Békés Megyei Népújság, 1966. augusztus (21. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-28 / 203. szám
196C augusztus 38. 4 Vasárnap Az Elbától a Keleti-tengerig ni. Amíg Berlin keleti részében teljes ütemben halad az újjáépítés, a nyugati részben — melyet az angol és az amerikai csapatok tartanak felügyeletük alatt — ennek bizony nem sok nyoma látszik. A legnagyobb nyugatberlini lapkiadó épített ugyan egy tízemeletesnél valamivel nagyobb épületet. Ez azonban beleesik a határzónába. Körülötte különben mindenütt rom és rom éktelenkedik. Felvetettük: miért nem építik újjá Nyugat-Berlint. Kísérőnk válasza egyértelmű volt. Nyugat-Berlin politikusai még ma sem akarják elismerni a háború után kialakult politikai, gazdasági helyzetet. Nyíltan 'vallják: revansra készülnek s majd a harmadik világháború után felépítik Berlin nyugati részét. Ilyen kardcsörtető politikát mondanak magukénak. Erről meggyőződhettünk a határfal mentén is. A Zentrág Lapkiadó Vállalat külügyi osztályának vezetője elmondotta, hogy öt évvel ezelőtt, 196.1. augusztus 13-án 41 kilométer hosszúságban mindössze egy éjszaka készítették el az NDK dolgozói a határbiztonsági berendezést Kelet- és Nyugat-Berlin között. Erre annak idején azért volt szükség, mert a nyugati övezetből állandó aknamunkát fejlettek ki az NDK népe, területe, békés gazdasági munkája ellen. Másrészt a Német Demokratikus Köztársaság élelmiszerrel bőven ellátja Berlin keleti részét. A nyugat-berliniek az NDK üzleteiben vásároltak. Erre a célra átjártak a keleti zónába. Érthető, az élelmiszer a keleti zónában lényegesen olcsóbb volt, mint a nyugatiban. Ugyanakkor Nyugat-Berlin üzemei nem az NDK gazdasági vérkeringésébe termeltek, hanem a bonni államéba. Ezek után bizonyára másokban is világossá válhat a berlini fal létének jelentősége, fontossága. Nincs azonban összefüggő fal Kelet- és Nyugat-Berlin között. Az NDK szervei bizonyos útszakaszokon átkelőhelyeket állítottak fel külön a külföldi és külön a német állampolgárok részére. Sőt, mi több, az S-Bahn, a magasvasút szerelvényei is átjárnak a város nyugati részébe. A berlini fal az NDK fővárosának biztonságát jelenti, mindenekelőtt a provokátoroktól. A Nyugat-Berlint megszállva tartó katonai erők néhány felbérelt némettel több alkalommal provokációra vetik magukat. Páncélozott járműveikkel felvonulnak a határra s *a provokáció visszaszorítására az NDK katonai egységei is felsorakoznak. A legnagyobb katonai manővert ezelőtt három évvel szervezték meg Nyug'at- Berlinben. Ekkor igen forró volt a hangulat. A harmadik világháború kitöréséről beszéltek, szerencsére azonban fegyverropogás nem volt. A külföldi haderő elvonult a hatúrbiztonsági berendezés A Magyar—Csehszlovák Barátság Mtsz (Csabaszabadi) GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ képesített könyvelőket vesz fel. Férfi munkaerők előnyben. 85069 mellől, ezzel tanújelét adta annak, hogy a kialakult helyzetbe beletörődött. Három év óta voltak kisebb lövöldözések. Néhány kalandor rálőtt az NDK határőreire, akik közül többen hősi halált haltak. A kezdetben oly gyakran ismétlődő provokációk azonban most már csak igen ritkán fordulnak elő. Ez nem a véletlen következAz ősi Rostock egyik legszebb épülete. ménye. Nyugat-Berlin politikusai ugyanis egyre reálisabban vizs gálják az NDK státuszát, a népi német állam .vezetőinek politikai, gazdasági intézkedéseit. Az igazság ugyanis az, hogy a Német Demokratikus Köztársaság villanyenergiát, szenet, lisztet juttat a főváros nyugati részének. Ugyanakkor szavatolja a város nyugati részében termelt szennyvíz fogadását. A szennyvízhálózat, melyet még jóval a háború előtt építettek ki, a város fáradt vizét Berlintől keletre hozza a felszínre. Elképzelhető, ha Berlin nyugati része állandóan zaklatja az NDK fővárosának békés építőmunkáját, a villamosenergia-szol- gáltatás megszüntetésével Nyugat-Berlin fény nélkül marad. Ha felfüggesztik , a szénszállítmányt, a tél kemény hidege megeheti a családokat, s ha pedig a szennyvízelvezető csatornákat elzárják Berlin nyugati részében, a lakosságot járványveszély fenyegeti! A nyugat-berlinieknek tehát fontos érdekük fűződik az NDK-val való szoros együttműködéshez. A berlini fal, bár kétségtelen választóvonalat jelent a város keleti és nyugati része között, mégis el kell mondani, hogy a határbiztonsági berendezés felállítása és folyamatos megvédése óta az NDK nemzetközi tekintélye szerte a világon növekvőben van. Nixon, az Egyesült Államok egykori alelnöke az NDK területén tanulmányozta a határbiztonságot, s amikor az ország területére lépett, érvényes útlevelét felmutatta, s átadta a határt őrző szerveknek. (Folytatjuk) Dupsi Károly A Fér fifehér neműgyár kezdeményezése: Kereseti lehetőség a háziasszonyodnak Rugalmasabb termelési szervezet — Több munkaalkalom a nőknek Ismeretes, hogy külföldön széles körben alkalmazzák a bedolgozói rendszert neves nagyvállalatok is. Sokszor munkaigényes cikkeket — Japánban például tranzisztoros rádiókat, tv-ket — készítenek ilyen módszerrel. Nálunk eddig nemigen éltek ezzel a lehetőséggel, A Férfifehérneműgyár békéscsabai és orosházi üzeme kezdeményezésére most megyénkben is alkalom nyílik a nagyüzemi bedolgozók rendszerének bevezetésére. A fehérneműgyár szakemberei elsősorban a varrni tudó (és varrógéppel rendelkező) nőkre; családos asszonyokra számítanak, akiknek családi körülményei, esetleg egészségi állapotuk nem Árukapcsolás Könyveket árul egy idősebb néni a csabai zsibogón. Van ott minden: Stendhal, Gorkij, Móricz, azután Courts Mahler, Forró Pál és Bozzayné; ponyvák és klasszikusok egyraká- son. Legalul egy ócska, fekete, szakadtbordázatú könyv, ódon nyomással: „Hármas kistükör”. Kiadási éve: 1848. Értékes ritkaság!! — Mi az ára ennek a könyvnek? — kérdezem. A néni rámnéz, azután felemel egy Bozzaynét és felém nyújtja: , — Ezzel együtt húsz forint. Ha már költ, vegyen is valamit. Kifizettem a húsz forintot és nem tettem panaszt senkinek — árukapcsolásért... (d) teszi lehetővé a munkába járást. Mégis szeretnének pénzt keresni, tevékenyen hozzájárulni a családi költségvetéshez. A kezdeményezéssel kapcsolatban a Békéscsabai Férfifehérne- mügyár igazgatójától, Nagy Lajostól kértünk tájékoztatást. Mint az igazgató elvtárs elmondotta, az új gazdasági irányítás folyamán mindinkább előtérbe kerülnek a termeltetés rugalmasabb formái. A nagyüzemeknek a korábbinál érzékenyebben kell reagálniuk a kereskedelem, a fogyasztók igényeire. A kereslethez való pontosabb alkalmazkodás a gyár termelőkapacitásának bizonyos változásait, fluktuációját követeli. Ezért az üzemnek komoly segítséget jelentenének a bedolgozók, akiknek munkája — különösebb beruházás nélkül — bővíti a termelés lehetőségeit. Vannak háziasszonyok, akik valamilyen ok miatt nem tudnak rendszeresen munkába járni, de a ház körüli teendőik nem foglalják-le őket annyira, hogy mellette ne tudnának dolgozni. Az ő számukra előnyös bedolgozást vállalni, hiszen így — a gyár szakembereinek számításai szerint — napi ötórai munkával körülbelül 30 forintot vagy, ha jól begyakorolták magukat, ennél többet is kereshetnek. Hetenként egyszer kell új anyagért és az elkészített munkák leadása céljából a gyárba menniük. így nemcsak a Békéscsabán vagy Orosházán lakók, hanem a környék' községeinek asszonyai is részt tudnak venni a bedolgozásban: Egyelőre (az idei negyedik ne-1 gyedév folyamán) körülbelül 370 bedolgozót tudnak foglalkoztatni. Ha a rendszer beválik és a kereskedelem megrendelései a szóban forgó cikkekre gyarapodnak, lehetséges, hogy lényegesen több bedolgozó munkásnőre lesz szükség. Jelenleg férfifehérneműk var • rását kell végezni, a gyárból kapják a kiszabott anyagot, otthon megvarrják és a félkész árut utána szintén az üzemben gombozzák, vasalják, adjusztálják. Az üzem szakemberei személy szerint kívánnak foglalkozni a jelentkezőkkel, megmutatják a műveletek legcélszerűbb sorrendjét, megmagyarázzák a méret és a minőség követelményeit, szakmai tanácsot adnak és mindenki kap természetesen munkájához egy mintadarabot. Cserében azt kérik, hogy a munkát elvállalók a határidőket és a minőségi kívánalmakat tartsák be, hiszen az otthon készült áru egy nagyüzem védjegyével kerül forgalomba, s a kereskedelem igényei ma már igen magasak. A ruhagyári szakemberek véleménye szerint egyébként kifizetődő és érdemes bedolgozási munkát vállalni. Aránylag egyszerű műveletekről van szó, úgyhogy a minőségi követelmények ellenére, bárki képes a munkát elsajátítani. Nyilván lesznek olyanok, akik hamarabb, mások viszont lassabban jönnek majd bele, de előbb-utóbb mindenki begyakorolhatja magát ebbe a munkába. <v) Néhány megjegyzés egy értékes könyv margójára A magyar sajtójog története szempontjából is jelentős munka A cenzúra árnyékában címmel. a Magvető Könyvkiadó gondozásában megjelent, a ikét világháború közötti időszakot tárgyaló antológia jellegű kötet. (Válogatta, szerkesztette, előszóval és összekötő szöveggel ellátta Mar- kovits Györgyi és Tóbiás Áron.) A negyven ív terjedelmű — csaknem nyolcszáz oldalas — munka gyakorlatilag ma mór nem kapható a könyvesboltokban és ez arra utal, hogy a téma a vártnál lényegesen nagyobb érdeklődést váltott ki az olvasó- közönség körében. Kár, hogy az egyébként külső formáját tekintve is dicséretre érdemes kötet — a kolofon, szerint — mindössze 4679 példányban hagyta ©1 a debreceni Alföldi Nyomdát. A kötetet tárgyaló irodalom- történeti szemléletű bírálatok és vélemények általánosan pozitívak. S méltán, hiszen valójában A cenzúra árnyékában is jelentőssé növekedett — száműzött irodalomról — a cenzúra-jogsza- bályok és intézkedések* a sajtóperek; a szellem szabadságáért folytatott harc hármas tagozódá- sú tárgyalási formájában, s az alaptémát, mégis egységesen ösz- szefogva — ad áttekintést azzal a megjegyzéssel, hogy mindez a teljesség igénye nélkül történik. „Nem törekedtünk teljességre sem az»irodalmi pereknél, sem az írók korabeli nyilatkozásainál; a jellegzetes és egyéni fontosabbnak látszott — az első antológiánál legalábbis —, mint kevésbé mozgalmas állóképet adni a gondolat-, vélemény- és sajtószabadságot eltipró cenzúráról” — írják az előszó szerzői. Ebből arra következtethetünk, hogy az első antológiát második követi, legalábbis van elképzelés erre vonatkozólag és majd ebben kapja meg az olvasó azt a bizonyos „kevésbé mozgalmas állóképet” a cenzúráról. Véleményem,. — amely inkább sajtójogtörténeti, mint irodalom- történeti érdeklődésemen alapul — ellentétes a kötet szerkesztőivel. A cenzúra fogalmának meghatározása, a magyarországi cenzúra, mint jogintézmény kialakulásának és fejlődésének értékelhető áttekintése — nem mint állókép, hanem mint háttér — annak ellenére is hiányzik a kötetből, hogy á tárgyalt időszak csupán a két világháború közötti huszonöt tragikus és nagyon nehéz esztendőt fogja át. Az előszó szerzői is érezhették ennek a képsornak ilyen hiányosságát, mert említést tesznek az 1848-as és az 1914-es sajtó- törvényekről, majd a kötet első részében — igen pontatlanul — idézik az 1848. évi XVIII. törvénycikk első két paragrafusát, ezt követően pedig a sajtóról szóló 1914. évi XIV. törvénycikk kivonatos szövegét is. Ahhoz azonban, hogy az olvasó a kötet teljes és összefüggő megértése érdekében választ kapjon arra a szinte eleminek tűnő, valójában alapvető kérdésre: mi is az a cenzúra? — hogyan fejlődött ez, a sajtó szabadságát — Mira- beau szerint „a legsérthetetlenebb szabadságot” — lábbal tip- ró ^jogintézmény? — az ellene folyó harcnak, a magyar burzsoá sajtójog kialakulása és fejlődésének főbb vonásai tekintetében milyen történelmi állomásai voltak? Ezekre a kérdésekre egykét sommás mondat az előszóban, két erősen kivonatos törvényidézet az első részben, a legjobb akarat mellett sem értékelhető elégséges válasznak. Pedig az olvasónak a kötet csaknem nyolcszáz oldalnyi anyagához szükséges lett volna a kérdések megválaszolására. A sajtószabadságot, mint az állampolgári jogok egyikét, a polgári forradalmakat követő alkotmányok deklarálták először annak a harcnak az eredményeként, amelyet a feltörekvő burzsoázia a minden szabad gondolat közlését korlátozó és akadályozó, minden szabad gondolat hirdetőjét mind politikai, mind világnézeti szempontból üldöző feudális cenzúra ellen vívott. Európában legelőször az 1789-es francia forradalom deklarációja, ezt követően az 1791. évi francia alkotmány 11. cikkelye nyilvánította ki törvényi formában a sajtószabadságot. Hazánkban a XVIII. század végén, a XIX. század elején vált erőteljessé a küzdelem a cenzúra ellen — a sajtószabadság kivívásáért. Az 1790. évi „országgyűlés — a növekvő ellenállás hatására — bizottságot küldött ki a sajtószabadság törvényes szabályozására, ám nem többről volt szó, mint arról, hogy a cenzúrahivatalokat ne a király és a központi hivatalok, hanem a magyar országgyűlés töltse be. A cenzúra eltörlésének még csak a gondolata sem merült fel az országgyűlés rendi többségében. A sajtószabadságért megindult küzdelem, a cenzúra elleni harc támogatója volt ebben az időben több vármegye is, amelyek’ — mintegy a sajtóval kapcsolatban megnyilatkozó önkény ellenhatásaként — országgyűlési felirataikba foglalták a sajtószabadság követelését. A magyar jakobinusok is a sajtószabadság úttörő ^arcosai voltak. Martinovics Ignác Felhívás a magyar néphez, az emberi jogok és az új alkotmány érdekében című munkájában már a sajtószabadság polgári követelését fogalmazza meg, azt sürgeti, hogy a sajtószabadságot alkotmányos szinten kell szabályozni.
