Békés Megyei Népújság, 1966. június (21. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-16 / 141. szám
UW«, június 16. 5 Csütörtök A szarvasi gimnázium több tanulója készül pályamunkával a „Hétköznapi fasizmus” című filmmel kapcsolatban meghirdetett pályázatra Tej, vakolattal Hol a véleménye? D. K. mw „Osfaust" a barlangban •/.etméternyi területen beomlott. Védekezve a huzattól, zsákdarabokkal fedik a nyílást. A tejtároló medence fölött a mennyezet vakolása szakadozott, és a lehullott helyet csomagolópapírral „pótolják.” Nem lehet csodálkozni, hogy a lakosságnak szemet szúr az ilyen „higiénia". A rossz állapotot eddig vizsgálta már a községi tanács, a község orvosa, a járási tanáes egészségügyi csoportja, a járási munkavédelmi felügyelő és most a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. Érthetetlen azonban, hogy a vállalat mindeddig semmilyen intézkedést nem tett a. rossz állapotok megszüntetésé ért. A Népi Ellenőrzési Bizottság reméli, hogy az ott készített fényképeket, melyeket elküldött a vállalatnak, felhasználja a tej- begyűjtő rendbe hozásánál és nem pedig az albumba te szi... zet többek között a füzesgyar mati Vörös Csillag is. Az új módszerek meghonosodásában nagy szerepe volt a sajtónak. Ezt maguk a füzesgyarmatiak is elismerik. Ebbe a faluba ma 595 napilapot és 2000-nél is több hetilapot kézbesítenek, közötte a mezőgazdasággal foglal kozó szakfolyóiratok száma több száz. Ebben és még több szövetkezetben a vezetésnek — az egyes vezetőknek is — véleménye van! Nem vélemény nélküliek, ezért is lett 17 esztendő alatt a füze» gyarmati tsz is az emberek biztos megélhetésének alapja. Az embernek, a gondolkodó embernek igen is kell, hogy véleménye legyen a körülötte zajló világról, s ebben a maga és társai helyzetéről, jövőjéről. Különösen áll ez azokra, akiket egy közösség emelt ki vezetőnek, hogy jó útra kerüljenek az emberi sorsok. Ez pedig vélemény, állásfoglalás nélkül nem mehet, a munka így értéktelen, semmit sem érhet! Valószínű, a kérdéses szövetkezet is azért maradhatott gyenge, mert az időközben megválasztott vezetők — mint jelen esetben a főkönyvelő — az élet forgatagában vélemény nélküli, szótlan emberek maradtak. «, A szarvasi Vajda Péter Gimnázium tanulói is látták már Mihail Komm világhírű sízovjet rendező új filmjét, a „Hétköznapi fasizmus”-!. Ismeretes, hogy a filmmel kapcsolatban a KISZ megyei bizottsága különböző pályázatokat írt ki. A szarvasi gimnazisták közül többen elhatározták, hogy részt vesznek ezen a pályázaton. Két kollektíva alakult, amely elhatározta, hogy a kollektív pályázaton vesz részt. A kollektíva tagjai — Faragó Zoltán, Hódsági Imre, Tóth Kása .Gyula. A békéscsabai Balassi Bálint Művelődési Otthon és a Békéscsabai Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Művelődésügyi Osztálya szervezésében június 18-án, szombaton este fél 8 órai kezdettel kórushangversenyt rendeznek a Jókai Színházban. A műsorban fellép: a Salgótarjáni Bányászikórus, a békéscsabai A napokban tárgyalta a Gyulai Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága az elmúlt népművelési idényben végzett ismeretterjesztő és szórakoztató jellegű munkát. A terjedelmes beszámoló és az elhangzott kérdések, az azokra adott válaszok sok olyan gondolatot vetettek fel, amelyek nem csupán a gyulai járással, hanem megyénk egész iskolán kívüli népművelésével kapcsolatosak. A beszámoló a tárgyi feltételekről szólva elmondta, hogy a járás területén a művelődési otthonok helyiségei, berendezései nem felelnek meg a korszerű igények kielégítésének. Általánosan feltűnő, hogy éppen a szakköri, szaktanfolyami helyiségek vannak híjával a járás kultúrhá- zaiban, ahol pedig a termeléssel kapcsolatos ismereteiket is megszerezhetnék a községek dolgozói. Nem ritka az az eset sem (Lökös- háza, Gyulavári), ahol csak a nagytermet tudják igénybe venni az érdeklődők, mert a tömegszervezetek és a társadalmi szervek foglalják el a kisebb helyiségeket — különféle gyűlésekre. A járás valamennyi községe rendelkezik filmszínházzal: Dobozon, Eleken és Gyulaváriban szélesvásznú (Újkígyóson jelenleg folyik átalakítás ilyen céllal), a többi mozi normálfilmek vetítésére alkalmas. Az ma már mindenki előtt világos, hogy a tudományos ismeretterjesztés népművelésünk legÁCS szakmunkás! keresünk Fizetés teljesítménybér szerint SZARVASI ÉPÍTŐIP iRl SZÖVETKEZET. Telefon: 155. 279 Lilauszki Pál, illetve Bagi Pál, Gyuris János, Hudák János, Sa- liga Mária, Urbancsok Borbála és Víg Erzsébet — a közelmúltban történelemórákon is meg vita lláik a filmet, más osztályok tagjai pedig jól sikerült vitadél - utánolkat rendeztek, hogy gondolataikat minél megfelelőbb formába öntve küldhessék él a pályázatra. Az egyéni pályázatra Rónyai Csaba, a gimnázium Ill/b. osztályának tanulója készül dolgozatával. iskola kamarakórusa, a békéscsabai III. számú általános iskola gyermekkórusa, a Békéscsabai Általános Munkás Dalkör, a Békéscsabai Városi Szimfonikus Zenekar. A kórusok és a zenekai': Bach, Händel, Verdi, Behár, Bugláj, Lóránt, Regnart, Novikov, E. Suchen-műveket, illetőleg népdalokat mutatnak be. fontosabb része, ezen. belül is a szakköri munka. Eleken, Dobozon, Kétegyházán, Újkígyóson termeléssel foglalkozó szakköröket is működtetnek a művelődési otthonok. Ez mind helyes és szép. Sajnos azonban, az analfabétizmus csökkentése területén nincs jelentős eredmény. Az elmúlt idényben mindössze Eleken sikerült szervezni ilyen tanfolyamot. Persze, meg kell itt említeni azt is, hogy az analfabéták nagy százaléka 45—50 éven felüli személy. Ök már nem szívesen tanulnak. Mindenesetre feladatának kell tekintenie minden művelődési otthon igazgatónak, az általános iskoláknak, a párt- és tanácsi szerveknek egyaránt, hogy az analfabétizmust egyszer s mindenkorra felszámolják. Visszatérve a tudományos ismeretterjesztésre, számszerűségét tekintve jó eredménynek mondható, hogy a járásban elhangzott 410 előadást 15 ezer érdeklődő hallgatta meg. Itt kell szólni arról is, hogy az ezt megelőző évadban mindössze 296 előadást tartottak. Hogy ilyen nagymérvű az előrehaladás, ahhoz hozzájárult az is, hogy az ismeretterjesztő estek 90' százalékán helyi előadók szerepeltek. A községekben élő értelmiségiek (most már nemcsak a pedagógusok) egyre jobban felismerik az ismeretterjesztés fontosságát. Nem kielégítő a tsz-klubok munkája. Egyrészt azért, mert nem tervszerű program szerint működnek; a tárgyi feltételek pedig egyáltalán nem kielégítőek. Az értékes szórakoztatást nyújtó művészeti munka sokat fejlődött a járás községeiben. Nincs olyan község, ahol ne működne színjátszó csoport, ahol ne adna rendszeresen műsorokat irodalmi színpad. Annál szomorúbb képet mutat a járás területén az énekkultúra helyzete. Kevés a községekben a képesített énekszakos A battonyai József Attila Művelődési Otthonban működő zeneiskola ünnepélyes összefoglalót és évzáró növendékhangversenyt rendez június 17-én, pénteken és június 19-én vasárnap. A művelődési otthonban .megrendezésre kerülő hangverseny mind pénteken, mind vasárnap este hót órakor kezdődik. A péntek esti műsorban az elő- képzősök szerepelnek, akik zongoráin, hegedűn, harmonikán és gitárba mutatják be az iskolában szerzett tudásukat. Fellép a művelődési otthon szimfonikus zenekara és a zeneiskola ének- és tánc- karának közreműködésével Kodály Háry János c. dalművéből részleteket adnak alő. A vasárnap esti műsoron a végzősök adnak hangversenyt, hangszerszólókat mutatnak be, a szimfonikus zenekar pedig meg ismétli pénteki műsorát. nevelő, pedig igény a kórusok létrehozására lenne bőven (Elek, Doboz, Újkígyós), de megfelelő kórusvezető hiányában az énekelni vágyók nem tudnak csoportot alakítani. Sokkal jobb képet mutat a hivatásos rríűvészek szereplése. Több mint hétezer főnyi közönség tekintette meg a hivatásos művészek által rendezett előadásokat. A Békés megyei Jókai Színház a járás községei közül bérletes előadásokat tart Dobozon és Telekgerendáson. Eleken, Lököshá- zán és Kétegyházán alkalomszerűen vendégszerepei. Az Országos Filharmóniával Kétegyházán és Eleken sikerült jó hangversenyeket rendezni. Ezenkívül az Ifjú Zenebarátok hangversenyét mind Lökösházán, mind Eleken több mint háromszázan hallgatták meg. A legszívesebben a járásban az Országos Rendező Iroda műsorait fogadják: Eleken, Dobozon,; Gyulaváriban, Kétegyházán, Lő- * kos-házán és Újkígyóson igen népszerűek az ŐRI műsorai. Feltétlen itt kell megemlíteni azt, hogy a kellőképpen propagált előadások, legyenek azok akár tudományos jellegűek vagy szórakoztató jellegűek, mindig nagyobb számban vonzzák az érdeklődőket, jobban megmozgatják egy község lakosait, mintsem az egyszerű, nem túlságosan feltűnő, néhány nap alatt esőmosta, napszítta plakátok. A községi tanácsok a járás területén az elmúlt idényben jóval többet foglalkoztak a népműveléssel, mint azt megelőzően. Üléseiken szakosítva külön napirendi pontként tárgyalják a község kulturális helyzetét. Egyre több olyan határozati javaslat születik, amely nem csupán gazdasági jellegű kérdésekkel foglalkozik, hanem a kulturális munka tömegjellegéért fáradozik a tárgyi és személyi feltételek minél jobbá tételével. T. F. A Biharugrai Községi Tanács Végrehajtó Bizottsága „segítség!” felkiáltással fordult a Népi Ellenőrzési Bizottsághoz a Hajdú-Bihar megyei Tejipari Vállalat által bérelt, illetve üzemeltetett tejbegyűjtő hely állapota miatt. Erről tájékoztatott bennünket Flender Pál, a Békés megyei NEB főelőadója. i Természetesen a Népi Ellenőrzési Bizottság a helyszínen vizsgálta meg a helyzetet. íme: A tejbegyűjtő hely tetőszerkezete minden „zokszó" nélkül a mennyezeten keresztül beengedi az esővizet. Az épületen kívül szennyvíz tárolására hivatott akna már nem befogadja, a szennyvizet, hanem kiadj a... így az ajtón keresztül az utcára sepert szennyvíz büdössé és egészségtelenné teszi a környéket. Az utcára néző ablakok kitörve, a zárak záratlanul... Az épületen belül, a bejárati ajtóval szemben a közfal négylig két hete találkoztam az egyik tsz főkönyvelőjével. Véleményét kértem arról, hogy miként látja a közös gazdaság fejlődésében, a gazdálkodás színvonalának növelésében az új termelési eljárások ismeretét, alkalmazását, használatát. Erről azonban nem volt. véleménye. A kérdés tudatosan hangzott el, mert a szóban levő közös gazdaság évek óta csak a gyenge és a mérleghiányos szövetkezet színvonaláig fejlődött. Vajon ennek oka lehet-e a szakértelem fontosságának megítélése? Feltétlen. Hiszen hiába áll egy ilyen gazdaság élén a megye legjobb mezőgazdásza, ha nincs, aki érti, megérti és a munka nyelvére fordítja a gazdálkodás legújabb módszereit. Nyilvánvaló, hogy a termelés új módszerei iránti fogékonyság nem alakul ki egyik napról a másikra. Ez idő kérdése! Valamikor a megye mai értelemben vett legerősebb szövetkezeteiben is el akartak zárkózni az új módszerek elől. Az agronómus, a főkönyvelő, a tsz elnöke a pártszervezet segítségével hadakozott a haladás'mellett. Napról napra magyarázták, hogy rhit miért kell tenniük, mert vinni akarják valamire. Egy ilyen sor vívódás után iett erős szövetkeMagdeburgból jelentette az ADN hírügynökség, hogy a. jövő évben a Harz-hegysóg egyik nagy cseppköbarlan íjában előadják Goethe „Ösfaust'’-ját, sőt különféle mesejátékokat fognak rendAz ÉM 44. sz AU. építőipari vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre fémcső-állványozókat, b«r- kolókat, kubikosokat, épületvillanyszerelőket és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak havi 360 Ft (napi 13 Ft), nem csatád- fenntartóknak havi 240 Ft (napi 10 Ft) különélés! dijat fizetünk, »menynyiben vidéki lakásbejelentéssel ren delkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkásszeresen bemutatni a barlangi színházban. A cseppkőbarlang úgynevezett „Goelhe-t érmében' a leghidegebb télen is plusz 8 fok Celsius a hőmérséklet, úgyhogy könnyen fűthető. szállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. — Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges. Cím: Budapest V., Kossuth I* tér 13—13, munkaerőgazdálkodás. 270 A Csongrád—Békés megyei Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat telepe, Békéscsaba II., Kazinczy utca la, felvételre keres i fő vas-edény eladósegédet és 1 fő segédmunkást. 67203 Kórushangverseny Békéscsabán II. számú ének-zenei általános Ismeretterjesztés és szórakoztatás Vb előtt a gyulai járás művelődésügyi munkája Közületek munkaerőigénye íj*.