Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-05 / 132. szám

196«. június 5. 10 Vasárnap Ma délután a megyei dísztornát, szerdán a Szalvai SE sportünnepélyét rendezik meg Békéscsabán A kedvezőtlen időjárás miatt a múlt héten elmaradt megyei dísz- torna-bemutatót ma délután fél 3 órai kezdettel rendezik meg a Békéscsabai VTSK sporttelepén. A bemutató résztvevői, a több hónapi lelkiismeretes gyakorlás után játéktérre lépő békési, bé­késcsabai, orosházi, gyulai általá­nos és középiskolások, ipari ta­nulók programjukkal minden bi­zonnyal naigy tetszést aratnak. Az orosháziak: a gimnazista lányok és az általános iskolások szalag- és kosárgyakorlatukkal városuk­ban remekeltek.' A csabai fiúk és lányok, akik már hetek óta a VTSK-pályán gyakoroltak, nagy­szerűen együtt vannak a zenével, és az alkalmi nézők eddig is meg­állapíthatták: pompás gyakorlatot mutatnak majd be. Az Országos Sportnapok hiva­talos megnyitójára is ekkor kerül sor. Krivik András, az MTS Bé­kés megyei Tanácsának elnöke mond rövid ünnepi beszédet. Fiatalság és szépség — ez a dísztomabemütató címe. Remél­jük, a ma délutáni program a né­zők és a résztvevők számára ma­radandó élményt nyújt. * * * Az OSN jegyében rendezik meg szerdán, június 8-án 14 órai kez­dettel a Békéscsabai MÁV Csányi utcai sporttelepén a Szalvai SE sportünnepélyét. A klub tagjai — több száz ka­tona — hetek óta készülnek a gim­nasztikái bemutatóra, az atlétikai versenyszámokra. Sor kerül a televízió jóvoltából a Népstadion­ból ismert népszerű fegyveres váltófutásra is. A 4x400 méteres váltó tagjaira komoly erőpróba vár, s emellett biztosra vehető, hogy a közönség is izgalmas ver­senynek lesz tanúja. A műsorból természetesen a labdarúgás sem marad ki. A Szalvai csapata az Orosházi Zrínyivel játszik barát­ságos mérkőzést. A szünetben az egyes versenyszámok között a fú­vószenekar szórakoztatja majd a közönséget. Ehelyütt közöljük azt, hogy a Szalvai SE vezetői megállapodtak a Budapesti Honvéd labdarúgó­szakosztályával: június 15-én a Budapesti Honvéd csapata a Szal­vai ellenfeleként — az OSN jegyé­ben — Békéscsabán szerepel. A ma délutáni és a szerdai dísz­tornához, sportünnepélyhez jó szórakozást kívánunk a sportked­velőknek. Beszéljünk a kényes kérdésekről Miért maradtak itthon Tavaly ősz óta fokozódó érdek­lődéssel figyeljük a Bcs. Kötött­árugyár fiatal úszóinak egyre ja­vuló teljesítményét. Örömmel hal­lottuk, láttuk és adtuk hírül Tóth Margit, Gábor Edit, Varga György, Havasi Edit kitűnő I. osztályú idő­eredményeit, amelyeket Budapes­ten és más városokban értek el. A magyar úszósport szakembe­rei is felfigyeltek a textilesek jó teljesítményeire, s ma már a fő­városban is számolnak velük. Több alkalommal végeztek a Mar­A békéscsabai Patyolat Vállalat líő vegyi vasalót vesz fel 67102 gitszigeíen is — a legjobbak ver­senyében — előkelő helyeken. A Hajós Alfréd emlékversenyen Gá­bor Edit a 200 méteres női mell­úszásban 3:00,1 mp-es eredményé­vel második lett Máthé (BVSC) mögött, s a magyar élmezőny ki­válóságait utasította maga mögé. Éppen ezért ütköztünk meg azon, hogy a kétnapos Budapest- bajnokságon nem vesznek részt a csabaiak. A Népsport június 2-i, csütör­töki számában Wollák Kató, a Budapesti XJszószövetség főtitká­ra nyilatkozott a Budapest-baj- nokságról. — Tizenhárom buda­pesti szakosztály versenyzőin kí­vül rajthoz állnak a bajnokságon Eger, Dorog és Miskolc meghívott versenyzői is — mondotta. A Nagy- Britannia elleni viadalra még nem zárták le a válogatást, e ver­senyen próbálnak tovább tájéko­zódni a szakemberek. A két nap­ra — tegnap és ma rendezték, il­letve rendezik a versenyt — 710 nevezés futott be... A versenyki­írás értelmében ugyanis elfogad­tuk mindazok nevezését, akik ed­dig legalább II. osztályú ered­ményt értek el. Nem érdektelen éppen ezért a Budapest-bajnoki verseny, s hogy azon milyen tel­jesítményt nyújtanak a fiatalok, akikre sokkal biztosabban kell majd számítani a következő, évek nagy jelentőségű nemzetközi ver­senyein. Ezt nyilatkozta a Nép­sportban a BUSZ főtitkára. Mindezek után szeretnénk tudni és ehelyütt megkérdezni ■— első­sorban a Bcs. Kötöttárugyár el­nökségtői, de nem utolsósorban az úszószakosztály vezetőjétől, edzőjétől —, hogy miért maradt itthon erről a nagy jelentőségű versenyről a csabai csapat néhány erőssége, elsősorban Gábor Edit, aki az idén 200 mellen az ország idei második legjobb eredményét úszta, s miért nem utazott el a többi között Tóth Margit sem? Vajon a 740 úszó közé a textile­sek négy-öt úszója nem fért vol­na be? Vagy talán a benevezést nem küldték el idejében? — CH — Harc a banditákkal A film Kirgíziába viszi el a nézőt, a járhatatlan szakadékok, égbe szökő hegycsúcsok hazájába. Időpont: a szovjethatalom és az ellenforradalmi banditák harcának kora. (Bemutatja a gerlai Körzeti mozi június 5—10-ig.) MOZI JÜNIUS 5. Békési Bástya: Phaedra, Békéscsabai Brigád: A szisztéma. — Délutáni elő­adásban: Ne sírj, Péter. Békéscsabai Szabadság: Yoyo. Békéscsabai Terv: Nyúl kolléga házassága. Gyomai Sza­badság: Hajira, franciák! Gyulai Er­kel: Ezen a nyáron önkor. Gyulai Petőfi: Fügefalevél. Mezőkovácsházi Vörös Október: Nyomoz a vőlegény. Orosházi Béke: A párizs—müncheni hálókocsi. Orosházi Partizán: A szár­nyas Fifi. Sarkadi Petőfi: Kék rap­szódia, Szarvasi Táncsics: Honfogla­lás I., H. Szeghalmi Ady: A vonat. JÜNIUS 6. ' Békési Bástya: A vonat. Békéscsa­bai Brigád: A szisztéma. Békéscsabai Szabadság: Yoyo. Békéscsabai Terv: Szentjános fejevétele. Gyomai Szabad­ság: Hajrá, franciák! Gyulai Erkel: Ezen a nyáron 5-kor. Gyulai Petőfi: Fügefalevél. Mezőkovácsházi Vörös Október: Az óceán vándora. Orosházi Béke: Az utolsó szerelem. Orosházi Partizán: A szárnyas Fifi. Sarkadi Pe­tőfi: A közönyösök. Szarvasi Táncsics: Különös ismertetője!. Szeghalmi Ady: Vadállatok a fedélzeten. Színház műsora Június 5-én, délután 3-kor, Békéscsa­bán: A NÉMA LEVENTE (B érletsizünet) Június 5-én, este T-kotr, Békéscsa­bán: A NÉMA LEVENTE (Ma dách-bérlet) Június 5-én, este fél 8-kor, Körösla- dányban: SZEGÉNY KIS BETÖRÖ AMagyarTelevízió műsora június 5-én, vasárnap 8.28 Közvetítés a moszkvai vasútkiu- tató intézetből. Az Intervízió műsora. 9.00 A siker. Kisfilm (ism.). 9.35 Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat, 10.00 Gyer­mekdalt keresünk. Közvetítés Prágá­ból. 10.45 A Balaton a Balatonról. Kis­film. 11.05 Az Iskola-üv országos ké­miavetélkedője, az általános iskola VH. osiztályosainak. 15.58 A Magyar Hirdető műsora. 16.10 A Barangolás vendégkönyve. Lesznai Anna. (ism.) 16.30 A Kelet-Magyarország televíziós különkiadása. Riportműsor. 17.30 Pa­nelos lakásépítés. Kisfilm. 17.55 Ma­gyarország—Svájc labdarúgó-mérkő­zés. Közvetítés a Népstadionból. A szünetben: Nemzetközi atlétikai ver­seny. 19.50 Delta. Tudományos híradó. 20.10 Esti mese. 20.20 Tv-híradó. 20.40 Szerencsés flótás. Zenés vígjáték. 22.00 Sporthírek. 22.10 Tv-híradó — 2. ki­adás. 22.30 Jó éjszakát, felnőttek! Gusztáv késik. Magyar kisfilm. A román tv műsora vasárnap 7.30 Konyhareceptek. 8.00 Iskolások műsora. 9.30 Faluműsor. 13.30 A Sti- inta—Dinamo és a Steaul—Rapid lab­darúgó-mérkőzések közvetítése. — Részletek a Szovjetunió—Franciaor­szág labdarúgó-mérkőzésről. 18.45 Hí­rek. 19.00 Eminescu lírája. 19.30 Ro­mán népi muzsika a nézők kívánságá­ra. 20.00 Kár, hogy züllött vagy. Olasz film. 21.30 Tv-híradó. Sporthírek. HÉTFŐN ADÁSSZÜNET. TSZ-TAGOK! EGYÉNI TERMELŐK! Az állafforgalini vállalat kedvező szerződéses árat 1967-ben időszakonként változó, biztosit a siiIdőnevelési akcióban A vállalat 1967 évben az alábbi szerződéses süldőárat fizeti: JANUÁR HÖBAN FEBRUÁR 1-TÖL MÁJUS 31-IG JÚNIUS 1-TŐL JÚLIUS 31-IG AUGUSZTUS 1-TÖL DECEMBER 31-IG 19,— Ft/kg 21,— Ft/kg 18,— Ft/kg 17,— Ft/kg Ha a termelők a süldőnevelési szerződésben biztosított takarmányjuttatást nem veszik igénybe, a fenti árakén felül 2,— Ft/kg felárat is kapnak. Mivel a szerződéses süldőárak 1967 első öt hónapjában a legmagasabbak, gazdaságos a kocák vemhesítését úgy irányítani, bogy a süldők értékesítése ebben az időszakban történjék Részletes felvilágosítást az állatforgalmi vállalat községi felvásárlói és a járási kirendeltségek adnak. BÉKÉS MEGYEI ÁLLAT FORGALMI VÁLLALAT 263

Next

/
Oldalképek
Tartalom