Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-10 / 136. szám
Világ proletárjai, egyesüljetpji I 1966. JÜNIUS 10., PÉNTEK Ära: 60 fillér XXI. ÉVFOLYAM, 136. SZÁM A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP JA Lépést tartani a fejlődéssel Érdekes, hogy ez a szó: „színvonal”, a köznapi használatban csakúgy, mint a gazdasági szaknyelvben, jobbára a mennyiség változásait jelző társítással jelenik meg, tehát: csökken vagy emelkedik. Kétségtelen, hogy e nyelvi vonzat mögött az élet valóságos dinamikája áll, hiszen a tényleges folyamatokban soha sincs stagnálás, változatlanság, leszámítva azt az esetet, hogy vizsgálati célokból kiemelünk egy- egy elemet az élet bonyolult, s mozgásában mindig új alakot öltő eseménysorából. Ezúttal is éppen olyan összefüggésben említjük a színvonalat, amely — mindjárt megjegyezzük: csak látszólagos — stagnálásra, változatlanságra utal. Gazdasági kifejezés- móddal élve: az úgynevezett szinttartásról van szó. Tág értelemben azt jelenti ez, hogy —jóllehet, minden erőfeszítésünket a gyártás- és a gyártmánytechnológia széles skálájában a színvonal folyamatos emelésére összpontosítjuk — természetesen ez mindenekelőtt az adott szint tartását feltételezi. Gondoljuk meg, hogy a színvonal általános és folyamatos emelése még elvileg, a logika elemi szabályai szerint sem jelentheti például minden gép szakadatlan korszerűsítését vagy minden gyártmány állandó újabbra cserélését. A statisztikai átlagokhan kifejezhető adott szint tartása tehát egyfelől a színvonal emelését, másfelől — ezzel szorosan összefonódva — az elhasználódás, a fizikai és erkölcsi kopás pótlását jelenti. Természetesen az éppen adott szint tartása, például a géppark összetételében, átlagos életkorában, korszerűségében stb. önmagában is meghatározott költségeket, ráfordításokat feltételez. A beruházási, felújítási összegek bizonyos hányadát évről évre ilyen feladatok megoldására kell fordítanunk. Nem is jelentéktelen ösz- szegek ezek. Mivel rendszerint kisebb korszerűsítésekről, javításokról, esetleg csak úgynevezett állagmegóvásról van szó, ezek a költségek gyakran az értékhatár alatti beruházások, illetve felújítások kategóriájában szerepelnek. Csak az arányok jellemzéséül: például a nehézipar egyévi ösz- szesített adatai szerint hozzávetőleg 6000 ilyen kisebb beruházás és mintegy 1700 felújítás tartozott az úgynevezett szinttartási kategóriába, s ezek adták a minisztérium összes értékhatár alatti beruházásának 40 és a felújítási keretből fedezett beruházásoknak csaknem 60 százalékát. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a népgazdaság 1961—1964 között ösz- szesen 49,9 milliárd forintot költött a felújításokra — s ezek java része lényegében a szinttartást célozta —, akkor aligha szükséges tovább bizonyítani, milyen méretű és jelentőségű feladatokról van szó. Egészítsük ki mindezt azzal, hogy ez az adatszerű megközelítés korántsem ad teljes képet a termelőapparátus szinttartásával összefüggő teendőkről. Valójában ugyanis nehéz pontosan elhatárolni, mit sorolhatunk ide és mit a színvonal emelését, a korszerűsítést célzó feladatok közé — helyesebben: eddig jobbára éppen az volt a baj, hogy a kettő közé túlzottan merev határt vontunk. A mindennapos vállalati gyakorlatban ugyanis meglehetősen nehéz volt pénzt szerezni vagy „kiszorítani” olyan feladatokra, ahol nem volt pontosan kimutatható a várható megtakarítás, a kapacitásbővülés, a minőségjavulás, tehát: színvonalemelkedés, hanem „csak” a meglevő szint tartását könyvelhették volna el. Ide sorolható továbbá az a — látszólag szűkén szakmai, könyveléstechnikai, valójában a fejlődés ellenérdekeltségét előidéző gyakorlat —, hogy az úgynevezett felújítási költségeket, akár „hoztak” korszerűsítést, akár nem, mindig értéknövelő tényezőként számolták el. Ez olyan képtelenségekhez is vezetett, hogy egy- egy gép, berendezés nettó értéke (amelyet ezek a fiktív „értéknövelések”, magyarán: egyszerű javítások, apróbb felújítások terheltek) végül papíron „értékesebbé” vált, mint a bruttó érték, természetesen felfelé „kerekítve” a vállalat amortizációs terheit is. A szinttartás e problémáit is okozták, természetesen egyéb tényezőkkel összefonódva, hogy jó néhány iparágban, vállalatnál — végül is nem tartották a szintet. A lényeget tekintve ide sorolható az a KSH-adat, amely a gépipar megmunkálógép-állományát 1960 —1964 között elemezve- megállapítja: az összes gép között valamelyest csökkent a — korszerűbb — forgácsmentes és némileg nőtt a forgácsológépek aránya. Alig változott például az ugyancsak korszerű különleges szerszámgépek aránya, amely a teljes gépállományban darabszám szerint csak fél, a bruttó érték szerint pedig 1 százalékot tesz ki. A szinttartással természetesen szorosan összefügg a gépi berendezések átlagos életkora is, és ebből a szempontból nem éppen kedvező az ugyancsak 1964 végi KSH-feJmérós megállapítása, amely szerint a gépipar berendezéseinek átlagos „öregsége” 15,3 év. A gazdasági bizottság a közelmúltban határozatot hozott arra, hogy 1968-ig folyamatosan újraértékelik a népgazdaság termelési állóalapjait. Ez a rendkívül bonyolult és nagy jelentőségű munka egyebek között abból a szempontból is fontos, mert a gépek, berendezések, általában az állóalapok sok éve halmozódó torzultan elszámolt értékét a valóságosnak megfelelően „térképezik fel”, ami nemcsak a gazdálkodáshoz szükségles tisztán látáshoz, hanem az adott szint méréséhez és „tartásához” is nélkülözhetetlen. Fontos változás az is, hogy a jövőben a felújításokat eleve nem értéknövelő, hanem szinttartó jelle- gűeknek tekintik (külön vállalati fenntartási alapot képezve a kiadások fedezéséhez). Tábori András Ismét meghívták az erfurti kiállításra a Mezőhegyesi Állami Gazdaság kertészetét Legutóbb 1963-ban vett részt 300 hold gyümölcsösének nagyszerű terméseivel az erfurti kiállításon a Mezőhegyesi Állami Gazdaság. Termékeit akkor 11 aranyéremmel, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel ismerték el. Egy évvel később, vagyis 1964-ben a bécsi kiállításon vett részt az állami gazdaság gyümölcsöse, s onnan is 3 arariy-, 1 ezüst- és 1 bronzéremmel tért haza. Ezeknek a díjaknak az értekét növeli az, hogy akkor a hazánkból résztvevő gazdaságok összesen 12 aranyérmet kaptak, s ebből 3 a mezőhegyesieké volt. Tavaly őszszel Szegeden, az őszibarackkiállításon szerepeltek s elhozták a kiállítási nagydíjat. Ezek után nem csoda, hogy jó érzéssel fogadták a meghívást az ez év júliusában, augusztusában, szeptemberében és októberében megrendezésre kerülő erfurti kiállításra, amelyen meggyel, cseresznyével, őszibarackkal, körtével, szilvával és almával vesz részt a mezőhegyes! gazdaság gyümölcsöse. Azzal a bizakodással készülnek, hogy az idei kiállításról is elhoznak jó néhány díjat. Az immár Európa-szerte elismert mezőhegyesi gyümölcsös jelentős mennyiségű áruval járul hozzá a megye és az ország ellátásához, de az exportfeladatok teljesítéséhez is. Az idén is a tervezett 40 mázsa földieper helyett mintegy 82 mázsát adnak át közfogyasztásra és a Békéscsabai Hűtőháznak. A tavalyi 11 vagon helyett mintegy 14 vagon őszibaracktermés ígérkezik. Szilvából, amelynek csaknem 80 százaléka exportra megy, 18 vagon mennyiségre számítanak. Eddig már öt ízben permetezték meg a 11 hold szőlőt, amely teljesen pe- ronoszpóramentes, s a jelenlegi kilátásokból ítélve mintegy 600 mázsa jó minőségű szőlőre számítanak. Az almafák aligha heverik ki a két évvel ezelőtt megkapott fertőzést. Az emiatti kiesést másodvetésű uborkával, céklával, borsóval és. karalábéval igyekszik pótolni a kertészet 88 dolgozója. Valamennyien bekapcsolódtak a szocialista brigádmozgalomba. Együttesen azt vállalták, hogy az ez évi csaknem 5,9 millió forint bevételi tervet mintegy 600 ezer forinttal túlteljesítik. A képzőművészet, ezen belül a festészet, egyre nagyobb tért hódít Békés megyében. Példa erre az, hogy a községek kultúrházai szívesen vállalják azt, “hogy tárlatot nyissanak. Június 12-én, vasárnap, a Szeghalmon olyan nagy sikert aratott Garabuczy Ágnes több mint 30 olajfestményéből nyitnak kiállítást Békéscsabán, délelőtt 11 órakor, a Munkácsy Mihály Múzeumban. A bevezető beszédet megyénk immár országosan is elismert festőművésze: Koszta Rozália tartja. Ezen a napon délelőtt 10 órakor Szeghalmon, a megyei festőműíj jogokat ad a moszkvai diplomáciai kódex Moszkvában nemrég új szabályzatot adtak ki törvényerejű rendelet formájában, amely bővíti a Szovjetunióban működő külföldi diplomáciai képviseletek jogkörét. Ezzel érvényét veszti az 1927. évi szabályzat, amely több tekintetben elavult. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége törvényerejű rendelettel helyezte új alapokra a nagykövetségi és konzulátusi dolgozók jogait. Az adminisztratív dolgozók nagy része is diplomáciai előjogokat és sérthetetlenséget élvez ezután Moszkvában, akárcsak a konzulátusok beosztottjai. Sérthetetlenséget kapnak a konzuli hivatalok is, nemcsak a konzulátusok irattárai, ahogyan eddig volt. (MTI) vészek kiállítási anyagának egy részéből nyitnak tárlatot a járási kultúrházban, ahol Vasa István muzeológus ismerteti a Viharsarok képzőművészetének eddigi történetét; ad recenziót (élőszóban) a kiállított művekről. Délután 4 órakor a Békés megyei képzőművészek alkotásaiból Vésztőn is nyílik tárlat, ennek bevezetőjét Gaburek Károly békéscsabai festőművész mondja. Bevezetőjében kitér arra: hogyan kell helyesen értelmezni a képzőművészet modern törekvéseit. A későbbiek során a tárlaton kötetlen beszélgetés formájában találkozik a megnyitó részvevőivel. Újabb képzŐMiívészcii fariatokat nyitnak meg megyénkben Dohánypalántálás A békéscsabai Lenin Tsz Duna munkacsapata géppel palántálja a dohányt. A gépen Vidovenyecz György, Tóth Mátyásné, Novak Jánosné, László Gábomé és Duna Mátyásné. Duna Pál üzemegy- ségvezető rendszeresen méri a sortávolságot, a teljesítményt és elégedett a munkával. Fotó: Demény
