Békés Megyei Népújság, 1966. szeptember (21. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-27 / 228. szám
VitŐg profeiárjat, egyesüljetek! A MEGYÉI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP JA • V 8 kereskedelembe! és a vendéglátóiparban Í98 brigád vesz részt a kongresszusi versenyben — Ä KPVDSZ megyei választmányi ülése — A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendégiátóipari Dolgozók Szakszervezete Békés megyei bizottsága szeptember 26-án délelőtt Békéscsabán, az SZMT székhazában választmányi ülést tartott. A megye minden résziéből érkezett kereskedelmi és vendéglátó- ipari szakszervezeti vezetőknek Rákóczi Ferenc, a megyei bizottság titkára számolt be az eddig eltelt időszakról. Többek között ismertette a hálózat fejlődését, az áruforgalom alakulását, melyet nagyban elősegítettek megyénkben a különböző árubemutatók. A battonyai lakberendezési bemutató például 150 ezer forint plusz- bevételt hozott. A beszámolóban szó volt a kongresszusi verseny eddigi eredményeiről is. Rákóczi elvtárs többek között elmondotta, hogy a megyében az állami és földművesszövetkezeti kereskedelemben összesen 193 kollektíva vesz részt a versenyben, s kivétel nélkül mind küzd a Szocialista brigád cím eléréséért. A brigádok közül 31 az idén alakult. A megyében igen szép példát mutatnak a szocialista brigádok a társadalmi munkában is. Tizenhét állami és Ha a Népújság is megírja... A községi tanács építőbrigádja járdajavítás közben. Tóth Károllyal, a dobozi községi tanács titkárával beszélgettünk a napokban a községfejlesztési alap felhasználásáról, arról, hogy mennyit fejlődött, mit kapott az idén a község. — A négyszázötvenezer forintos alapból többek között felújítottuk a bölcsődét — mondja a titkár. — háromszázhatvanezer forintba került, s jövőre még egy épületet építünk a meglevő mellé. Így azután negyven gyermek kap helyet a bölcsődében. Bent van a vízvezeték is... — Víz is van? Erre a kérdésre már nem kapok megnyugtató választ. Víz ugyanis nincs — és egyelőre nem is lesz — amíg... — Júliusban megjelent a Népújságban egy cikk arról, hogy a község vízellátása nem a legmegfelelőbb. Nem utolsósorban ennek a hatására most már kissé előbbre vagyunk. Novemberre lesz kész a vízmű terve, a társulás szervezését pedig már meg is kezdtük. A terv előreláthatólag 100 ezer forintba kerül, de a vízmű költségeiről még nem tudunk beszélni. Községünk utcáinak hossza 29 kilométer s bizony elég nagy ösz- szegbe kerül majd a vízvezeték Jjeíok tetőse, örülünk annak, hogy községünk lakói melegen érdeklődnek a vízműtársulás után s bízunk abban, hogy majd nemcsak forintjaikkal, hanem társadalmi munkával is segítik az építkezést. — Villany? — Községünk villamosítása, illetve teljes villamosítása a gyakorlatban befejeződött. Nyugodtan mondhatom, hogy nincs már olyan ház, ahonnan ne lenne száműzve a petróleumlámpa. Ötvenezer forintot fordítottunk az idén a közvilágítás korszerűsítésére, 162 új lámpa világít az este közlekedőknek. — A községet érintette a belvíz? Ebben a pillanatban érkezik meg Komlósi Lajos, a községi tanács elnöke, aki tájékoztatást ad ezzel kapcsolatban. — Sajnos, a község belterületén még nincs megoldva a belvíz elvezetése. A laposabb részeken fekvő utcákat nagyobb eső idején víz borítja. Az árkok és átereszek javítására az idén 30 ezer forintot fordítunk. A község lakói is kiveszik a részüket a különböző munkáikból, az erre az évre tervezett 90 ezer forintos társadalmi munkát időarányosan már teljesítettük. Tavaly például a község építésében és szépítésében 108 ezer forint értékű munkát végeztek a község lakói. A Hazafias Népfront és a tanácstagok külön dicséretet érdemelnek a társadalmi munka szervezéséért — Gondok? — Van az is bőven. A közelmúltban megjelent á Népújságban egy cikk, amely arról szólt, hogy községünkben nem valami megnyugtató a belvíz okozta károk helyreállítása, illetve az esetleges ismételt károk megelőzése. Hálásak vagyunk az újságnak, de az illetékes szakembereknek is, akik azóta lelkiismeretesen részt vesznek ebben a munkában. Nagy probilémánlk többek között az, hogy az utcák rendezését nem tudjuk megoldani. Sok utcát kellene kiegyenesíteni, de erre egyelőre nincs megfelelő anyagi fedezetünk. földművesszövetkezeti boltnál igen komoly értékű társadalmi munkát végeztek a dolgozók. A brigádok életében több olyan új vonás- tapasztalható, amely a kollektív szellemet erősíti. A Békési Cukrászüzem három szocialista brigádja például a kulturális életben és a tanulásban való részvétel mellett országjáró túrát is szervez. A szeghalmiak, a dévaványaiak bekapcsolóidnak az író—olvasó-találkozók szervezésiébe, valamint a könyvterjesztésbe is. A gyomai cukrászdába állandó kiállítást szervezték. Szó volt még az ár- és bérintézkedés utáni termelési és minőségi vizsgálat tapasztalatairól, a bérrendezésről, a munkavédelemről és az egészségügyről. A hozzászólások főleg a bérrendezés problémáival foglalkoztak. Az ülésen részt vett és hozzászólt Szántó Györgyné, a KPVDSZ Központi Bizottságának munkavédelmi osztályvezetője is. Diákok adtak térzenét Békéscsabán Lassan köztudottá válik az, hogy a békéscsabai ^Vásárhelyi Pál Üt-, Híd- és Vízműépítési Techniljjum diákjai szeretik a muzsikát: sőt mások szórakoztatására is fellépnek. Legutóbb szeptember 25-én, vasárnap a technikum diákotthonának zenekari szakköre délelőtt 11 órától Tóth Bacsó Lajos tanár vezetésével sikeres térzenét adott Békéscsabán. Egyre több sétáló vette gyűrűbe a fiatal zenészeket, s egy-egy sikeres szám után tapssal nyugtázta a még kissé éLfogódott, de jól muzsikáló fiatalokat. Az elismerés nem csupán a jó produktumnak szólt, hanem főleg annak, hogy a város fennállása óta első ízben adtak diákok térzenét Békéscsabám Pénteken délután a Hazafias Népfront megyei szervezetének helyiségében találkozott Andrássy Lajos, a Tiszatáj főszerkesztője és Dér Endre, a Tiszatáj rovatvevetője a Békés megyében élő szépírókkal, művészekkel, kritikusokkal és kultúrpolitiku- sckkal. A találkozón megvitat iák a Tisza táj ez évi terveit. céiki tűzéseit. II II ni É2 K — A villanyhálózatot a tervek t — Az 1967. évi költségvetés terszerirut 150 ezeír forint költséggel bővítik jövőre Bucsán a községfejlesztési alapból. — Illik, nem illik! Ezzel a címmel rendeznek beszélgetést a társasági szabályokról, a helyes viselkedésről október 11-én, kedden délután 3 órától a békéscsabai Kállai Éva Űttörő- házban. — A járdaépítés, a hatósági hússzék, a négy tantermes gimnázium, a mozifedújítás és a má- zsaiház létesítéséivel kapcsolatos munkák túlnyomó részét elvégezték vagy a közeljövőben befejezik Eleken. A közvilágítás bővítésére lámpakarok hiánya miatt jövőre kerül sor; — Pedagógus szolgálati lakást vásárolnak Kunágotán, az Árpád utcában. Az ingatlan vételárára a Művelődésügyi Minisztérium 54 ezer, míg a községi tanács 15 ezer forintot biztosát. — A Forradalmi Ifjúsági Napok megyei megnyitói át Szarvason rendezik meg jövő év március 14-én. — 22 680 forint kártérítést fizetett az Állami Biztosító az almáskamarás! Saülai Termelőszövetkezetnek. A tsz-ban jégverés okozta a kárt. — Politechnikai műhely készítésére előreláthatóan 150 ezer fovezetének megtárgyalása, valamint az egész éves munkaterv negyedik negyedének felülvizsgálata szerepelt a nagyszénási községi tanács nemrégiben megtartott végrehajtó bizottsági ülésén. — Hulló falevél címmel táncestet rendeznek október 1-én, szombaton a békéscsabai Fegyveres Erők Klubjában- • — A bölcsőde elkészítésébe® szükséges anyagok rendelkezésre állnak Dobozon. Az új bölcsőde jövőre készül el. — A megye úthálózata 3332 Jdlomóter hosszú. Évente mintegy 14—16 kilométernyi tsz-bekötő utat építenék— Tűzoltószertár készül jövőre Medgyesegyházán. A költségek mintegy 300 ezer forintot tesznek kialapjából tanács. Dévaványán a helyi A gyorsha jtás következménye t Halálos közlekedési baleset A Békéscsaba és Csanádapá- i helybeli lakosnak a lovaskocsi- ca közötti útszakaszon, a 62-es! val haladó Kneifel József 64 és a 63-as kilométerkő közötti éles útkanyarulatban halálos közlekedési baleset történt szeptember 24-én, a kora délutáni órákban. Nagy Márton András és Nagy József újkígyóst lakosok motorkerékpárral gyorshajtás következtében felborultak. A 23 éves Nagy Márton András a helyszínen meghalt, míg a 19 éves Nagy Józsefet súlyos sérüléssel szállították a békéscsabai kórházba. Állapota nem életveszélyes. * Szeptember 24-én Csanádapá- cán, a Batthyány és a Felszaba- badulási út kereszteződésében a 12 óra 30 perckor ott közlekedő vontatóról az úttestre zuhant egy 70 mázsa súlyú présgép. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt. * Nem adta meg az elsőbbséget éves gyulai lakos. A motorkerékpáros hirtelen fékezve felborult, és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. * Szeszes ital hatása alatt vezette motorkerékpárját a szeptember 25-ére virradó éjszaka Szűcs Béla 23 éves budapesti lakos, s Mezőhegyesen, a tanácsháza melletti vasúti átjárónál járművével a leeresztett sorompónak ütközött. Utasával, Molnár Mária budapesti lakossal együtt 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. * Szeptember 25-én 6 óra 30 perckor a Békéscsaba és Békés közötti útszakaszon Szalontai János békési lakos tehergépkocsijával szabálytalanul balra elé- kanyarodott az őt előzni akaró motorkerékpárosnak. Így összeütköztek, s' a motorkerékBékéscsabán, a Bánszki utcai pár felborult. Utasának, Szőlősi hídnál a motorkerékpárral köz- j Sándor vésztői lakosnak sérü- lekedő Benyó Mihály 23 éves i lése 8 napon túl gyógyuló, Letartóztatás a mezőtúri gyilkosság ügyében Szeptember 18-án a rendőrség közölte, hogy özv. Fazekas Sán- domé, Mezőtúr, Szegfű utca 1. szám alatti lakásában öt személyt halva találtak. A széles körű j nyomozás alapján a bűncselek- ! mény elkövetésének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásbe helyezték Burai Árpád, 38 éves segédmunkás, többszörösen bűn-' tetett előéletű, Mezőtúr, Rózsa utca 5. szám alatti lakost. A rendőrség a nyomozást és a bizonyítási eljárást tovább folytatja. (MTI) Időjárásjejentés Várható időjárás ma estig: Változó mennyiségű felhőzet, valószínűleg eső nélkül. Éjszaka gyenge, napközben mérsékelt szél. Reggeli párásság, helyenként köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 5—10, legmagar sabb nappali hőmérséklet 15—£0 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., Ili. em. Telefon: 21—96, S3—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba XI., Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21, 10—51. Felelős kiadó: Lehóczky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet hetö a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 13,— Ft. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Index: 25 051