Békés Megyei Népújság, 1966. július (21. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-26 / 175. szám
Hétmillió forintos bővítés a Gyulai Tejporgyárban Jelentősen túlteljesítették a féléves tervet HÍREK (T ud&svtömiktót) A Tejipari Tröszt szakemberei, Nagy István igazgatóhelyettes, Ketting Ferenc műszaki igazgatóhelyettes, valamint Lakatos Árpád vállalati főmérnök látogattak el a napokban Gyulára, hogy a helyszínen tárgyalják meg Vádi Lászlóval, a tejporgyár vezetőjével a közeljövőben megrendezendő, mér elég régen esedékes^ üzembővítést A nyári időszakban naponta beérkező 100—110 ezer liter tej átvétele, feldolgozása ugyanis komoly gondot okozott már eddig is a vezetésnek. Ennek megoldása most már rövid idő alatt eldől, mert ígéretet kaptak, hogy az üzem bővítésére hat-hét milliót fordítanak. Ebből az összegből az átvételi hely nyolc, egyenként ötezer literes állótartályt kap. A tervek szerint kétszintes toldaléképületet emelnek, ebben helyezik el többek között a tízezer literes pasz tőrgépet és fel állítanak három 2,5 ezer literes tejszínérlelő- tankoü Elkészült a gyár féléves mérlege. Ebből kiderül, hogy a tervezett termelési érteket 74 millió forinttal szemben 76-ra teljesítették. A tej felvásárlási tervét egymillió literrel, a tejpor gyártását egy vagonnal teljesítették túl. Jó eredményt értek el a sajt- műhely dolgozói, az exportsajt •minőségét sikerült a felajánlott ■92 százalékkal szemben 93,3 százalékra emelni. Kiemelkedő eredmények születtek az anyagtaka- rékoseági versenyben is. Csak a kazeinnál elért 3,7 százalék minőségi javulás 21 ezer forintot hozott az üzemnek. Vajgyártásból exportra nem volt tervük, Reförmátuskovácsházán mindeddig méltatlan körülmények között működött a művelődési otthon és a mozi. A Békés megyei Moziüzemi Vállalat összefogott a községi tanáccsal s a két művelődési objektumot 100 ezer forintos költséggel korszerűsítik. Az összeg felét a tanács vállalta, így lehetővé vált, hogy a modernizálás még idén megtörténhessen. A jobb, korszerűbb, vagyis A fővárosban megrendezésre kerülő eszperantó világkongresz- szus alkalmából kiállításon műménél közben azonban öt vagonnal gyártottak külföldi megrendelésre. Bár még nem készült el a telepek közötti munkaverseny értékelése, a dolgozók és vezetők bíznak, hogy a komoly anyagi előnyökkel járó első három hely hatásosabb hírverés érdekében a moziüzemi vállalat mintegy 200 ezer forint értékben egységes típusú fémszerkezetű szemléltető propagandatáblákkal, valamint utcai vitrinekkel látja el megyénk városait, járása székhelyeit, községeit, ezek mozijait. Ez is hozzájárul majd a filmek színvonalasabb propagálásához, a moziba járás népszerűsítéséhez. —ö— tátják be a magyar eszperantistáte életét, tevékenységét A kiállításon való részvétekre külön felkérték a gyulai eszperantistákat, miután Európa második városa Gyula, ahol eszperantó nyári egyetem működik. A nagy gonddal, lelkesedéssel és hozzáértéssel összeállított anyag második részét szombaton vitte fel Budapestre Havasi István, a tanács népművelési felügyelője és Varga András, az Erkel Művelődési Otthon igazgatója. A kiállítási anyagban szerepelnek a város életét jellemző fényképek, a SELF kiadványai, az eddigi programok, tájékoztatók, a Gyulai Nyár füzetei, általában a városban rendezett események falragaszai. A háziipari szövetkezet dolgozói külön erre az alkalomra faliszönyeget szőttek a nyári egyetem emblémájával és az alapítási évvel. Tizenegy nagyméretű, kasírozott, poliészterrel bevont tablót készítettek a kiállításon való bemutatásra városunk műemlékeiről, a fürdőkombinátról. Ugyancsak elküldték két nyári egyetemünk fára préselt, intarziásán kasírozott és poliészterrel bevont tablóját. Ezek a poliészteres megoldások egyedülállóak, minden bizonnyal eseményei lesznek az Egyesült Villamossági Gépgyár nagy kultúrtermében megrendezésre kerülő kongresszusi nemzetközi kiállításnak. — Zárt csatorna építését kezdi el augusztusban a szeghalmi Béke utca mindkét oldalán a Sárréti Vízgazdálkodási Társulat. A munkák 250 ezer forintba kerülnek. — Harminchárom pedagógus indul július 30-án a cseh- és a Lengyel-Tátrába a mezőko- vácsházi járási tanács és az IBUSZ szervezésében. Ütjük hétnapos lesz. — A gimnáziumi tanulók közöl Vésztőn ősztől kezdve a fiúk a gépállomáson mezőgazdasági gépszerelést, míg a lányok az Aranykalász Termelőszövetkezetben kertészeti ismereteket sajátítanak el. — A 90 perc az élet című szovjet filmet vetítik a Katonafilmek Fesztiválja keretében ma este 8 órától Békéscsabán, a szabadtéri színpadon, rossz idő esetén a Fegyveres Erők Klubja mozitermében. — Tatarozzák ebben az évben Bucsán a mozi épületét. Az ezzel kapcsolatos munkákat a karcagi Nagykunsági Építőipari Ktsz dolgozói végzik el. — A tavaszi árvíz okozta károkért a napokban csaknem 1 millió forintot fizetett ki kártérítésként a gyulai Erkel Termelőszövetkezetnek az Állami Biztosító. — Két társulás működik a Szeghalmi Földművesszövetkezet keretében. A 32 tagú méhésztársulás 50 mázsa mezre kötött értékesítési szerződést, míg a 26-os létszámú nyúltársulás szerződésében 1610 nyúl értékesítése szerepel. A törzsállományuk jelenleg 127 any any ül. Végleges statisztikai adatok ugyan még nem álingk rendelkezésre, de gyorsmérleg már készült az idei érettség;, illetve képesítő vizsgákról. Dór. Fekete József, a Művelődésügyi Minisztérium Közoktatási Főosztályának vezetője énről a következőket mondta; — A gimnáziumokban, szakközépiskolákban, technikumokban és a dolgozók középiskoláiban az elmúlt tanévben összesen körülbelül hetvenezren szereztek érettségi. illetve képesítő bizonyítványt. Örvendetes tapasztalat, hogy az érettségi vizsgákon számottevően javult a vizsga fegyelem, csökkent az írásbelin elkövetett szabálytalanságok száma. — Örvendetesnek tartjuk, hogy a diákok magyar nyelvtan tudásában határozott javulás következett be. javulás mutatkozott az érettségin a történelem-filozófiai, politikai gazdaságtam ismeretekben. Viszont általában nem vagyunk elégedettek a magyar irodalmi feleletekkel és a történelem összefoglaló, egy-egy nagyobb korszakot tárgyaló fejezeteinek tudásával. Ami a matematikát illeti: a diákok jó része a matematikai tételeket ugyan megtanulta, de az alkalmazásban. példák megoldásában sokkal kevésbé volt otthonos.) — Egyöntetű vélemény alakult1 ki az oktatási szakemberek, a,' vizsgaelnökök között, hogy az— Ülést tartott tegnap, július 25- én délután a Magyar Honvédelmi Sportszövetség békéscsabai városi elnöksége. Az ülésen először az építőipari vállalat MHS-alapszervezetének munkájáról tanácskoztak, majd a második napirendi pont az ez évi sportrendezvények értékelése volt. — Nagy sikerrel rendezték meg az elmúlt hetekben a vésztői termelőszövetkezetek az öregek napját CSIRIPELŐ KROKODILOK Tévedés ne essék, nem egy 5 újabb állatfajtáról akarok hirt S adni az olvasóknak, bár' a g Népújság július 23-i számának 5 hasábjain én is csiripelő kro- S kodiíusokro! szereztem tudó- g mást. Kincsem, Csimpi és á g többiek. Ez volt a budapesti Z 100 éves állatkertröl szóló írás g címe. Idézek belőle: ...... meg- 5 é rkeztek az oroszlánok, a tig- ■ risek, a trombitáló elefántok, a J csiripelő madarak, krokodí- " íok...” : Hát igen, ilyen is van. No 5 nem csiripelő krokodil, hanem, I hogy elfelejtik kiírni azt a bi- g zonyos határozott névelőt — Segíti a kerttulajdonosokat Szeghalmon az fmsz. Részükre nyolc permetezőgépet adtak ki. — Járdaépítésre 250 ezer forint kiadást tervez 1968-ra Mezőhegyesen községfejlesiztési alapjából a helyi tanács. — Iskolabővítésre a tervek szerint 400 ezer forintot költenek 1970-ben Méhkeréken a községfejlesztési alapból. idei vizsgákon kiemelkedő voít a most már nagyobb számban érettségizett szakosított tantervű) — tagozatos — osztályok diákjainak teljesítménye. Ez vonatkozik elsősorban a nyelvi tagozatos osztályokra. de az idén végzett természettudományos osztályok diákjaira is. ldőjárásjelentós Várható időjárás ma estág: Felhőátvonulások sok helyen újabb esővel, zivatarral. Időnként élénk, megerősödő északnyugati szél. Változékony, hűvös idő kevés napsütéssel. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13—18, legmagasabb nappali hőmérséklet 18—23 fok között. BÉKÉS MEGYEI NÉPÜJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei PáL Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., Ül. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyed Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba n.t Tanács- köztársaság útja 5. Telefon: 10—21, 10—31. Felelős kiadó: Lehócziky Mihály. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónaprr 13,— Ft, Békéc megyei Nyomdaipari Vállalat« Békéscsaba. | Index: 25 051 Bizony, így van ez, szívem... Még mindig vannak, akik szerint „ez a dzsessz-rajongás nem vezet jóra”. A tánczené és a slágerek rajongói kézlegyintéssel válaszolnak: „— Ugyan, kérem, réges-rég túl vagyunk ezen, akár a petróleumlámpán”. Azonban a pró és kontra vélemények kiegyensúlyozása érdekében kívánatos lenne helyére tenni a kérdést. Megkísérlem. hiszen „felszólítást” kaptam erre. A minap ugyanis kitépett írkalapot leltem a járdán s róla a következő iskolás betűs sorokat olvashattam: „Annyi ember él a földön... Én itt, te ott, jaj, de nehéz... Jó ez a szerelem, jó ez a bizalom... Maradj még, kapsz egy jó feketét... Túl jó voltam én... Még fáj minden csók... Bizony, így van ez, szívemi.” Alájuk firkantva még a következő: „— Ezek a slágerfesztivál műsorából valók. Tudod, aw.i a tévében volt. A nekem tetszőket írtam ide. Némelyiknek csak a közepe jutott az eszembe. Neked mi a véleményed erről az egészről? írd meg! Irtó kíváncsi vagyok!” Ennyi a szöveg. Se aláírás, se cím. Valamely „sült hal”, vagyis bakfis írhatta a barátnőjének, avagy fiújának. A sláger cím-gyüjiöge- tők többsége ugyanis lány. Te „irtó kíváncsi” ismeretlenke, elárulom, hogy nekem nagyon tetszett a slágerparádé, noha már bácsi korban vagyok. Hát még a fiatalságnak! Nagyon kell mz ilyesmi a tanulás, a munka, sőt még a kulturális szórakozás nehezebb fajsúlyú esetei után is, akár ebéd után az édesség, s a hangulatfakasztó ital. No! Persze, nem gyomor- rontásig és szédülésig. Jól emlékszem azokra a nem is olyan régi időkre, mikor még erkölcsös kwltúrvédelem címén nem átallották zaklatni fiatalokat a dzsessz és az ifjonti divat miatt. Előfordult. hogy csak a külső alapján ítélő szólamvitézek, „le a nyugati maskarával”, kiáltással csőnadrá- gos fiatalembereket fosztottak meg „nácijuktól”, s ha , ezt a cipő akadályozta, hát ollóval segítették lefejteni róluk. Aztán a kultúra megvédésének jóleső tudatában átmentek az italboltba és részegre itták magukat. Holott azok közül a csőnadrágos, tviszte- lő fiatalok közül ezrek és ezrek kerüllek, ki olyanok, akik. izzadva dolgoztak a Hanság lecsapolásá- nál, vagy segítettek a földeken a termés begyűjtésében. És hát utána, a jól végzett munka tudatában gitároztak, doboltak és „csörögtek” is kedvükre. Azóta nagyot változott a csőnadrág- lehuzogatók felfogása. Legtöbbjük maga is divatozik, gyermekeik pedig mindenképpen. Ráébredt a világ, hogy a divat, a dal és a modern muzsika nemcsak a kultúránk egy része, hanem a tanulásnak és a munkának is édestestvére. Az ifjúság életében pedig amolyan életkedvet adó vitamin. A sláger szavaival élve: — Bizony, így van ez, szívem... pj Rezső közül egyiket megszerzik. Modernizálják a re forrná tnsko vácsházi művelődési otthont és a mozit Kitűnően összeállított anyaggal vesznek részt a gyulai eszperantisiák a világkongresszusi kiállításon Gyorsmérleg az idei érettségi vizsgákról JÓN! Megérkezett!---A B ÉKÉSRE július 26, 27 Megérkezett! VARSÓ NAGYCIRKUSZ! Dévaványára július 28—29-én; Gyomára július 30—31-én; Kondorosra augusztus 1—2'-án, Szarvasra augusztus 3—4—5-én. Előadások kezdete minden este fél 8 órakor, vasárnap délután fél 4 órakor is. Jegyek elővételben válthatók a művelődési ™ Világsiker! házaknál. Világsiker! JÓN! 67536