Békés Megyei Népújság, 1966. május (21. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-20 / 118. szám
IMS. május 20. 7 Péntek Színpompás sportünnepélyek, bemutatók Gyulán nemhiába fáiradozíak heteken keresztül a sportmozgalom lelkes hívei. Az QSN keretében lezajlott sportünnepély jó hírveréise voiit a mozgalomnak. Már szombaton megkezdődött a műsor a Gyula—Debrecen teniszversenynyel. Vasárnap reggeltől pedig teljes üzem volt a sportpályákon. A legkorábban a tekézők kezdtek: már reggel 8 órakor zajos volt a Gyulád MEDOSZ tekecsarnoika. Még javában borultak a fák a tekepályán, a Gyulai MEDOSZ—Budapesti Ütépitek NB 11-es mérkőzésen, amikor a sporttelepem megkezdődött az országos ifjúsági csapatbajnokság atlétikai viadala. Válogathattak a különböző sportágak szerelmesei a rendezvényekben, hiszen a kosárlabda MNK megyei küzdelmei is Gyulán kerültek sorra, s a járási lövészverseny mellett a középiskolások kézilabda-döntőjének is tanúi lehettek. A leglátványosabb, a legszínesebb a délutáni műsor, az általános és középiskolák tornabemu- tatójá volt. A szülők, a hozzátartozók nagy számban állták körül a pályát, a lelátón sem volt üres hely, amikor Hargitai József, a JTS elnöke megnyitotta az ünnepséget. Szabó Miklós, a KISZ városi bizottság titkára tartott ünnepi beszédet, s ezután óramű pontossággal peregtek az érdekesebbnél érdekesebb események. Nagy taps köszöntötte az I. számú általános iskola, az Erkel Gimnázium, a Komán Gimnázium és a III. számú általános iskola tanulóinak gyakorlatát. Impozáns volt a kertészeti technikum és az MTH sportolóinak törli abemubató ja. Szép volt az ünnepség záróakkordja, amikor kis piros ruhás lányok a pálya közepén egy ötágú csillagot alakítva búcsúztak a közönségtől. Dicséret illeti a szervezőket, a betanítást végző testnevelőiket, akik Vereség a rangadón 1000 fiatal részvételével szervezték a bemutatót. Szeghalmon is egész napos szórakozásban lehetett része a sport- szerető közönségnek. Reggel 9 órakor a Szeghalmi Petőfi és a Körösújfalui FSK serdülő labdarúgóinak küzdelme vezette be a sportnapot. Ezután atlétikai versenyszámokkal, majd pedig a Szeghalmi Petőfi—Gyulai Gimnázium kézilabda-mérkőzéssel folytatódott a műsor. Délután nagy síikért arattak gyakorlatúkkal a kis óvodások, amelyért nagy tapsot és egy-egy zacskó cukrot kaptak. A Szeghalom—Tótkomlós ifjúsági mérkőzés szünetében a Vigh Matild általános iskola gúla bemutatója aratott sikert. A megyei I. osztályú csapatok mérkőzése előtt a Sebes György általános iskola talaj torna-bemutatója gyönyörködtette a nézőket. A mérkőzés félidejében a gimnázium szekrény ugró csapata remek programot mutatott be. A szeghalmi közönség maradandó élménnyel távozott a sporttelepről, s ezúttal teljes mértékben elégedett volt labdarúgó-csapatával is, amely 10:2 arányban tönkreverte a tótkomlósiakat. Az egész napos sportműsor mintegy 700 embernek nyújtott kellemes, üdítő szórakozást. Béla Ottó—Kővári István I megyei ifjúsági kézilabda-bajnokság állása Férfiak: A röplabda NB II. Keleti csoportjának két listavezetője, a Szegedi Spartacus és a Bcs. Vörös Meteor női csapata alacsony színvonalú mérkőzést vívott Békéscsabán. Az Ancsinné, Péli, FiUpinyiné, Kovács, Bottlik, Szirmai, csere: Illyés, Bohus összeállítású csabai csapat 3:2 (5, —14, 14, —12, 6) arányú vereséget szenvedett. A Spartacus lelkesebb és valamivel átgondoltabb játékával rászolgált a győzelemre. A rossz napot kifogó Meteorból senkit sem lehet kiemelni. Képünkön Ancsinné leütését a csíkos mezes szegedi lányok sáncolni igyekeznek. Fotó: Demény Barátságos mérkőzés Bcs. Előre—Szeghalmi Petőfi 5:1 (4:0) labdarúgás. Szeghalom, 400 néző, vezette: Dudás. A hétköznap eigenere is nagy érdeklődés előzte meg a találkozót, amelyre a Bcs. Előre Tóth — Szűcs, Frankó, Kiss , Kvasz, Zab órán , Sárhegyi, Bácsik, Dobó, Batke, Szil- beneiisz, a hazai csapat Veres — Rigó, Hercegh, Csiga, Jákó, Túri, Naesa, Tar, Vigh, Szabó, Papp összeállításban állt fel. Kezdés után azonnal a vendégek léptek fél támadólag és Dobó vezérletével sok szemre is szép akciót vezettek. Később feljött a Petőfi is, de a fiatal csatárok nem tudták kihasználni helyzeteiket. Az edzőmérkőzés elérte célját, melyet baráti beszélgetés követett. Gl.: Dobó (2i), Szil- bereisz, Sárhegyi, Batke, illetve Tar. Jók: Dobó (a mezőny legjobbja), Batke, Frankó, Sárhegyi, illetve Tar, Jákó, Naesa. Farkasinszki András Nyílik a bodzavirág! MINDEN MENNYISÉGET ÁTVESZ A FÖLDMŰ VESSZÖVETKEZET. JÓ JÖVEDELEM! EGY KG NYERS ÁRUÉRT 2,— FT-OT FIZETÜNK! 237 MIÉRT • • 1. Gyomai TK 7 6 — 1 149:00 12 2. Bcs. MÁV 7 6 — 1 121:60 12 3. Oh. Üveggyár 7 5 1 1 120:86 11 4. Bcs. Pamut 6 5 — 1 102:66 10 5. Bcs. Ruhagyár 7 5 — 2 126:110 10 6. Újkígyós 5 3 — 2 98:70 6 7. Endrőd 6 2 2 2 62:76 6 8. Békés x 7 3 — 4 80:80 5 9. Szarvasi SC 6 2 1 3 58:64 5 10. Csorvás 5 1 2 2 46:69 4 11. Bcs. Vörös M. 7 11 5 54:100 3 12. Bcs. Vasas 7 1 — 6 60:103 2 13. Mezőberény x 7 1 — 6 51:114 1 14. Sz. FMGT / 6—1 5 28:97 1 Nők: 1. Bcs. Sportisk. 7 7 — — 127:30 14 2. Sz. Doboz Ktsz 6 4 2 — 40:16 10 3. Bcs. MÁV 7 5 — 2 48:20 10 4. Szarvasi SC 7 4 2 1 41:32 10 5. Csorvás 7 4 — 3 35:26 8 6. Medgyesegyh. 7 4 — 3 23:44 8 7. Oh. Ruhagy. x 5 3 1 1 27:23 6 8. Obi Faipar 7 3 — 4 18:23 6 9. Mezőberény x 7 3 — 4 31:35 5 10. Bcs. Pamut 7 2 1 4 21:30 5 11. Gyula 6 2 — 4 11:50 4 12. Békés 6 1 — 5 20:58 2 13. Bcs. Konzerv x 7—2 5 19:29 1 14. Endrőd 6-------6 9 :54 — ...feledkeznek meg sorra a vendéglátó sportkörök a legelemibb kötelességükről, közelebbről arról, hogy legalább egy kanna vizet adjanak az ellenfél játékosainak? Nemrégiben ehelyütt megbíráltuk ezért a Sarkadi SZMSE labdarúgó- szakosztályának vezetőit. Most ezt az udvariatlanságot, sportszerűtlenséget az Orosházi Határőr labdarúgó-szakosztályának vezetői is elkövették a nagyszénásiakka! szemben. Érdekes, hogy egy héttel ezelőtt megdicsértük a Határőr labdarúgóit azért, mert hajlandóak voltak várni a későn érkező Nagyszénásra, csak azért, hogy a pályán dőljön el a két pont sorsa. Ez szép dolog volt, az viszont annál csúnyább, hogy míg szünetben a honvédek citrommal csillapították szomjukat, addig a vendégek — még vizet sem kaptak. Pedig nem lett volna nehéz egy kanna vizet hozni, Iliászén a pálya nem volt a Szahara kellős közepén... ...nem törődnek Endrődön a sportteleppel? Endrődnek megyei II. osztályú labdarúgó-csapata — kitűnő utánpótlással —, férfi-, női kézilabdacsapata van, s a sporttelep is szép, jó fekvésű. Kevés község dicsekedhet ilyennel. Ott van a korszerű öltöző, amely fürdővel is el van látva. Csak éppen nem lehet használni... A fürdő-, mosdóhelyiség legalább öt éve ott áll használhatatlanul. Vasárnap például a labdarúgók mérkőzés után két mosdótálban mosakodtak — tizenegyen. Gondolkoznak azon az illetékesek, hogy hol itt a higiénia? Az Endrődre érkező sportolók nem mernek rendes ruhát magukra venni, mert a hazaiakkal együtt az öltözőben bokáig járnak vízben, sárban. Segítséggel és társadalmi munkával változtatni kellene ezen az állapoton. ...kell az utóbbi időben hallanunk a kosárlabdázók sportszerűtlen viselkedéséről? A megyei MNK küzdelmeiből a bajnokságban ve- ré'tlen, első helyen álló Gyulai Kinizsi női csapata miért lépett vissza? Miért vesztik el fejüket a Szarvasi FMGT játékosai közül egyesek, és miért viselkedtek ismételten sportszerűtlenül? A nem várt vereségek hatására vagy talán a nagy hőség miatt történt ez meg velük az MNK-küzdelmek utolsó mérkőzése után? x = A csapat meg nem jelenéséért egy büntetőpont levonva. Közületek munkaerőigénye Az ÉM 44. sz. All. Építőipari Vállalat azonnal felvesz budapesti munkahelyekre fémcső-állványozókat, burkotokat, kubikosokat és férfi segédmunkásokat. Családfenntartóknak havi 360 Ft (napi 15 Ft), nem család- fenntartóknak havi 240 Ft (napi 10 Ft) különélési dijat fizetünk, ameny- nyiben vidéki lakásbejelentéssel rendelkeznek és állandó lakóhelyükre naponta nem térnek haza. Munkás- szállást és napi kétszeri étkezést — térítés ellenében — biztosítunk. — Tanácsigazolás és munkaruha, szakmunkásoknak szerszám szükséges Cím: Budapest V., Kossuth L. tér 13—15, munkaerőgazdálkodás. 223 A Szarvasi Gépjavító Állomás egy festőt nitromunkák végzésére felvesz. Fizetés megegyezés szerint. 530 Körzeti labdarúgó-eredmények Békési körzet: B. Vízmű—Mb. Spartacus 1:4, B. Spartacus—Murony I. 3:0, B. Vasas-Kétsoprony 2:4, Csárdaszállás— Gerla 1:0, Mezőmegyer—B. Kossuth 1:0, Bél megy er—Kamut 1:2, Mb. MEDOSZ—Murony II. 5:1. A bajnok- isák élén a B. Spartacus II. és a Metz őberényi MEDOSZ áll 10—10 ponttal. Orosházi körzet: Határőr—Csanád- apáoa 2:1, S-zentetornya—Gerendás 3:2, Kiscsákó—Pusztaföldi vár 2:1, Nagyszénás—Gádoros 1:1. Városi bajnokság: Zrínyi—Technikum 7:1, Vörös Csillag —Kazán javítók 4:0, Kőolaj—Dózsa 1:1, Béke—Üj Elet 4:0, Gépjavító—Vasiipar 4:1, Bairnevái—Faipar 2:0, Üveggyár— Építők 5:4. Mezőkovácsházi körzet: Kisdomb- egyliáz—Nagybáinhegyes 0:9, Kótegy- háza—Almás ka marás 8:1, Ref kovácsháza—Mh. MEDOSZ II. 1:1, Dombiratos—Medgyesbodzás 1:2. A táblázaton Nagybanhegyes és Kétegyháza vezet KOSÁRLABDA Békési Vörös Meteor—Gödöllői EAC 51:43 (22:20). Női NB II. Gödöllő. V: Havel. Meteor: Muesiné (3), Molnőr- né (4), — Takács (16) — Kaién, Hídvégi (17). Csere: Belius (4), Kovács (4), Riegiefné (2), Szabó (1), Békési. Az első játékrészben egyik csapat sem tudott fölényt kiharcolni, felváltva estek a kosarak. A második félidőben az újonc egyetemisták nem tudták tartani a nagyobb rutinnal rendelkező, jól játszó békésieket. 11—11 ponttal. A járási serdulobaó- nokságiban hat csapat vesz részt. Tíz mérkőzés után Végegyháza vezet az Mh. Kinizsi előtt. Apróhirdetések Két darab 8 évet, nagy stájer ló eladó. Dévaványa, Hajós út 27. 527 Négy keretes nagyboconadi pergető eladó. Gyula, Tomcsányl u. 22. 82329 X gyulai Aranykalász Tse-nél nagy mennyiségű görög- és sárgadinnye- palánta kapható. Elek! üt. 82333 Kéthengeres csónakmotor eladó. Hódmezővásárhely, Béla cigány u. 14, 556-as Trabant Limousine jó állapotban eladó. Érdeklődni a gyulai kórház gépműhelyében vagy szombaton délután és vasárnap Almos vezér tér s szám alatt. 82338 Gyulán Galbácskertben, Gyulavári kövesútnál, Brassói út 3 sz. fél ház, építési telekkel sürgősen eladó. Bővebbet Szegedi Kiss István u. 19/a. 82331 Két szoba összkomfortos lakásomat elcserélném Körös-parti egy szoba összkomfortosra. Érdeklődni Békéscsaba. Bánszky utca 8. 48639 Egy kocsi pelyvástörek, kútágas eladó. Békéscsaba, Berényi út 64. 48635 60 éves, feleséget keres. „Szarvasi előnyben” jeligére, szarvasi hirdetőbe. 102459 AZ ÉM BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT HELYBEN LAKÖ, ILLETVE BEJARÖ NYOLC ÁLTALÁNOS ISKOLÁT VÉGZETT fiúkat vesz fel kőművestanulónak OROSHÁZÁRA. Jelentkezni lehet: az orosházi helyi ipari tanuló-iskolában. 48634 Takácsszövőszékkel rendelkező dolgozókat AZONNAL FELVESZÜNK. SZŰNYEGSZÖVÖ HÁZIIPARI SZÖVETKEZET GYULAI RÉSZLEGE OKTOBER 6. TÉR 6. SZÁM. 48626