Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-20 / 197. szám
1966. augusztus 20. 6 Szombat Elesett Léridánál P adrah Lajos, foglalkozásra cukrász, gondolkodásában, tetteiben kommunista volt. Míg élt, szívesebben szorgoskodott volna hófehér cukrászsüvegben, tejszínhabtornyok és csokoládéhegyek közt'. Ám olyan korban élt, melyben a maga és mások keserves sorsa láttán nem maradhatott tétlen. A küzdelmet öntudatosodása első percétől boldogan, büszke örömmel vállalta. A Békéscsabán élő egykori barátai, a nyomdász Bo- tyánszky Pál és mások, valamint a hajdani pesti elvtársak, akik szakszervezeti vonalon s a KMP illegális harcában, és a Spanyol Köztársaságért küzdő nemzetközi brigádban együtt voltak vele, illetve, akik közülük ma is élnek, szóban, levélben ismertették fiatal életét, mozgalmi útját, mint például Kurta János, Bajusz József, Sere Árpád és Máday József. Az utóbbi elvtárs adta a legrészletesebb leírást, főként erre alapozva állítjuk az olvasó elé Padrah Lajos hősi alakját. G yermekkorát Békéscsabán élte le. Az V. kerületben levő Máriássy utcában laktak. A csabai Lédig-cukrász- dában inaskodott. Jó kedélyű, vidám fiúnak ismerték, aki szívesen vett részt a munkásfiatalok helyi öntevékeny kultúréletében. Tizenhét esztendős korában felkerült Pestre dolgozni. Tagja lett a cukrászok szakszervezetének. A szervezett ifjúmunkások körében tevékenykedett, kezdetben ott is kultúrális vonalon, majd mindjobban bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Az egykori kis inas komoly férfivá érett, a nagyobb kenyérért és annál is messzebb mutató munkáscélokért vívott küzdelem önfeláldozó katonájává nőtt. Szervezett, agitált, s hogy ezt tehesse, tanult- marxista irodalmat és mindent, ami az ügy hasznára válhatott. Napi 12—14 órai fizikai munka után is mindig pontosan megjelent a cukrászok szakszervezetében vagy kijárt az üzemekbe: segített, tanított, harcra buzdított. Rendületlenül bízott a proletárnemzetköziség világot átfogó erejében és ezért nagyon hitt népe felszabadulásában. A Szovjetunióban már szabadok a munkások, a parasztok, az értelmiségiek, miért ne lehetne nekünk is ilyen szabad hazánk? — hangoztatta. Idővel mind szorosabb kapcsolatba került a párttal, mely magához ölelte. Ilyen előzmények után érthető, hogy a Franco-fasiszta orvtámadás hírére, a Spanyol Köztársaság fegyvert ragadásakor, a nemzetközi proletariátus riadójára a magyar kommunisták is talpra szöktek. Padrah Lajos két elvtársával, Gyurek Mihállyal és a már említett Máday Józseffel úgy határozott, hogy ők is indulnak. A moszkvai rádión át hallgatott spanyolországi hírek még csak erősítették szándékukat. Ügy tudták, hogy a pékek szakszervezetének egyik vezetőségi tagja, Kronovitz Mátyás, aki az illegalitásban levő pártnak is tagja volt, nyélbe tudná ütni kijutásukat. Ö azonban először, mivel nem ismerte őket, mereven elzárkózott, de miután alaposan informálódott, megszervezte útjukat. A három elvtárs a párizsi világkiállítás (1937) látogatásának ürügyén útlevélhez jutott, s a legszigorúbb konspiráció betartásával elhagyták az országot. A Padrah elvtárs sapkájába varrt cigaretta- papíron levő utasítás szerint először Prágában kellett jelentkezniük a Cseh Kommunista Pártnál további eligazításra. Onnan Párizs felé folytatták útjukat A francia fővárosban egy ottani magyar fogorvos asszisztensnőjénél, Sebes Mártánál (Sebes György nővérénél) kellett jelentkezniük. Nyomban elkísérte őket ahhoz a szervezethez, amely a világ különböző tájairól Párizson át a spanyol köztársasági hadseregbe igyekvők fogadója és továbbsegítője volt. A három magyar kommunistát arra a néhány napra, míg továbbjutásukat intézték, párizsi munkáscsaládoknál szállásolták el. Padrahék ezalatt megszemlélhették a világkiállítást. A szovjet pavilon megtekintésekor úgy érezték, hogy az épület tetején levő — Muhina alkotta — szoborpár: a tiszta, bátor tekintetű, lobogó hajú, s jobbjában sarlóval előretörő nőalak, s mellette a magasra emelt kalapáccsal kilépő lendületes férfiszobor őket biztatják; — Bátran előre, a cél felé! P árizsból közönséges utasokként érkeztek egy délfranciaországi városkába, Alésba. A gondos, pontos szervezés jeleként már ebéddel és pihenőhellyel várták őket. Később buszon utaztak tovább a francia —spanyol határ közelébe, majd gyalog vágtak neki a Pireneusok- nak. A határra éjszaka érkeztek, ahol már két spanyol elvtárs várta őket. Cipőjüket gyékénypapuccsal kellett felcserélniük, hogy zajtalanul átsurranhassanak. Talpuk végre spanyol földet érintett. Hajnalodott. Örömük leírhatatlan volt. Lám, a hosszas készülődés, a sok akadály és annyi száz meg száz kilométer már a hátuk mögött van. A proletárösszefogás, az elvtársak ételt, italt, fedelet adó, határokon átsegítő szeretete célhoz juttatta őket. Rövid kis fogadtatás, egy bögre fekete meg egy szelet kenyér szinte jelképszerűen éreztette velük, amit úgyis jól tudtak, hogy nagy szükség van minden fegyverfoghatóra, és hogy ide nem lakodalomba, hanem a nélkülözés, a helytállás földjére érkeztek. A figuerási átmenő táborban bevártak egy transzportra való önkéntest és azokkal vonaton a nemzetközi brigád egyik nagy kiképzőtáborába, Casas-Ibánezbe utaztak, narancsligetek közt. Ott- tartózkodásuk alatt ismerkedtek meg először és igazán a spanyol élettel és a nép helyzetével. Még jobban érezték, hogy most itt a helyük! Égtek a vágytól, hogy egy magyar zászlóaljba sorozva a frontra kerülhessenek. Még a táborban az a megtiszteltetés érte mindhármukat, hogy felvették őket a Spanyol Kommunista Pártba! 1938 elején indultak az arcvonalra, a portugál határ mentén húzódó tartományba, Extremadu- rába. Padrah, Gyurek és Máday egyazon egységnél maradtak továbbra is. Nehéz csatákban vettek részt. A harcok szünetében levelet írhattak az otthoniaknak. A cím azonban Párizs volt, ahol az elvtársak francia borítékra cserélték a spanyolt és az francia bélyeggel és bélyegzővel érkezett Magyarországra, ily módon elkerülve a M. kir. Posta, illetve a hatóságok cenzúráját. A hasonló úton-módon érkezett hazai válaszok nagy örömet és buzdítást jelentettek részükre. A z aránylag rövid ideig tartó, de igen heves extre- madurai összecsapásokat ők hárman épségben, egészségben küzdöttek végig. Innen az arago- niai frontvonalra irányították őket. Ez kiterjedésében és jelentőségében is nagyobb volt amannál. Azonban hiába volt a hősi ön- feláldozás, a nagy vérveszteség, a jobban felszerelt, s az olasz és náci fasiszták által a földön és a levegőben egyaránt támogatott, túlerőben levő ellenség több száz kilométer mélységű visszavonulásra kényszerítette a köztársaságiakat. Spanyolországnak talán legsivárabb, legkietlenebb részén, akadozó utánpótlás mellett, étlen- szomjan, lépésről lépésre küzdve vonultak vissza. A Madridtól északkeletre levő Léridánál állapodtak meg. A város és környéke védelmében elkeseredett küzdelmet folytattak. A fasiszta tüzérség pusztító zárótüzet zúdított mögéjük és rájuk, hogy megakadályozza további visszavonulásukat Az ütközet elején a három magyar kommunista, a három jóbarát még tudott egymásról. Később a csata hevében szétszóródtak. Egyedül Máday József maradt közülük életben és került későbt haza. A többiek, miként Sebes György elvtárs is, kinek emléktáblája a csabai közgazdasági technikum falán látható, a mesz- szi Pireneusi-félsziget földjén, jeltelen tömegsírban nyugosznak. Meghaltak a spanyol és minden elnyomott nép szabadságáért! T egnap, augusztus 19-én délután Békéscsabán, az V. kerületben, az 5. számú általános iskola falán a I párt, a KISZ, a tömegszervezetek, az úttörők képviselőinek és a ! hozzátartozóknak, ismerősöknek jelenlétében kegyeletes ünnepség keretében leplezték le Padrah Lajosnak, a hős kommunistánál! emléktábláját. Az ünnepi beszédet egyori barátja, Botyánszky Pál, a békéscsabai városi párt- bizottság tagja modta. Huszár Rezső £1 Mezűiierényi Építőipari Ktsz a megye területén rövid határidőre vállal víz- és villany- szerelési munkákat. Mezőbe- rény, Mátyás u. 58. T.: 3. 79722 | ÉrfesfifiSk a ntéhészfársakaf, hogy a Békéscsabai Petőfi Méhészszakcsoport üzeme a jövőben HETENKÉNT EGYSZER ÜZEMEL: * minden szerdai napom 8—16 óráig, Békéscsaba, Sebes György utca 14. alatt 85029 Vendégségben Mokos Józsefnél Békéscsabán született, 1911-ben Nagyváradon végezte el a tanítóképzőt, majd rajztanári képesítést szerzett, a neve a képzőművészet berkeiben is jó csengésű. ízig-vérig művészember és pedagógus. „Mindig a tehetségeket kerestem. Nincs szebb, mint útnak indítani valakit a művészpályán” — mondotta a minap, amikor vendégei voltunk. Lakása: műterem. Képek és képek, szobrok, az egyik sarokban öreg zongora, kedvenc időtöltése nyugalmas óráiban. Nyugdíjas már, évek óta a Balassi Művelődési Otthon képzőművészszakkörét vezeti. Amikor meglátogattuk, három tanítványa volt vendége éppen. Egy kedves szobor társaságában. Pihenő az illatot árasztó kertben.
