Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-12 / 138. szám
KÖRÖS TÁJ _____ KULTURÁLIS MELLÉKLET nek, a FIRT-nek, vagyis a színháztudományi kutatóintézetek nemzetközi szövetségének, az ICOM-nak, a színházi múzeumok nemzetközi bizottságának és a FIAP-nak, a színházi könyvtárak nemzetközi szövetségének. Reflektorfényben a Színháztudományi Intézet Egyedülálló dokumentáció — Jelentős új kiadványok — Kiterjedt nemzetközi kapcsolat Százezrek színháza, új színház A színházművészeti osztály tanulmányozza a folyóiratokat, a megjelenő új drámákat, tartalmi kivonatokat készít, véleményez, könyveket lektorál, fordít, közread. A színházakhoz havonta ők küldik meg a Dramaturgiai Híradót, benne külföldi bemutatók feüA budai Vérmezőn kellemes napsütésben sütkéreznek a fák, a virágok és az emberek. A Krisztina körúton nagy a forgalom. Egyemeletes, sárga ház: I., Krisztina körút 57. Az emeleten a Színháztudományi Intézet és az Országos Színháztörténeti Múzeum. Negyven munkatársa van az intézetnek, majdnem ugyanennyi szerződéses munkatárs, gyakran fordulnak itt meg érdeklődők, tárlatáétoga tők, tudományos munkájukhoz forrásanyagot kérők. Középen néhány szobányi terem a múzeum: az állandó kiállítást le, kellett bontani, hogy alkalmi kiállításokra is sort keríthessenek. A magyar színház történetét bemutató tárlat most elcsomagol tan várja, hogy a tudományos intézet a budai vár egyik épületébe költözzön s az itteni szobák mind a múzeumé legyenek. A múzeum az intézet történeti osztályához, a gyűjteményi csoporthoz tartozik. Harmincezer fénykép, húszezer színlap, kéziratok, levelek, naplók, drámák rendezőpéldányai, színpadi kellékek, nagy művészek relikviái alkotják a gyűjtemény gerincét. Az első fotó 1795-ből Kelemen László látható rajta, az első eredeti kép az 1850-es évekből: Egressy Gábort ábrázolja Szigligeti Edével. Megvan sok neves színi előadás színpadképének makettja; a régiek re- kohstruáltan, az újabbakat már a bemutatóra készítik. Háromszáz jelmezt hoztak át a Nemzeti Színházból (zsákokban, ládákban), sok képzőművészeti alkotás, közöttük díszlet- és jelmeztervek is itt vannak. Az adattárban cikkeik, bibliográfiák, fényképek és fényképmásolatok, nyilvántartva a szerző neve a darab címe és a téma. szerint is. A hangtárban kétszázezer méter hangfelvétel és ötszáz hanglemez. Külföldiek is, így Moissi, Sarah Bernhard, Gerard Philipe hangja is hallható, a hazaiak közül Márkus Emília, Blaha Lujza szavait őrzik Fiiadéi fi Mihály: Lomnic Szellős csúcsok kalaplevéve hallgatnak kristályhidegen, csak a vasöklű csend beszél... Az őseim élhettek itt régen. Békés, kemény, cserzett istenek, kik félszemükkel a völgyeket lesték, míg félkezükkel baltát szorongattak, és farkas és éhség és úr sem görbíthette alázatossá konok gerincüket. Bíró József: CSAK TE Azon az úton csak te jöttél... Emlékszem, mindenütt lánc csörgött, mint rózsafüzért tapogatta elfáradt kezem. drótba kapaszkodott tompa gondolatom, minden szívdobbanásra egy-egy kiáltás, minden órában összegörnyedt ember; de minden emlékre kihúzza magát — emlékszem, könnyekből állott az eső, a kimondott szó lakatként kattant a számon, szemem behunytam, hogy semmit se lássak, és az úton por, trágya, piszok bűzlött, s letaposott, elmúlt régi álmok ... azon az úton csak te jöttél — már gyalog dobált előre a jég, hó vágott szemedbe, megfagyott előtted a levegő ... én sehol sem voltam, de azon az úton csak te jöttél; és minden utakon csak te jöttél kedves, kedves, kedves. sokakéval együtt, s manapság már teljes előadásokat is szalagra rögzítenek. Ötezer szerző — borítékokban Világviszonylatiban is egyedülálló az intézet jelenkori osztályának dokumentációja. Ez a gyakorlati célokat szolgáló, elsősorban a színházak munkáját segítő, a rendezőket, művészeket tájékoztató szolgálat ötezernél több mai, vagy manapság is játszott szerzőt tart nyilván. Borítékokban, tékákban gyűjtik a rájuk, darabjaikra, műveik előadásaira vonatkozó írásos és fotóanyagokat. Ennék a gazdag s egyre bővülő anyagnak csodájára járnak a hatónkba látogató külföldiek is és a hazai színházakon kívül mind gyakrabban kérnek innen felvilágosításokat határainkon túlról. Az intézet ötvenezer kötetes könyvtára viszont tudományos célokat szolgáló, úgyneveziett zárt könyvtár (vagyis nem kölcsönöz). Teljes színházi szakkönyvtár, ideértve a segédtudományokat és a rokonművészeteket is, az elérhető drá- makiadásokat és a világ jelentős színházi folyóiratait. Különben ezekből a folyóiratokból is gyűjtik azokat az adatokat, s fényképezi a fotólaboratórium azokat a fényképeket, amelyek a dokumentáció sok ezer borítékába kerülnek. A jelenkori osztály foglalkozik a kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal. Az intézet ugyanis tagja az UNESCO védnöksége alatt működő ITI-nek, a színházak nemzetközi szövetségésorolásával és az új darabok isimertetésével, színházi világhíradóval. Századik kötetéhez közeledik a Korszerű Színház sorozat, javarészt világhírű színházi szakemberek műveinek gyűjteménye. Ez az érdekes sorozat most már nemcsak néhány könyvesboltban, hanem az ország legtöbb hírlapárudájában is kapható. Azokat a kiadványokat fel sem soroljuk, amelyek jobbára csak a szakembereket érdeklik; annál inkább említjük új kiadványaikat. A Százezrek színháza sorozat gazdagon illusztrált, népszerű köteteket tartalmaz; nemsokára megjelenik az első kötet, Hegedűs Géza munkája, A néző művészete címmel. A következő két kötet: Staud Géza: A rendező művészete; valamint Mcűnár G. Péter: Honthy Hanna és kora. A nyáron számos érdekes tanulmánnyal, cikkel, riporttal, s egy új magyar színmű szövegével jelenik meg az intézet almanachja, Üj színház címmel. Jövőre lesz tíz esztendős a Színháztudományi Intézet (1957 és 1959 között a Filmtudományi Intézettel együtt működött), s tizenöt éves az Országos Színháztörténeti Múzeum. Hont Ferenc igazgató és Székely György igazgatóhelyettes vezetésével lankadatlanul folyik tovább a munka, kiállításokat, könyveket terveznek, tanulmányokat írnak, gyarapodik a múzeum anyaga, bővül a dokumentáció, növekszik az intézet hazai te-| kintéüye és nemzetközi elismerése. t-a—) Koszta Rozália Portré HÉT KÖZIEK A művészet érthetőségéről Egymás után két irodalmi klubesten is elhangzott a kérdés: miért érthetetlen ez vagy amaz a költemény, ez vagy amaz a költő? Voltak kategorikusabb hozzászólók is, akik hitük szerint a lényegre tapintva jelentették ki: korunk költői, elsősorban a fiatalok — érthetetlenek. Az események teljes felidézéséhez hozzátartozna, hogy a szóba hozott költők neveit is megemlítsük. Ezt azonban nem tesszük, egyszerűen azért, mert nem személy szerint róluk, egy-egy alkotásukról, hanem a művészet értéséről általában kívánunk néhány összefüggést felvillantani. Ha az ember pesszimista lenne, akkor elkeseredne, mondván: irtózatos ellentétek feszülnek itt a dolgok mélyén, az ízlés annyira heterogén, hogy szétdarabol- tabb és különbözőbb már nem is lehetne. (Sokszor önmagunk nyugtatására emlegetjük ugyan az ízlés fejlődését, ami kétségtelen, mert még a visszaesések is tartalmazzák egy újabb fejlődési szakasz kikerülhetetlenül szükséges magjait; de tessék csak megnézni mondjuk egy mozi statisztikáját, vagy benézni egy színház nézőterére operett-premierkor és mai magyar dráma első bemutatójakor, majd kiderül, hogy hol tart a közízlés! Hallottam már az ízlés formálásáról igen okos gondolatokat hangoztató embereket, és jártam a lakásukban is: kiáltó ellentét! A nipp-erdőtől, a giccs- képektől, és a kispolgári ízlés számos nyomától pirulni látszott minden addigi felettébb értékesnek tűnő gondolat ...) Persze ez volt és van is, a szó nem mindig fedi a tetteket, csak esetleg elfedi, amikor arra szükség van; ez is bizonyítja, hogy korunk ízlésvilága sajnos, összekuszált, eléggé zavarodott. és ha hatásosabban akarunk tenni valamit az ízlés fejlesztéséért, a fentebb említett példákat és sok ezer társukat mellőzni tragikus könnyelműség lenne. A technika előretörésével, korszakot formáló és meghatározó erejével most már végérvényesen számolni Eszkimók Régi, de még ma is találó mondás: Sok az eszkimó, kevés a fóka. Ez hellyel- közzel jól pászítható — en- gedelmet a nagy szaltóért — a képzőművészeti életre is. Az elismerés kivívása, az elismerés megszerzése nem könnyű dolog, és nem is egyformán próbálkoznak az arra hivatottak megszerezni azt. Emberi gyengeség, vagy türelmetlenség, vagy rátermettség — ki tudja. a baj azonban mindig jelentkezik valahol. Ha sok a festő-eszkimó és kevés a vásárló-fóka, csoda-e, hogy ki-ki csúsznak nem egészen fair eszközök? Ha pedig ráadásul az érdeklődés is csappan, a megélhetés még inkább dörömböl és nem húz selyemkesztyűt. (Nem szándékozom általánosítani ezt a helyzetet, de nem beszélni róla, azt sem lehet.) Nincs annyi tehetséges kell. Olyan hatással volt, van és lesz a közízlésre ez az erő, amilyenre példát egyetlen történelmi korszakból sem hozhatunk. Egyenes a következtetés: az elmúlt évszázadok kialakult, alig változó ízlésvilága egyszeriben a feje tetejére állt és szétzilálódott. Az ember a technika zakatoló, száguldó, elsöprő, romboló és építő korszakában most kezd kissé visszatalálni elvesztett és elfelejtett önmagához; bár ez a visszatalálás, önmagára eszmélés még nem egyforma erővel ható világjelenség. Majd ha egészen visszatalál, akkor kialakul az a harmonikus egyensúly, melyben a modern ember jól megérti kora művészetét is, mert a műalkotó és a műélvező között a tökéletes értelmi-érzelmi összecsen- dülés lesz a jellemző. (A művész művész-voltát alapvető feltételnek tekintve.) És itt álljunk meg egy percre! Az ember és a művészet elválaszthatatlan, s még akkor is az, ha megbomlik az egység és zavar támad. A művészet megértése és átélése azonban nem velünk született tulajdonság, ezekért meg kell küzdeni, ezeket ki kell művelni magunkban. A dolog másik oldala viszont azt árulja el, hogy a folyamat nagyon is dialektikus, mert a művészet mind mélyebb megértését és átélését a műalkotások segíthetik elő a leghatásosabban, és a ma- gasabbrendű ízlésvilág kialakítását — hogy eredeti példánknál maradjunk — költőinknek is segíteniük kell. A látszólag „érthetetlen” versek kulcsát mindenki magában hordja, csak éppen kézbe venni, az nem egyszerű, azt nem adják ingyen. Művésszé érni sokszor fél élet is kevés, művészi alkotást elutasítani, ehhez elég egy adott hangulat, vagy az a megkövesedett konzervatív ízlésvilág, melynek avatag bástyái mögül már csak azok lődöz- nek a modern művészetre, akik nem tudják, hogy olyan várvédők közé álltak, akik már csak önmaguk árnyalakjai. És ez talán érthetetlen? és fókák művészünk, hogy megengedhető lenne perifériára szorítani közülük egyet is. A művészeti élet perifériáira mégis kiszorítanak olyanokat, akik talán ügyetlenebbek az önadminisztrációban, és az értékrend bennük így alakult: művészet-pénz, és nem így: pénzművészet. Pedig kitűnően indulnak ők is, aztán egyszer csak rádöbbennek, hogy naiv rajongókká degradálja őket a kollegiális mosoly, és egyre-másra lekésnek díjakról, kiállítási lehetőségekről, elismertetésről. Nem dilettánsokról van szó, művészekről, akiket a szélmalomharc hamar kiéget, mások örömére és gyarapodására minden földi javakban. Nem lenne üdvösebb soksok fókát nevelni?! Sass Ervin
