oda az asztalhoz. A vodkaszerető mitug- rálsz ember flegmán teli- töltötte a poharakat: — Azért akadhat itt is zűr, mi? A lány viszont bűbájos... A hórihorgas fiú belecsapott a levegőbe: — Te, te! Ha nem lennék vendég, szétaprítanám ezt a vén embert, hát mit gondol ez, mi? , A vodkaimádó megint töltött: — Nyugalom. A fenébe is, tényleg nem tehetsz róla. Kár, tényleg nem értem... A hosszú fiú idegesen sergette a cigarettáját: — Komoly szivarnak látszik pedig. A, menjünk, feküdjünk le. Csak tudod mi a bosszantó? Prézli-va- gányságból felkértem az első kislányt, aki utamba akadt — és rettenetesen tetszik. — Ne bámulj annyira oda, mert az öreg ránk borítja az asztalt, az lesz a vége. Na, szia... Nemsokára ismét megszólalt a zene. A lány asztalához egy csupaszőke fiatalember settenkedett oda. Hallották, ahogy bemutatja szüleinek: a munkatársam és elmentek táncolni. — Te, idefigyelj, én nem tudom mit csinálok — mondta a nyakigláb. — Semmit, az ég egy világon semmit. Koccintottak, amikor két mankóján odadobálta magát az asztalukhoz a kopasz öregember: — Barátom, ne haragudj. Felkérheted majd a lányomat... Ne haragudj, elfogott valami rossz az előbb. Tudod, ott maradi a két lábam nálatok... ... Csa nádyJános: OTTHONOK Ezek a nehéz arcok, komolyak, a sörtehaj, az ifjúsági izeplők, pattanások, a megfogott szavak, mint szerszámaik: nehezen kelendők, és nyugalmuk, melyet a bizalom ültetett ifjú és izmos szívükbe: hogy munka és kenyér az asztalon, melyet az otthonokban körbeülve közösen, szépen fogyasztanak el apáik sorsától messze kerülve; akik úgy gyökereznek már e földbe, mint az erős növények, tartva talajukat és megtartatva tőle minden viharokban, minden időben; a nemzedék, amelyet elkerül „Az ifjúság” viták hullámverése, satupadra, iskolapadra dőlve tollal, szerszámmal, alig hallhatón, s harsogva zengi a jövő dalát! i
