Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-05 / 184. szám

1966. augusztus 5. P éntelt Az építőipar a kongresszusra tevékenyebb munkával, a hiányosságok mielőbbi felszámolásával készülhet a legméltóbban Az ÉM Békés megyei Építőipari Vállalat az első fél évet — mint ahogy erről már beszámoltunk — nem zárta kielégítően. A vállalat párt-végrehajtóbizottsága fel­mérte az okokat és arra a meg­állapításra jutott, hogy tevéke­nyebb munkával, a hiányosságok mielőbbi felszámolásával év vé­géig pótolni lehet a lemaradást. A termelés egyik legnagyobb akadályát eddig is az építőanyag­ellátásban mutatkozó zavarok okozták. Az igazgató, mint a párt­végrehajtóbizottság tagja vállalta, hogy személyesen felkeresi az el­látó vállalatikat. Az akció szinte nem várt eredménnyel járt, mert 1000 tonna különbözőfajta ce­ment beérkezésére már a napok­ban számítani lehet és megkezdő­dött a hiányzó vasbetonelemek és betonacélok szállítása is. Megértették a vállalatok, hogy a tsz-létesítmények építése és időben történő befejezése a la­kosiág ellátása szempontjából mennyire fontos feladat. A vb foglalkozott a munkaver­sennyel és megállapította: a mun­kások túlnyomó többségében megvan a törekvés, de egyes ve­zetőknél közömbösség tapasztal­ható. A kongresszus tiszteletére a 34 szocialista brigádból csak 24 tett munkaverseny. ' különvállalást, mégpedig az épít- \ Az első fél évben jelentős bér- kezés határidő előtti befejezésére, 1 alaptúllépés mutatkozott a válla- valamint a munka minőségének a , latnál, az egy főre jutó termelési megjavítására. A lakásépítő bri- | érték nem érte el a tervezettet. át. Elvárható valamennyi szocia­lista brigádtól, hogy hasonlóan többletvállalást tegyenek. Mind­össze 25 munkahelyen kapcsolód­tak be a dolgozók a kongresszusi versenybe, ami ugyancsak kp­vés. A törekvést gátolja, hogy egyes helyeken nem biztosítják azokat a feltételeket, amelyek a célkitű­zések eléréséhez szükségesek. He­lyes lenne, ha a vállalat központ-1 jában dolgozó, a termelést irányí­tó műszakiak is bekapcsolódná­nak a kongresszusi versenybe és a szervezés megjavítására,' a zavar­talan anyagellátásra tennének vállalást. A vb úgy határozott, hogy ■' jobban meg kell szervezni a verseny nyilvánosságát. Megbízta a vállalat a tervosztály vezetőségét, hogy kéthavonként külön kiadott versenyhíradóban tegye közzé a brigádok, munkahe­lyek eredményét. A híradó össze­állítása olyan legyen, hogy abból mindenki levonhassa fizessenek ki, ami mögött nincs termelés. A vállalat munkájának a meg­javítására hozott határozatok vég­rehajtásáért a párt-vb a főmér­nököt, mint a pártbizottság tag­ját teszi felelőssé. A határozatokat az alapszervezetek is megkapták, s a napokban minden főépítésve­zető, részlegvezető beszámol a főmérnöknek, hogyan tervezi a feladatot megoldani. Ezen részt vesznek az alapszervezetek tit­kárai is, hogy a rájuk vonatkozó részben ismerjék meg a tennivalókat és a pártvezetőségi ülésen, vala­mint a pártcsoportvezetők érte­kezletén is tájékoztatást tudjanak adni. Természetesen az augusz­tusi taggyűlésen is napirendre kerül ez a kérdés, amelyen a kongresszus irányelveit, a szerve­zeti szabályzat tervezetét tárgyal­ják meg és megválasztják a há­romtagú jelölőbizottságot. A választások előkészületei Négyes találat Békéscsabán! 13+1-es Békésen! Július havi totó—lottó-mérleg! 1 millió 150 ezer Ft totó—lottó-nyereményekre! A tárgynyeremény-sorsoláson 50 darab tárgynyereményt nyertek! Pályázat a totószelvényeken! a maga; ütemterv* szerint haladnak. Már számára a tanulságokat, vagyis tudja meg, hogy áll, min kell ja­vítania, hogy jobb eredményt ér­hessen el. Sarkalljon arra is, hogy kiszélesedjék a kongresszusi gádok például Békéscsabán a V— 18-as és a V—19-es számú épüle­tet a tervezett időpont előtt adják A hiba a helytelen munkaszerve­zésből eredt. Nem engedhető meg, hogy bárhol is olyan munkabért Megjelent a Nemzetközi Szemle augusztusi száma Az új szám vezető cikke ajkai elnök politikájáról. Nélkü- Varsói Szerződés tagállamai- lözhetetlen eligazító cikk Púja Frigyes: A fejlett tőkés orszá­nak bukaresti tanácskozását elemezi Egyetértés és szolida­ritás címmel. Az esemény vál­tozatlanul a nemzetközi poli­tikai érdeklődés homlokterében áll. Hasonlóképpen fontos kor­dokumentum az Izvesztyijából átvett cikk: Vietnam igaz ügye győzni fog. Ebbe a témakörbe tartozik a Newsweek munka­társának, Emmet Hohn Hug- hesnek Vietnami helyzetkép című írása is. A híres USA- publicista, James Reston — gok munkásmozgalmának újabb jelenségei c. tanulmá­nya. A további nagy figyelmet érdemlő1 írások: Az Olasz Szo­cialista Párt jobbra tolódásának okai (Holodkovszkij), Néhány megjegyzés az afrikai állam­csínyek margójára (Alleg), A keresztények és a marxisták párbeszéde folytatódik (Hol- litscher). A színvonalas folyó­iratot a szokásos rovatok és az Johnson és a komolyabb válság j igen hasznos nemzetközi ese- címen írt elemzést az ameri- ménynaptár egészíti ki. készítik a beszámolót is, amit a szeptember 10-e után kezdődő vezetőségválasztó gyűlés előtt két ttel kell összeállítani, s a veze- . .ségnek jóváhagyni. A pártbizottság minden támo­gatást megad a szakszervezetnek és a KISZ-nek, hogy eredménye­sen bontakozzék ki a kongresszusi verseny és helyesen hajtsák végre a határozatokat. A kommunisták ott vannak a kezdeményezők, a serkentők között és példamutató munkával készülnek társadalmi 1 életük nagy eseményére, a kong- 1 resszusra. Pásztor Béla | A lottó 30. fogadási játékhe­tén megyénkben egy fogadónak sikerült négyes találatot elérnie. A 111 ezer forintot érő lottó- szelvényt a békéscsabai posta- hivatal hozta forgalomba. A nyertes eddig még nem jelent­kezett. A totóban az elmúlt vasárna­pi forduló nem hozott különö­sebb meglepetést. Valamennyi eredményt egy magát megne­vezni nem kívánó békési foga­dónak sikerült telibe találnia. Nyereményének összege — kol­lektív szelvénnyel játszott — meghaladja a 10 ezer forintot. Elkészült az elmúlt hó totó— lottó-mérlege. Ezek szerint jú­liusban 12 darab négyes talá­lattal örvendeztette meg For­tuna megyénk lottózóit. A leg­jelentősebb, 124 ezer forintos nyereményösszeg — ikernégyes találat formájában — Oroshá­zán került kifizetésre. Ezenkí­vül négyes találatok voltak még Szarvason, Gyulán, Békés­csabán, Mezőberényban és Me- zőkovácsházán. A totóban Bé­késcsabán és Békésen értek el 13+1 találatot. A hó folyamán totó—lottó-nyereményekre ösz- szesen 1 millió 150 ezer forin­tot fizettek ki megyénk OTP- fiókjai. A készpénznyeremények mel­lett említést érdemelnek a tárgynyeremény-sorsolás nyere­ményei is. A havi tárgynyere­mény-sorsoláson ugyanis — ezen a 30. játékhét szelvényei vettek részt — 50 darab külön­böző tárgynyereményt, így 22 darab 2000—10 000 forintig 1 ter­jedő vásárlási utalványt; 4 da­rab háztartási gépek-et, 4 db különböző márkájú tv-t és rá­diót, 3—3 darab mosógépet, hű­tőszekrényt, zenegépet, 2—2 da­rab külföldi társasutazásra jo­gosító utalványt, pianínót, író­gépet, aranyórát és 1—1 darab Pannónia motorkerékpárt, női kerékpárt és fényképezőgépet nyertek megyénkben. Az atlétikai Európa-bajnok- sággal kapcsolatosan a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság a totó 32., 33. és 34. játékhét szelvényein pályázatot hirdet. A pályázaton azok vehetnek részt, akik az igazolószelvény hátol­dalán megjelenő, az atlétikai EB emblémájának egy-egy részét tartalmazó rajzokat összera­gasztva levelezőlapon augusztus 22—27 között beküldik a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság címére (Budapest, 62. Pf. 270.). A levelezőlapon fel kell tüntet­ni a pályázó pontos nevét és címét. A pályázat részvevői kö­zött kétszemélyes külföldi tár­sasutazást, Lehel hűtőgépet, rá­diókat, Sztár tv-ket, porszívó­kat stb. sorsolnak. Összesen 100 darab értékes díj kerül ki- sorsolásra. Zrínyi Miklós, a szigetvári hős fl Békéscsabai Konzervgyár az 1966. évi szezonidőszakra női és férfi dolgozókat vesz fel JELENTKEZÉS MINDENNAP ( DÉLELŐTT A GYÁR FELVÉTELI IRODÁJÁN. A felvételhez az alábbi okmányok szükségesek: munkakönyv, MIL-lap és társ. bizt. igazolvány, tanácsi igazolás, egészségügyi könyv érvényes vér-, tüdő- és bacilusgazda- vizsgálati eredményekkel. 67800 T TV égyszáz éve, hogy Szolimán ’ szultán hatalmas serege ostrom alá fogta Szigetvárt, a Dél-Dunántúl legnagyobb erős­ségét és magyar védelmi vona­lának kulcsát. A szultán, miután 1541-ben elfoglalta Buda várát, majd éveken át tartó szívós harcokban az ország középső és déli részét, hódításaira Bécs megszállásával akarta a koronát feltenni. A sereg hátának és a hódolt területeknek biztosítására azonban előbb Szigetvárt kellett elfoglalnia. A vár kapitánya, Zrínyi Mik­lós régi horvát főnemesi család­ból származott. Legidősebb bátyja, Mihály az 1526-os mohá­csi csatában esett el, s ő is a törökellenes harcokban nőtt fel: a Dráva—Száva menti családi birtokokat fegyverrel kellett vé­deni az ozmán hódítók ellen. Ti­zenkilenc éves korában, Bécs első török ostromában olyan vi­tézül viselkedett, hogy a csá­szár ajándékkal tüntette ki, s ettől kezdve szinte egész élete a harcban telt el. 1542-ben kine­vezték Horvátország bánjává, s magas közjogi méltóságában egyik szervezője volt a határvé- delemnek. A bécsi udvar poli­tikája ebben az időben inkább a békét kívánta a Portával, Zrí­nyi azonban világosan látta, hogy ez a béke az állandó ki- sebb-nagyobb török rablóhadjá­ratok következtében a végvidék és az ország teljes pusztulására vezet. Saját költségén felfegy­verzett katonáival viszonozta a török beütéseket, védve saját birtokait, de védve ezzel az ország népét is. A mindinkább növekedő ha- dikiadásokat azonban a török támadások következtében egyre fogyó és pusztuló horvát­országi birtokok nem bírhatták. Zrínyi tehát egyre újabb b;rto- kok megszerzésével növelte va­gyonát és hatalmát. Birtokszer­zéseiben semmilyen eszközt nem vetett meg, hatalmaskodá­sainak se szeri, se száma. Fegy­verrel tört a szomszédos nagy- birtokosokra. feldúlta azok fal- vait, kirabolta jobbágyait: — így állt elő már a század köze­pére a vármegyényi birtok, melynek központja a muraközi Csáktornya volt, s melyhez ha­talmas zalai és somogyi terüle­tek tartoztak. A központi hata­lom teljes háttérbe szorulásának ebben a korszakában hasonló módon gyarapították vagyonu­kat a többi nagybirtokos főne­mesek is, Zrínyit azonban ki­emelte közülük, hogy a hatalma alá tartozó népet minden ellen­séggel szemben megvédte, a tö­rök elől menekülőknek szállást szerzett, s ha emberei ozmán fogságba kerültek, megszabadí­tásukra nem habozott fegyvert fogni. Ezért a magára maradt ország népe bizalommal tekin­tett rá. Ahogy Kapitány István vicekapitány ezt 1552-ben egy Zrínyihez írt levelében kifejez­te: „Uram. az egész ország azt kiáltja, hogy meghódol a török­nek, ha Nagyságod nem törődik vele.” A báni méltóságtól megvált Zrínyit 1561-ben nevezte ki Fer- dinánd király Szigetvár kapitá­nyává. Első dolga volt a hatal­mas. mocsarak közt épült föld várat megerősíteni, korszerű vé­dőberendezésekkel ellátni. 1566- ban, a szultán hadiáratának el­ső hírére tartalékélelemmel lát- - ta el a várat, s őrségét 2500 főre emelte. Katonasága a Zrínyir birtokokról a Szigetvár környéki falvaik lakóiból került ki. ö maga, bár segítséget sehonnan sem kapott, készült az ellenál­lásra, ha kell, a halálig tartó védekezésre. Ahogy április 19- én írta: „Bezárkózom Szigetbe, hogy hűséggel, állhatatosan és vidám orcával, vérem ömlésével és ha a sors úgy hozza, életem elvesztésével is szolgáljak a nagy istennek, ő szent császári és ki­rályi felségének, a keresztély közösségnek és végső romlásra jutott édes hazámnak.” A török sereg egy hónapon át ostromolta óriási veszteséggel a várat. A védők száma egyre fo­gyott, mindig szűkebb területre szorultak vissza, de nem adták meg magukat. S miközben a Bécs védelmére felsorakozott császári sereg Győrnél tétlenül nézte a hősi küzdelmet, szep­tember 7-én elkövetkezett az utolsó nap, melyet költők és írók annyiszor megörökítettek. Zrí­nyi, körülvéve még megmaradt pár száz vitézétől, a leeresztett felvonóhídon át, lobogó zászló­val és kivont karddal az ellen­ség közé rohant. Ott estek el mind a hősi harcban. fi zigetvár elestével elveszett ^ egész Somogy megye s ve­ié emberi életek tízezrei. Zrí­nyi és vitézeinek hősi önfeláldo­zása mégsem volt hiábavaló. A hatalmas veszteségeket szenve­dett török ármádia a szultán­nak a vár falai alatt bekövetke­zett halála után nem folytathat­ta győzelmes előnyomulását. Bécs megmenekült. Ennél azon­ban sokkal nagyobb volt a hősi példa erkölcsi hatása. Zrínyi és Szigetvár jelképpé lett, amely nemzedékeket erősített és lelke­sített az ozmánok elleni harc­ban. ük I

Next

/
Oldalképek
Tartalom